A tömjénről 10 magyarból 10-nek jut eszébe így vagy úgy a katolikus egyház. Pedig ahonnan a tömjén jön, minden van, csak katolicizmus nem. De mi fán terem a tömjén? Egyáltalán: fán terem?

 

Ománi útibeszámolónk előző részében jeleztük, mostan már tényleg el is mondjuk, miért érdemes - minden józan számítással szemben - nyáron menni Ománba. Hát legyen. A józan számítás azt mondatja, hogy nyáron, olyan helyre menjünk, ahol kellemes meleg van - és ilyen azért az idő nagyobb részében lakhelyünk közvetlen közelében is található -, nem pedig oda, ahol félholtra válunk a hőségtől, ahogy kilépünk a légkondícionált belső terekből. Az Arab-félsziget pedig ez utóbbi. Akinek volt alkalma megtapasztalni a dubaji betondzsungelt egy kora júliusi napon - ezek közé tartozom én is -, az tudja, miről beszélünk. Már a repülőgép ajtajában szinte visszalök a meleg, minden lépés külön erőfeszítést kíván, és az képzeljük, hogy egyszerűen beleolvadunk a forró aszfaltba. Minden, csak nem kellemes. De Omán sok szempontból más - különösen az a része, Dhofar, amiről most szólanék. (A szó elején levő hang nagyjából az angol zöngés th hanggal azonos.)

 

Felülről jól néz ki a táj - úton Dubajból repülővel 

Dhofarba sokkal kevesebb turista jut el, mint az ország északi részére. Ez alapvetően a távolságnak köszönhető. Repülővel jó egy óra, kocsival nyolc-kilenc, mire eljutunk oda. 

A célterület

Az út - kocsival - minden, csak nem szép és változatos. Száz kilométereken át a konkrét büdös nagy semmit látjuk.

 

A napfelkelte kimondottan csodás ...

... de utána ezt nézni még hatszáz kilométeren át elég kiábrándító. 

Amikor négyszázötven kilométer után meglátjuk a benzinkutat, már ugrándozunk örömünkben. 

 

Nem egy szupernagyvilági hely, de jó itt megpihenni 

Így mindenkinek, aki teheti, ajánlom a repülőt - nemcsak Maszkatból, Dubajból is napi több járat van. Ugyanis Dhofarba érdemes elmenni, ott ugyanis olyat látni, amit az Arab-félszigeten másutt nem nagyon - zöldet. A régiónak sajátos klímája van. Nyáron a rekkenő hőséget a monszunszelek (helyi nevük haríf) és a velük érkező esők enyhítik. A vidék télen  is - amikor mi voltunk, és amikor a turisták túlnyomó többsége is eljut ide - sokkal zöldebb, mint bármi más a félszigeten (mármint természetes állapotában ugye - nem beszélve Dubaj mesterséges parkjairól). 

  

A fák, ahol vannak, szép zöldek, de a fű kiégett, sárga, a vízesések nagy része pedig kiszárad télre - mint nálunk nyár végére ...

De nyáron, amikor zöldbe borul, egészen varázslatos lehet. Ide teszek néhány - természetesen nem saját, hisz nem nyáron voltunk ott - képet, hogy érzékelhessük a különbséget. (Persze ilyenkor meg sok az eső, de a melegben azért az sem zavaró.) 

 

Azt hiszem, ezekhez nem kell kommentár ...

De a sajátos klíma csak egy Dhofar érdekességei közül. A régió - ma kb. Magyarországnyi kormányzóság fél millió lakossal - sok másban is eltér Omán többi részétől. Kezdjük a nyelvvel. Bár az oda látogatók kb. 100%-ának nem fog feltűnni, de az őslakos dhofariak nem arabul beszélnek egymás közt. Természetesen az ország hivatalos nyelve az irodalmi arab, de Dhofar őslakosai az úgy nevezett délarab nyelvek valamelyikét beszélték. Ezek nem az arab dialektusai, hanem annak rokonai - sok ősi jellegzetességet mutató sémi nyelvek. 

 

A ma beszélt délarab nyelvek

Ma a térség fél millió lakójából közel kétszázezernek még a két nagyobb - a mehri és a sehri vagy más néven dzsibbali - nyelv az anyanyelve. (Persze itt is sok a vendégmunkás, akiknek meg a bangla vagy a szindhi.) Elválasztja Dhofart az északi területektől a vallás is - míg ott a többség ibadita muszlim - itt a szunniták vannak többségben, akárcsak Jemen déli részén vagy Szaúd-Arábiában. 

