Hiába is reménykednek olvasóink, nem lesz szó vakkomondorokról, bár kétség kívül érdekes, számunkra szokatlan női léthelyzetekről írunk. Mindezt a mai Algériában. Mert egy algériai út nem lehet teljes egy sivatagi kirándulás nélkül.

Ghardaia, amiről  hamarosan szó lesz, algér mértékkel egyáltalán nincs messze Algírtól. Ha egyenesen megyünk, alig hatszáz kilométer, amit a helyi  iránytaxisok - halált megvető vezetési stílusban - hét óra alatt le is zavarnak. Nekünk, vacsorával, és némileg kevésbé sportos vezetéssel, az egyenes út jó tíz óra volt.Út közben jól látni ahogy változik a táj. A mediterrán lankákat felváltják az Atlasz hegyei -  Észak-Afrika utolsó túlélő majmaival, akik az út mentén gyakorlatilag lejmolásból tartják el magukat. 

 dsc_0798.JPG

A majom...

dsc_0804.JPG

... és a tábla, amely szerint nem kellene etetni. De azért megteszik. 

Majd a hegyeken túl, dél felé haladva jól látszik, ahogy egyre  fogynak a növények. A fákat  bokrok, majd a köves talajból itt-ott kikandikáló bozótosok váltják fel. Az út egyébként jórészt kétszer két sávos, és hamarosan teljesen kiépül az autópálya, ami végleg  megszünteti Ghardaia elzártságát. Van persze másik, kanyargósabb út is, ahol útba lehet ejteni még egy világörökségi helyszínt, Beni Hammad  várát. 

 dsc_0637.JPG

Az erőd annak az - európaiak számára jórészt ismeretlen - arab középkornak az emléke, ami az arab  hódítás (7. század vége) és az oszmán terjeszkedés között volt. Pedig - a római kor után - ennek a területnek sok szempontból ez volt a második fénykora. A mai Algéria - akkor már közelebb vagyunk ehhez, hiszen Buluggin ibn Ziri, Ifrikijja kormányzója ekkor alapította Algír városát - etnikai, vallási szempontból már sokkal közelebb van a mai állapothoz: bár itt-ott még élnek kisebb keresztény berber  csoportok, a többségi vallás már az iszlám, az irodalmi nyelv pedig az arab.  A lakosság többsége ugyan még inkább berber - a parti  sáv kezd elarabosodni ütemesen - de a berber írást (később látjuk) inkább dísznek, mint valóságos írásnak használják csak. A római időszak után az  ezredik év környéke újabb virágkor - a virágzást ismét -  így van ez már sajna, bármit is mondjanak a nacionalisták - egy nagyobb integrációba való belesimulás okozta. Mivel a Földközi-tenger északi része ekkoriban eléggé le volt gatyásodva, az integráció a mai Afganisztántól Maliig húzódó muszlim világba történt, ami ekkor - a Tang Birodalom mellett- a világ leggazdagabb, legfejlettebb kultúrövezete volt. Ennek a vidéknek a kiemelt jelentősége pedig az erősödő transzszaharai kereskedelemben volt. 

 tmp713815551272550402.jpg

Kereskedelmi utak Afrikában 1000 - 1500  között

Délről só, arany, rabszolgák jöttek északra, északról pedig a feldolgozott termékek utaztak délre. Az útba eső oázisok pedig, amellett, hogy kiszolgálták a karavánokat, datolyával látták el a partvidéket. A kor politikatörténetét valóban nehéz követni - a jó gazdasági-kulturális integráció ellenére a térség az Omajjád kalifátus bukása után kisebb helyi dinasztiák uralma alatt volt. Ezer körül, amikor a mi történetünk kezdődik, nagyjából így nézett ki a térség: 

 zirids_after_hammadid_secession.PNG

A mai Algéria   keleti része - a világoskék - a Ziridákból kivált Hammadidák uralma alatt állt. Aki pedig alaposan megnézi magának a térképet, az megtalálja rajta El Kalaa városát. 1007-ben  alapította Hammad ibn Buluggin - Algír alapítójának fia, a Hammadida dinasztia alapítója. Stratégiailag fontos helyen - a hágóknál, ahol az észak-déli áruforgalmat ellenőrizni lehetett, és elég magasan ahhoz, hogy általában jó legyen az idő, és legyen elég víz. A hely ma is elég jól néz ki, a hatalmas hegyek közt. Az egykor jelentős - vagy legalább is annak szánt - városból viszont gyakorlatilag semmi sem maradt. 1152-ben földig rombolták az Almohádok (al-muwahhidún - az egyesítők) egy a mai Marokkóból kiinduló vallási/politikai mozgalom, amelynek a hosszú széttagoltság után sikerült újraegyesíteni a Maghrebet. Beni Hammad (avagy a Hammadidák) várának csak a nyomait láthatjuk - és bár a romok nagy területen oszlanak el, az igazán látványos darab a palota maradványa. 

