A Balkán története nem csak az őskorban vagy az ókorban tartogat számunkra szinte ismeretlen fehér foltokat.  A nem oly régi múltnak is vannak váratlan fordulatai. Következő utazásunk főszereplője egy szép és okos asszony, aki ha a férjét nem is, de új hazáját nagyon megszerette, és egy tündéri palota. Közben pedig belelátunk abba is, hogyan készül a nemzetállam. 

Két székely bácsi áll egy kapu előtt, oszt' beszélget. Láthatóan erőst fel vannak indulva.

- Nehogy má' pont itt ne beszéljenek románul!

-  Biztos tud az, csak nem akarja bevallani. 

- Ezeknek mindig bajuk van a románokkal.

A jelenet nem a Szomszédnéni Produkciós Iroda vagy az Open Stage Székelyland legújabb stand up-jából kiragadott részlet. Az életből lestük el, 2015 forró nyarán Balcsikban. A román tengerpartról átruccanó turistacsoport ifjú román vezetője pedig valóban kézzel-lábbal, meg igen tört angolsággal próbálta megérteni, hogy miért is kell neki még egyszer két és fél eurót kifizetnie fejenként, egy angolul hasonlóan ergyán tudó bolgár pénztárosnővel vitatkozva. Ha törökök lennénk, most bizonnyal jót röhögnénk a markunkba, hogy milyen szépen beszélgethetne törökül a két egykori oszmán alattvaló,de nem tesszük. Inkább felvázoljuk az történelem azon elfeledett kis részletét, amely a székely bácsikat morgásra késztette Bulgáriában. 

 

A kapu, ami előtt a vita folyt ...

A történet 19. század végén kezdődik, amikor a Balkánon végigfut a nemzeti ébredés. Egészen addig a derék, jó balkáni földművesek és pásztorok csak azt tartották fontosnak, hogy ők mely vallás hívei, és melyik király, szultán, cár alattvalói. Ez pedig kellőképpen be is rendezte az életüket.  A mise ógörögül vagy óegyházi szláv nyelven folyt, a müezzin arabul szólt. A nagy részük egyikből se, másikból se értett jó szerint semmit. A földesúr meg pont lesz*rta, milyen nyelven beszél a bugris birkapásztor. Általában mindenki több nyelvet is beszélt valamilyen szinten, és minden faluban megértették a szomszéd falu lakóit így vagy úgy. A nemzeti ébredés során viszont előbb a francia újságokon szocializálódó városi értelmiségnek és polgárságnak, majd (lassan-lassan) a falvak népének is kezdett nemzettudata lenni.

 Rusze, Bulgária legfranciább városa, ahonnan kiindult a  nemzeti ébredés

Közben meg az alkalmatlan és tehetetlen kormányzással küszködő Oszmán Birodalom lassan szétesett - a nyugati nagyhatalmak folyamatosan követeltek mindenféle jogokat a különféle keresztény oszmán alattvalóknak, amit azok meg is kaptak, majd ahelyett, hogy élvezték volna az autonómiát, otthagyták a birodalmat. (Ahhoz, hogy megértsük a mai törökök  idegenkedését az EU emberjogi érvelésétől, ezt is végig kellene gondolni török szemszögből is.)  A gond igazából csak az volt, hogy mivel eddig senki nem törődött ezzel, az újonnan húzott határok nem feleltek meg az etnikai határvonalaknak. Leginkább is azért, mert olyanok nem nagyon voltak. A Fekete-tengertől az Adriáig terjedő területen vegyesen laktak különféle nyelveket beszélő, és különböző vallású emberek.

A Pallas Nagy Lexikonának  térképe a Balkán nemzetiségeiről 1897-ben. 

 

És egy másik  korabeli térkép az etnikailag leginkább kevert területről 

(Arról már ne is beszéljünk, hogy néha egyazon nyelvet beszéltek különféle vallásúak, meg hogy az "egyazon nyelvet" is sokféleképp lehet érteni.) Így az újonnan kialakuló nemzetállamok sem voltak etnikailag tiszták és homogének - de megittasulva a Nyugatról hozott friss ideáktól, azok szerettek volna lenni. Az 1910-es években erre kiváló megoldásnak tűnt, hogy szerezzünk minél nagyobb területet, aztán majd jól összehomogenizáljuk azt magunknak. 

 

A nemzeti büszkeség hajó formájában - a bolgár haditengerészet egyetlen jelentős győzelmét a Druzki érte el - elsüllyesztett egy török hadihajót 1912-ben

1912-ben aztán az első Balkán-háborúban - amikor mindenki a törököket ütötte - Bulgária szakította a legtöbbet. 