 

Szalála legrégebbi (18. századi) mecsetje

Ez a különállás éppen elég alapot képezett egy erős regionális identitástudat kialakulásához, amit a hatvanas években tovább tüzeltek kívülről - és adtak neki némi osztályharcos stichet. Szovjet, kínai, no, meg főleg dél-jemeni  támogatással meg is alakult a Dhofari Felszabadítási Front - majd ennek számos utódszervezete -, amelyik a térség elszakadását, és független (szocialista irányultságú) állam megalapítását tűzte ki célul.  Az idős szultán középkorias hadserege nem is jelentett túl komoly kihívást (bár brit tanácsadók és a Brit Birodalom számos vidékéről érkezett zsoldosok is voltak velük), így a hatvanas évek végére erőre kaptak a gerillák. Kabúsz szultánnak végül csak 1976-ra sikerült - brit, iráni, jordán segítséggel - leverni a lázadást. 

  

A Dhofar Felszabadítási Szervezet zászlaja - ez lett volna a független Dhofaré is - sok energiát és átütő kreativitást, mondjuk, nem fektettek a tervezésbe

Gondolom, mára az egykori forradalmárok is örülnek, mint majom a farkának, hogy végül is nem sikerült - mert amúgy most ők is a között választhatnának, mint az egykori dél-jemeni elvtársak, hogy kolerában vagy pusztán az éhezés miatt haljanak meg, esetleg valami szaúdi zsoldos vagy al-kaidás terrorista lője le őket. Így momentán ebből a feszültségből - ha még parázslik is valami legbelül a lelkekben - semmi sem látszik. Szalála kapott ajándékba pár szép középületet a szultántól, és - hála az olajnak - a gazdasági is belendült.  

 

Egyet lehet találni, kiről is nevezték el Szalála központi mecsetjét - igen, nyertek, Kabúsz szultánról

Persze Dhofar története nem a kommunista felkeléssel kezdődött. Nagyon nem. A helyi törzsek büszkék arra, hogy kb. ők a legarababb arabok, hiszen a vidékről származik minden sémi nép. Arra meg külön, hogy a vidéket a Koránban is említik. Sőt - egyesek szerint - ez lenne a bibliai Ofír. (Persze erre a pozícióra sok más jelentkező is van Sri Lankától Zimbabwéig.) Ami viszont túlmutat a legendákon, az a régészet, és a tény, hogy a terület legrégibb ismert történelme szorosan kötődik a tömjéntermesztéshez. Vagyis hát itt jutunk el a címben szereplő tömjénhez. Amiről, mi  tagadás, a legtöbb magyar a három királyokról szóló versben hall először, és annyit tud róla, hogy vasfazékban hozzák. Később - ha kapcsolatba kerül a katolikus egyházzal - érzi a szagát, és megtanulja a népi bölcsességet, hogy ettől a szagtól  menekül az ördög. Fizikai valójában azonban vajmi kevesen kerülnek kapcsolatba vele. No, de mi fán terem a tömjén? Hát ezen:

 

Ez egy tömjénfa, szakszerű latin nevén Boswelia Sacra, amely - némi rendszertani utánajárással megtudtam - a fűszerszagúak rendjébe, azon belül a balzsamfafélék családjába tartozik. (Bár a Brian életéből eddig úgy tudtam, hogy a balzsam egy ronda nagy állat éles fogakkal ..  no mindegy.) Azt is megtudhatjuk - bár erre az ománi bazárosok is szívesen emlékeztetnek -, hogy tömjénből, és tömjénfából nem egyetlen fajta van. Az ománin kívül van a szomáli-eritreai tömjén (B. papyrifera), az indiai tömjén (B. serrata), no meg a B. freneana, a szintén Szomáliában honos úgy nevezett rágótömjén. A többi alfaj - állítólag - minőségében messze alulmarad a kiváló ománi (B. sacra) tömjénnek. A tömjének közti minőségi különbség egyébként szemmel látható. A gyengébbek piszkoszürke vagy vöröses kődarabnak néznek ki, a jobbak viszont sárgás vagy zöldes opálos kis golyók inkább. 

 A silány szomáli ...

... és a kiváló ománi tömjén a dubaji fűszerbazárban.

A fából pedig úgy lesz tömjén, hogy nyáron - újabb ok, hogy nyáron menjünk, télen lemaradtunk a tömjénszüretről is - megvágják a fák oldalát, és abból kicsorog a fa  mézgás gyantája. Meg kell várni míg rászárad, és lekaparható. Utána lehet tisztítani, adagolni. 