 dsc_0634.JPG

Azon belül is az egyetlen, az idővel is dacoló torony. 

 dsc_0643.JPG

Az őrök örülnek, ha turistát látnak (nem lehet túl gyakori az ilyen nap), és szívesen felkísérik a toronyba.   Aminek több emeletén is van kilátó - korlát meg persze nincs, hogy kapjon jól frászt az ember. 

 dsc_0649.JPG

Nagyjából fél-háromnegyed óra, amit itt el lehet ötleni, majd, ha egy könnyű ebédet is elfogyasztottunk valamelyik út menti etetőben, már mehetünk is délnek. A hegyek után dús növényzet már csak az oázisokban van, amelyek egykor a térség gazdagságát adták. 

 dsc_0520.JPG

A  munkaigényes, de igen jól termő datolya volt akkor, és ma is a gazdaság alapja. Algériában a deglet núr fajtát termesztik - és persze állítják, hogy ez a legjobb a világon, bár biztos másutt más fajtákról mondják ugyanezt.  A pálmákat kb öt méterenként ültetik. Kizárólag nőivarú fákat  - a beporzáshoz külön veszik a virágot a specializált termesztőktől. Miután termőre fordulnak egy fán 50-150 kg datolya nő évente, és ezt elég jó áron el lehet adni. Ma már persze hűtőházakban fél fokon tárolják. 

 dsc_0551.JPG

Mi is kaptunk belőle ...

Aki szereti a datolyát annak kimondott élmény egy ültetvény meglátogatása - a friss gyümölcs - különösen az a nagy húsos fajta, amit itt termesztenek - sokkal jobb , mint a szárított változat, amit itthon lehet kapni - kevésbé gejl, és nem csak a cukrot érezni rajta. (Bár messze így is a legédesebb gyümölcs, amit bárhol a világban ehetünk.) Ha pedig felnézünk a jó húsz méter magas fákra értékelni tudjuk azoknak az embereknek a munkáját, akik a beporzástól a betakarításig minden egyes munkafolyamat kedvéért felmásznak a fa tetején levő lomkoronáig.

dsc_0531.JPG

(Ez a munka ma sem gépesíthető.) Az egykori dicsőséget pedig az olyan kisvárosok mutatják, mint Lisana. 

 dsc_0602.JPG

A középkorban nyüzsgő  oázisváros volt, mecsetekkel, bazárral, korániskolákkal. 

 dsc_0582.JPG

Ma, akárcsak a szomszédos el-Kantarát, környékbeli fiatalok próbálják  helyreállítani. Bíznak a turisztikai hasznosításban - majd ha dőlnek Algériába a turisták. Még történelmi filmet is forgatnának a városban. 

 dsc_0619.JPG

A lakosok ugyanis már vagy százötven éve beköltöztek az új "francia" városba. Így az egykor  élénk falusi piacok manapság inkább lehangolóak. 

 dsc_0483.JPG

Még néhány száz kilométer a sivatagi utakon, és már ott is vagyunk, ahová indultunk. (És ahová Algírból a rövidebb úton már rég megérkeztünk volna: Ghardaiában. Repülővel ugyanez Algírból kb. másfél óra és kb. 15 000 Ft, de akkor kimaradunk sok érdekességből.) 

 dsc_0024.JPG

Az oázis Beni Isguen óvárosából

Tudom , hogy már mindenki az egyszemű asszonyokat várja  - mi is őket vártuk - de ahhoz, hogy értsük mit is látunk, előbb még egy kis kitérőt kellene tennünk. Jó, nem is kicsit, hiszen egészen Ománig megyünk. Időben pedig alig több, mint 20 évvel vagyunk a próféta halála után.  657-ben a szíriai Sziffinnél (ma Rakka, az Iszlám Állam fővárosa mellesleg) csaptak össze az akkori kalifa, Ali (Mohamed veje, a síiták szerint a titkos tudás birtokosa), és Muávijja, a szíriai emír (a későbbi első Omajjád kalifa) csapatai.

