Indiába el kell menni. Van ott sok minden látnivaló. A kultúra meg érdekes, sokszínű stb. Alapvetően szeretem Indiát. Alapvetően.  De Délkelet-Ázsiából nézve az egész szubkontinens egy olyan kultúrsokk, amit nehezen dolgoz fel az ember. 

Bangkok persze nem minden városok legjobbika. Nagy, néha zűravaros, iszonyat időket lehet a dugókban eltölteni, korruptak a rendőrök, és izzasztó meleg van. De tiszta, rendezett, és turistabarát hely - ezen, azt hiszem, vitatkozni sem lehet. Kellemes, élhető város, ahol a turista megbízható szolgáltatást kap, olcsó szállások, jó éttermek, kedves kiszolgálás, és mindenek felett a megbízhatóság jelentik azt, ami vonzóvá teszi.  Ha azt mondják, hogy a busz reggel nyolckor érkezik, akkor inkább ott van már 7.50-kor, ha azt mondják, 150 bahtba kerül valami, akkor az annyiba kerül.

bkk2.jpg 

Innen elrepülni Calcuttába maga a rémálom. Calcutta ugyanis nem csak koszos, büdös és elképesztően rendezetlen, de még Delhihez vagy Mumbaihoz képest is legalább húsz évnyi lemaradásban van. (A helyiek szerint ennek az oka a sok évtizednyi kommunista uralom - Nyugat-Bengál volt a világnak az egyetlen szeglete, ahol önként, szabad választásokon szavazták vissza rendre a komancsokat 1969-től egészen 2011-ig!!!) Ráadásul - talán a szegénység, talán a kommunisták kártékony hatása miatt - az ember gyakorlatilag percenként hallja turistaként azokat a mondatokat, amiért nagyjából egy hét után már ölni tudna. (Az alábbi kis összeállítás turistáknak készült - aki üzleti céllal menne Indiába, annak még jobban fel kell készülnie...)

ccu.jpg

No English, Sir!

India ugye elméletben English speaking country. Ez nagyjából azt jelenti, hogy tényleg könnyen találni olyan embert, aki jól beszél angolul, sőt, ebben  (az egy) tekintetben mindenképpen verik a thaiokat. Ha betérsz egy utazási irodába, vagy egy közepes szálloda recepciójára már biztosan értelmesen el tudsz beszélgetni a főnökkel angolul. (Hiszed te - a későbbiekben kiderül, hogy csak a szavak szintjén értitek egymást, az idő és tér már máshogy néz ki.) Aki azonban ez alatt a társadalmi réteg alatt helyezkedik el, az beszélni tán tud öt mondatot, de érteni semmit sem fog abból, amit mondasz neki. (Ahogy mi nem értjük feltétlenül az indiai angol kiejtést, ők sem értik a miénket.)

Ez nem probléma egészen addig, amíg nincs probléma. De ha a legkisebb szőr kerül is a gépezetbe, azonnal válsághoz vezet. Egy egészen egyszerű példa: A szállodában lebzselő egyik szolga (minden emeleten legalább három fiatalember, ül, fekszik, beszélget stb., akiknek láthatóan nincs meghatározott feladatuk, de valahogy oda tartoznak), odajön hozzád, hogy: Cold drink, Sir?  Mire egyszerű szavakkal jelzed, hogy igen, kérnél egy Diet Coke-ot (általában lehet olyat kapni). Negyed óra múlva felhív ugyanaz csávó a szállodai telefonon, hogy: Cold drink, Sir? - mondod, igen, már szóltál, hogy kéne egy Diet Coke. Újabb fél óra és felhív a recepció, hogy te, ugye, rendeltél valami cold drinket? Mondod, ekkor már neheztelve, hogy igen, egy nyavalyás Diet Coke-ot kértél egy órája. Aztán megjön a csávó egy cukros Thums Up kólával, mert ezt értette. Mondod, ez nem Diet Coke, ő meg rámutat, hogy: Cold drink, Sir! Amikor ez a vita kezdene elfajulni, és elkezdenéd magyarázni, hogy mi a kettő közt a különbség, és miért nem kéred ezt, miért a másikat, akkor érvként jön fel az alcímben említett mondat. És tényleg igaza van, miért nem mondtad pandzsábiul azt, hogy Diet Coke. Aztán persze megiszod a Thums Upot, mert rohadt szomjas vagy. 

563028_162359143929067_434330167_n.jpg

A legszebb persze az volt, amikor az az utazási irodás, akinél előző nap még lefoglaltam egy angol nyelvű bombay-i városnézést, másnapra, amikor kiderült, hogy a busz nem ott és nem akkor indul, és különben is hindiül van a vezetés, hirtelen elfelejtett angolul. 

Five minutes, Sir!