 

Töméjnszüret - értelemszerűen ez sem saját kép

A jellegzetes tömjénillatot, amely belengi a katolikus templomokat az adja, hogy ebben a gyantában 5-10% illóolaj található, ami a füstölés során felszabadul. 

 

A füstölő annyira ománi dolognak számít, hogy Maszkatban felépítették a "világ legnagyobb füstölőjét" - bár elég ufósra sikerült 

Ennél kicsit jobban meglepődtünk, mikor kiderült - persze, ha jobban belemerültünk volna eddig is a természetgyógyászatba, akkor lehet, hogy tudtuk volna előre -, hogy a tömjént nem is csak füstölőként használják. Vízben feloldva isszák is. Állították, hogy kvázi mindenre jó. 

 

Étkezési tömjén egy szalálai tömjénszaküzletben

Ezt persze némi fenntartással kezeltük - mint minden effélét. Általában egy bazárban a helyi termékről - legyen az szimpla sós víz, rózsaolaj, libamáj vagy sültkolbász - állítják, hogy gyógyít az mindent az bulimiától a hasnyálmirigyrákig. Az ilyen történetek nagy része valahol a népi legenda és a desztinációmarketing között lebeg félúton. A tömjénnel - nincs még vége a biológiaórának - meglepő módon nem ez a helyzet. A tömjén - igazoltan - baktériumölő, sebgyógyító hatású  - jó a reumatikus fájdalmakra, izomgörcsökre is.  A tömjénkivonatból gyógyszerek is készülnek (maga a nyers tömjén ugyanis nagy mennyiségben már nem annyira egészséges), amelyeket  a reumatikus fájdalmak és bélbetegségek mellett daganatos betegségekre is ajánlanak (az agydaganatokra állítólag hatásos). 

 

Dhofari drogéria 

Így már nagyjából érthető, miért is volt annyira népszerű az ókortól kezdve a tömjén - már az ókori Egyiptomban is ajánlották gyógyszerként azon túl, hogy ipari mennyiségben használták a különböző ceremóniákhoz.  A Római Birodalom pogány kultuszaihoz is elképesztő mennyiségű tömjénre volt szükség. A körmeneteken kilószámra égették el a füstölőket. Bármilyen mélyen katolikus dolognak tűnik ma a tömjénillat - tudjuk, az Ördög is menekül tőle -, a füstölést valójában a körmenetekkel együtt a pogány hagyományokból emelték át abban az időszakban, amikor a korai egyház a birodalom alapvetően még pogány hagyományokon nevelődött lakosságát igyekezett magához édesgetni. Egy bizonyos, a termelőknek így az ideológiaváltás ellenére biztos üzletet jelentett a tömjéntermesztés. Az egykori Tömjénút városai közül több is ma világörökségi helyszín. Al-Balidot gyakorlatilag nem kerülhetjük ki, ha Dhofarban járunk - ma a tartományi székhely, Szalála szélén van. A romterület mellett van a Tömjén Földjének Múzeuma is. A hangzatos cím valójában egy történeti múzeumot rejt, ahol Dhofar - és részint egész Omán - történetébe kapunk betekintést. 

 

Jól installált és elég informatív múzeum (pont a tömjén előállításáról sajnos nem nagyon tudunk meg semmit).  Megismerhetjük viszont a dhofari hajótípusokat, és a dhofari hajósok kalandos útjait Indiától Kelet-Afrikán át Egyiptomig

 A romterület maga hatalmas, és szépen ki van táblázva, de hála istennek nem kell végigsétálni, 5 riálért (kb. 3300 ft) golfautóval visznek körbe, úgy, hogy az öt legfontosabb, leglátványosabb helyszínnél megállnak. A sofőröktől - elég egyszerű innen-onnan szalasztott vendégmunkások - komoly gájdolást ne várjunk. Munkájuk a golfautó berregtetésén túl kimerül a "Here palace sir " jellegű mondatokban. 

 

A palota

A legérdekesebb az egykori palota, és a pénteki mecset  romja - ez utóbbiból látszik, hogy ez a város már az iszlám kor kezdetén, a Krisztus utáni első évezred második felében élte virágkorát. 

 

Az egykori nagymecset

Ma jópár száz méterre van a tenger - egykor impresszív falak közvetlenül a part mentén futottak, és volt kikötője is. 

