Amikor felmerült az ötlet, hogy kellene egyet hajózni a Volgán, pusztán a praktikum  volt a vezérelv. Ha már vadásszuk a világörökségi helyszíneket, milyen jó, hogy egy már meglévőt (Bolgar), és egy olyan várományosi listás helyszínt, amelynek egy-két éven belül esélye van bekerülni (Szvijazsszk) egy csapásra végignézhetünk. Nem kell ide-oda buszozni, egyénileg szervezni. A folyami hajókázást pedig amúgy is valami autentikusan orosz dolognak tartják. Amit ehhez képest kaptunk, az egy három napos sokkoló, ugyanakkor kétségtelenül élvezetes időutazás ifjúkorunk Szovjetuniójába. 

György az egyik leggyakrabban ábrázolt és legkönnyebben felismerhető katolikus szent. A lovon ülő, bátor ifjú ledöfi a földön tekergő sárkányt - azaz a hit erejével a gonoszság démonai is legyőzhetők.  De mi van, ha nem a sárkányt döfi le? Hanem kit?

sztgy2.jpg

Egy klasszikus ábrázolás, ahol a sárkánygyík jelképezi a gonoszságot. (Alaverdi katedrális, 16. sz., Grúzia)

György eredetileg római katona volt, a 250-es években született Kisázsiában (megoszlanak a vélemények, hogy Kappadókiában vagy Nikomédiában). Ami viszont biztos, hogy Diocletianus császár keresztényüldözésének következtében lelte mártírhalálát 303-ban. A legenda szerint a libyai Silena városát szabadította meg a közeli tóban tanyázó sárkánytól, mely szörnyeteg a város szüzeiből szedett adó fejében nem pusztította el a teljes lakosságot.

sztgy3.jpg

Itt jól láthatóan nem sárkány, hanem emberformájú a gonosz. (Tbiliszi, 11.sz. ezüst könyvborító)          

Na jó, de hogyan lesz belőle ember? A válasz egyszerű és direkt. A legyőzött ember maga a Gonosz, Diocletianus császár. Ez a fajta ábrázolásmód egyedül Grúziában elterjedt. A Kaukázusban a térítés kezdetét András apostolhoz kötik hagyományosan, Grúziában a kereszténység államvallássá a 4. században lett Szt. Nino áldozatos munkájának köszönhetően, nemsokkal György vértanúsága után. A bátor harcos olyannyira népszerű volt, hogy hamarosan az ország védőszentje és névadója is lett. Az időbeli közelségből adódik, hogy a pogány császárt tekintették a legfőbb gonosznak, akivé a legendabeli sárkány átlényegült. 

sztgy1.jpg

Nagyon népszerű  (Mestia, Svaneti, Történeti és Néprajzi Múzeum, 9. század  - Grúzia)

Az autonóm grúz egyház természetesen nem április 24-én, hanem novemberben tartja György névünnepét, csakhogy a különállását ezzel is kifejezze. Valószínűsíthető, hogy a népszerű katonaszent ünnepe a korábbi, pogány tavaszköszöntő-, a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó rituálékat sajátította ki. (Magyarországon ilyenkor hajtották ki az állatokat, ehhez kapcsolódtak a vásártartások, sőt, az adó egy részét is Szent György napra kellett megfizetni.) A mezőgazdasági naptár eseményei és az egyházi ünnep ilyetén  egymásra találása miatt vált a legkiemelkedőbb tavaszi névünneppé.   

 Bár a nemzethalál-vizionáriusoknak bizonnyal úgy tűnik, hogy a magyar fogy a legjobban, vannak országok, ahol a demográfiai adatok még drámaibbak, mint nálunk.  És ez néha igencsak furcsa dolgokat eredményez. De még mielőtt elmennék egy egészen szürreális helyre, nézzünk néhány táblázatot. 