 

Bulgária ennyit szeretett volna megszerezni (mindent, ami kicsit is zöld)... 

és végül is ennyit kapott az első Balkán-háború után

Bár a Nagy-Bulgária területén többségben voltak a bolgárok, sok egyéb nemzetiség is lakott ott: görögök, törökök, románok és arománok, tatárok, gagaúzok. (Hogy macedónok laktak-e, az hozzáállás kérdése - a bolgárok szerint ugyanis macedónok nem léteznek, csak néhányan csúnyán beszélik a bolgárt.) Nagy-Bulgáriának azonban egyetlen év sem jutott. 1913-ban már őket ütötték mindenfelől. 

Az 1913-as Bulgária sokkal kisebb, mint az 1912-es, de még mindig nagyobb, mint a mai

Minket most az úgy nevezett második Balkán-háború egy mellék-hadszíntere érdekel. A Román Királyság megszerezte magának Észak-Bulgária egy kisebb szeletét. A Négyszögnek, (avagy Kvadriláternek), illetve Új-Dobrudzsának nevezett részt elég nehéz lett volna ősi román földnek beállítani. Lakosságának ugyanis csak elenyésző töredékét alkották a románok. 40% körüli volt a bolgárok aránya, a többi pedig - az enyhe többség - valamiféle muzulmán volt: török, tatár. (Ebben egyébként nem sokban különbözött Doburdzsa északi, ekkor már a Román Királysághoz tartozó részértől - ott is a mainál nagyságrenddel több muszlim élt. 

 

A román hatóságok  azonnal hozzá is kezdtek a terület elrománosításához. Ehhez kapóra jött a többi balkáni ország hasonló etnikai homogenizációs törekvése: Szerbia, Görögország, Bulgária ugyanis pont ekkor szeretett volna megszabadulni a saját vlah (aromán) kisebbségétől.  A vlahok-cincárok-arománok jelentőségéről a feltételezett román etnogenézisben egyszer már írtunk.  Az újlatin nyelvet beszélő néptöredékek a Balkán hegyeiben éltek, meglehetősen zárt közösségekben. Mivel maguk is - mint a szlávok és görögök - ortodoxok voltak, addig senkit nem zavartak. Ekkor azonban a görögök és szerbek közel 80 ezer vlahot telepítettek ki,  többségüket a román hatóságok Dél-Dobrudzsába költöztették. Földet is kaptak -  5-10-15 hektárig -, amit úgy szerzett a román állam, hogy a helyi földbirtokosok földjének egy harmadát kötelezően konfiskálták. (A rendszer hasonló volt az előző évszázad végének román földosztásához.) Jöttek telepesek Havasalföldről is. A román uralom évtizedei alatt az etnikai kép valamelyest változott. Kicsit kevesebben lettek a muszlimok, és jóval többen a románok. Így sem kerültek többségbe, de az 1913-as 2,3%-ról, több,mint tízszerére 29%-ra nőtt a románok aránya 1938-ra. Ha így folytatják, mára  bőven többségbe kerültek volna. De nem folytatták. 1940. szeptember 7-én a román és bolgár királyság aláírta - a nagyhatalmak, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió gyámkodása mellett - a Craiovai Egyezményt, amelyben  a románok elfogadták, hogy vissza kell adniuk Dél-Dobrudzsát. Kötelező lakosságcsere is járt az egyezménnyel: 110 ezer román - nagy részük olyan vlah, aki alig pár évtizede települt ide - hagyta el Dél-Dobrudzsát, és  cserében Románia  - nagyrészt Észak-Dobrudzsából áttelepített a bolgár oldalra 63000 bolgárt. Bulgária - ahová a többi balkáni országból, már amúgy is több, mint 200 ezer bolgár érkezett az első világháború után - arra használta a "hazatérőket", hogy végre többséget teremtsen a szlávságnak ezen a vidéken. (Mára a törökök-tatárok is nagyrészt eltűntek innen - a szocializmus évtizedeiben, és a rendszerváltás környékén települtek át Törökországba.) Az etnikai homogenizálás - ahogy  Közép- és Kelet-Európa többi országában is, sikerült. (Legalább is a politikusok elérték, amit akartak, olyan kis országokat hoztak létre, amelyek lakossága már csak tört angolsággal tud kommunikálni a szomszéddal, amellyel pedig ezer történelmi-kulturális szál kötné össze. És őszintén elhiszik, hogy az emberiség "ősi és természetes" állapota, hogy egynyelvű "genetikailag egységes" tömbökben él - pedig ezt csak az elmúlt évtizedekben kreálták oda a politikusai.)  Bulgária azt kapta ajándékba a Szovjetuniótól, hogy nem kellett visszaadnia a területet a világháború után sem. A szocializmus idején Dél-Dobrudzsa kalandos történetéről éppúgy nem illett beszélni, ahogy más hasonló történetekről sem. Így - láttuk fentebb - némi sértettség maradt mindkét oldalon. 