Alternatív verziók: Ten minutes, Sir!, In an hour, Sir! Eredetileg nagyjából annyit jelentene, hogy mindjárt. Valójában csak annyit jelent, hogy hagyjam már békén a hülyeségeimmel, majd megtörténik a dolog, vagy sem, őt ez valójában nem érdekli, és jobb, ha engem sem érdekel, ne húzzam már föl magam. A fehér ember viszont ettől felhúzza magát. Rosszabb pillanataiban előjön belőle az oktató szándék (kimondottan gyarmatosító attitűddel), és a five minutes letelte után pontosan öt perc nulla másodperccel szól újra. Akkor jönnek a legkülönfélébb egészen fantasztikus kifogások. Az ember, akivel megbeszélted a találkozót, és az előbb öt percre ígérte magát (az előbb két órája volt), azért nem ért ide, mert (az utóbbi fél órában) esett az eső, vagy hirtelen kinőtt a búza és le kellett aratni. Aztán megjön, amikor már egyáltalán nem számítottál rá, és egészen más dolgod lenne (vagy egyszerűen kimondottan dühös vagy, mert egy napot töltenél a városban, és ebből felet már azzal töltöttél, hogy a csávót várod), és közli, hogy "Mi bengáliak nagyon okos, és nagyon pontatlan emberek vagyunk." Pont. Merjél vele vitatkozni. 

Bár a csúcstörténet ebből nem is Indiában, hanem (a vele kulturálisan igencsak rokon) Pakisztánban esett meg: a Pandzsábi Tartományi Kormány vendégházában laktunk, még bőven a mobiltelefonos idők előtt. A telefonközponttól kellett - elméletben - külföldi vonalat kérni. (Hittük ezt.) Szépen bediktáltam a központosnak a pesti számot. Ő pedig rávágta, hogy: Five minutes, Sir!  Előbb óránként, majd félóránként, majd valóban öt percenként telefonáltam rá, hogy mi a rühes rák van már azzal a számmal. Ő pedig egyre nagyobb aggodalommal a hangjában, csak ismételgette, hogy five minutes.  Majd előkerült valami főnök, akinek felhoztam a panaszomat. Ő közölte, hogy: 1. Innen egyáltalán nem lehet külföldre telefonálni. Mégpedig biztonsági okokból. 2. A központos annyit tud angolul, hogy: Five minutes, Sir. A többit eddig se értette. 

No problem, Sir!

Esetleg: Ok, Sir ! Ez a mondat általában akkor hangzik el, amikor már valami gáz van. Horribilis késés, nem működik valami ( vagy inkább semmi), kiderült, hogy nem úgy van, ahogy eredetileg mondták. A fehér ember ekkor már ideges. Ők pedig ezt nyugtatásnak szánják. Általában sikertelenül, mert ettől nem nyugszik meg az ember, csak sokkal idegesebb lesz. Ők valahogy úgy érzik, ezzel jelzik, hogy ők mindent megtesznek, hogy rendben legyen, mi viszont úgy érezzük, rohadtul semmit nem tesznek, és át sem érzik, hogy itt gond van. Erre ugye a válasz nem nagyon lehet más, mint, hogy nem, egyáltalán nincs minden rendben, sőt semmi sincs rendben. Amire a válasz általában szintén csak: Ok, Sir. Ami tán valami olyat akarna jelenteni, hogy értem, hogy gondod van, de nem tudok vele mit tenni, sőt nem is nagyon értem, hogy pontosan mi a gondod azzal, hogy három órája rohadsz itt a hőségben egy álló vonaton, mert ez tök természetes, ahogy az is, hogy a megígért Wifi sosem volt, viszont száz rúpiával többet kellene fizetni a szállodai szobáért. 

No change, Sir!

Az eddigieket még talán el lehetett számolni valamiféle interkulturális kommunikációs bakinak, ami a helyi gondolkodás mélyebb megértésével, a prána gyakorlásával, sűrű meditációval lótuszülésben még elfeledhető, sőt akár idilli mosollyal is fogadható, különösen némi marihuánás lasszi után. De ez már a nyílt, sunyi lehúzás. (Hála Istennek, most talán mintha kevésbé lenne már elterjedt, mint évtizedekkel ezelőtt.)  Azért sunyi, mert kis összegekről van szó, amiért - véli az indus - pofátlanság lenne veszekedni. Ugyanakkor a velődig hatol az a mosoly, amit az eladó arcán látsz. Első indiai utaimon - még a kilencvenes években - 6-6,50 rúpia volt a kóla. Amikor vettem elő a tízest már láttam, hogy virul az eladó arca. Gyakorlatilag sosem volt aprójuk. A második héten szoktam rá arra, hogy direkt előbb egy tízessel próbálkozzam, majd mikor meghallom, hogy "No change, Sir!" - már túrtam is a zsebembe a jól előkészített apróért. És kárörvendően élvezkedtem az arcokon elomló szomorúságon. (Nem, nem az a 3,50 a fontos - az akkor sem volt több 15 forintnál. Az elv, a lenyúlás, a lényeg.  Azt nem szeretem. Igen, itthon is van, itthon sem szeretem, nem is adok borravalót. ) 

És végül a csúcs:

As you like, Sir!