 

Kisebb - de valójában érdekesebb - Szamhuram rommezője. Más néven Khor Roriként emlegetik - így találni meg a lejárót is a tengerparti útról. Khor Rori/Szamhuram jóval korábbi település, mint Al-Balid. A Krisztus előtti első évezred végétől a Kr.u. 4. századig találtak itt jelentősebb leleteket. A város történetéről epigrafikus délarab - a mai délarab nyelvek őse - feliratok is tanúskodnak. 

A város most ..

...  és egy rekonstrukciós rajzon. 

A romterületre belépve előbb a ma is masszív falak nyűgöznek le, majd meglátjuk a palota maradványait., illetve a hatalmas raktárakat, ahol egykor a tömjént halmozták fel. Megvan még az egykori tengeri kapu is, ahol az értékes árut kipakolták a hajókra.  

 

A palota, a tengeri kapu és az egykori kereskedelmi kapcsolatokat bemutató ábra

 

A leglátványosabb azonban egy kútrendszer, ami a város vízellátását biztosította. 

 

A rommező mellett kicsi múzeum is van - elsőre elég bizonytalanok voltunk, hogy működik-e, mert éppen a kaput szerelték, de kedvesen betessékeltek. Bent a régészeti leleteken felül láthatjuk a pogány templomok rekonstrukcióit is. 

 

A tömjénkereskedelem aztán a déli tengeri útról északabbra terelődött. Marco Polo még ellátogatott az akkor még virágzó Kalhatba - de az már sokkal északabbra, a mai Szúr mellett van. (Szó lesz még róla a következő részben.) A reformáció aztán betett a tömjénkereskedelemnek - a kálvinista hollandusok már sokkal inkább a fűszereken elérhető hasznot nézték, a tömjént hagyták a pápistáknak. Amennyire szükség volt - jóval kevesebbre -, azt pedig beszerezték az európaiak a frissen megszerzett afrikai és indiai gyarmatokról. Dhofar unalomba és szegénységbe süllyedt jó időre. Hogy az ókori dicsőség után milyen kisszerű volt  Dhofar, azt jól mutatja Taka vára. A környék urának rezidenciája bár csinos, de inkább egy nagyobbacska háznak tűnik. Az látszik rajta, hogy aki itt élt, ha nem is luxusban, de legalább élvezhette az életet - belülről kellemes zöld, élhető az épület. 

 

A vár kívülről ..

... és belülről.

Mindenesetre, ha elindulunk Szalálától keletre, nincs messze, még Khor Rori előtt kell letérni az útról - jelzik is szép barna táblával. Egy rövid kitérőt megér Taka is. Ha viszont nyugatra indulunk egy egészen  furcsa helyre jutunk - Jób próféta feltételezett sírjához. 

 

A környék kétségtelenül impresszív

Hogy hogy kerül ide Jób, akit a Bibliából ismerünk, arra van egy legenda. E szerint Jóbnak elég gusztustalan betegsége lett - férgek lepték el a testét. Ő azonban igen jámbor volt, és úgy gondolta, a férgek is isten állatkái, így nem szabad őket bántani, ha egy le is esett a testéről, nem eltaposta, ahogy minden átlagos ember tenné, hanem visszatette, hadd egyék tovább a húsából. Ezt már két felesége közül az egyik megelégelte, és elhagyta, őt pedig elkergették eredeti közösségéből - sok vándorlás után jutott ide Arábiába. Itt aztán már a száját kezdték enni a rusnya férgek, ami már neki is sok volt, és kérte az Urat, hogy könyörüljön meg rajta. Mit tesz Isten, meg is könyörült: forrást fakasztott, amelynek vize meggyógyította Jóbot. Kitartó asszonyával aztán a forrás mellett élt még jó sokáig - hiszen, a legenda szerint - 92 évesen halt meg. Ott is temették el. Bár a hely egy teljesen klasszikus muszlim mauzóleum benyomását kelti - semmi különös nincs rajta annak, aki látott már ilyeneket - az érdekessége az, hogy állítólag Jeruzsálem felé van tájolva. 

 

Az épület és maga sír

Ahhoz képest, hogy minden valamire való leírás a kiemelkedő látnivalók közt említi, mit mondjak, meglehetősen szerény kis épület. Egy láthatóan huszadik századi kis házikó, mellette egy korábbi romaji, ahol most csak pár szőnyeg van leterítve. Ha nem lennének az impresszív hegyek a környéken, és nem lenne a térséghez mérten csinos virágos kert, akkor kimondottan kibaszásnak éreztem volna a jó órás tekergést, amivel elértük - így most inkább felejhetőnek mondom. 