 De mit kínál nekünk ma a Négyszög? 

Dél-Dobrudzsa a román uralom alatt, és most is, két megyére oszlik. A belső területek ma Szilisztra, egykor Durostor megyéhez jutottak. Bár elvben számos érdekességet rejt  - meglátogatását ma csak igazán hardcore Balkán-fanatikusoknak ajánlanám. (Mi azért megtettük három apró gyermekkel. A maguk módján élvezték.) Szilisztra, a megye központja ma jó másfél órás útra fekszik a tengertől, így turistát nem látni. Amióta több híd is van a Dunán, a Calarasiba vezető komp csak nagyon elszántaknak ajánlott.

 

A Dunapart

Szilisztra maga sem éppen egy turistás hely. Pedig nagy múltú város - trákok alapították, majd a Római Birodalom idején jelentős településsé nőtte ki magát Durostorum néven. (Innen a román név is.)

 

Egy szebb kor emléke a szilisztrai múzeumból

Ebből a korból származik elvileg legfontosabb történelmi emléke is, egy gyönyörűen festett késő-római sír. Bár  még a világörökségek várományosi listájára is feltették - időtlen idők óta  nem látogatható. 

 

A múzeumban van egy másolat

Pedig a római időkben a Balkán igen világi hely volt, Durostorumnak is van nagy szülötte: Flavius Aetius, Attila legyőzője. Később bizánci, majd bolgár helyőrség lett. Bizánci szövetségben még a magyarok is ostromolták, de végül Simeon cár győzött. A középkorban sokszor cserélt gazdát, míg végül egy oszmán szandzsák fővárosa lett. Kalandos történetéről a város egyik legjobban karbantartott épületében a Történeti  Múzeumban tájékozódhatunk. (Ha elég rámenősek vagyunk és bejutunk. Hétköznap délben, elméletileg nyitva volt, gyakorlatilag zárt ajtót találtunk. Becsengettünk.A teremőrök arcán őszinte  döbbenet jelent meg egy élő külföldi turista láttán, és amikor elhagytunk egy termet, sürgősen le is oltották utánunk a villanyt.) Az oszmán kor emlékét őrzi a városi múzeum mellett egy látványos tizenkilencedik századi erőd. (Ne valami tornyos-kupolás keleties várat képzeljünk el, német hadmérnökök tervezték, a korban modernnek számított, kb, mint a komáromi erőd.) Ma múzeum. (Az őr jegyet nem ad, jattot kér - viszont ad cserébe némi helyben termett szilvát. )

 

A vár belseje

A beöltözős részt a gyermekek kimondottan élvezik. 

Félretették, de ki azért nem dobták őket - Sztálin, Dimitrov és Lenin elvtársak 

A városnak a legjobb állítólag a szocialista időkben volt. Azóta pusztul, sokan el is hagyták, hogy szerencsésebb helyeken keressenek megélhetést. 

 

A belváros

Ha Szilisztrát kiábrándítónak mondjuk, akkor nehéz szavakat találni a tőle alig húsz kilométerre található Szrebarna-tóra. A mocsaras tó világörökségi helyszín - a balkáni pelikán egyik utolsó költőhelye a Balkánon.

Utcát neveztek el róla ......

Állítólag. Mert pelikánt leginkább csak meglehetősen szomorkás vedlett formában kitömve látni. Egy, a zsivkovi pangás idején  kreált, igen lehangoló múzeumban. 

 

A nyolcvanas években korszerűnek tűnhetett ..

... és az egyetlen pelikán, amit láttunk normál méretben. Szegény jobb sorsra lenne érdemes. 

Egyetlen előnye, hogy a tóra néz, és adnak ingyé' kukkert, amivel talán lehet látni a tavon valami fehér izét, amire ráfoghatjuk, hogy nézd, madár .. 

A gyerekeknek azért buli a kukkerolás ..

Mert a tavat épeszű módon megközelíteni nem lehet. A "tanösvény" több száz méterre vezet a tótól, és inkább csak ösvény, mint tan. 

