A nap képe 2013 01. 21.

2013.01.21. 21:49

640x392_31669_261735_1358801072.jpg_640x392

Az esküvő nem valós, bár a fiatalok tényleg szeretnének egybekelni. Ez csak egy happening, sőt, inkább tüntetés, amivel Bejrútban próbáltak hatni a Belügyminisztériumra, hogy végre-valahára engedélyezzék az országban a polgári esküvőt, vagyis azt, hogy különböző vallású fiatalok összeházasodhassanak. Nem kisebb támogatója van az ügynek, mint az ország (keresztény) elnöke Michel Suleiman. Az elnök mindezt Facebook oldalán tette közzé. A miniszterek viszont  - a megfelelő törvényi szabályzásra hivatkozva - kicsit tologatták egymásra a felelősséget, majd közölték, hogy egyelőre Libanonban nem lesz polgári házasság. Pedig - sokak szerint - jót tenne ez az ország egységének. Jelenleg tizennyolc bevett felekezet van az országban (olyan számunkra egzotikusan hangzó kis keresztény egyházak is, mint melkiták, káldeusok, nesztoriánusok), és tagjaik csak meglehetős nehézségekkel házasodhatnak más vallásúval (a legnagyobb gond természetesen a keresztény fiúk és muszlim lányok közti házasságokkal van). Akik mégis szeretnének egybekelni azoknak az egyetlen megoldás általában Ciprus, a szerelem szigete. A külföldön kötött polgári házasságot ugyanis el lehet ismertetni. Ha másban nem is, ebben teljes az egység Izraellel. Teljes értékű polgári házasság ugyanis a zsidó államban sincs. A különféle vallású, vagy éppen vallástalan párok onnan is Ciprusra, vagy Paraguay konzulátusára járnak házasodni.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr985033352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.