Niger, ha egyáltalán átlépi a magyar hírmédia ingerküszöbét, csakis katonai hatalomátvételt vagy tömeges éhínséget jelenthet. Persze ezt is csak akkor, ha itthon parlamenti szünet van, és nem jön közbe egy erősebb falunap Zalában, vagy egy személyi sérüléses baleset Sülysápon. Mert akkor, ugye, a napi szerkesztő automatikusan Nigert dobja ki, mondván, a néző/hallgató úgysem tudja, hol van, és a neve sem tűnik politikailag korrektnek.


Hogy miért  is mentünk Nigerbe ? Semmi más nem motivált mint, hogy ott még nem voltunk. Ezt mindketten elég nyomós érvnek éreztük arra, hogy kifizessünk egy előre nehezen meghatározható összeget a vízumra, majd két nap alatt megtegyünk vagy ezer kilométert úttalan utakon, méregdrágán.  Úgy gondoltuk, legalább lesz sportértéke a dolognak. A vízumot, miután Berlinben nem sikerült, Accrában vettük fel. A magát konzulnak mondó hivatalnok a követségen előbb közölte, hogy csak ghánai rezidenseknek jár ott vízum, majd, mikor jeleztük, hogy mi tulajdonképpen hajlandóak lennénk némi plusz költséget is vállalni, akkor mondta, hogy talán lehet egy hét alatt. Nekünk viszont másnapra kellett, így az "extra vízumkiállítási díj" is megemelkedett. Viszont másnapra tényleg megvolt.

Niger még afrikai mértékkel mérve is szegény, szerencsétlen ország, rendszeresek az éhínségek, és az ország északi részén évek óta jelen van az iszlamista terrorizmus, némi szeparatista felhanggal kísérve. Az egész szituáció meglehetősen emlékezet a szomszédos Malira, csak minden még annál is szegényesebb, és sokkal kevesebb embert érdekel világszerte.


Ilyen előzmények után egészen meglepő volt, hogy a határátkelés Beninből Nigerbe milyen  gördülékenyen, sallangmentesen történt. Ráadásul meg sem próbáltak minket korrupcióra bírni. (Az, hogy a korrupció mégis csak jelen lehet a határon, abból sejtjük, hogy utunk során az egyetlen okostelefont egy határőr kezében láttuk - egy olyan határátkelőnél, ahol egyébként áram nem volt, és sötétedés után zseblámpával világították meg az útleveleket. )

A határfolyó maga a Niger - jelzem egyébként, helyi megnevezése franciásan "nizser", és közvetlen az átkelés után  már éreztük, hogy az amúgy nem tökéletes benini útviszonyok Autobahnnak tűnnek a határ túloldaláról nézve. Az út első nyolcvan kilométerén egyértelműen egy Mars expedíción éreztük magunkat, mindent vastagon vörös por borított be, és a környezetünkben is ezt az egyetlen színt láttuk.

niger2.jpg

A Curiosity élményt csak annyi rombolta, hogy néha települések, vagy arra utaló nyomok látszottak.

niger3.jpg

80 km után azért jobb lett az út, és itt-ott városok is látszottak.Aztán elértük a fővárost, amit a Lonely Planet szerzője, kellemes világi helyként ír le. Valószínűleg túl sokat élt ahhoz a térségben, hogy ezt az ítéletet reálisnak érezhessük. Niamey még afrikai mértékkel is provinciális főváros. Egyetlen hatalmas előnye volt Beninhez képest, hogy a parlamenttől alig egy utcányira, egy kellemes kis étteremben  Accra után először itt láttunk light kólát.


niger4.jpg

De nigeri utunk célja végül is nem az volt, hogy megismerkedjünk az ország üdítőkínálatával, hanem, hogy  végre állatot lássunk.  Ehhez pedig további két órát kellett utaznunk a W Nemzeti Parkba.