Ennél messzebb is mehetünk, ha a jemeni határ felé vesszük az irányt, akkor akár "Arábia elveszett városát" is megnézhetjük. De Dhofar nem csak történelmi látnivalókat kínál. Még télen sem. Hiszen, ha nem is teljes pompájukban, de ilyenkor is lehet látni kis erdőket, vízeséseket. 

 

AjnTobruk - ahol van víz, télen is igazán dús a vegetáció

És a tengerpart egészen elképesztő. Különösen Mughszajlnál - ahol amúgy van egy barlangnak becézett mélyedés is, meg egy luk, amin néha feljön a tengervíz, és ezt jó időben sokan nézik. 

 

A barlang ..

.. és a jemeni határ felé vezető hegyek. 

A parton viszont gyakorlatilag senki sincs. Pedig még kis házikók is vannak kiépítve. 

 

Igaz, ezek alapvetően nem a fürdőzőket szolgálják, hanem azokat a helyi családokat, akik kijárnak piknikelni. A piknik ugyanis igazi arabos buli, este, zenével, sütögetéssel, családdal. Bárhol űzhető (ideálisnak tartják, mondjuk, a körforgalmak közepén elhelyezett zöld területeket). A fürdés viszont nem nagyon van benne a helyi kultúrában. Így a külföldiekre szakosodott nagy szállodák strandjai kivételével gyakorlatilag egyedül lehetünk a csodás, fehér homokos tengerpartokon, ahol még februárban is igazán kellemes a víz hőmérséklete. 

 

Csak a hófehér homok, amíg a szem ellát...

Ami a fürdés és kultúrálódás előtti-utáni progikat illeti: Dubajos nightlife ugyan nincs - de vannak jó éttermek.  Mivel a kapcsolat Indiával évezredes, és a vendégmunkások zöme is onnan jön, elsősorban indiai konyhára számítsunk. (Reggelire gyakorlatilag semmi más nem is lehet enni, mint dhált - vagyis kb. sárgaborsó-főzeléket. Három nap után kicsit uncsi, de legalább rém olcsó - fél riálért (330 ft) már tea is jár hozzá.) 

 

Az átlagos ománi reggeli : dhál csapatival (kés és villa nélkül persze)

És egy előétel-tál a libanoniban (főétellel, desszerttel, vizipipával 3000 forint alatt van fejenként)  

Alkoholt kvázi sehol nem kapni, de aki más felől  jó hagyományos ománi konyhát szeretne, annak még várnia kell. Mindenképpen érdemes  viszont barátkozni a helyi gyümölcsfelhozatallal is - legalább ötféle banán, és megszámlálhatatlan féle datolya közül lehet válogatni.  

 

Datolyáspult egy átlagos szupermarketben

És persze a bazár. Illetve, hát piac, vagy üzleti negyed - mert olyan fedett bazárt Szalálában ne várjunk, mint az ország (és a Közel-Kelet) más városaiban. Több utcányi területen, ahol jellegzetes dhofari stílusú házak vannak szépen felújítva, csoportosulnak a kereskedők. 

 

Az aranypiac bejárata

Aki itt belép, az olyan lehet, mint a három királyok egy személyben, hozhat haza aranyat, mirrhát és tömjént a kisdedeknek. A fő ajándéktárgy persze a tömjén. Gyakorlatilag bárkinek jó, auratisztításra járó ezoterikus unokahúgtól, katolikus nagynéniig, aki szívesen csinál székesegyházat a nappalijában, de még a derékfájós nagypapának is - hátha felhörpintve a folyékony tömjénlevet megfickósodik. A mennyiségekkel viszont érdemes vigyázni - 2 riálért azaz kb. 1300 forintért már akkora zacskóval adnak, hogy azzal  több évig lehet komplett ördögűző-szeánszokat tartani otthon. Ahhoz képest, hogy egykoron aranyárban mérték - szó szerint - és ez alapozta meg a vidék gazdagságát, ez igen szerény ár.  Sic transit gloria mundi ...

Szóval, Dhofar jó hely, érdemes oda nagyon elmenni, különösen a monszun, és tömjénszüret idején. De vannak Ománban más jó helyek is. Következőre oda is elmegyünk - és elmondjuk, ott miért szép a nyár. 

 

 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

  

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.