A Balkán története nem csak az őskorban vagy az ókorban tartogat számunkra szinte ismeretlen fehér foltokat.  A nem oly régi múltnak is vannak váratlan fordulatai. Következő utazásunk főszereplője egy szép és okos asszony, aki ha a férjét nem is, de új hazáját nagyon megszerette, és egy tündéri palota. Közben pedig belelátunk abba is, hogyan készül a nemzetállam. 

Simkent Asztanából jó másfél óra repülővel - és mintha egy másik országba érkeznénk. A kellemetlenül hideg, és markánsan orosz észak után a muszlim múltba ágyazott forró dél felüdülést hoz. Meg két új világörökségi helyszínt.

 

Az elmúlt napokban teli lett a magyar sajtó a "papírunk van róla, hogy a hunoktól származunk" jellegű szalagcímekkel. Meg, hogy íme, a bizonyíték, hogy megdőltek a finnugor elmélet marhaságai, tényleg hunok vagyunk.  Az ősforrás egyébként ez az interjú.  Sokan kérdezték, mi a véleményem. Hát megírom. 

Egy barátságtalan, szürke, szeles reggelen (Asztanában állítólag az ősz nagy része ilyen), elindultunk a Korgalzsin Nemzeti Park felé. A nagy sztyepp - a kétségtelen természeti látványosságok mellett -bepillantást engedett a szovjet és posztszovjet történelem furcsa fordulataiba is. 

Miután - jelentős politikai háttértámogatással - hazánk kedvenc fapados légitársasága elindította asztanai járatát, nagyon úgy tűnik, Kazahsztán lesz az új Grúzia.  A mesés vadkeleti ország, ahová a magyarok az olcsó jegynek hála tízezrével zarándokolnak el. Mi már megtettük az első lépést, a nagy roham előtt odanéztünk. 

A gorsiumi régészeti park az egyik legérdekesebb Magyarországon a római műfajban. Hazai viszonylatban a legnagyobb méretű római település, amelyet feltártak. Bár közigazgatásilag Táchoz tartozik, lakott területen kívül helyezkedik el, így a feltárásoknak nem volt, és nincs is fizikai akadálya (épületek, utak stb.). Ebből következik, hogy egy kellemes, és újabban látványos régészeti parkkal számolhatunk, az elmúlt évek fejlesztései komoly minőségi változást jelentenek, de az örömünkbe üröm is vegyült.

 

Amit tudunk, vagy legalábbis tudni vélünk Gorsiumról, kiválóan példázza múltunk megismerésének korlátait. Itt van a mezőn egy jókora romterület, az ásatások alapján nagy méretű középületekkel, de mi végre is? Pannónia városait felsorolva iskolásan mindig hozzátesszük, hogy melyik mai nagyobbacska városnak feleltethetőek meg, csak a Gorsium-Tác párosítás a kakukktojás. Mivel Tác a mai napig is egy álmos kis falu Székesfehérvár és a Velencei-tó közelében, hajlamosak vagyunk ezt a képzetet a majd' 2000 évvel ezelőtti állapotokra is kivetíteni. Holott talán, mi sem példázza jobban a romterület - és az egykori település - méreteit, hogy a középkorban még bőven a föld felett voltak láthatóak az antik romok, és hosszú évszázadokon át kőbányának használták. A régészeti feltárásoknak, rekonstrukciónak egyáltalán nem kedvez, hogy innen származó római kövek kerültek elő tömegével Fehérvárról, Dunaújvárosból és szerte a környékről...

 

Pannónia provincia megszervezésének időszakában, a Kr.u. 1. sz. közepén jelennek meg itt az első katonai tábor nyomai, a Sárvíz mellett. A Sárvíz manapság nyár végén egy lassan csordogáló, nádas-békalencsés pataknak tűnik csak, a feltárások szerint viszont a derék római legionáriusok kikötőt is építettek rá a tábor mellé. A hely stratégiai fontosságát az adta, hogy errefelé keresztezték egymást az Itália és a Balkán felől északra, Aquincumba, Brigetióba tartó utak. Mindenesetre a táborhely kiválasztása egyértelműen jelzi, hogy ebben az időben a Dunára, mint szigorúan vett határ- és védvonalra még nem számítottak. Néhány évtized alatt fordult a kocka. A germánokkal, szarmatákkal állandósuló harcok miatt a Duna-menti védekezésre helyezték a hangsúlyt.

800px-gorsium_herculia.jpg

Stratégiai elhelyezkedés

A helyőrség Kr.u. 103-ban végleg kivonult Gorsiumból - a dákok elleni háborúba. A katonai tábor helyén egy civil település kezdett el felépülni. 106-ban Traianus császár az átalakuló várost jelölte ki az alsó-pannóniai császárkultusz és tartománygyűlés székhelyéül.

dsc_0085.JPG

A tartománygyűlés épülete

Ez a döntés biztosította a későbbi fejlődést, a reprezentatív középületek felépítése megannyi megrendelést és egyszersmind felvevő piacot is biztosított a környékbelieknek. A település különlegessége viszont ebben a funkciójában rejlik. Ugyanis a katonai tábor helyére - a szokásostól eltérő módon - nem a polgári város gazdasági, politikai központja épült, hanem az ún. szentkerület. Elsősorban a császárkultusz temploma és a kiszolgáló épületek, a tartománygyűlés helyszínéül szolgáló középület, a formális eseményeket követő lakomák, és ünnepi játékok színhelyei adják a romterület magját. A lakónegyedek, temetők a falakon kívülre estek és jobbára a mai napig feltáratlanok. Az építkezés első fázisát Hadrianus, pannóniai helytartó vezényelte, aki alig néhány év múltán a Birodalom császára lett.

dsc_0036.JPG

Venus pudica

Ez az időszak - a 2-3. sz. - a Birodalom fénykora, ami általában a tankönyvekben 1-2 mondattal elsikkad. Messziről tekintve a nagy totál uncsi. Nincsenek nagy válságok, krízisek, polgárháborúk, a Birodalom elérte legnagyobb kiterjedését és működőképes. De ha megváltoztatjuk a fókuszt, közelről nézve zajlottak az események. Gorsium története is bővelkedik fordulatokban. Az első megrázkódtatást a markomann-háborúk idején szenvedte a város, valamikor a 2. sz. második felében felgyújtották. Nemcsak a falakon kívüli, jóval kisszerűbb lakónegyedek, hanem a szentkerület is leégett. A Hadrianus által pártfogolt művészi kivitelezésű épületek odalettek. Az újjáépítés Septimius Severus császár nevéhez fűződik, akit szintén a pannóniai legiók kiáltottak ki princepsnek. Az ő jelenlétében, 202-ben avatták fel újra a település központi templomát. Ez a császári látogatás a második virágkor nyitánya, a szarmaták által felgyújtott város újjáépült, még látványosabb, még nagyszerűbb formában, mint előtte.

dsc_0073.JPG

A főút

A leletekből tudható, hogy ekkorra már egy korrekt, multikulti római várossá nőtte ki magát. Míg a 2. században jobbára a környékbeli keltákat sejtjük az új település lakói között, a 3. századra a sírkövek névanyaga balkáni, thrák, szír, zsidó stb. lakosokról árulkodik. A jólétnek a 3. század középső harmadától egyre súlyosbodó, elhúzódó válság vetett véget.

dsc_0039.JPG

Helyi erők?

A katonacsászárok koraként emlegetett periódus (235-284) megviselte Pannóniát is, a polgárháborúk, a gótok előrenyomulása fokozott nyomást fejtett ki a dunai limesre, mígnem 260-ban az akkor éppen szövetséges szarmaták Sirmiumnál megsemmisítő vereséget mértek Regalianus ellencsászárra, és a győzelem után végigpusztították a tartományt és Gorsiumot is. A település ebben a formában már soha nem éledt újjá, a romokat évtizedeken át hódította vissza a természet. A túlélők és az újra kezdők - hiszen mégiscsak egy fontos közlekedési csomópontról beszélünk - megpróbálták lakhatóvá tenni az elhagyott épületek maradványait. Az egész egy béna apokalipszises sci-fire emlékeztethetett, mígnem a válságból kiemelkedő új hatalom meg nem erősödött, és Diocletianus császár át nem struktúrálta a birodalmat alkalmazkodva az új kor kihívásaihoz. A 3-4. század fordulóján új város épült a romokon, a régészeti feltárások szerint mindent elbontottak, és régi, szakrális funkcióját is elvesztette a település. Az egykori szentkerület helyén helytartói palota és laktanyák épültek, a korábbi katonai tábor falának nyomvonala mentén újabb, nagyobb városfalat húztak fel.

dsc_0047.JPG

Laktanyák és a háttérben a helytartói palota

A leletek szerint a rohamos ütemben gyarapodó lakosság kézművesiparból és sertéstenyésztésből élt - nem is rosszul. A falakon kívül  újabb és újabb lakónegyedek épültek, a 4. századra már a keresztények adhatták a lakosság döntő részét - több ókeresztény templomot is feltártak.

800px-pannonia03_en.png

Itt álljunk meg egy pillanatra. Említettem korábban, hogy a megismerés mennyire korlátos. A régészeti feltárásokból az építéstörténet rekonstruálható, ez összevetve a köztörténettel, néhány fontos évszámot, fordulópontot hozzátesz a település történetéhez (pl. császári látogatások), de sok lényeges pont homályban maradt. Amennyiben Gorsium tényleg tartománygyűlési székhely, szakrális központ volt, valamiféle városi ranggal kellett bírnia, de csak feltételezésekbe lehet bocsátkozni, hogy Hadrianus császár idején megkapta volna a municipiumi rangot. A lakosságról vajmi keveset tudunk. A feliratos leletek - jellemzően sírkövek, fogadalmi feliratok - tömegével kerültek elő a környékről, akár Dunaújvárosból (Intercisa), akár Székesfehérvárról, de semmiképpen sem felállításuk eredeti helyén bukkantak fel. Ez azért probléma, mert nehéz a kövek elhurcolásának, keletkezésének az időszakát meghatározni, ill. a feliratok adatait kontextusba helyezni, a település történetébe beilleszteni. Valószínű, hogy a 260-as szarmata-roxolán dúlás után a kövek egy részét a dunai erődök megerősítésére hordták el, Fehérváron a középkor folyamán végig használtak antik köveket építkezésekhez... Aztán itt a név kérdése. A 3. század végén készült Itinerarium Antonini - tulajdonképpen egy antik útikönyv - említ 1 vagy 2 települést ezen a vidéken Gorsio sive Hercule (ragozott alakok) néven. Egyrészről kézenfekvő megoldás, hogy az újra alapított település alkalmazkodva az új funkcióhoz új nevet kap. A Herculia név tökéletesen kiszolgálja az új kurzust, Diocletianus egyik társcsászárának a melléknevéből származhat, és innen egyenes a következtetés, hogy az új provinciabeosztásban központi hellyé vált és a helytartó is ideköltözött. (Vagy inkább Sopianaeba?) Jól hangzik, de elmélet. Mint ahogyan a másik lehetséges feloldása is az idézett szövegnek. Vannak ókorászok, régészek, akik szerint nem véletlen a két név említése, két különböző települést takar. És valóban, Szabadbattyán környékén van még tudomásunk a földfelszín alatt pihenő római településekről. Na és akkor az Itinerarium által megadott távolság-adatokról még nem is beszéltünk! Sehogyan sem jön ki a matek. Az Aquincumtól és Sopianaetól megadott távolsága Gorsium/Herculiának sehogyan sem feleltethető meg a km-ben mért távolsággal... Na jó, biztosan téves adatokat adott meg az Itinerarium szerzője - maradjunk ennyiben. S egyelőre marad ennyiben a tudományos diskurzus is. Szembe kell néznünk azzal, hogy a minél távolabbi múltat vizsgáljuk, annál nagyobb az esélye, hogy csak hipotézisekbe kapaszkodhatunk, nincs bizonyosság.

A végjáték a 380-as évektől vette kezdetét. Valens császár 378. évi veresége és egyben halála is, védtelenné tette a provinciát. Az állandósuló barbár veszély ellen csak a falak nyújtottak védelmet. Az 5. század elejére a város lakossága mérhetetlenül felduzzadt a környék villagazdaságaiból, falvaiból menekülőkkel. 409-re végül Pannonia Valeria védelmét feladta Róma, benyomultak a hunok a területre. A katonák kivonulása után a falakon belül összezsúfolódott lakosság birtokba vette a helytartói palotát is. Az egykor kényelmes, fényűző épület arra alkalmas helyiségeiben bőrcserző vargák rendezkedtek be. A század közepére a polgári lakosság is megtizedelődött, aki tehette, biztonságosabb vidékre költözött. A hajdan jelentős város elnéptelenedett, a romokon, az ókeresztény bazilika közvetlen környezetében egy kis faluközösség tartotta fenn magát a középkor évszázadaiban...

30.jpg

Átmeneti állapot

Nos, mire végigolvasták ezt  a kissé hosszúra nyúlt történeti áttekintést, le is hajtottunk az M7-ről, el is értük Tácot, és megtettük a kb. 1 római mérföldet a főúttól és a látogatóközpont előtt állunk.

A fogadóépület nagy, modern, szürke és beton. Jól néz ki. A már emlegetett terepgyakorlatokra hivatkozva mondhatjuk, hogy ráfért a romterületre a ráncfelvarrás. Ez olyannyira igaz, hogy az utolsó előtti pillanatban fogtak hozzá a felújításhoz. Már évtizedekkel ezelőtt is eléggé lepattanófélben volt, de a 2010-es évekre gyakorlatilag a bezárás fenyegette. Ezért aztán remek érzés Magyarország frissen megújult legnagyobb római romterületére belépni. A látogatóközpontban egy rövid ásatás- és várostörténeti kiállítással kezdünk, a gyerekeket sikerül kellően hangulatba hozni - különösen a város kútjának metszete a legizgalmasabb, amelynek az aljában több méter mély rétegben találták meg a belepotyogott tárgyakat, sőt egy férfi csontvázát is karddal a kezében.... A romterületen aztán meg is kerestük a kutat és ott csillogott a mélyben most is a víz.

dsc_0033.JPG

A sarokban a kút metszete

 

A romok most sokkal barátságosabbak nyár végén, mint egykoron.

dsc_0038.JPG

Kellemes séta

Látványosak a 3. századi maradványok új rekonstrukciói. A templom és a tartománygyűlés székhelyéül szolgáló épület közvetlen közelében tárták fel az ún. freskós házat, amelynek szép, színes, dekoratív falfreskóit egy elegáns megoldással mutatják be a nagyközönségnek.

dsc_0060.JPG

Elegáns és klasszikus

A másik oldalon egy nagy méretű lakomatermet rekonstruáltak. A terem funkciójának meghatározásában sokat segített, hogy a beszakadt padozat alatti pincében polcok, edények, tárolók maradványait találták. A hivatalos ceremóniákat minden bizonnyal egy össznépi haccacáréval zárták itt, a pince lehetett az előkészítő helyiség. Ma az edény-, kosár-, kézimalom-másolatok láthatóan múzeumpedagógiai célokat szolgálnak - bár hétköznap délelőtt minden kihalt volt.

dsc_0077.JPG

 

dsc_0079.JPG

Még le is van ragasztva

Igen látványos a két díszkút rekonstrukciója, amelyek a reprezentatív középületekhez vezető díszlépcsőt keretezik. Korábban csak a helyük volt megjelölve és a hozzájuk tartozó domborművek másolata volt látható.

dsc_0074.JPG

dsc_0075.JPG

A szentkerület határát képező falak alapjait már korábban megásták, érzékelhető, hogy mekkora volt a "belváros", mekkora része került már feltárásra és csak sejteni lehet, hogy mekkora lakónegyedek, temetők pihennek a földfelszín alatt. Kár, hogy a város különböző építési periódusait nem sikerült a magyarázó táblákon láttatni. Egy laikus számára az egyforma, térdig érő falak kuszaságából nem bontakoznak ki a  különböző korszakok épületei.

Ám most a tekintetünket egy hatalmas betonfal vonzza, a gyerekek vágtatnak is oda. Esküszöm, akkora, hogy egy bizonyos pontról visszhangot is csinál. Behemót.

dsc_0098.JPG

A monstrum

Értetlenkedve közelítünk, se nyílás, se kapu, se semmi nincs rajta. Amikor megkerüljük, válik láthatóvá, hogy annyira széles, hogy egy nyílegyenes, meredek lépcsősor vezet a fal belsejében fel a tetőre, akár egy stadionban.