 

Törökország története elképesztő fordulatokat vett az elmúlt kétszáz évben. A mesés Keletből alig pár évtized alatt lett "Európa beteg embere", majd a Nyugat - meglehetősen lerongyolódott - védőbástyája, hogy végül elérjük a ma, oszmán nosztalgiákat ápoló, sikerországát. Törökországi utunk első állomásán egy olyan helyen jártunk, amelyik magában hordozza ennek a sok fordulatnak az emlékét. És szép. 

 

Nem féltek? - volt az első kérdés, amikor december végén mindenkinek elkezdtük mesélni, hogy Törökországba megyünk kirándulni márciusban.  Elsőre igazán fel sem merült bennünk, hogy kellene, vagy akár lehetne, de mivel annyian kérdezték, és mivel aztán történtek is események - pont kint tartózkodásunk idején - még mielőtt részletekbe bocsátkoznánk Törökországgal kapcsolatban, illenék megválaszolni a kérdést: miért nem. 

 

A Balaton-felvidék évek óta egyre trendibb. Méltán. Gyönyörű, lankás táj, izmosodó gasztro- és borturizmus, legendás fesztiválok. A hívogató vízpartok mellett kalandparkok garmadája gondoskodik a kiskorúak energialevezetéséről. A nagy nyüzsgésből Baláca eleddig valahogy kimaradt. Méltatlanul. Pedig olyat tud, ami a környéken egyedülálló.

 

Sok-sok évvel ezelőtt egy szakmai kirándulás során, egy eseménydús veszprémi este után, egy borús őszi délelőttön mentünk Balácára. Szárazon zörgő kukoricaszárak között ballagtunk a villa romjaihoz és vacogtunk. Valahogy úgy tűnt, hogy a világ végén is túl van. Tudtuk, hogy jelentős feltárás, sőt, hazai viszonylatban az egyik legjelentősebb, mégis  kevéssé volt illúziókeltő a nagyon szakszerű, de nagyon szeles, poros szabadtéri kiállítóhely.

 

Azóta sokszor felszántották már a környező földeket, és változtak az elvárások is. Egy múzeum ne csak szakszerű legyen, hanem látványos, interaktív, gyerekbarát, szórakoztasson is, ne csak tanítani akarjon. A kiállítóterek mellett valami extrát is adjon. Baláca mindezt már tudja.

 balaca1.JPG

Megérkeztünk

A közelmúltban nagyarányú fejlesztésen ment keresztül a romterület, immár igazi római villa benyomását kelti. A régi fázós időkre már alig emlékeztet. Nyáridőben nincs is olyan messze Veszprémtől, sőt, alig 10 km. Tényleg nem túl nagy kitérő, ha valami nem megszokottat látnánk.

No jó, de miről beszélünk? Egy római villáról! A császárkori Pannóniából jó néhány villagazdaságot ismerünk, többek között a szentendrei skanzenben is láthatják az ottani birtok központi épületének feltárt, konzervált romjait. A balácai romterület a legnagyobb ilyen típusú épületkomplexum, amelyet Magyarországon feltártak. A villa, elnevezésének modern jelentésével ellentétben nem nyaralásra, kikapcsolódásra szolgált. A császárkori Római Birodalomban a mezőgazdasági termelés jórészt magánkézben lévő nagybirtokokban - jelesül villagazdaságokban - összpontosult. A feltárások alapján tudjuk, hogy a balácai birtokközpont a Kr.u. 2. sz-tól, nagyjából a provincia kiürítéséig, a 4. sz. végéig töltötte be eredeti funkcióját. (A későbbiekben a köveit széthordták.) A birtokos család(ok)ról semmi konkrétumot nem tudunk. Az ásatások több, mint 30 épület alapjait hozták a felszínre, sőt, valószínűsíthetően a közeli római temetkezőhely is a villához köthető.

