Bár a nemzethalál-vizionáriusoknak bizonnyal úgy tűnik, hogy a magyar fogy a legjobban, vannak országok, ahol a demográfiai adatok még drámaibbak, mint nálunk.  És ez néha igencsak furcsa dolgokat eredményez. De még mielőtt elmennék egy egészen szürreális helyre, nézzünk néhány táblázatot. 

 

Szöulban járva egy dolog helyből szembetűnik - na jó, több is, mert amúgy kellemes városról van szó - de az mindenképpen, hogy meglepően kevés a gyerek. Fiatalok, huszon-harminc évesek vannak  bőségesen, diákok is valamennyien, de babakocsit tologató család látványa igencsak ritka. Ahol pedig több gyermek is van egynél, ott helyből felmerül a  gyanú, hogy valami radikálisan fundamentalista keresztény szekta tagjairól van szó. Amikor elmondtuk, hogy HÁROM gyermekünk van, a koreaiak többsége szent borzadállyal tekintett ránk. Pedig ez nem volt mindig így, sőt, akár egy emberöltővel ezelőtt is egészen más volt a helyzet. Amikor Korea még szegény volt - ez meglepő, de nem is volt olyan régen -, a gyermekszám is jóval magasabb volt. 

_kkk.png

 

Amint a fenti ábrán látszik, még a hatvanas években is - amikor a mai dolgozó adófizető réteg jelentős része született - kimondottan magas volt a születésszám. Egy nőre átlagosan hat gyermek jutott - ilyet ma Afrikában is alig látunk. (Igaz, akkor Korea GDP-je is Ghánáéval volt egy szinten.) Még a hetvenes években is négy felett járt az átlag. Aztán ahogy fejlődött a gazdaság, nőtt a jólét, a családok összementek. Ma Koreában, ahol semmi nem korlátozza a gyermekszámot kevesebb gyermek születik (egy főre számolva), mint Kínában, ahol a legutóbbi időkig érvényesült az egykepolitika. 

Mellé tesszük az egy főre eső GDP alakulását mutató táblát is, csak, hogy összehasonlíthassuk: 

 

_kgdp.png

 

Voltak persze kis megingások (az 1997-es ázsiai és a 2008-as globális pénzügyi válság idején), de amúgy igen látványos. A fejlődés is, no meg a korreláció az előző táblával. A jólét persze mindenütt csökkenti a gyermekvállalási kedvet (a rettegőknek üzenem, hogy a muszlim országokban is), de Korea esetében a demográfiai összeomlás nem magyarázható csupán a gazdasági növekedéssel. (Hasonló GDP adatokkal rendelkező országok jóval magasabb születésszámot is tudnak produkálni - akár Észak-Amerikában, akár, mondjuk, Európában.) A  népszámlálási eredmények azt mutatják drámai ütemben nő az egyedül élők száma, hogy míg 2000-ben az összes háztartás 16%-át tették ki az egyszemélyes háztartások, addig 2015-ben ez az arány már 27%, ami az elemzők szerint folyamatosan növekszik. Eszerint 2030-ra akár 30,1% is lehet. A klasszikus családmodell aránya jelentősen megcsappant az országban. 2000-ben még a családok 49%-ában élt legalább egy gyermek, idén ez már csak 33,6%. A csökkenés tendenciája alapján 2030-ra ez már csak 25,4% lesz. A családtagok száma is jelentősen csökkent háztartásonként. 2000-ben még a családok 32,1%-a 4 állt főből. Most három (21%), két (17%), és egy fős (16%) „családok” a jellemzők.(Arról, hogy minderre hogyan reagál a koreai gazdaság, itt olvashatni sok érdekeset.) 

Mivel  ez mégis csak egy blog, és nem  akarjuk végtelenségig számadatokkal traktálni az olvasót, jöjjön inkább némi személyes élmény: "A feleségemmel úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk gyereket. Szerettük volna élvezni az életet. Ez a mi döntésünk volt." - mondta erre You professzor, aki a bevezető előadást tartotta nekünk, a nemzetközi sajtó nagyra becsült képviselőinek Szöulban.

