Timbuktu már akkor sem volt egy, a közönséges turisztikai értelemben vett "jó hely", amikor - 2001 áprilisában - ez a kép készült.  Sőt, merném azt mondani, hogy egy átlagos turista számára felfoghatatlanul pocsék hely lehetett. Hogy eljussunk oda, tizennégy órát ültünk egy kisteherautó platóján használt gumiabroncsokon szorongva, tikkasztó hőségben. Bőrünkbe ivódott a vörös por, rosszul voltunk, kóvályogtunk, mire megérkeztünk.  Elsőre fel sem fogtuk, hová érkeztünk. Mintha nem tizennégy órát, hanem ugyanennyi évszázadot utaztunk volna, csak éppen vissza az időben. Leo Africanus, a tizenehetedik századi arab utazó, aki elsőként hozott hírt Európába Timbukturól raanyban dúskáló csodavárosnak írta le a helyet, az arany, a paloták és oázisok tovatűntek. Maradtak a botorkáló tevék, a fehér és világoskék leplekbe burkolódzó tuaregek, a kapualjakban eltűnő, lefátyolozott asszonyok. Napnyugta felé, majd hajnalban (amikor el tudtuk viselni a  hőmérsékletet) ezek között a díszletek között sétálgattunk. Mi maradt ma belőlük? Mit romboltak le, és mit fognak még lerombolni? Nem tudjuk.
Timbuktu egykor a szaharai kereskedelem egyik legfontosabb központja volt, tevekaravánok százai haladtak át rajta évente, előbb volt itt egyetem, mint Magyarországon, és annyi arany utazott itt keresztül, hogy egyszer még Egyiptom gazdaságát is felbolygatta. Tudósai, kereskedői híresek voltak szerte az (iszlám) világban. Aztán jött - 1591-ben - a marokkói király, és elfoglalta a várost, mert kellett neki. De addigra a világ nagyon megváltozott. Az aranyat, a rabszolgákat már nem a végtelen karavánok vitték, hanem hajók. És Timbuktut lassan befedte, konzerválta a por. Mire eljutottunk volna oda, hogy a független Mali lassan - helyi mértékkel - rendezett országgá válik, és Timbuktuba a turizmus jóvoltából visszatér az élet, az "arab tavasz" farvizén evickélő iszlamista lázadók 2012 áprilisában elfoglalták a várost, és elkezdték tudatosan pusztítani a műemlékeket. Mert a szentek mauzóleumai az iszlám - szerintük -  "nem elég tiszta" irányzatát képviselik, sőt, a szúfizmus, az iszlámnak az a misztikus, filozófikus irányzata, ami naggyá tette az itt élő tudósóokat, ahogy van, eretnekség és pusztítani való.

Mi van most azokkal a kedves, mosolygós tuaregekkel, akiknek a tevepörköltjét ettük, és sűrű, elképesztően édes teáját ittuk este? A lázadók oldalán rombolják éppen saját múltjuk emlékeit, és teszik tönkre a turizmus és az ország jövőjét, vagy menekültként várják, hogy végre hazajussanak, ha a külföldi csapatok majd kiűzik a lázadókat? Mi van most a szállodának nehezen nevezhető fogadóban, ahol meghúztuk magunkat? Dzsihádisták lakhelye, vagy üresen áll, mert oda most a kutya se megy? Szomorú történet ez is.

Ha tetszett a bejegyzés kövess minket a Facebookon is.