 

Az ösvény tan jellege

És a tó pelikántávlatból

Értem én, hogy természetvédelem, meg ne szelfizzen mindenki pelikánnal (nem mintha olyan sokan jönnének ide), de vízre épített pallókkal, kilátókkal, netán valami hajós vezetéssel lehetne itt valódi turizmust is gyártani. Az EU is biztos adna valamit a vidékfejlesztési programokból, meg azért valljuk be, ha nem lopják szét, akkor az egész nem kerülne olyan embertelenül sokba. (Tudom, ha nem lehet ellopni, akkor az egész nem érdekes, a pelikánok meg örüljenek, hogy nincsenek turisták.) Pedig jó programért, eljönnének ide a gyerekes családok a tengerpartról - a pelikán cuki állat (ezt a saját gyermekeimtől tudom). De láthatóan se pénz, se akarat arra, hogy itt a nagy nihilen kívül bármi legyen. 

Dobrics - román nevén Caliacra - megye mindenek pont az ellentéte. Itt dübörög a turizmus. És amit itt láthatunk, azt bárkinek ajánlhatom, aki eljut a bolgár tengerpartra. Igen, arról a palotáról van szó, amivel a poszt indult. A város neve Balcsik - románosan Balcic . 

Van beach

A palota építtetője pedig Mária román királyné volt. Aki persze minden volt, csak román nem. Maria Alexandra Victoria 1875. október 29-én született a Eastwell Parkban, Kent grófságban, atyja, Edinburgh hercege, birtokán.  Édesanyja orosz hercegnő volt. Édesapja, a herceg, pedig a brit flottában emelkedett egyre magasabb rangokra.  Missy - ahogy a családban hívták  - szép volt, szőke, okos, és világlátott. A kiterjedt  arisztokrata család több birtokán is élt, atyját pedig követte Máltára, amikor oda vezényelték. Több nyelven beszélt, de ahogy akkoriban a hercegnőket, őt sem képezték túl - alapvetően művészeti képzést kapott. 

 

Missy 1882-ben, hét évesen. John Everett Millais festményét a nagymama, Viktória királynő rendelte meg. 

1888 - az első fotó

Bár felmerült, hogy unokatestvére, a későbbi V. György angol király felesége lesz, kikosarazta a kérőt. Végül Ferdinánd román koronahercegre esett a család választása. Ferdinánd is csak úgy volt román, mint akkoriban az összes balkáni király - a nagyhatalmak a Hohenzollern-Sigmaringen dinasztiát ültették a román trónra. Mária elsőre elég rosszul érezte magát a román udvarban - és mi tagadás, férjével sem volt túl jó a kapcsolata. 

  

1893 - az első fotó, ami Romániában készült

 Aztán megváltozott a kapcsolata az országgal és férjével is. Megragadta a Balkán varázsa, és a nép őszinte rajongása a szép szőke királynéért - maga is egyre többet járt a nép közé, és öltött román népviseletet. Férje  pedig bölcsen belátta, hogy Mária okosabb nála, és nagyobb érzéke van az államügyekhez, így egyre inkább bevonta a kormányzásba. (Magyar olvasóink persze ettől nem fogják őt jobban szeretni - ő beszélte rá Ferdinándot, hogy ne a Központi Hatalmak, hanem az Antant oldalán lépjen be az első világháborúba, majd, hogy ne írja alá a Bukaresti Békét a németekkel, 1918. december 1.-én pedig lelkesülten írt "Nagy-Románia álmának megvalósulásáról".) 

 

Hivatalos koronázási képe 1922-ből - 1914-ben halt meg I. Károly, de a koronázást a háború miatt elhalasztották 

Mária már a második Balkán-háború idején ellátogatott Dél-Dobrudzsába, mint vöröskeresztes nővér. Azonnal megragadta a balcsiki táj szépsége. A palota felépítése a szívügyévé vált. Olasz építészeket és svájci kerttervezőket bízott meg a tervezéssel-kivitelezéssel. De a palota programja egészen más volt, mint a román királyi ház eddigi építkezéseinél szokásos. A Hohenzollern királyok eddig úgy igyekeztek otthonossá tenni maguknak  Romániát, hogy német szülőföldjük stílusát ültették át a Balkánra. Ezt tükrözi Sinaia, a királyok nyári rezidenciája is. Szép, de esszenciálisan német. 

 

Mintha egy másik országban lennénk

 A balcsiki palota azonban -  bármilyen híres külföldi építészek-kerttervezők is készítették - esszenciálisan balkáni. Kifejezi a királyné rajongását választott (na jó, kapott) hazája iránt.  A palota a balkáni építészet jegyeit hordozza magán.