 z020.jpg

Volt szó politikáról is

Neki még hat testvére volt, és meglehetős szegénységben nőttek fel. Amikor kérdeztük, hogy ez nem kínos-e, mármint, hogy ezt így kimondja, csak mosolygott. Láthatóan nem az. (Nálunk azért az lenne, azt hiszem.) Tehát van egyfajta támogató légkör, a szingliség, vagy éppen a gyermektelen család nincs stigmatizálva. (Bár a szülők biztos nem örülnek. Annak ellenére, hogy a koreai hagyományok szerint lennie kellene  leszármazottaknak - már csak azért is, hogy valaki mutasson be az ősöknek áldozatot. Mások - e mellett persze - éppen a koreai társadalom tradicionális vonásait okolják. A nők sokkal kevésbé tudnak visszatérni a gyermekvállalás után a munkába, sokkal kevésbé egyeztethető össze a munka és a család, mint nyugaton. Másrészről hihetetlenül drága lett Koreában az oktatás az elmúlt évtizedekben, és a hagyományosan előre gondolkodó, tervező szülők úgy érzik, hogy nem engedhetnek meg maguknak több gyereket, ha az életszínvonalukat is meg akarják tartani. (Erről, és a koreai nők helyzetéről úgy általában itt olvashattok részletesebben.) 

A férfiak közül viszont elég sokan vágynának a hagyományos ázsiai feleségre (főz-mos-takarít-nem_beszél_vissza-mosolyog), és ezt az utóbbi időben már nem Koreában találják meg. Szintén friss jelenség, hogy rohamosan nő a külföldi - thai, filippinó, vietnami, kambodzsai - feleségek aránya. Vannak területek Koreában (ahol amúgy néha viccesen xenofóbok, sőt egyenesen  érthetetlenül rasszisták is tudnak lenni), ahol az utóbbi években már minden negyedik házasságban külföldről hozott/vett nő volt a menyasszony. 


_sp.jpg

 

 

Ez  a folyamat pedig nem csak időben, de térben is átformálja az országot - a fiatal felnőttek a nagyvárosokba költöznek, otthagyják a falvakat. Vonzza őket a munka és a szórakozás. A falvakban már nem születnek újabb gyerekek - még annyira sem mint eddig. A vidék pedig lassan egy nagy nyugdíjas-otthon lesz. Bár nem ezért mentünk Yangdongba, mégis egy érdekes társadalmi kísérletet láttunk magunk előtt. 

De miért is mentünk Yangdongba? Mert szép, és mert világörökségi színhely. Ezt nem is rejtik véka alá, ekkora emblémát, mint ami a falu határában a buszparkoló után fogad, még nem láttam. 

z001.jpg

 Közvetlenül mögötte  hatalmas és láthatóan vadonatúj látogatóközpont is épült, egyelőre meglehetősen kihalt.Mintha valami hatalmas kormányzati pénzelkúró projekt maradványa lenne. (Valószínűleg az is.) 

z012.jpg

Az üzletek egyelőre zárva

Ultraturistás helyre számítunk - különösen, hogy jól előkészítették nekünk, hogy a falu már számos film forgatási helyszíne is volt, és az ország egyik (ha nem a) legrégebbi, nagyjából változatlan formában megmaradt faluja. Ami viszont fogad, az valami egészen más. Maga a koreai idill.

 z002.jpg

Előtte pedig, egy kopottas melegítőbe öltözött úriember. Maga a polgármester. Ami azért meglepő, mert Korea az a hely, ahol a férfiak látszólag öltönyben születnek, vagy ha nem is, de ha bármiféle hivatalhoz jutnak, rájuk nő a szürke zakó meg a nyakkendő. Kísérőnk pedig úgy néz ki, amit aki most jött a kiskertből. (Amúgy tényleg ezt tette.) 

 z005.jpg

Viszont hosszan és lelkesen vezet be minket a falu történetébe. A falut a 15. század közepén alapította  egy igen neves konfuciánus tudós, Son So, aki egy másik nagy tudós lányát vette feleségül. Született is egy lányuk, aki pedig a Yi családba ment férjhez, akik szintén  tudásukról, és tekintélyükről voltak szerte földön híres. Az ő gyermekük lett aztán  Yi Unjeok,  Korea tizennyolc bölcsének egyike. (Ő persze sokkal hosszabban és bonyolultabban mondta, teli nevekkel, évszámokkal, hivatkozva olyan dolgokra, amiket nem ismerünk, és nem értünk, szóval azt hiszem, a magyar olvasónak már ez is kicsit sok...) Innentől pedig máig a két nagy család, a Yik, és Sonok határozzák meg a falu életét. (Imádnak mindent megszámozni, rangsorolni - a műemlékek pl. nem egyszerűen műemlékek, hanem rangsorba vannak állítva - a Yi és a Son család máig álló háza például a 411-es és a 412-es számot kapta a nemzeti fontossági sorrendben.) A faluban konfuciánus tudósok tizennyolc nemzedéke élt már ezekben a házakban. 

z009.jpg

Rajtunk kívül ők voltak a turisták

A faluban csak hagyományos hanok stílusú házak vannak - 160 összesen. Néhány már lakatlan. De a legfontosabbakat, a nagy dinasztiák házait még lakják. (Így aztán a házak nem is mutiba' vannak, csak kívülről lehet őket csodálni.)

z013.jpg

Még mosnak ...

