A nyaralás nem nyaralás fényképek nélkül. És hála a digitális forradalomnak már nem számolgatjuk a kockákat, hogy mennyi van még, és mennyi nagyon sokba fog kerülni majd előhívatni, és mi lesz, ha nem lesz jó. Így aztán természetes, hogy a gyerek is fényképez. Néha igencsak érdekeseket. 

Ahogy az előző részben is írtuk, a gyerekkel utazni más. És persze igyekszünk odafigyelni, hogy ők is élményszerűnek érezzék az utat. De azért néha talány, hogy ők, hogyan is látják, fogják fel ugyanazokat a helyeket, helyzeteket, amiket együtt élünk át. Lehet, hogy nem emlékeznek a város nevére, de tisztán emlékeznek arra, hogy melyik hajó nyert a hajóversenyen két évvel ezelőtt. (Én meg nem mondtam volna, de a képeken ellenőrizve igazuk volt. ) A sziget neve nem ugrik be - de tisztán emlékeznek arra, hogy milyenek voltak a kavicsok a parton. És, hogy láttunk sok szélmalmot. Sőt, arra is, hogy az apartman előtt voltak szederbokrok, és hogy milyen volt a játszótér a ház mellett. Meg, hogy a királyi palota zárva volt, amikor mentünk volna. 

Ha meg akarjuk tudni, mi tetszik nekik, mi érdekli őket, mi köti le a figyelmüket, a legjobb talán, ha adunk nekik fényképezőgépet. Aztán fotózzanak kedvükre. Ma már egy egyszerű gép igazán nem drága, a memóriakártya pedig mindent elbír. 

v1.jpg

Két éves korban persze még ez is inkább játék, és az eredmény is általában meglehetősen elmosódott, de azért vannak egészen figyelemreméltóak is. 

v2.jpg

A hatévesek viszont már komolyan tudatosan fényképeznek, azt, amit ők érdekesnek tartanak.  Keresik a jó beállításokat, és a jó fényeket. 

v3.jpg

Aztán, amikor végignézzük a képeket néha magunk is megdöbbenünk mennyire máshogy látszik a világ 118 centi magasból. Más a perspektíva. 

v4.jpgv5.jpgv7.jpg

És vannak dolgok, amik meglepően közel vannak. Úgy meg valahogy máshogy festenek. 

v8.jpgv9.jpgv10.jpgv11.jpg

v19.jpg

A következő képeken viszont semmi meglepő nincs -  a ringlispílről készült vagy húsz. 

v12.jpg

Az obligát finomságok.

v14.jpg

Kisebb és nagyobb állatos játékok. 

v13.jpgv15.jpg

Vagy éppen menő kocsik. 

v17.jpg

És, hogy miről készült a legtöbb? Az ostromgépekről, lovagokról, gladiátorokról - tucatnyi. 

v16.jpg

Az igazi feladat pedig az volt, hogy hárman megosztozzanak egy gyermekfényképezőn. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr435419447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.07.26. 11:31:09

Remek pedagógiai érzékkel rendelkezik a blog írója, és feltétlen jó APA.
süti beállítások módosítása