Lehet, hogy úgy leszünk vele, mint Grúziával vagy Azerbajdzsánnal - amíg nem volt oda közvetlen légijárat Pestről, a kutya  nem gondolta volna, hogy érdemes oda turistának menni. Éltek az előítéletek, a szokásosak, amik minden Svájctól eltérő országgal szemben élnek a magyarokban: ott háború van, vagy volt (mutassunk egy országot, ahol sose volt), meg  ihatatlan a víz és ehetetlen a kaja, meg különben is messze van és hülyeség. Aztán, mikor egyszer csak bevillantak az olcsó repjegyek, hirtelen mindenki odarohant, és az ország megtelt tízmillió hacsapuri-szakértővel. Szeptember 15-től van közvetlen járat Algírba, ha nem is fapados, de nem túl drága, a jó három órás út oda vissza alaphangon 75 ezer forint -   így, sejtésem szerint, hamarosan megindul oda is mindenki. Vagy mégse? Íme, néhány jó tanács azoknak, akik mégis. 
 

Egyelőre, aki Algériába megy, büszke lehet magára, az egész ország off the beaten track. Kivételesen ugyanis nem csak a magyarok maradnak távol. Itt momentán a madár se jár. Az algériai idegenforgalmi hivatal vezetője az ország turisztikai kiállításán  meglehetős magabiztossággal nyilatkozott arról, hogy 2030-ra 30 millió turistát várnak az országba. Mikor kis megdöbbenéssel visszakérdeztünk a számra, finomította is a megfogalmazást- a turisták legnagyobb része azért hazai lesz akkor is, és a külföldiek közt is többségben lesznek – ahogy vannak – is azok, akik valamiféle algériai gyökerekkel rendelkeznek.Vagy maguk is kettős állampolgárok, vagy őseik származtak az országból. A világ ugyanis elfeledkezett az országról, Algéria pedig biztosabbnak látta, ha a valutabevétel a olaj-, meg gázeladásból, és nem a turistákból származik. Most egyre olcsóbb az olaj, a pénz meg kéne egy részről, más részről pedig Algéria, amelyik sokáig  lesajnált hely volt, a helyzet változásával a térség legstabilabb, legbiztonságosabb országa lett . 

Kezdjük tehát a biztonsággal, manapság mindenki erre van  rápörögve. Így, amikor elindultunk Algír felé, mindenki aggódó tekintettel nézett utánunk. Mintha a frontra mennénk. Valóban volt is itt polgárháború, csak éppen annak már közel két évtizede vége. Az arab tavasz - éppen az azt megelőző hosszú véres polgárháború miatt - nem rázta meg az országot. Senki nem akart még egy véres konfliktust. A kormány osztogatott - akkor még volt bőven olajjövedelem -, az emberek meg pár tüntetés után hazamentek. Líbia összeomlása után Dél-Algériában is voltak emberrablások, sőt, egyszer még egy kisebb, helyi, visszamaradt terrorista csoport egy francia turistát is lefejezett. Visszatért az aggodalom, hogy Algéria ismét polgárháborúba süllyed - de elkerülték, és meglehetős eredményeket értek el. A  beszivárgó terrorcsoportokat sikerült felszámolni. Ami marad, az a látható rendőri jelenlét mindenütt, a folyamatos ellenőrzések, és az, hogy a nemzetközi turizmust az évtizedes polgárháború meglehetősen elapasztotta. Algír utcáin semmivel sem veszélyesebb ma sétálni, mint bármelyik európai nagyvárosban, és vidéken is nyugodtan ki lehet menni sötétedés után is az utcára. Onnan tudom, hogy kipróbáltam. Csak  a sok rossz hír után, ami évtizedekig Algériából jött, valahogy nehéz ezt elhinni, akkor is, ha igaz. 

A turistára, mivel ritka madár, igencsak vigyáznak - mivel elég delegációgyanúsak voltunk, néha még rendőri kíséretet is akartak adni, de azért inkább lemondtak róla. Leginkább az algíri Kaszbától féltettek minket a helyiek is  - kétségtelen tömény hangulatú hely, de még a pénteki ima idején sem tűnt félelmetesnek. Inkább csak olyan zsúfolt közel-keleti bazárnak, ahol bármikor kilophatják a zsebedből a pénzt. (Nem tették meg. ) 

A "biztonságról" többet nem is kívánok írni - rettegjen az, akit ezért fizetnek. De nézzük meg legutóbbi kori félelmeink kedvenc alanyait és tárgyait, az iszlámot és a migráncsokat.  Algéria kétségtelenül iszlám ország. A lakosság - miután a nem muszlimok az ötvenes-hatvanas években elmentek - közel száz százalékban formailag muszlim. Itt épül a világ második legnagyobb mecsetje is - bár az építkezés helyszíne jelenleg inkább elhagyatott űrbázisra  emlékeztet. 

