Hétvégi ajánlat esős időre, gyermekes családoknak. Kaland, játék, kockázat, és a büdös kölök legalább azt is megtanulja, hogy becsülje meg magát, hogy otthon nem mállik a fal, és egyedül ülhet a vécén. 

Mit lehet csinálni néhány kilométerhiányos óvodással, ha lóg az eső lába, és csúszdának meg hintának és kutyaszaros homokozónak a közelébe se szeretnénk menni? A reggeli kávé-kakaó kombó alatt megvilágosodtunk: Komárom, Monostori erőd lesz az aznapi célpont. Először is, mert pontot ér, másodjára, mert lehet rohangálni, ahol néhány K und K ezred elmasírozgatott, csak elférnek a gyerekeink is. Harmadjára, ha esne, mire odaérünk, a beltéri látványosságokkal fogunk vigasztalódni. Még az sem tudott eltántorítani bennünket, hogy aktuálisan valami autós rendezvényt is meghirdettek arra a hétvégére.  Az odajutással nem sokat vacakoltunk, az autópályáról lehajtva a barna, erőd jelzésű táblákat követve nem tévedtünk el - csak össze ne keverjük az erődöket! (Az Igmándi erődöt csak speciálisan erős idegzetűeknek ajánlanám - antik kőtár, az installációját tekintve: a szimpla raktár típusú. Sok-sok évvel ezelőtt egy egyetemi terepgyakorlaton hány szépen megmunkált, hellenisztikus férfi felsőtestben és hátsóban gyönyörködtünk az alig beszűrődő fényben... Na jó, a nosztalgiázásnak vége, többen már égtek a vágytól a hátsó ülésen, hogy egy bottal kardozva avagy lövöldözve rohangáljanak vég nélkül.)

A parkolóból tekintve finoman szólva is felemás reakciókat váltott ki az erőd. Nem egy tornyos-bornyos, csipkézett falú, romantikus vár, sokkal inkább hasonlít egy lakótelepi szánkódombra. A gyerekeknek ugyanezen okból Palmanova is csalódást okozott első pillantásra.

De mire beértünk a kapuig a hosszú sáncok között, mindenki megvigasztalódott. Igaz, hogy ezeket a sáncokat eredetileg az ágyúgolyók felfogására tervezték és készítették, azért gyerekfuttatásra is kiválóak. Amíg a kapuig érünk, gyorsan foglaljuk össze, hogy miért is van várományosi listán. A környéken már a rómaiak is építettek erődítéseket - a szintén várományosi listán szereplő római limesről van szó. A középkorban is folyamatosan erődített településről vannak adataink. De legnagyobb stratégiai jelentőségét az 1848-49-es szabadságharc után érte el. A híres komáromi csaták után az udvari hadmérnökök javasolták, hogy a különböző, a Duna mindkét partján már megkezdett erődítési kezdeményezéseket fogják össze, egy hatalmas erődrendszert kiépítve a rebellis magyarok ellenében, és Bécs védelmében. Az építkezést rögvest meg is kezdték 1850-ben, és 1877-re fejezték be, Közép-Európa legnagyobb erődrendszerét létrehozva. De nem sokáig büszkélkedhetett a Birodalom hadmérnöki gyöngyszeme kitüntető címmel, az idő gyorsan elrohant mellette, a 19. sz. végi haditechnikai fejlődés átlépett az erődön. Gyakorlatilag hasznavehetetlenné vált eredeti célját tekintve. A két világháború között laktanya és kiképző központ volt. Jelen állapotára az 1945-91 közötti időszak volt a legnagyobb befolyással, amikor a szovjet hadsereg fegyverraktára volt. 2007-ben szlovák-magyar közös helyszínként került fel a várományosi listára.