A központi, belsőudvaros (perystiliumos) épület - a birtokosok rezidenciája - volt ismert régóta. A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően az egyik gazdasági épület rekonstrukciója most a látogatóközpont, és a kőtár is a valamikori fürdőépületbe került. A lakóépület egészen ház formájú lett. Az alapokról analógiák alapján építették újjá, arra törekedve, hogy az épület a leletek bemutatását támogassa. Azaz a korabeli római lakóházaktól eltérően a belső tér kap valamennyi világítást az üvegtégla falakon át, de ablakot természetesen nem nyitottak. A belső térben sem húzták fel a helyiségeket elválasztó falakat, csak ahol külön funkciót szántak nekik. Na jó, de mitől érdekes egy, amúgy térdig érő rom, amit félig felépítettek?

balaca8.JPG

Az ebédlő (triclinium) mozaikja - az eredeti a Magyar Nemzeti Múzeumban látható

 

Az antik Pannóniában egyedülálló leletanyaga alapján kicsit Itáliában érezhetjük magunkat. A villa ugyanis ki volt festve. A reprezentatív célokat szolgáló helyiségek falfreskói és padlómozaikjai tényleg ritkaságok kis hazánkban. A triclinium (az ebédlő) mozaikja és a belső udvar gránátalmafás freskói a déli luxus érzetét keltik bennünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mozaik a villa első építési fázisában készült, míg a freskó későcsászárkori, a gazdaság második virágkorához köthető. Ezeken a fennmaradt, nagy felületeken kívül még számtalan töredék került elő az ásatások során, tehát van némi fogalmunk arról, hogy a belső dekoráció hogyan változott az évszázadok alatt - és bizton állíthatjuk, hogy végig fényűző volt, nem a helyi kismesterek pingáltak valamit a falra...

balaca7.JPG

Töredékes

Jó, jó, de menjünk már be az árnyas, hűs épületbe! Ó, nem olyan egyszerű az. A központi épület egyénileg is csak úgy látogatható, hogy egy teremőr/kísérő? jön velünk. Igazából nem értettük meg a rendszer logikáját. Szerintem ésszerűbb lenne, ha a stratégiai pontokon lennének teremőrök, mintsem minden háromgyerekes családot kísérővel beengedni. (Azért ennyire gázos brancsnak csak nem nézünk ki? Vagy de.) Benn az épületben profi adagolásban találkozunk a szakszerű feltárással, konzerválással és mai igényeknek megfelelő rekonstrukcióval, installációval. Az egykori pince a konzervált terazzó padlóval és a tárolóedényekkel ugyanolyan élményszerű, mint a néhány, bútor replikákkal berendezett lakószoba is.

balaca3.JPG

Enteriőr

 

Nagyon szellemes megoldás a falra vetített freskó - hiszen egy létező falfestmény képe a folyosó falán sokkal illúziókeltőbb, mint egy hipotetikus modern falfestés. Az egyik szobában végtelenítve egy nagyon szakszerű, tulajdonképpen nagyon érdekes, de rém hosszú filmet vetítenek a villa építés- és ásatástörténetéről. Ó, itt a belső udvar a híres gránátalmafás freskókkal!

balaca6.JPG

Gránátalmafák

 

Hihetetlen, mennyire más most így, gondozott, épített környezetében, mint a '90-es években egy színes, műanyag, hullámpala féltető alatt. Apropó gránátalmafa. Valószínűleg a megrendelők nem az itáliai módit akarták csak nagyzolva utánozni. A Balaton-felvidéken akár teremhetett is a gránátalma, több klímatörténeti kutatás bizonyította, hogy jóval melegebb és szárazabb volt az éghajlat akkoriban. Ennek tükrében a mediterrán lakó-, és életstílus sem tűnik már annyira merésznek, bár azért a villa fűtési rendszerét is jól ismerjük. És végül, de nem utolsósorban, az interaktív szoba. Ahol konzolokon, érintőképernyőkön lehet memória játékot, kirakósat, stb. játszani. Természetesen minden játék alapját a helyi régészeti leletanyag adja. Azért az egy kicsit hideg zuhanyként ért bennünket, hogy csak kísérettel mehettünk ki az épületből pisilni - nahát, az egyik gyereknek kellett - és csak így térhettünk vissza. Arra kérdésre pedig, hogy ha kimegyünk a parkba, bedobunk egy szendvicset, futnak a gyerekek két kört, aztán visszajönnénk még nézelődni, játszani, kategorikus nem volt a válasz. Tehát, a meghatározott útvonalon bejárjuk a kiállítóteret, aztán vége, max. a parkban annyi időt töltünk, amennyi tetszik. Ki érti ezt?