Politikai iszlámról viszont - miután az iszlamistákat a polgárháborúban legyőzték - nem beszélhetünk.

A mecseteket a kormány felügyeli. Amúgy is, itt a legnagyobb befolyással az iszlám jámbor, spirituális, szúfi ága bír. Ők pedig inkább csak a megtérésről, világbékéről, és szeretetről beszélnek. 

Algériából pedig  - egy diplomata szerint - csak a bűnözők lépnek le illegálisan. Nem is véletlen, hogy a németországi "migránsbűnözésben" élen járnak az észak-afrikaiak, a helyi bűnbandák hihetetlen ügyességgel használják ki az európai menekültügyi rendszer kis és nagykapuit. Tekintve viszont a történelmi közelséget a két ország között, meglehetősen sok algériainak van családja Franciaországban, így, akik akarnak, és nem bűnelkövetési céllal jönnek, meglehetős könnyedséggel kapnak schengeni vízumot. A statisztikák  pedig azt mutatják, hogy az elmúlt években inkább visszaáramlás volt, akik Európában megszedték magukat, örömmel tértek haza. (Nyilván az alacsony olajár, és ezt követő gazdasági lassulás nem tesz jót ennek a folyamatnak.) Ezzel persze nem azt mondom, hogy nincs szegénység és munkanélküliség az országban - persze, hogy van.

Az utcai semmittevés azért elég sok embernek egész napos elfoglaltság - még akkor is, ha a hivatalos munkanélküliségi számok egész impresszívek 

De  nem olyan szinten, ami indokolná azt, hogy az emberek kis csónakokban átússzák a tengert. Lézengő fiatalokat mindenütt látni, de Algír például büszkén vallja, hogy az egyetlen olyan afrikai főváros, amelynek egyáltalán nincs nyomornegyede. 

A relatív tisztes szegénységnek pedig vannak hatalmas előnyei is. Például az árak. Magyarország a nemzetközi ár-összehasonlításokban általában a „nagyon olcsó” kategóriában szokott lenni (még ha mi nem is ezt érezzük hónap huszonnyolcadikán), így általában külföldön kicsit szívjuk a fogunkat, hogy persze nem szabad átszámítani, de azért minden milyen marha drága. No, Algériában szabadon költekezhetünk – az árszínvonal messze a hazai alatt marad. A literes kóla  - amit mindenütt lehet kapni  - olyan 120 forintba kerül. Éhen sem maradunk, étteremből, kávéházból pedig van mindenféle – a városokban általában az itthon is ismert arabos konyha van a gyors-éttermekben:  kebab, kebab hátán.  Egy gíroszféleség úgy 150 - 200 ft körül van. (Az árakat mindig a most májusban működő feketepiaci euró-dínár árfolyammal számoltuk, ha bankban váltunk, akkor erre azért jócskán, 20-30%-ot rá kell számolni.)

A nagyvárosokba viszont a gyarmati időkben befészkelte magát a francia étkezési kultúra. Ennek negatív eredménye, hogy  ragaszkodnak a szállodákban a kontinentális reggelihez. A bagett legalább finom. 

Pozitívuma viszont, hogy vannak jó kávéházak, kis éttermek, ahol jókat lehet enni -  és igazán nem sajnáljuk érte a maximum 400 forintot. Aki viszont az autentikusan sivatagi konyhát preferálja, azok számára a legjobb választás a panelház aljában berendezett népies beduinsátor, ahol a koszt sokkal autentikusabb, mint a környezet. A kuszkusz mellett a fő attrakció a sokféle saksuka, a csípős levesek, és a zvitinek nevezett fokhagymás paradicsomkrém. 

Délen már sült tevét is kapunk hozzá. És még így is kijövünk forintba számítva egy ezresből. A közlekedés pedig egyszerűen viccesen olcsó – a benzináron pedig (30 Ft/liter) csak nevetni tudtunk. Így aztán Algír belvárosában a taxik, ha bekapcsolják a taxamétert 100-200 forintért mindenhova elvisznek. (Óra nélkül, kicsit messzebb, az ár elérheti akár az 1000 forintot is, ilyenkor komoly alkura, vitára, veszekedésre is számíthatunk.) Hasonló vicces árakon mennek a városközi buszok és iránytaxik. A repülés viszont nem olcsó,  az Air Algerie kb. annyiért visz le Tamanrasszetbe, a Szahara szívébe, mint amennyiért elhozott Pestről (igaz, a távolság is közel annyi). 