balami_tarikhnama_battle_of_siffin_cropped.jpg

A csata

Muávijja azzal vádolta Alit, hogy ő ölette meg az előző kalifát, Oszmánt. Az összecsapás végül is elmaradt - Muávijja emberei Koránokat tűztek a lándzsáikra, hogy a jámbor Ali hívei ne merjenek ellenük harcolni. Bizottságot alapítottak az ügy kivizsgálására. (Aztán mégis csak lett polgárháború és végül Muávijja győzött, de ez már egy másik történet.  Ali hívei közül azok, akik szerint egyszerűen nem kellett volna leállni tárgyalni,   kivonultak a hadszíntérről. Ők lettek a kivonulók (al-haváridzs - latinosabban háridzsiták). Szigorúan ragaszkodtak a Korán elveihez, és igyekeztek igen puritán életet élni. Aztán persze - nem is sokára - az ő mozgalmuk is hasadt. A radikálisokból a Közel-Kelet első igazi terroristáig lettek - ők ölték meg bosszúból Alit is. A mérsékeltebbek, Abdullah ibn Ibád hívei az ománi Nizvában alapítottak iskolát. Ők lettek az ibaditák, az iszlám - síiták és szunniták mellett - harmadik irányzata. Puritán, a hagyomány szavaihoz erősen kötődő vallási irányzat  ez , amely ugyanakkor elutasítja az erőszakos megoldásokat, nagy súlyt fektet a lelkiségre, és meglepően toleráns más hitekkel. Többségi irányzat egyedül Ománban lett - ezért is ússza meg a szultánság a környék vallásháborúit.  Viszont egy időben  komoly térítő munkát fejtettek ki. Észak-Afrikában volt is egy kis királyság, a rusztamidák állama, amelyet sikerült megtéríteni. De - a fentebb említett Hammadidák jóvoltából elbuktak. Híveik pedig kínos választás elé kerültek. vagy belesímulnak a többségi vallásba, vagy kivonulnak a világból. És ők az utóbbit választották. Így vissza is jutottunk Ghardaiához. Illetve, hogy pontosabbak legyünk, a M'Zab-völgyhöz, ide tért ugyanis meg az utolsó rusztamida király és kísérete, no meg pár ibadita hittérítő. A helyi berberek pedig fogékonynak bizonyultak. Öt várost alapítottak: ma szokásos franciás átírással: Bou Noura, Beni Isguen, Ghardaia, El-Atteuf és Melika.

 carte-algerie.jpg

Ghardaia  Algérián belül

0_carte_mzab_guide_vert.jpg

És a városok a völgyben

Mivel igen jámbor, istenfélő népek voltak elsőnek a mecsetjüket építették fel, egy-egy domb tetejére. 

  dsc_0931.JPG

Aztán jött a kút, és körülötte a piactér. Hogy jól látszódjon már távolról is a kút, mellette állt mindig egy-egy pálmafa. 

 dsc_0901.JPG

El-Atteufben már csak a pálma áll. 

dsc_0092.JPG

Ghardaiában még kis piac is van a régi piactéren. 

Ahogy terjeszkedtek a városok, úgy kúsztak egyre lefelé a hegyoldalakon. 

 dsc_0098.JPG

dsc_0928.JPG

dsc_0084.JPG

A városmagok ma is az eredeti tizenkettedik századi épületekeből állnak. Mire a domboldalak aljába értek, és ott felépültek az új piacterek, már a tizenötödik-tizenhatodik századot írták. 

 dsc_0880.JPG

El-Atteuf főtere - délben 

 Az utcák szűkek, sok a fedett átjáró,  a falakon apró ablakok vannak csak- a házak befelé nyitottak. A lényeg, hogy a borzasztó hőséget kívül rekesszék. 

 dsc_0924.JPG

 A szűk utcákon máig a legpraktikusabb teherhordó jármű a szamár 

A munkát is a nap tagolja - piac reggel korán és napszállta körül van, ekkor mozdulnak ki az emberek a házakból. Amikor delelőn áll a nap, akkor a város is kihaltabb. 

 dsc_0038.JPG

Megy le a nap - lassan nyitnak a boltok Beni Isguen piacterén. 