balaca4.JPG

Interaktív

A gyerekek lelkesedtek a parkért, az interaktív szobáért és a mozaikért és a freskóért is. Szerény véleményem szerint egy gyereket úgy lehet múzeumjáróvá nevelni, ha hagyjuk, hogy birtokba vegye... (Nem, félreértések elkerülése végett, ezalatt szigorúan nem azt értjük, hogy piros filctollal rajzoljanak pálcikaemberkéket a későantik freskókra....) De, ha már egyszer úgyis kinn vagyunk, a park. Hol vannak már a kukoricatáblák? A fejlesztésnek hangsúlyos részét képezte a római kori kultúrtáj rekonstrukciója is. Illatos, burjánzó virágágyások, dísz- és gyógynövényágyások elválaszthatatlan részét képezik ma már a múzeumnak. És még annyit érdekességképpen, hogy a villa rendezvényhelyszínként is funkcionál, sőt, egészen elfogadható áron római lakomát is lehet rendelni. A menüt olvasva egészen meggyőzőek az alapanyagok.

balaca5.JPGGyógynövények

Egyszer azért kipróbálnék egy ilyen római vacsorát. Nekem bejön a római életstílus. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

A legbutább kérdés (jó esetben, rossz esetben érv az ellen, hogy itt nem is menekültekről van szó), hogy honnan van ezeknek okostelefonjuk? Honnan, hát boltból. Damaszkusz, Aleppó, sőt Kabul vagy Dhaka telefonboltjaiban is ugyanolyan készülékeket lehet kapni (meg olcsó kínai másolatokat), mint itthon. Ott is van internet (ha lassabb és drágább is), ott is ugyanazokat a közösségi oldalakat használják, és ugyanúgy szelfiznek. Ők is a 21. században élnek.

Addig nem lesz vége a szír exodusnak, amíg nem lesz vége a polgárháborúnak - ez nagyjából egyértelmű. Így vagy úgy, de jönni fognak. A kérdés már csak az, meddig. Mikor, és hogyan végződhet ott a háború. A megmondóemberek általában ölteteket adogatnak, hogy kinek, mit kéne ott csinálni. Én nem gondolom, hogy rám hallgatna akár Barack Obama, akár Angela Merkel, szóval nem adok tanácsokat. (Jó pénzért persze elvállalnám.) Inkább megpróbálom felvázolni a lehetséges szcenáriókat. Egyik sem lesz egy diadalmenet - és mindegyiknek jókora buktatói vannak. Dehát ilyen a történelem. 

Két éve már írtunk Szíriáról.  Azóta persze sok minden változott. A szír polgárháború eljött hozzánk. Tizenkét pontban most összefoglaltuk, hogy miért. 

 

A poszt, amelyben a nyaralásunk végét szánjuk sorozat indítónak. Egyrészről, mert a nyaralás alapkoncepciójából kilógott Sandomierz városa, de nagyon tetszett. Másrészről kedvcsinálónak is szánjuk, hiszen ez a vidék sincs messzebb, mint Krakkó, mégsem nyüzsögnek arrafelé a külföldi turisták...

