Írtunk már arról, hogy a rap, hogyan találja meg az utat a poszt-forradalmi Közel-Keletre. De valljuk meg, azért a bőgatyában nyomatott rendszerkritika ott sem mainstream. Sőt, ott még kevésbé az. Viszont az igazán népszerű zene sem mindenkinek tetszik. 

Dolly Chahine mindeddig az arab média pletykarovatainak volt igazi csemegéje. Az 1980-as születésű libanoni keresztény énekes- és színésznő 2005-ben tört a csúcsokra, amikor eljátszotta egy egyiptomi filmben a végzet asszonyát. A Dolly meglepő módon nem művésznév, brazil-libanoni szülei nagy Dolly Parton rajongók, és kislányukat már születésétől fogva énekesnőnek nevelték. És lőn.  Dolly egy ideje Egyiptomban él, és 2008-ban már a lapok címoldalára került azzal, hogy állítólag betért muszlimnak, hogy könnyebben elválhasson - szintén katolikus - férjétől.  A válás sikerült, a betérést tagadta, viszont másodszorra már görögkeleti (helyi szóhasználattal melkita) rítus szerint ment férjhez. (Libanonban továbbra sem létezik polgári házasság, pedig küzdenek érte.) Az új férj egy rendező, a neve (nem vicc): Bacchus Alwani. Dolly legnépszerűbb száma pedig ez:

De hogy kerül Dolly a kairói parlamentbe? A színésznő egy - mi tagadás nem éppen iszlámkompatibilis - felszerelésben egy Ghardaka nevű vörös-tengeri üdülőhelyen adott koncertet. A fesztiválhoz pedig, amelynek ez része volt, az egyiptomi kormány is adott pénzt, mondván az efféle rendezvények segítik az egyébként a forradalom óta betegeskedő turizmust. 

Hot arabic women dolly chahine pictures.jpg

Ez viszont sok volt a hipervallásos szalafista ellenzéknek. Muhammad al-Azahri seikh, parlamenti frakcióvezető kijelentette, ezzel a Muszlim Testvériség (amely, ugye, a kormányt adja) végképp elvesztette szavahihetőségét. A párt ifjúsági szervezetének vezetője szerint pedig a Testvériség csak a világiaknak és a külföldieknek akar tetszeni, és egyáltalán nem tekinthető az iszlám képviselőjének ezután. (A kormány pedig igazán nem tud mit tenni, mert két tűz között van - lavíroznia kell az "igaz iszlám" és a realitás között.)

Az egyiptomi twitterezők viszont egészen máshogy reagáltak. Egyikük szerint: "Ha még egyszer a Testvériségre szavazunk, talán meghívják Shakirát és Beyoncét is!" (Ez egyébként nem lenne teljesen lehetetlen, Shakira pl. nagy sikerű koncertet adott Dubaiban.)  Mások inkább azért kritizálták a kormányt a twitteren, hogy ilyen bulikra veri el a pénzt, miközben emberek halnak meg az erőszakban, és a Szuezi-csatorna környékén szükségállapotot kellett kihirdetni. 

Az arab zenei életben egyébként a libanoni keresztény énekesnők abszolút tarolnak. Chahine mellett a legnépszerűbbek Diana Haddad, és a személyes nagy kedvencem, Nancy Ajram, akiket - mi meglepő - szintén nem kedvelnek a szalafisták. Bár semmi köze a jelen poszthoz, ide teszem kedvenc Nancy Ajram dalomat. Remélem, tetszik. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr985051769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fehérfarkas 2013.04.03. 12:20:16

Ezeket a szaúdból finanszírozott wahhabi szélsőségeseket nem szabad túlértékelni, még akkor sem, ha sajnos az arab tavaszt felhasználva parlamenti képviselőkre is szert tudtak tenni Egyiptomban.

Egyiptom nemcsak az arab világ (beleértve nemcsak az arab etnikumú országokat, hanem azokat az afrikaiakat is, ahol az arab többségi nyelv és a kulturális identitás meghatározója) művészeti, filmes, és zene központja, hanem az egyik legrégebbi filmes és könnyezenei múltra teint vissza még a királyság idejéből, amit az utána következő diktátorok sem tudtak, és nem is akartak tiltani. (mondjuk Nasszer szocialista uralma és államosítása a hidegháborúban számos nyugati filmsztár és zenész kedvét elvette, hogy Egyiptomban lépjen fel, de Szadat és Mubarak alatt ismét világsztárok tucatjai mentek Egyiptomba). Jelenleg a világ 4. legrangosabb filmfesztiválja (az amerikai, a Cannes-i és a berlini filmfesztiválok után) a kairói filmfesztivál (mégha Európában erről nem is hallunk, de Afrikában és Ázsiában egy rang ezen a filmfesztiválon részt venni).

Zeneileg pedig Umm Kulthum és Amr Diab országáról beszélünk.
Nancy Ajram és társai pedig a mostani Egyiptom legnagyobb kulturális fegyverei Libanonnal szemben, amelyik a Közel-Kelet és az arab világ zenei és kulturális címet próbálja Egyiptomtól elhódítani. (mondjuk Marokkó is próbálkozik, de valljuk be őszintén: Marokkónak sokkal több esélye van a francia és spanyol piacot zenei meghódítani, mint az arabot és a közel-keletit - a francia könnyűzenészek egy része már most is a Maghrebből származik, ahogyan a focistáik egy része is)

A wahhabik/szalafik Egyiptom nemzeti büszkeségét és egyik legfontosabb identitását akarják betiltani akkor, amikor a könnyűzene betiltását követelik. Ráadásul emellett még a nagy rivális Libanon győzelmét segíteni elő, ami egy egyiptomi szemében megbocsáthatatlan bűn - nem csoda, hogy a Muszlim Testvériség betiltás helyett inkább támogatja az egyiptomi zenei életet és fesztiválokat (mert különben a népharag őket is úgy elsöpörné mint a diktátor Mubarakot).