A "fétis" kifejezésről a mi vidékünkön egy szögekkel kivert bőrtanga, egy "Lolita boy" feliratú, rózsaszín korbács, vagy valamelyik kurrens politikus arcképével díszített műpénisz jut az eszünkbe, idősebbeknek talán a nagypapa Sztálin-szobra, amit titokban őrizgetett a rendszerváltásig. De Nyugat-Afrikába megérkezve rá kell jönnünk, hogy a fétis itt a szó szoros értelmében vett véresen komoly dolog. És csak egy a helyi vallások bizarr megnyilvánulásai közül.

Kezdjük az elején. Nyugat-Afrikába általában Accrán keresztül érkezik a külföldi. Ghána a térség  leggazdagabb, és legrendezettebb országa, oda van a legtöbb nemzetközi járat is, amióta Elefántcsontpart polgárháborúról polgárháborúra haladva építi le korábbi jó hírét és nemzetközi tekintélyét. Accra pedig a nyugati utazó számára egy ponton bizonyosan otthonos város, lakói szinte mind beszélnek angolul, és szinte mind keresztények. Ez a kereszténység persze egészen más, mint az európai,kissé kiüresedett ájtatoskodás. Itt nem kell csöndben maradni a templomban, és átszellemült arccal várni, hogy vége legyen a teologizálásnak. Vasárnaponként - sőt hétköznap is - onnan lehet megismerni Isten házát, hogy onnan vidám zene szól, az emberek pedig nagy csoportokban, jó hangulatban beszélgetnek az udvaron. Az autókon pedig mindegyre jámborságra buzdító üzenetek díszlenek. (Bár az "Imádkozz az életedért!" feliratot bőven lehet a közlekedési viszonyokra is értelmezni.)

Ennél markánsabban már csak a piacokon jelentkezik a karizmatikus kereszténység. Itt ugyanis a vallási piacot nem úgy értelmezik, mint a nyugati tévék késő esti, értelmiségi háttérműsoraiban a hosszú szakállú, köldöknéző társadalomtudósok. Itt a hitnek ki kell vonulnia a füstölt halak és a kínai bálás ruhák közé.  A piacokon pedig minden utcasarkon jobb vidéki diszkókat megszégyenítő felszereléssel, óriás hangfalakkal állnak emberek, és hosszabb eksztatikus beszédeket tartanak a közönségnek. Hogy nem a szomszéd halárus portékáját dicsérik, azt onnan lehet a nem twi anyanyelvűeknek is megérteni, hogy nagyjából minden harmadik szavuk az, hogy Dzsízösz. A menőbb prédikátorokhoz kisebb énekkar vagy színtársulat is csatlakozik, akik iskoladrámákkal szórakoztatják a nagyérdeműt. Ellentétben az egyéb piaci munkákkal, mint például nehéz-tárgyak-fejen-való-cipelése, gyanúsan-fortyogó-dolgok-főzése-negyven-fokos-melegben-tűző-napon, hajnaltól-éjszakáig-rakodás-a-teherautókról, amit kizárólag nők végeznek, a prédikálás kimondottan férfimunka. Jobbaknál öltönynadrág és fehér ing is jár hozzá.

De mindez még otthonosnak tűnik ahhoz képest, ami kevesebb, mint kétszáz kilométerre keletre fogad Loméban, Togo fővárosában.  Pedig a franciák ott is szinte mindent megtettek. A piacnak otthont adó kerület közepén ott magaslik egy katolikus székesegyház.

De csak néhány utcát kell arrébb menni, és már el is jutunk egy elkerített részhez, címe szerint "Marché des feticheurs" - azaz a fétishívők piaca.  És ugye a felkészületlen utazónak itt kezdene végigfutni a borzongás a hátszőrzetén, hogy miféle dolgokat is talál majd itt: korbácsok, bilincsek, szopóálarcok és egyéb szexuális segédeszközök képei villannának be (persze sosem láttam, de el tudom képzelni, mert meséltek róla).  De - bár látni fogjuk a szexualitástól nem teljesen mentes a hely - effélékre ne is gondoljunk. A feticheur a helyi nyelvhasználatban az, amit eufemisztikus körülírással a statisztikákban "helyi vallások" néven szoktak feltüntetni.  Vallásukban ugyanis a fétiseknek, azaz mindenféle  varázseszközöknek valóban fontos szerepe van. Azt hinnénk, a gyarmati kor keresztény térítése vagy az iszlám  nyomulása az ilyen "helyi vallásokat" már visszaszorította az isten háta mögötti (és ez itt most kicsit szorosabb értelemben van véve) falvakba. És ez igaz is nagyon sok országban, de pont itt, Togóban és Beninben a keresztények és muszlimok együtt is csak az ország lakosságának kisebb részét adják. A feticheurők többségben vannak.