 

Már régóta terveztünk egy észak-lengyelországi, amolyan poroszos nyaralást. Azt sejtettük, hogy a Zakopane - Krakkó - Wieliczka háromszögön túl nem nagyon fogunk kóbor magyar turistákba botlani, dehogy ennyire nem, azért az meglepett. Másrészről az is tény, hogy Szlovákián és egész Lengyelországon keresztül kocsikázni kiskorúak társaságában, autópályák hiányában, hát, finoman szólva is fárasztó. (Hehe, hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a '90-es években Rzeszówtól Bialystokig végigstoppoltuk Lengyelországot nem egészen egy nap alatt! Na jó, akkor itthon sem volt autópálya, tényleg ez volt a legkisebb bánatunk.)

Most kezdjük az úti beszámolót a nyaralás végéről! Amint már korábban is írtuk (itt és itt), régóta utazunk úgy, különösen a gyerekekkel, hogy maga az utazás is élmény legyen, ne csak a megérkezésre várva menjünk egymás agyára a kocsiban. Azaz üveges szemmel, erősen megtépázott idegekkel lehúzhatnánk (na jó, jelen útviszonyok közepette ez élénk túlzás) Gdanskig egy menetben, de minek? Útközben lenni is kaland, élvezet, a nyaralás része. Hazafelé poroszkálva egy kiadós wilanówi kastélyozás után az utolsó úti célunk Sandomierz volt. Másnap egy bájos, amolyan felvidékies óvárossal akartunk búcsúzni Lengyelországtól ez alkalommal.

Ahogy érkeztünk be a modern városba, valahogy nem akart az egész kikerekedni. Igaz, hogy nagyon kellemes erdős-dombos vidéken jártunk, de maga  a város tök jellegtelen, a 20. század terméke. Hol van itt az ékszerdoboz?

Ám az egyik kanyar után nagyon éles a váltás, semmi átvezető klasszicista épületek, jó százéves bérpaloták stb... A kockaházas és paneles övezet mellett ott áll a 14. századi városkapu. És tényleg. Már benn is voltunk a szinte érintetlen középkori városrészben. Amíg felmásztunk a toronyba, gyorsan összefoglalom, hogy mit érdemes tudni a városról.

dsc_0268.jpg

Opatów-torony

Sandomierz  (ejtsd kb: szandomjes) majd' ezeréves írott történelemmel büszkélkedhet. Remek helyen fekszik a Visztula partján, ezért főleg a távolsági kereskedelemből gazdagodott meg. A helyiek bárkái egészen Gdanskig lehajóztak gabonát szállítva, és a Hanza-városok áruit terítették Kis-Lengyelországban. A 14. sz. előtt többször volt uralkodói székhely, koronázóvárosa több fejedelemnek, hercegnek. Árpád-házi királyleányok is megfordultak a környéken többször is, akiknek az emlékét máig is őrzik. Az első nagy virágkor a 14. sz. közepe-végéhez köthető. III. Nagy Kázmér, az utolsó Piast király vetette fallal körül a várost, és a Visztula partján várkastélyt is építtetett, maga I. Lajos magyar-lengyel király is megfordult itt néhány alkalommal. Már korábban megkapta a város a magdeburgi jogot, ami nagyban hozzájárult kereskedelmi kapcsolatai kiszélesítéséhez. Nem véletlen, a lakosság jó része német ajkú volt, lakossága ekkoriban több, mint 3000 főt számlát. Csak összehasonlításképpen: a  15. századi Buda lakosságát becsüljük 4-5000 főre. A város magát szintén a kereszténység védőbástyájának tartotta, tartja, nem minden ok nélkül. Az 1241. évi tatárjárás idején a mongol seregek északi szárnya ebből az irányból csapott le Krakkóra, majd Magyarországra, rendszeresek voltak a pogány litvánok portyázásai a környéken a 14. sz. közepéig, majd a törökök is rendszeresen zaklatták a lengyel végeket is... A 16. század jelentette a második aranykort a város életében. A török-tatár támadások ellenére virágzott a kereskedelem és a vallásszabadság is. A katolikusok, ortodoxok és a protestánsok remekül megfértek egymás mellett. Sőt, a különböző protestáns felekezetek, akik közé még a husziták is befértek (1570!) itt kötöttek egyezséget, hogy közösen lépnek fel a vallásszabadság védelmezése érdekében. Bizony, a reformáció eszméi Lengyelhonban sem maradtak visszhang nélkül! Az már egy másik kérdés, hogy a katolikus megújulás sikerébe az is belejátszott, hogy a fenyegető orosz dominanciával, majd a pánszlávizmussal, az ortodoxiával szemben a katolicizmus fontos identitásképző elemmé vált a lengyelek számára. A 18. századra azonban már egy jelentéktelen határvárossá vált Sandomierz. Lengyelország többszöri felosztásával, a napóleoni háborúkkal tartozott Oroszországhoz is, Ausztriához is. A 20. század nagy háborúit valami fura módon megúszta.'39 szeptemberében már német megszállás alatt volt, '44-ben ért ide a Vörös Hadsereg. A sors furcsa  fintora, hogy az óváros a viszonylagos épségét egy szovjet alezredesnek köszönheti. Ugyanis annyira megtetszett neki a város, hogy nem engedte tüzérséggel szétlövetni, hanem kézitusában vették be. Sőt, a jótevő alezredest még itt is temették el. Természetesen a félmúltban ez volt a legérdekesebb, a városhoz kapcsolódó sztori, mi azért nem a szovjet katonák sírjánál kezdtük a városnézést. 

