brazil_1357846429.jpg_720x576

A képen látható jófej madár egy tukán, bizonnyal van ennél pontosabb rendszertani megnevezése is, mert csak tukánból, csak mi, csak ott, sok tucat félét láttunk, de most tekintsünk el a latin nevektől. De hogy kerül egy madár a címben említett témához? Azt ugyanis még a gyerekek is tudják, hogy az Iguacu az egy vízesés, mégpedig a legnagyobb a világon. Nos, ezzel eszem ágában sem lenne vitatkozni. De a tomboló vizekről majd egy másik posztban emlékezünk meg. Mert - világörökségi szempontból - elég furcsán kezelik a helyet. Normális esetben egy ilyen, több ország határán levő, nagy jelentőségű, természeti látványosság határon átívelő helyszín lenne. (Ilyen a mi Fertő-tavunk - osztrák-magyar közös helyszín).  Itt viszont a brazil és argentin hatóságok nem bírtak megegyezni. Először az argentinok adtak be pályázatot, és nyertek - 1984-ben. Igaz, ami igaz, bár az emberek többsége Brazíliához kapcsolja a vízesést, a nagyobb része Argentínában van. Brazília ennek ellenére úgy érezte, nem maradhat ki a dologból, de mint mondtam, ekkor, a katonai diktatúrák korában, a két ország viszonya nem volt felhőtlen, így a brazilok külön pályáztak. És - mégiscsak a világ legnagyobb vízesése, ugye - ők is nyertek 86-ban. Így most az a furcsa helyzet van, hogy ugyanaz a vízesés egyszerre két világörökségi helyszín, az egyik oldalról portugál helyesírással Iguacu, a másik oldalról spanyolosan Iguazú Nemzeti Parkként. A határ, ahogy a nemzetközi jogban szokásos, a folyó sodorvonalánál van. A többség a brazil oldalról, Foz de Iguacu városából kezdi a megközelítést, és itt, magán a vízesésen kívül, de még a világörökségi területen belül, sok érdekességre lelhet az ember. Ilyen például a Madárpark, ahol óriási területen a vidék összes madarát összeszedték, hogy majdnem természetes körülmények között találkozhassanak velük a turisták. Ott készült ez a kép is a tukánról.

Ha tetszett a bejegyzés kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr855010746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása