Hiába is reménykednek olvasóink, nem lesz szó vakkomondorokról, bár kétség kívül érdekes, számunkra szokatlan női léthelyzetekről írunk. Mindezt a mai Algériában. Mert egy algériai út nem lehet teljes egy sivatagi kirándulás nélkül.

 A hogyan után jöjjön a miért, vagyis, hogy, ha már lehet menni Algériába, akkor miért tegyük. Sok oka van annak - de most kezdjük a régi görögökkel, vagy rómaiakkal. 

 

A cím meglehetősen provokatív, nézem is majd, hogy hányan fognak csak ezért rákattintani, meg hány gyűlölködő kommentet kapok olyanoktól akik csak a címet olvasták el. Egyébként valóban a boldogságról lesz szó. 

186. Algériába? Turistának?

2016.09.14. 13:41

Lehet, hogy úgy leszünk vele, mint Grúziával vagy Azerbajdzsánnal - amíg nem volt oda közvetlen légijárat Pestről, a kutya  nem gondolta volna, hogy érdemes oda turistának menni. Éltek az előítéletek, a szokásosak, amik minden Svájctól eltérő országgal szemben élnek a magyarokban: ott háború van, vagy volt (mutassunk egy országot, ahol sose volt), meg  ihatatlan a víz és ehetetlen a kaja, meg különben is messze van és hülyeség. Aztán, mikor egyszer csak bevillantak az olcsó repjegyek, hirtelen mindenki odarohant, és az ország megtelt tízmillió hacsapuri-szakértővel. Szeptember 15-től van közvetlen járat Algírba, ha nem is fapados, de nem túl drága, a jó három órás út oda vissza alaphangon 75 ezer forint -   így, sejtésem szerint, hamarosan megindul oda is mindenki. Vagy mégse? Íme, néhány jó tanács azoknak, akik mégis. 
 

Egyre erősebb érzéseim vannak afelől, hogy a világ külügyminisztériumaiban paranoid androidok gyártják a figyelmeztetéseket a "szakértők" véleménye alapján, akik pedig a valóság helyett horrorfilmeket néznek. Különben nem tanácsolnának el a világ legbarátságosabb, legkedvesebb helyeitől. Mint pl. Dagesztántól.

Amikor felmerült az ötlet, hogy kellene egyet hajózni a Volgán, pusztán a praktikum  volt a vezérelv. Ha már vadásszuk a világörökségi helyszíneket, milyen jó, hogy egy már meglévőt (Bolgar), és egy olyan várományosi listás helyszínt, amelynek egy-két éven belül esélye van bekerülni (Szvijazsszk) egy csapásra végignézhetünk. Nem kell ide-oda buszozni, egyénileg szervezni. A folyami hajókázást pedig amúgy is valami autentikusan orosz dolognak tartják. Amit ehhez képest kaptunk, az egy három napos sokkoló, ugyanakkor kétségtelenül élvezetes időutazás ifjúkorunk Szovjetuniójába. 

György az egyik leggyakrabban ábrázolt és legkönnyebben felismerhető katolikus szent. A lovon ülő, bátor ifjú ledöfi a földön tekergő sárkányt - azaz a hit erejével a gonoszság démonai is legyőzhetők.  De mi van, ha nem a sárkányt döfi le? Hanem kit?

sztgy2.jpg

Egy klasszikus ábrázolás, ahol a sárkánygyík jelképezi a gonoszságot. (Alaverdi katedrális, 16. sz., Grúzia)

György eredetileg római katona volt, a 250-es években született Kisázsiában (megoszlanak a vélemények, hogy Kappadókiában vagy Nikomédiában). Ami viszont biztos, hogy Diocletianus császár keresztényüldözésének következtében lelte mártírhalálát 303-ban. A legenda szerint a libyai Silena városát szabadította meg a közeli tóban tanyázó sárkánytól, mely szörnyeteg a város szüzeiből szedett adó fejében nem pusztította el a teljes lakosságot.

sztgy3.jpg

Itt jól láthatóan nem sárkány, hanem emberformájú a gonosz. (Tbiliszi, 11.sz. ezüst könyvborító)          

Na jó, de hogyan lesz belőle ember? A válasz egyszerű és direkt. A legyőzött ember maga a Gonosz, Diocletianus császár. Ez a fajta ábrázolásmód egyedül Grúziában elterjedt. A Kaukázusban a térítés kezdetét András apostolhoz kötik hagyományosan, Grúziában a kereszténység államvallássá a 4. században lett Szt. Nino áldozatos munkájának köszönhetően, nemsokkal György vértanúsága után. A bátor harcos olyannyira népszerű volt, hogy hamarosan az ország védőszentje és névadója is lett. Az időbeli közelségből adódik, hogy a pogány császárt tekintették a legfőbb gonosznak, akivé a legendabeli sárkány átlényegült. 

sztgy1.jpg

Nagyon népszerű  (Mestia, Svaneti, Történeti és Néprajzi Múzeum, 9. század  - Grúzia)

Az autonóm grúz egyház természetesen nem április 24-én, hanem novemberben tartja György névünnepét, csakhogy a különállását ezzel is kifejezze. Valószínűsíthető, hogy a népszerű katonaszent ünnepe a korábbi, pogány tavaszköszöntő-, a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó rituálékat sajátította ki. (Magyarországon ilyenkor hajtották ki az állatokat, ehhez kapcsolódtak a vásártartások, sőt, az adó egy részét is Szent György napra kellett megfizetni.) A mezőgazdasági naptár eseményei és az egyházi ünnep ilyetén  egymásra találása miatt vált a legkiemelkedőbb tavaszi névünneppé.   

 Bár a nemzethalál-vizionáriusoknak bizonnyal úgy tűnik, hogy a magyar fogy a legjobban, vannak országok, ahol a demográfiai adatok még drámaibbak, mint nálunk.  És ez néha igencsak furcsa dolgokat eredményez. De még mielőtt elmennék egy egészen szürreális helyre, nézzünk néhány táblázatot. 

 

Törökország története elképesztő fordulatokat vett az elmúlt kétszáz évben. A mesés Keletből alig pár évtized alatt lett "Európa beteg embere", majd a Nyugat - meglehetősen lerongyolódott - védőbástyája, hogy végül elérjük a ma, oszmán nosztalgiákat ápoló, sikerországát. Törökországi utunk első állomásán egy olyan helyen jártunk, amelyik magában hordozza ennek a sok fordulatnak az emlékét. És szép. 

 

Nem féltek? - volt az első kérdés, amikor december végén mindenkinek elkezdtük mesélni, hogy Törökországba megyünk kirándulni márciusban.  Elsőre igazán fel sem merült bennünk, hogy kellene, vagy akár lehetne, de mivel annyian kérdezték, és mivel aztán történtek is események - pont kint tartózkodásunk idején - még mielőtt részletekbe bocsátkoznánk Törökországgal kapcsolatban, illenék megválaszolni a kérdést: miért nem.