Szóval, a városkapu tornyából tényleg klassz a kilátás. Belátni nemcsak az óvárost a Visztulával, hanem a modern negyedeket és a környező dombokat is.

dsc_0269.jpg

Klassz a  kilátás

Rögtön feltűnik, hogy az északi kereskedővárosok méltóságteljes monumentalitásának itt nyoma sincs, sokkal változatosabb az épületek utcafrontja, egy-két emelettel alacsonyabbak a házak, és jóval szellősebbek az utcák, terek. Na jó, fogalmazhatnánk rém egyszerűen úgy is, hogy egy vidéki, kis város ez a Hanza-városokhoz képest. A színes homlokzatok közül itt-ott előbukkan egy-egy gótikus tégla épület tornya-teteje, csak a miheztartás végett, Lengyelországban vagyunk, na.

dsc_0279.jpg

Bájos és vidékies

És mindenhol fák, hatalmas zöld felületek bontják meg az utcák hálózatát. Ezek az elemek adják a város utolérhetetlen hangulatát. A műemléki övezetben ahelyett, hogy évszázadok alatt fényesre koptatott köveken bukdácsolnánk sikátortól-sikátorig, minden várakozást felülmúló, hatalmas, gondozott parkok csábítják a megfáradt turistákat egy jó kis sörözésre..

dsc_0340.jpg

Ki a zöldbe

Az egységes reneszánsz-késő gótikus városkép pedig a 16. századi aranykor állapotát tükrözi. A 21. sz. turistái nem győzik dicsérni az elragadó látványt, de a korszak gyermekei, bizonyára nem valami kitörő örömmel konstatálták, hogy néhány évtized alatt jelentéktelen határvárossá degradálódott az egykori gazdag kereskedőváros. Ebből adódóan aztán az újabb építészeti-művészeti stílusirányokkal se sokat törődtek errefelé....

dsc_0277.jpg

Városháza

A legizgalmasabb látványosságnak a földalatti labirintus ígérkezett. Itthon is, Közép-Európában  - különösen Csehországban - máshol is, szép számmal építettek pincerendszert a város alá. De azért a déli verő ellen elbújni, nem rossz megoldás. A pincéket csak csoportosan és idegenvezetéssel lehet látogatni -  a vezetés csak lengyelül elérhető. De itt legalább belátták, hogy felesleges végigunatkoznunk egy olyan lengyel nyelvű előadást, amiből alig egy-két mukkot ha értünk... Ezért nagyvonalúan előreengedtek bennünket. Bár a prosik szerint labirintus, eltévedni nem lehet. Gondosan befalaztak minden, oldal irányba vezető járatot.

