11. Észak-Jemen az jó hely?

2013.01.08. 22:30

Sokaknak hazánkban még meglepetést okoz, hogy olyan, hogy Észak-Jemen már nincs, pedig a két ország(rész) több, mint húsz éve egyesült.  Igaz, kimondottan békés időszak azóta is kevés volt az ország történetében, puccsok, polgárháborúk követték egymást. Most pedig új frontot nyitott a kormány, ki akarja irtani a katot.


A Yemen Times (az ország mértékadó angol nyelvű napilapja) hozta le a hírt, vége a katnak. Ami azért meglepő. Azt ugyanis még az egyszerű magyar is tudja, hogy a kat ott nemzeti sajátosság, hagyomány, sőt életforma.

Az URH 1982-es dala gyakorlatilag mindent elmond a katról. A növény - cathe edulis - egy cserje, de akár fává is megnőhet. A zöld leveleit fogyasztják. Kimondottan a szubtrópusi hegységeket kedveli, csak bizonyos magasság felett termesztik. Eredetileg valószínűleg Etiópiából származik, már a középkori arab füvészkönyvek is leírták. Egyesek szerint nagyjából ugyanott háziasították, mint a kávét, de annál talán korábban.  A tizenkilencedik századból már részletes leírások vannak a használatáról. Ekkor már Jemenben termelték a legtöbbet belőle, és ez máig sem változott.

jemen2.jpg

A dúsan termő alföldi vidékek (Tihama), és a sivatagos hegységek határán több tucatnyi kilométeren keresztül csak ilyen ültetvények között vezet az út. Láthatóan vannak megyényi területek az országban, ahol a kat a megélhetés fő forrása. A Világbank adatai szerint minden hetedik jemeni a kat-szektorban dolgozik. Több embernek ad munkát a kat, mint az állam.Vidéken a kat a legjobb bevételi forrás. Egy hektárnyi kat háromszor-négyszer annyi bevételt hoz, mint más növények, naná, hogy nő a termőterület.

Egészen eddig szabadon lehetett vásárolni a piacokon is.

jemen3.jpg

Túlzás nélkül állíthatjuk, a dal igazat mond, a katot Jemenben mindenki fogyasztja. A férfiak kisebb nagyobb - általában nagyobb - darabokat tartanak a szájukban. A leveleket összerágják, majd az így képződött gömböket újra és újra átrágják, néha még hozzátesznek, mintha óriási rágógumin kérődznének, majd pedig nem túl elegánsan kiköpik a hatásukat vesztett gömböcöket.  Az íze nem kimondottan kellemetlen, de nem is jó - legalább is annak, aki nem ezt rágja gyerekkora óta. Jellegtelen, kicsit tán savanykás fűíze van.

640x392_34226_259361 (1).jpg

Személyes tapasztalatom szerint gyakorlatilag mindenki rágással tölti a délutánjait. Rágnak a taxisofőrök, az utasok, az irodai alkalmazottak, a pincérek, és még a rendőrök is. A WHO felmérései szerint a férfiak több, mint 80%-a tekinthető függőnek. A nőknél ez az arány kisebb, de eléri a 60%-ot.

Ha szájrákot nem is okoz, enyhe függőséget - szintén a WHO szerint - mindenképpen.  Egyébként pedig túlzott használata magas vérnyomást, és számos más kellemetlenséget okozhat. Kis mennyiségben viszont stimulál, ébren tart hosszú utakon is (ami a karavánok korában nem volt utolsó dolog), serkenti a gondolkodást (állítólag), és jó a másnaposságra (ezt persze nem Jemenben találták ki, mert ott tényleg nem nagyon isznak). Személyes tapasztalat alapján azt mondhatom, sok bódulatot nem okozott - egy hosszabb katrágás jóval kevésbé térített ki a józanságomból, mint két korsó sör, viszont az kétségtelen, hogy elaludni nem volt könnyű utána.

Vannak persze az egészségügyi mellett más negatív hatásai is. Azért hoz jó pénzt, mert sokat is kérnek érte - a szegény családokban akár a jövedelem felét is elviheti a családfő kat-szenvedélye. Másrészt, és ez országos szinten még nagyobb gondot jelent, a kat igen vízigényes növény. A kat-ültetvények öntözése viszi el jelenleg az ország vízfelhasználásának 40%-át. Eközben Szanaa , a főváros egyre súlyosabb vízhiánytól szenved, és előrejelzések szerint a világ első városa lesz, amelyik egyszerűen kifogy a vízből.

Az állam mindeddig tűrte a dolgot, sőt a nemzeti hagyományok közé sorolta. Még pénzre is került a kat cserje levele.

374_001_1.jpgAz elmúlt két évben azonban eljött Jemenbe is az arab tavasz, és ha nehézkesen, fáradságosan, és sok vérrel, de változások indultak meg az országban. A kormány most elszánta magát civil szervezetek nyomására, hogy felszámolja a kat-ültetvényeket, mondván a pénz csak a fegyveres bandákat,  bűnszervezeteket segíti. A cél pedig az, hogy a kat helyett a parasztok majd kávét vagy egyéb kultúrnövényeket termeljenek - amik nem isszák el az emberek vizét. (Láttuk sokkal kevesebbért.) A kormány emberei már el is indultak, és sok ültetvényt felszámoltak a napokban.

Politikai elemzők viszont felemlegetik azt a miniszterelnököt, aki 1972-ben egyszer már megpróbálta betiltani a katot. Őt három hónap után menesztették.

Ha tetszett a bejegyzés kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr625006712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.