A piac - akár csak az ókori görögöknél, rómaiaknál - nem csak az árucsere színhelye: itt vitatják meg a város   ügyeit is. Hiszen vannak ügyek, amelyekben az emberek közössége dönt. 

 dsc_0068.JPG

Ghardaia főtere - itt ülnek össze este az ima után megbeszélni a dolgokat

Más ügyekben viszont a szentek. A városok élén ugyanis egy vallási-világi vezető, egy imám áll. Őt segíti hét-nyolc szent. A tagokat mindig a tanács kooptálja, az imám pedig kijelöli utódját. A szentek pedig nem csak a vallás ügyeit intézik. Minden a várossal kapcsolatos fontos ügyben ők döntöttek - és ma is sok dologban megmaradt a szerepük. Ők határozzák meg az árakat - amiket mindenkinek követni kell. Senki nem adhatja olcsóbban vagy drágábban az áruját. És ők határozzák meg például a lányok hozományát is az adott évben - ez sem lehet több, vagy kevesebb. Akinek nem jutna, azét kipótolják az adóbevételekből. A cél egyfajta egyenlőség, legalább is a nagy vagyoni különbségek kialakulásának elkerülése. És talán ez a puritanizmus - vegyülve az iszlámban amúgy is jelenlevő erős szemérmességgel - hozta el a női ruházat korlátozását. A divatozás ugyanis igen csak korlátozva van - minden nőnek tök egyforma fehér csadort kell hordania, ha kimegy az utcára. 

 dsc_0135.JPG

Nem is akárhogy - ha férjes asszony, akkor úgy, hogy csak egy szemével láthasson ki mögüle. Alatta persze van rendes ruha - a cipőkből megítélve akár egész csinos is lehet -, de ezt szigorúan csak a négy fal között hites urának mutogathatja a nő. Tekintve, hogy a csador egy igen kevéssé szofisztikált viselet, gyakorlatilag egy textildarab, amit sátorként magukra tesznek, semmi sem tartja - így fél kézzel mindig fogni kell. Ez kimondott ügyességet kíván, ha közben van az asszonynál néhány cekker, meg pár kisebb-nagyobb gyerek is. De valahogy megoldják. (Ne legyenek illúzióink, nem úgy, hogy apa majd besegít.) A nőknek amúgy is meglehetősen szerényen illik viselkedni, ezek a lukak például azért vannak a falban, hogyha a mecsetből éppen megszentülve kijövő férfiak szembe találkoznának az asszonynéppel, annak még azt a fél szemét se lássák - a nőknek ugyanis illedelmesen a fal felé kell fordulniuk. 

 dsc_0100.JPG

Most persze beült a fülkébe egy pasi ...

Az egyenlőség, puritanizmus a síron túl is elkíséri a városok lakóit.  A síremlékek - ha egyáltalán lehet ezeket annak nevezni, végtelenül egyszerűek. 

 dsc_0942.JPG

Egyedül az alapító szentek sírjai képeznek kivételt . Bár ezek sem éppen túldíszítettek. 

 dsc_0943.JPG

Ahogy nem a díszei teszik különlegessé az Ami Brahim mecsetet sem. Az El-Atteuf falai mellett épült tizenegyedik századi szerény épület ennek ellenére az építészet egyik csodája. Ide - ellentétben a többi mecsettel - még a hitetlenek is beléphetnek, és megcsodálhatják a fény különös játékát. Le Corbusier is többször járt itt, és ez az épület  ihlette későbbi fő művét, a ronchampi kápolnát. 

 dsc_0962.JPG

dsc_0978.JPG 

dsc_0968.JPG

Hiszen a decens elzártságnak a tizenkilencedik század itt is véget vetett. 1882-ben a franciák  megjelentek és gyarmat birodalmukhoz csatolták a M'Zab völgyet is.Megjelent a gyarmati kormányzat (majd a független Algéria), amely sok feladatot átvett a szentektől, és a régi óvárosok között kialakult az új város, amely nevét a legfontosabb régi városról kapta, a mai térképeket ezért szerepel Ghardaia. Ott pedig már nem érvényesek a régi törvények. A nők is lazábbín öltöznek  - ez alatt persze ne a miniszoknyát és hasvillantós topot értsük, hanem a sima hidzsábot  - és a boltok árait is a kereskedők határozzák meg. 

 dsc_0074.JPG

Aztán lassacskán megjelentek a turisták is. Különösen azóta, hogy (1982-ben) a M'Zab völgy felkerült a világörökségek listájára. Ez pedig komoly kihívás elé állította a városok közösségét. (Még akkor is, ha a turizmus itt nem milliókban, csak ezrekben értendő évente.) Meddig tarthat az elzárkózás? Mennyire nyílhatnak meg az idegeneknek? Hogy tartható meg a hagyományos életforma a modern világ állandó jelenléte mellett? A dolog láthatóan se nekik, se a turistáknak nem könnyű. Ghardaia - a modern város - ugyanúgy látogatható, mint bármi más  Algériában. De az óvárosokba csak helyi kísérővel lehet bemenni. 

 dsc_0904.JPG

Kísérőnk, aki egyébként ifjú korában Párizsban élt - a gájdokat a város közössége választja ki, és preferálják az időseket, akik nyugdíj mellett végzik a munkát  (És őket korlátlanul szabad is fotózni.) 