 

Minden, amit a balkáni építészetről gondolunk

 Abban is a keleti hagyományokat követi, hogy nem egy nagy épületet jelent, hanem egy nagy parkban számos, kisebb, különböző funkciójú épületet terveztek.

 

Az egykori gazdasági épületek ma a múzeum irodái

Van - a fő villa mellett- borospince, kápolna, több vendégház - ezekben ma is szálloda működik. A királyné persze a kilátást szerette a legjobban - az volt az, ami megragadta már akkor, amikor először járt itt. Igaz, akkor még nem volt ott a szabadstrand. 

 

A kilátás

Vendégház

A fő villa belső tereinek tervezését is maga a királyné felügyelte. Nem csak korszerű volt, de látszott rajta a királyné kifinomult ízlése és a Balkán iránti rajongása. 

 A szalon egy részlete

Keleti kényelem

Rajongott a népművészetért

A húszas évek végére a királyi ház belső vitái, és az egyre zűrösebb román belpolitika helyett inkább ide vonult vissza Mária,  és kreatív munkával töltötte az időt, álnéven meséket és regényeket írt, festett, és a kertet gondozta. 1927-ben meghalt Ferdinánd rákban, és az új király, Mária legidősebb fia, II. Károly is elhidegült anyjától, miután az nem bocsátotta meg neki, hogy elhagyta feleségét egy vulgáris, közönséges nő miatt.

 A koronahercegi pár, Károly és Ilona, görög hercegnő 1921-ben

Magda Lupescu, a galati kikeresztelkedett zsidó patikus lánya, aki elszerette a koronaherceget

A pletykák  persze nem csak írogatásról és festegetésről  szóltak, fülledt partikról, ahol ópiumot szívtak, és arról, hogy a királyné házasságuk kezdete óta fűvel-fával csalta Ferdinándot. Konkrétan egy csúf, de igen jó humorú román hercegről, a  bolgár trónörökösről, és egy gazdag török kereskedőről szóltak a hírek. Ennek persze valószínűleg, fele sem igaz, az viszont  bizonyos - maga a királyné írta le önéletrajzában - hogy elhagyta korábbi anglikán hitét (amúgy is vallási kavalkádban élt, anyja ortodox volt, akárcsak hivatalosan Románia, férje viszont katolikus), és megtért a bahái hitre. A 19. században - eredetileg iszlám szektaként alakult vallás a nagy hitek szintézisét, a békét, a szeretetet, a nemzetek és vallások felettiséget hirdette. A királyné magával az akkor vallási vezetővel állt levelezésben, aki nagy becsben tartotta a királyné érdeklődését, hiszen az első igazi királyi sarj volt, aki Baháulláh követőjévé vált. (Azóta se lett több.)

A keresztény kápolna mellett ott áll a minaret - már a tervezés során követték a bahái szinkretizmus elveit

Az igazi csoda azonban, aminek megtervezésébe éveket ölt,  nem is a palota, hanem a palotát övező park - a titkos átjárókkal vízeséssel, tavacskákkal díszített kert legnagyobb értéke a számtalan virág. 

 

Tiszta vadregény 

 A királynénál 1937-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, szanatóriumba került. Amikor érezte halála közeledtét, szeretett volna hazatérni Romániába, de fia nem adta oda a kormánygépet, Adolf Hitler ajánlatát pedig inkább nem fogadta el. Vonattal indult haza. Végül Sinaiában, a családi kastélyban halt meg. 

 

Sinaia - mintha egy Grimm-meséből lépett volna elő

Testét Curtea de Argesben helyezték örök nyugalomra, szívét azonban Balcsikban, saját kápolnájában helyezték el. Tulajdonképpen szerencséje volt - nem érte meg, hogy 1940-ben az ő személyes holmijait  - no ,meg a miatta is Balcsikba települt sok román művészt, értelmiségit, mind  kilakoltatták. Szívét is elvitték onnan - most a törcsvári (Bran) kastélyban őrzik. A palota és a kert először a bolgár cár tulajdonába került, majd az államéba. Ma a térség egyik legfőbb turisztikai látványossága. Sétatávolságban van a városközponttól, no meg a kellemes, homokos strandtól. 

Ehhez képest elég fura - lásd a poszt elejét -, hogy mennyire hülyén van megoldva a jegyvétel. A botanikus kert, amely a bolgár tudományos akadémiához tartozik, és a múzeumként funkcionáló kastély két külön jeggyel látogatható, amit ráadásul két különböző jegyvevőnél lehet megkapni. Angol feliratok vannak - 2015 nyarán román nem volt. 

  

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.