dsc_0097.JPG

Korhű római lépcső

Fent végig lehet járni, egyszerre egy irányban, két ember alig fér el rajta. Magyarázó tábla sehol, csak sejtjük, hogy ez a késő római városfal helyén épült valami. Egyre jobban úgy érezzük, hogy betonba keverték a pályázati pénzt zsákszámra. Finoman fogalmazva is szkeptikus vagyok a fal méretét, funkcióját illetően. Alapvetően tök jó ötlet, hogy csináljunk egy rekonstruált falszakaszt, még a betonnal is kibékülnék (vannak kifejezetten sikerült építmények), de ezt, így, minek? Szerintem tutira nem volt ilyen magas az eredeti városfal, de ha mégis, akkor a balesetveszélyt elhárítandó jó, egészséges betonból készült, majd fél méter széles mellvéd mögül a 150 cm alatti látogató ki nem lát, az átlagos magasságú felnőtt meg pipiskedve sem tud kifényképezni sem.

dsc_0096.JPG

Totálisan turistabiztos

Ja, és sehol nincs kiírva, hogy csak az egyik végén lehet használni a lépcsőt....ami komoly fennakadást jelenthet, mondjuk, egy osztálykirándulás alkalmával. Szóval, feleennyi betonból egy kisebb falszakaszt imitálva, némi faanyaggal, kapuval, őrtoronnyal egy látványosabb, használhatóbb, élvezhetőbb rekonstrukciót kaptunk volna. A maradék betonból, mondjuk, készülhetett volna még egy római lakóház replikákkal berendezve csak úgy a múzeumpedagógia és a tanulóifjúság kedvéért. (A látogatóközpontban van egy ilyesfajta célokra szánt szoba, benne három (!) katicás babzsákfotel, megnéznék egy ötödikes osztályt, amint ráveti magát.) Ugyanis a római villára hajazó épület - szintén a fejlesztés eredménye - raktárnak és irodáknak ad otthont, az udvarán kőtár látható. És ha már visszatértünk a látogatóközponthoz, nem lehet, nem észrevenni a 'same in English' effektust itt sem. Jó nagy betűsek a feliratok, hogy mindenki meglássa. Gáz. Ebből az irdatlan mennyiségű betonból nem lehetett volna egy kicsit lespórolni és fizetni valakinek, aki tud angolul, vagy csak egyszerűen elmenni egy másik múzeumba és lekoppintani az angol feliratokat? 

 dsc_0100.JPG

Nem, nem az OBI-ban vagyunk, és mosdókagylót akarunk venni... (A megoldás: az egyszerűség kedvéért a WC, vagy Toilet pontosan elég lett volna, vagy a szofisztikáltabb Lavatory, Restrooms)

A jegypénztárosok feje fölött a Cash Register, vö. pénztárgép feliratot már nem volt pofánk megörökíteni.

S ha ez még nem lenne elég, a pályázat eredeti (latin) neve végleg kiverte a biztosítékot. 

dsc_0101.JPG

No comment (A helyes megfejtők között ablativus absolutusokat sorsolunk ki)

Akárhonnan nézem, nyelvtanilag helytelen, kezdő latin, 3. lecke anyagából meg lehetett volna oldani. És ezért valaki sok pénzt vett fel. Szomorúan és dühöngve távoztunk, pedig olyan jól indult....

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Verespatak az örökségvédelem kelet-közép-európai állatorvosi lova. A történetben minden van, ami régiónkra jellemző. Haszonleső tőkések, mindent átható pártpolitika, külföldről támogatott civil szervezetek, meg egy falu lakói, akik próbálnak valahogy megélni. És mindebbe belekeveredett a világörökségi cím is. 

A magyarok számára Szerbia két formában létezik. Az egyik a Vajdaság, ahova régen jártunk Vegetáért, meg Cézár konyakért,  a másik az autópálya, ami a görög tengerpartra vezet. Valahogy még mindig él a köztudatban a kilencvenes évek elképzelése, amely szerint, aki letér az autópályáról, azt megsütik egészben rablóhúsnak. Pedig Szerbia igenis számos kincset rejt. 

Pár évvel ezelőtt már nyavalyogtunk egy sort, hogy, na, ez már tényleg sok. De az ez évi felhozatalt, különösen pedig a körítést látva, tényleg a világörökségi mozgalom/jelenség válságáról beszélhetünk. 

Nyár van, hőség, vakító fény. Nagyszerű felüdülés, ha a föld alá menekülünk. Hűsölés Lengyelország világörökségi bányáiban.