A meglehetősen talányos nevet Nyugat-Afrika legnagyobb védett természetvédelmi területe a Niger folyó kanyarulatairól kapta, a vicces kedvű franciáktól. A három ország - Benin, Niger, Burkina Faso - közös kezelésében levő parkot voltaképp az Európai Unió felügyeli és pénzeli. Ez meg is látszik rajta. Niameytől a parkig vezető út a térség legjobb minőségű  aszfaltútja, a parkban jól kiépített és jelzett földutak vezetnek a látnivalókhoz, a vadőrök pedig tanújelét adták annak, hogy uniós képzéseken vettek részt. (Kiváló franciasággal mondtak olyanokat például, hogy: A fenntartható turizmus célja, hogy a helyi közösségekkel megértesse a természetvédelem fontosságát, és a turizmusból befolyó jövedelmet a helyi infrastruktúra fejlesztésére használják fel. Ezt biztos nem a szenegáli szappanoperákból szedték fel. )

Ráadásul ezeket az elveket, úgy tűnik, valóban érvényesítik is. A park szállodáját a falusiak üzemeltetik - a bárban van tévé, ahol a fent említett szenegáli sorozatokat is nézhetik. Ők dolgoznak vadőrként, és ők viszik hajókázni is a turistákat. Így az orvvadászat is szinte ismeretlen. Az egyetlen gond, hogy Nigerrel szemben a fehér turista meglehetősen bizalmatlan. Aznap mi alkottuk a több magyar megyényi területen a teljes látogatólétszámot. (Következő hétre ígérte magát két spanyol.) Így aztán nem is meglepő, állatból is nagyságrendekkel többet láttunk, mind korábban. Belefutottunk például egy kafferbivaly-csordába.

niger5.jpg

Reggel pedig a folyó partján megleptünk egy fürdőző elefántcsaládot.

niger7.jpg

Így aztán nagyjából elégedetten távoztunk. Nem is gondolván, hogy legnagyobb természeti élményünk, még hátra van. Előzetesen csak annyit tudtunk, hogy Niameytől mintegy 60 km-re élnek Nyugat-Afrika utolsó zsiráfjai. Ez azért érdekesnek tűnt. A zsiráf ugyanis egy nagy, mamlasz állat, amit normális esetben már a mérete is megvéd a ragadozóktól. Ebbe azonban az éhes ember nem tartozik bele. Márpedig egy zsiráfból egy falu jóllakik. Így aztán Nyugat-Afrika zsiráfjait az elmúlt évszázadokban szisztematikusan felzabálták. Közel s távol a legritkábban lakott, de az ekkora állatok számára még éppen élhető hely a Niger vidéke volt, ide szorultak vissza. Ötven évvel ezelőtt még ötezer zsiráf élt itt, aztán ez a szám gyorsan leapadt hetvenre. Ekkor a hatóságok, meg leginkább a természetvédők észbe kaptak, hogy illene ezeket az állatokat megvédeni, és - meglepő módon - sikerült is rábeszélni a helyieket, hogy egyenek inkább kecskét. Így Kouré környékén már megint 300 zsiráf él.

Egy kis látogatóközpontot (na jó, bódé) is építettek, ahol vezetőt kell fogadni, és leperkálni egy helyi viszonyok közt jelentős összeget. Cserébe a vezető elvisz minket a zsiráfokhoz.Az állatok a főúttól alig három kilométerre legelésztek, amikor megleptük őket, és egyáltalán nem tűntek meglepettnek.

niger8.jpg

Tizenegy hatalmas állat lakmározott a környék fáiból, békésen, jámboran nézelődtek. Sem a pásztorok a kecskéikkel, sem a kölesföldek nem zavarták őket, sőt mi sem a kocsinkkal és a kameráinkkal. Láthatóan hozzá vannak szokva az emberek jelenlétéhez.  Alig néhány méterre voltunk tőlük, sőt gyakorlatilag köztük sétáltunk.

niger9.jpg

És ez volt az első - és egyben utolsó - olyan élményünk a térségben, ami tényleg a nagy kelet-afrikai parkokkal vetekszik.

Hamarosan azért azt is megtudhatjátok, mi az, ami egyedülállóan érdekessé teszi Nyugat-Afrikát.

Ha tetszett a bejegyzés kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr224996666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.