Eddig a pozitívumok pénzügyben. Mindennek ugyanis megvannak az árnyoldalai is. A fent forintban feltüntetett összegek ugyanis akkor érvényesek, ha itthonról eurót viszünk, majd azt ügyesen utcán váltjuk be. A bankokban ennél sokkal rosszabb árfolyamok vannak. Arról meg, hogy - mint már akár Egyiptomban vagy Marokkóban - kártyával fizetünk vagy veszünk ki pénzt, ne is álmodjunk. Még a fővárosban is ritkásan vannak ATM-ek, és nagy részük csak algériai kártyát fogad el. A POS–terminálok létezése pedig kb. a mitikus sárkányokra hajaz. Elméletben mindenki tudja, hogy léteznek, de látni még nem látta őket senki. Vidéken pedig az oda vitt készpénznek egyszerűen nincs alternatívája. Ghardaiában – az ország egyik legturistásabb városában – próbáltunk volna a bazárban gyönyörű tuareg szőnyegeket vásárolni. Olcsók is voltak, szépek is, még hely is lett volna a kofferben. De az a feladat, hogy a számlánkon hemzsegő eurókat szőnyeggé változtassuk egy majd félmilliós megyeszékhelyen is megoldhatatlannak bizonyult. 

Kártyával még a szállodákban sem lehet fizetni - még Tipazában, ami leginkább emlékeztet üdülőhelyre az országban, sem. Sőt, ami az elképzelhetetlen abszurditás csúcsa, Algír nemzetközi repülőterének duty free-jében sincs működő POS-terminál. Amikor kártyával akartam fizetni, úgy néztek rám, mint az ufóra. (Wifit meg csak apró dínár bedobásával lehet csiholni automatából ..) Tudom ezek mind afféle first world problemek, de ha turizmust akarnak, a kalandorokon kívül is, akkor azért nem hülyeség a first world elvárásait is figyelembe venni. 

A másik komoly hátráltató tényező  az internet, illetve annak a hiánya. Ma az utazók legnagyobb része már nem az utazási irodákban néz körül, hanem a neten, ha szállást,  jegyet, vagy információt szeretne szerezni. Nos, Algériában többé-kevésbé hiába nézelődik. Vannak kiváló, stílusos vagy éppen olcsó, de kellemes szállodák – és ezek közül csak az ultradrágák vannak a net közelében. Így azt a fajta utazás, amit manapság az egyéni utazók többsége csinál, hogy előre lefoglalja a neten a szállást, sokkal nehézkesebb, mint másutt.Vagy mint a régi szép időkben, megérkezünk a reptérre, és odamegyünk az ONAT  (Organisation National Algerienne de Tourisme)  irodájához. Ha találunk ott valakit, (mert  Monsieur Houssein éppen nem ment el valahova, nem   ebédel egy órája vagy nem intézi ügyeit a városban...) akkor nyert ügyünk van, mert ők tudnak nekünk szállást keríteni. Vagy feladjuk az Algériában szerezhető árelőny jelentős részét - és elmegyünk egy nyugat-európai árszintű szállodába, amit lehet foglalni az interneten is. (Ez persze szigorúan ÁRszintet jelent - a szolgáltatási szín vonal  khm, mondjuk így, nehezen kiszámítható. ) 

A belső közlekedésre nem hogy jegyet nem lehet előre venni a neten, de – ahogy a helyiek mondták – erős fenntartásokkal kell kezelni az ott fellelhető információkat (morzsákat) is. Ki kell menni a buszpályaudvarra, és körülnézni. (Onnan aztán már minden rendben - az utak jók, és a buszok is.)

Összességében tehát megéri - bár kimondottan nem azoknak való, akik lásztminitban ólinkluzív tengerpartozásra vágynak. Kicsit kalandosabb, kicsit kiszámíthatatlanabb, kicsit  "keletiesebb", mint bármely más ország Észak-Afrikában. És francia nyelvtudás nélkül komoly kihívást jelent. De érdekes -  hiszen itt maradt meg zárványként a francia gyarmatbirodalom emléke, itt vannak a világ legjobban megmaradt római városai, itt van az egyszemű nők furcsa sivatagi kolóniája, és persze a Szahara. Következőre majd ezekről lesz szó. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.