A szigorú szabályok már a kapuknál ki vannak függesztve. Tilos a rövid nadrág,szoknya, vagy egyéb túl kihívó viselet, az alkohol fogyasztása meg a dohányzás (az ibaditák ilyen tekintetben is szigorúbbak az átlag muszlimnál), no meg a legfőbb, a fényképzés. Jobban mondva fényképezni szabad, de csak az épületeket. Élő embert, különösen pedig nőt szigorúan tilos. 

 dsc_0001.JPG

dsc_0081.JPG

Bár a kísérő elvben gájdol is - sőt a gyakorlatban is mesél a város életéről - a legfőbb feladata, hogy ez utóbbi szabályt érvényesítse. Így a vizit egyfajta társasjátékká fajul, amiben ők árgus szemekkel figyelnek, nehogy az asszonyok lelkét kilopjuk a fényképezővel, a turisták meg azt figyelik, mikor fordul el a gájd, és jelenik meg egy fehér gúla a célkeresztben. 

 dsc_0880_2.jpg

Kettőt egyszerre ...

A gájdok persze igyekeznek többé-kevésbé idilli képet festeni az óvárosok életéről. Állítják, a nők örömmel tartják be a régi szokásokat, de fejlődnek a korral. Azt mondjuk a statisztikák is jelzik, hogy nők között is 90%-ot közelíti az  írástudók aránya - a fiatalabb korosztályok közt ez még magasabb - tehát a kislányok is járnak iskolába. Azt azért már nehezebben hisszük (de azért még lehet igaz), hogy vannak olyan lányok, akik innen kikerülve valamelyik nagyvárosban tanulnak főiskolán-egyetemen, majd hazajönnek, és visszabújnak a fehér csadorba. A szentek - állítják - nem tiltják sem az internetezést, sem a facebookot, még a lányoknak sem. Szóba elegyedni persze akkor sem tudnánk velük, ha hagynák - sokan még az arabot is törve beszélik, nem hogy a franciát. Az óvárosokban máig a berber egy dialektusa a köznyelv- az utánunk futkosó gyerekek is berberül kiabáltak valamit, amit mi úgy halottunk, hogy ájemzsidó masztrubálj. (A gájd nem volt hajlandó lefordítani, csak elkente valahogy a választ, így sejtésünk szerint nem azt kiabálták, hogy milyen szimpi a bácsi.)

dsc_0003.JPG

Háromnyelvű utcatábla - a berber írást ennél hosszabb szövegekre ritkán használják

Arról finoman megfeledkeznek - de azért a sajtó, no meg az óvároson kívül élők elbeszéléseiből tudni -, hogy az élet közel sem mindig idilli itt. Voltak véres összecsapások arabok és berberek, illetve különböző berber törzsek közt az elmúlt években is, bőven azután, hogy a polgárháború véget ért. Az nyilvánvalóan  hülye kérdés volt, hogy benézhetünk-e egy házba. (A legprovokatívabb kérdéseket két feltűnően rövid hajú és feltűnően európaiasan öltözött török nő tette fel. Asszem, nem véletlenül.) De ne aggódjunk, a falakon kívül, akár lakhatunk is tradicionális házban - és Algériában vagyunk - nem is egy ökör áráért. 

dsc_0992.JPG 

dsc_0049.JPG

Szobánk külseje és belseje

A házat azért a turisták igényeinek megfelelően alakították át. Van wifi (de nem működik olyan jól), és légkondi. A vacsorához jár a sült tevehús (rágós), a medencében pedig a vidéket járó algíri szépasszonyok egy szál bikiniben fürdőznek. Hamarosan mi is követjük őket Algírba. 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr5311823939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

IamTwo 2017.08.14. 15:10:16

Ritkán szoktam szólni a helyesírási hibákért vagy elírásokért, itt is csak ezt az egyet tenném szóvá, mert jelentősen kihat a megértésre:

"...a nőknek ugyanis illedelmesen a fel felé kell fordulniuk."

Azt sejtettem, hogy a nők nem fordulnak fel, de először azt hittem, hogy a plafonon néznek valami "lukat", de aztán a kép alapján rájöttem, hogy a falba vájt mélyedésnél a fal felé fordulnak.

A beszámolót nagyon köszönöm :)