Ez a mondat akkor hangzik el, amikor egy-egy turisztikai szolgáltatás (körbevisz riksával stb.) árát kérded. Nyilvánvaló a szándék: a rohadt gazdag fehér ember (te) úgysem ad olyan keveset, mint amennyit egy industól elkérne az illető. Sőt, lehet, hogy magától még többet is ad.  Persze azok, akik ezt szokták mondani, általában nem láttak még kelet-európai turistát. Én mindig becsületesen legalább négyszer megpróbálom rávenni őket, hogy mondjanak már legalább egy közelítő árat, amiből alkudni tudok előre. A szemfülesebbje ilyenkor már megérzi, hogy az As you like, Sir-rel rossz lóra tenne, így mond valamit. (Gyakran azért ilyenkor  csúszik félre, ugyanis olyan sokat kér, hogy eleve inkább azt mondom, hogy nem alkuszom, hagyjuk a fenébe.) Ha viszont belemegyünk az as you like-ba, annak gyakorlatilag mindig üvöltözős veszekedés a vége. Mert én adok neki egy normál, nyomott indus jellegű árat. Ő meg - naná, hogy kiderül - nem ennyire gondolt. Én mondom, azt mondta as you like, hát én így akartam, mondta, ő nem ennyire gondolt, mondom, mondta volna előre...  

Ez utóbbi esetben az ok egyébként egyszerű, Indiában a turizmus máig kb. 95%-ban belföldi turizmust jelent. A vendégek ugyanabból a kultúrkörből kerülnek ki, mint ők. Kölcsönösen tudják mennyi az elvárható, és mennyi a szokásos. És sokkal inkább hajlamos is egy középosztálybeli indus olyan szoláltatásért is fizetni, amit mi elképzelhetetlennek tartunk - nekem például  folyamatos közelharcot kellett vívnom a hordárokkal, hogy ne próbálják a fejükre venni a hátizsákomat, míg egy átlagos középosztálybeli indus a gurulós bőröndjét is hajlandó velük vitetni (igaz, azt is fejen hordják). 

Azért, hogy pozitív végkicsengést adjak a posztnak - ma már bőven vannak európaiakra szakosodott helyi irodák, ahol értenek minket. Azzal hirdetik a szolgáltatást, hogy pontosak, nincsenek rejtett költségek, és jól beszélnek angolul, és ilyet még Nyugat-Bengálban is lehet találni. És tényleg, a hajnali ötre ígért kocsi (nem, nem 4.50-kor, mint Bangkokban) 5.15-kor már ott is volt, és tényleg semmiért nem kértek plusz pénzt. Igaz, az ilyen irodák kimondottan európai árakat is kérnek a szolgáltatásaikért. 

A bejegyzés trackback címe:

http://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr965306566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.20. 17:53:09

Ajánlom a Culture Shock! sorozat Indiával foglalkozó részét minden Indiába utazó vagy indiaiakkal dolgozó magyarnak. Kedvencem, amikor maguktól véletlenül sem szólnak, hogy nem értik a feladatot és csak bólogatnak, hogy kész lesz határidőre...

☉ ☾ 2013.05.21. 09:24:37

A cikk utolsó bekezdése a lényeg.

Ha valaki Indiába megy, ne akarjon európai módon élni. Feltéve persze, ha nem a munka miatt, hanem önszántából utazott.

A fehér ember lehúzása mindenesetre a társadalmi raglétrán már felfelé lépkedő (tehát nem epekedő) indiai számára kötelező, és ehhez különféle praktikákat alkalmaznak.

Az én egyik lehúzós történetem a Govardhan Palace hotelban esett meg, ahová jobb híján kerültem. Éjszaka, már éjfél után tértem be hozzájuk és a recepciósnál kialkudtam egy normális összeget a kb. 7 órányi ott alvásom + zuhanyzás miatt. A meglepetés reggel ért, amikor az éjszakai portás már sehol sem volt, az új pedig semmiféle alkudozásról sem akart hallani. Rendőrt kellett hívnom, és ezt nem a pénz, hanem a módszerek elleni tiltakozás miatt tettem, és így elintéződött az ügy, igaz veszítettem 3 órát.
Hozzá kell tegyem, hogy a nézeteltérés ellenére mint a rendőrökkel, mint pedig a szálloda személyzetével, portással, igazgatóval, helyettessel egészen jóban lettünk az ügy végére.
Indiai nagyon jó hely, csak rá kell érezni.