De azt hiszem, a kedves olvasónak már kezd elege lenni az összehasonlító vallástörténetből, és várná, hogy mit is láttunk a piacon.  De erre még egy mondatnyit várni kell. Először ugyanis minket sem a látvány ragadott meg, hanem a szag. A civilizált ember ritkán érez dögszagot. Elsőre fel sem ismeri. Itt viszont olyan erővel kapott el az állati bomlás bűze, hogy hátrahőköltünk. Aztán mégis körülnéztünk, és ezt láttuk.

Nem valamiféle sajátos szépia filterrel készült a kép. Minden egyforma, lehangoló bomlásbarna volt. Ha nem hajtott volna a kicsit perverz kíváncsiság, azonnal visszafordultunk volna. De hajtott, és megjelent egy úr is, aki magát hivatalos gájdnak adta ki, és el is kért egy nem túl jelentős összeget, hogy körbevezessen minket.

A legkülönfélébb állatok koponyái sorakoztak hasszú asztalokon. Egyesekről más lefoszlott a hús, másokon még rajta volt. A koponyák, állítólag elűzik a rontást, és az állat szelleme által védik a házat. Más asztalokon csontok feküdtek. A legnagyobbak láthatóan elefántcsontok voltak. Elefánt pedig itt kizárólag nemzeti parkokban él, ott sem túl sok (aki olvasta úti beszámolóm előző részeit, tudja, mennyire nem sok), így az szinte bizonyos, hogy ezeket a csontokat orvvadászok szerezték be.

Akárcsak a leopárdbőröket, amelyekből a rituális ruházat készül.

A rontó varázslatokhoz persze sokkal hasznosabb, ha egészben szárított hüllőt használunk. Porrá törve és valakinek az ételébe keverve, nos nem is mondom tovább, de sejtik ugye ...

A legelszomorítóbb azonban ez volt.

Egy gorilla keze. A gorilláról pedig -nálunk Európában - már a gyerekek is tudják, hogy robusztus termete ellenére békés, jámbor állat, és a végpusztulás veszélyezteti, mert élőhelyét elfoglalják, az állatokat magukat pedig értelmetlenül leöldösik. Ezt a gorilla kezet például kimondottan alkalmasnak találta a gájdunk merevedési avagy péniszméretbeli problémák megoldására - mondván, aki ezt használja (azt már meg sem mertük kérdezni, hogyan), annak akkora lesz, mint a gorillának.

Ekkor már feltettük azt a kérdést, ami az első döglött állatok láttán azonnal felmerült, hogyan szerzik be? Mert gorilla például Lométól csak több ezer kilométerre él. A gájd égre-földre esküdött, hogy itt csak törvényesen beszerzett áruk vannak, az állatok pedig természetes módon pusztultak el. Erről akár papírja is van. Köszöntük, nem kértük. Papírom nekem is lehet gyakorlatilag bármiről. Inkább a nemzetközi természetvédő szervezeteknek hiszek, amelyek azt mondják, hogy a "hagyományos orvoslás" Afrikában az orvvadászat második legfőbb oka, az első a "bush meat" , az ínyencségnek számító  "bozóthús" beszerzése. Évente több millió állat pusztul el, hogy a feje ilyen piacokon, a húsa pedig a fazékban végezze.

Ezen a ponton éreztük úgy, hogy elég. Bár egy fontos része még hátra volt a vizitnek. A gájd bevitt minket egy hátsó szobába, ahol varázsszereket lehetett venni. A tekintélyes külsejű varázsló, névjegye szerint a "vudu tudományok doktora", előbb mindenféle hókuszpókuszt csinált, háromszor elmondta a nevünket egy tányérba, majd felajánlott számos varázsszert. Ez például egy egyszerű kis szett, amely, ha bekapcsolom, és rágondolok valakire, az azonnal belém szeret.

Helyi viszonyok közt a bekerülési költsége kábé három forint ötven. A "vudu tudományok doktora" megszámította volna gyenge tizenötezerért. Mondtam neki, hogy házas ember vagyok, így a szerelmi varázs helyett ajánljon valami mást. A következő egy a családot védelmező talizmán volt - ezt is ugyanannyiért adta volna. Végül hosszas alkufolyamat után ezerért elhoztam, csak hogy ne átkozzon meg. Mert - bár állítják -  itt a vudu csak a jóindulatú varázslatokról szól, vudubabát azért bőven árultak.

A piacról kijövet megkérdeztük helyi sofőrünket, mit gondol ő erről.  Monsieur Yaya elsőként is leszögezte, hogy ő hívő muszlim, és ez neki mind tiltott dolog, haram. Kisvártatva azért hozzátette, hogy hát erejük azért biztos van ezeknek a dolgoknak. És erről nem sokára mi is meggyőződtünk.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.