Sok minden történt a hét végén, leginkább is persze a görög válság. De, aki most egy jó anyázós, "hogy fosztották ki szegény görögöket" posztra vágyik, az sürgősen hagyja abba az olvasást. Egy szó sem lesz erről. Az igazi rajongók ugyanis a hét végén sem (csak) Athénre, hanem Bonnra (is) figyeltek -…

Athénja, Párizsa, no meg Velencéje, minden magára valamit is adó földrésznek van - a nagy nyugati kultúrközpontokhoz való hasonlítgatás általában arra jó, hogy emelje a város fényét, no meg, hogy jó kis patront adjon az amúgy általában fantáziátlan szirupos marhaságot…

Ez a kép titokban készült. A palota területén ugyanis, még az épületeken kívül is, valami egészen kitudhatatlan okból (leginkább talán azért, hogy a shopban kapható cd-t minél többen megvegyék) tilos fényképezni. Pedig lenne mit. Abomey valaha a Dahomey Királyság fővárosa…

Ami a katolikusoknak Róma, a muszlimoknak Mekka, és a trolibusz-fetisisztáknak Kisinyov, no az a vudu-hívőknek Ouidah. Ha valaki csak egyetlen helyet tudna megnézni egész Nyugat-Afrikából, azt mondanám neki, ide jöjjön.  Egy kicsit is normálisabb világban Ouidah millió számra…

Natitingoutól délre, Benin középső részén van egy fa az út mellett. Látszatra egyszerű növény, de a környék lakói különleges erőt tulajdonítanak neki. Dankoli (isten? démon?) szent fája. Aki itt áldozatot mutat be, annak kérése teljesül.  A fa körül népes csapat…

Szerző: Ajószűcs

Szólj hozzá!

Címkék: vudu Benin

Niger, ha egyáltalán átlépi a magyar hírmédia ingerküszöbét, csakis katonai hatalomátvételt vagy tömeges éhínséget jelenthet. Persze ezt is csak akkor, ha itthon parlamenti szünet van, és nem jön közbe egy erősebb falunap Zalában, vagy egy személyi sérüléses baleset…

Afrikáról két dolgot tudunk:  1. ott háború van, meg éhínség. 2 ott gyönyörűségesen kedves, kis állatok élnek háborítatlanul édeni békességben. E kettő persze nem összeegyeztethető, de a legtöbb embert ez nem érdekli, mert az egyiket a híradóból tudja, a másikat meg…

Népi megfigyelés, hogy a reggelivel kapcsolatban sokkal konzervatívabb az ember, mint más étkezésekben. Míg vacsorára, vagy akár ebédre hajlandó mindenféle érdekességet kipróbálni, reggel inkább a hagyományok vezérlik.  Akár Afrikában is keresi a sajtos-parízeres…

A világ nagyvárosai, sőt ma már a kisebbek is, telisteli vannak kínai, thai, olasz és mexikói éttermekkel, nem is szólva a francia elit konyha és az amerikai hamburgerkultusz globális térhódításáról. De eddig bármennyit is jártam a világban, nem találtam…