dsc_0286.jpg

Le a mélybe

A város a folyóparti lösz magaslatra épült, így viszonylag egyszerű volt kialakítani a több kilométer hosszú járatrendszert. Békeidőben a kereskedők raktárnak használták a földalatti termeket, a fentebb emlegetett török-tatár támadások idején búvóhelynek használta a lakosság, a város pedig börtönnek. A szolid és szegényes installáció egyik csúcsát képezte egy véres, levágott kézfej a bakó tőkéjén, mögötte két fájdalmas arcú, megkínzott szerzetes... Nekik megvolt minden kezük... és különben is egyháziak felett nem ítélkezhetett világi bíróság.  Fura, na. Valószínűleg egy-két helyi legendával maradtunk szegényebbek idegenvezetés híján, de kétségtelenül sokkal hangulatosabb (ijesztgetősebb) volt magunkban végigjárni a folyosókat, termeket, hogy aztán a végén a városháza oldalában bukkanjunk föl a pincéből. A gyerekeket annyira feldobták a titkos járatok, hogy már a katedrális altemplomában is kincseket menekítő papokat vizionáltak...

dsc_0288.jpg

 Na de kinek a keze?

A várat megkerülve, a Visztula partjára lesétálva, alig pár száz méterrel arrébb értük el Hedvig királynő ösvényét, ami valójában nem más, mint egy vízmosás.

dsc_0305.jpg

III. Kázmér kastélya

Szóval Sandomierz közepén egy kis, laza túrázásra is készülhetünk. A folyó felé áramló víz a löszbe helyenként több, mint 10 méter mély szakadékot vágott.

dsc_0328.jpg

A löszfal néhol teljesen függőleges, a part szélső fáinak gyökerei közül már elvitte a víz a talajt, csupaszon meredeznek és próbálnak kapaszkodni... a semmibe.

11796417_1149533678397249_4456138637389204371_n.jpg

Tényleg elképesztő, hogy egy vízmosásban, egy mintha háborítatlan erdőben sétálsz, ahol te vagy az abszolút hülye turista, aki csak hangoskodni tud - csupán a gyerekeidet próbálod megakadályozni abban, hogy felmásszanak a szinte függőleges, nedves löszfalra. 1. Nincs nálam annyi betadine és fenistil (univerzális gyógyír mindkettő!), amitől nem fog fájni semmid, ha leesel, leszánkázol. 2. Hogy nézel ki, édes gyermekem, még be akartunk ülni valahová kajálni?! De mire megszeppennék, hogy itt a természet templomában mit össze nem kurjongatok, jön velünk szemben egy csapat helyi erő, hangosan nevetgélve, lidlis nejlonszatyrokkal, mennek bevásárolni... Hoppá, tényleg a város közepén vagyunk. Ahogy kibukkanunk a vízmosásból újra beton útra, néhány lépéssel arrébb megint meghökkenünk. Szt. Jakab kagylója, a zarándokok jele virít az egyik oszlopon.

dsc_0338.jpg

Balra át!

A válasz is előttünk áll. A 13. sz. elején alapított Szt. Jakab domonkos kolostortól indul az El Caminó lengyelországi szakasza. Kicsit azért viccesnek érezzük a kagyló alá lazán odafestett nyilat. Compostela arra, menjetek békével! (Az imént a pontosság kedvéért megpróbáltam megtudni, hogy hány kilométer is ez a táv. A viamichelin annak rendje-módja szerint fagyott le arra a kérésre, hogy ugyan gyalogos verzióban is adna egy útvonaltervet...) Maradjunk annyiban, hogy messze van.

dsc_0339.jpg

 

11705326_1149533658397251_8421545008587060809_n.jpg

Szt. Jakab kolostor

Annál is inkább, mert nagyon hívogatóak voltak a közeli árnyas teraszok, és még egy nagy lendületet, levegőt kellett venni, hogy az éjszaka folyamán haza is érjünk. És még mindig nem tudjuk, kié volt a levágott kéz.