Még szerencse, hogy nem kötelező az óránkénti csoportos vezetéshez csatlakozni, ezért a sétálótérképpel vágtunk neki az erődnek, bár a prospektus szerint vezetéssel több terem látogatható. (Nem biztos, hogy a tárlatvezető és a többi látogató olyan jól szórakozott volna a magánzárkákból visítva ki-be rohangáláson, mint amilyen jól mi éreztük magunkat.) Annál is inkább, mert az egykori alakuló téren az autós rendezvény semmi jóval nem kecsegtetett. A színpadon egy langyos, erőltetett műsor  ment - legjobban az előadók unták. A színpad előtt ténfergett néhány tucat enervált autós és utas. Zavaró is volt, illúzióromboló is, de azért elég nagy az erőd ahhoz, hogy egy idő után ki lehetett iktatni az állandó motortúráztatást. 

Turisztikai célú, ilyen-olyan szövegekben közhellyé koptatták már az időutazás szót, de most én sem tudok jobbat ennél. 1991-ben jártunk, amikor az oroszok kivonultak. A lőszermentesítést leszámítva, minden úgy maradt, ahogy otthagyták, ez nem mű, vagy megrendezett - gyakorlatilag ezt lehet látni az erőd belsejében: a büdös, nagy semmit. Az előző rendszer utolsó éveinek kilátástalanságát, kopárságát, nemtörődömségét - aki járt a 80-as években szovjet laktanyában, az tudja, miről beszélek: kosz, málló vakolat, falból kilógó kábelek, cirill betűs falfirkák mindenfelé... Állítom, hogy még a "szovjet szagot" is lehetett érezni és nem csodálkoztam volna, ha valamelyik hangosbemondóból mozgalmi dalok kezdtek volna harsogni. Ezen már az sem segített, hogy a kaszárnyában néhány termet megpróbáltak korhűen berendezni - a K und K bakák hálótermétől egészen a szovjet rádiós elvtársig, aki egy marha nagy lőszeres ládán üldögélt.

De legalább nem írták ki, hogy panoptikum, mint annyi más helyen, ahol néhány szottyadt, de leginkább rémisztő figura mutogatásáért jól levágják a turistákat. Szóval továbbra is inkább a fantáziánkra, emlékeinkre és korábbi tudásunkra alapozva jártuk be az erődöt. ( A szegényes belső kiállítótérért csak némileg kárpótol az erőd másik részén látható állandó kiállítás. A néhány szobányi, meglehetősen sablonos erődtörténeti tárlat már nem sok újat tesz hozzá.) Kétségtelenül az egyik csúcspont a 8 személyes tábori budi volt - csakhogy egy kicsit közelebb kerüljünk a hétköznapokhoz.

A másik pedig az oroszok által lefektetett belső sínrendszer volt, amin a lőszert szállították az épületen belül. Az egyik kanyarban még egy kis járgányt is találtunk a sínen, úgyhogy a gyerekek ki is próbálták...

Majd a térképünk utolsó pontja következett: a kazamata. Ez volt a végső meglepetés. Jó, hogy kazamata és a föld alatt van, de nem volt világítás. A hangulati elemeket a gyerekek visítozása, a fényt a mobiltelefonok szolgáltatták, miközben a porba fektetett pallókon botorkáltunk. A napfényre visszatérve vettünk egy mély levegőt és megállapítottuk, hogy a Habsburgok nagyvonalú térkezelése minimál dizájnnal és a végletekig fokozott funkcionalitással párosulva (azaz a büdös nagy, üres hodályok) rettenetesen nyomasztóak tudnak lenni. Jó, lehet, hogy túl sok lakberendezős blogot olvastam mostanában, és persze tudom, hogy eredetileg sem öt csillagos wellness szállodának épült, de akkor is jó érzés volt újra napfényben létezni, és egy kávé mellett ücsörögni, amíg a fiúk (kisfiúknak és apukáknak ez általában obligát program) a tudomisénmilyen lánctalpas harckocsik, lokátorosautók és egyebek között fennhangon szakértettek.

Mászkáltunk a sáncokon, gyönyörködtünk a Dunában, lehetett rohangálni a falak közötti árkokban.

A gyerekek nagyon élvezték - abszolút gyerekbarát program.

Hatalmas, üres terekben lehet szaladgálni, kiabálva rúgni a port, azt hiszem, ez korosztályos jelenség. Azért úgy éreztük, hogy a béna autóstalálkozóknál több potenciál lenne benne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.