A falu - ez természetes - a fengshui (illetve annak koreai megfelelője) elvei alapján épült, mögötte hegy, előtte kis patak. A jó szellemek átjárása biztosított. A házak elrendezése pedig egy olyan kínai jelet formáz, amelynek a jelentése jó szerencse. Egyértelműen elválnak a falut irányító tudósok és a köznép házai. 

z010.jpg

z011.jpg

Egy palota és egy szerényebb hajlék

A faluban jelenleg 330-an laknak, vagyis egy házra két ember jut. Pedig a házak -  különösen a gazdagabb embereké - hatalmasak. Nagy családnak, szolgálóknak adtak helyet egykor, sok melléképület egészíti ki őket. És ekkor a polgármester hirtelen megkérdezte, kitaláljuk-e, hogy ő hány éves. Ázsiában ez azért nem könnyű - valahogy máshogy öregszenek, mint mi, európaiak. Meg is lepődtünk. Nemrég múlt hatvan. És összesen tizenöten vannak, akik fiatalabbak nála. Ők is mindnyájan elmúltak ötven évesek. Aktív kereső ennek megfelelően alig van a faluban,  viszont ez mégis csak Korea, tehát a nyugdíjból szépecskén el lehet éldegélni, és még arra is jut belőle, hogy a családi örökséget szépen rendbetegyék . Erre nagyjából automatikusan kérdeztük meg, hogy nem félnek-e, hogy záros határidőn belül kihal a falu  - a polgármester szerint ettől, egyelőre nem kell félni. Ő maga sem itt élt, bement a nagyvárosba, aztán nyugdíjasnak tért haza, és szerinte elég sokan tesznek így az elkövetkező évtizedekben. A levegő jó, a hangulat családias, így kellemes hely arra, hogy az ember itt töltse élete utolsó évtizedeit. A falu és a polgármester tudatosan készül is erre, tartják a kapcsolatot az elszármazottakkal, és buzdítják őket a hazatérésre. 

 

 z006.jpg

Kocsi, tévé, széles sávú internet, aki visszaköltözött, hozta magával a városi kényelmet 

Bár örültek a világörökségi címnek, éppen ezért nem akarják, hogy nagyon megváltoztassa az életüket. Nem nyitnak szállodákat, vagy éttermeket a házakban, nem tervezik a turizmus túlzott fejlesztését. Örömmel fogadják a látogatókat, de nem akarják nagy dobra verni a falujukat. Élő valódi faluközösséget szeretnének, nem múzeumot. (Azt azért némi büszkeséggel emlegették, hogy egyszer járt itt Károly herceg is.) Arról is hosszú vita folyt, hogy egyáltalán betonozzák-e le az utakat. Hiszen gyerekkorukban is jók voltak azok úgy, földútnak.

z015.jpg

A frissen betonozott út - és a csettegők

Végül győztek a modernizáció pártiak - végül is csak könnyebb felmenni a betonon járókerettel.  Aki még teheti, kijár a földekre. Jó föld van a környéken, el is tudják adni, amit megtermelnek. Otthon pedig a hagyományos termékeket készítik. Kimcsit, szójából megy gyömbérből erjesztett italokat. Minket is megkínáltak velük. 

z004.jpg

Szójabor szigorúan otthoni használatra

Az egyetlen dolog, amihez ragaszkodtak, hogy legyen a faluban iskola - hiszen az elmúlt hatszáz évben a tudás, a tudás átadása volt itt az elit kenyere. Így máig van oktatás a faluban - a gyerekek a környék más falvaiból járnak át. Ameddig lehet, megőrzik a falut. Idejük végül is van - ha a jelenlegi trendek folytatódnak, Korea teljesen csak 2750-re hal ki. 

 

Koreai utazásunkat a KOCIS tette lehetővé. h1_logo.gif

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr377630118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása