A világ minden országában vannak olyanok, akik szerint a világ romlik, és itt az ideje visszatérni az ősök hitéhez. A világon általában az amerikanizálódástól tartva fordulnak az iszlám, a hinduizmus vagy a táltosok és szívcsakrák felé az emberek - de hova forduljanak az amerikaiak? A szabadsághoz és a puskához. 

Az Újvilágban nincsenek várak. Fallal körülvett város is alig van, a kanadai Québec, és a mexikói Campeche között meg egy se. (A képen ez utóbbi látható.)

mx1.jpg

Azt azonban lehetetlen tagadni, hogy minden kisfiúnak van egy olyan korszak az életében, amikor a vár, a páncélos lovag, és egyéb felfegyverkezett ember hihetetlen mértékben megmozgatja a fantáziáját. Rajzol, katonásdit játszik, és minden kezébe kerülő tárggyal, legyen az vécépapír-guriga, seprűnyél vagy húsz deka párizsi, szúrni-vágni, vagy lőni próbál. A legtöbben ezt tíz éves korukra konvertálják a számítógépes lövöldözős játékok iránti szenvedélyre, aztán meg szépen kinövik, és lovag helyett nagy korukra elmennek logisztikai menedzsernek, árufeltöltőnek, vagy biztosítási matematikusnak. (Ezekről a pályákról egyetlen gyermek sem álmodozik hat éves korában.) 

De vannak, akikben az olthatatlan vágy megmarad, és felnőtt korukban is szeretnének lovagot játszani. Tévedés ne essék, ez nem jellemhiba - sőt. Az ilyen felnőtt férfiak, ha a hagyományőrzés nemes vonulatába illeszkednek, egy életen át nevelhetik, taníthatják, és szórakoztathatják a felnövekvő nemzedéket. (Ezek a keresztesek például a Savaria Történelmi Karneválon tesznek így.)

sv1.jpg

De mit csináljon az ember, ha megvan a vágy benne erre, de sok ezer kilométerre él a legközelebbi többé-kevésbé autentikus középkori vártól. Épít magának egyet!

Zoomie_III citadel wgt_900.jpg

Az Amerikai Egyesült Államokban vagyunk, annak is a kellős közepén, Idahóban, ami eddig csak a csirkesalátás szendvicsről, és a kilencvenes évek egyik emblematikus melegfilmjéről volt híres. Egy fegyverbuzinak egyik sem igazán jó viszonyítási pont. Most viszont itt épül a Citadel III. 

A vár persze csak külsőségeiben lesz bástyás erődítmény. Pontos látványtervet nem közölnek a honlapon, amit képként mutatnak, az leginkább az olaszországi Palmanovára emlékeztet. 

fort_mchenry_1.jpg

Belülről viszont a legeslegamerikaibb dolog lesz a földön. 

A jelentkezőktől, akik majd ott akarnak élni, a következőket várják el:

- legyen hazafi

- higgyen abban, hogy Amerika kivételes hely az egész világon

- ossza az Alapító Atyák nézeteit a szabadságról

- legyen fizikailag is felkészült arra, hogy túlélje és legyűrje a természeti és ember által okozott katasztrófákat. 

Honlapjukon figyelmeztetik a marxistákat, szocialistákat, liberálisokat, sőt, a hivatalos Republikánus Párt támogatóit is, hogy persze jöhetnek ők is, de nem fogják jól érezni magukat. Ugyanakkor, bár akik ide jönnek, bizonnyal hisznek a kapitalizmusban, a projekt maga, ahogy szerezői írják nem profit-, hanem szabadságelvű, a szabadság Thomas Jefferson-i értelmében. A befizetett összeg ellenében a házakat örökbérletbe kapják a lakók, helyi adók természetesen nem lesznek, és egyéb pénzügyi trükkök sem, ígérik a szervezők. 

Az erődítmény által határolt kisvárosba 3500-7000 embert szeretnének letelepíteni.  A falak nem kváderkövekből készülnének, hanem különlegesen vastag, elpusztíthatatlan betonból. Elkészültek az egyes házak előzetes látványtervei is. 

citadelHouseConcept.jpg

A házakat csak szerkezetkészre építenék, a befejezés a lakó dolga. És, hogy miből élnek majd a büszke, szabad patrióták? Fegyvergyártásból. Épül a városka mellé egy kis fegyvergyár is. És a szabadság e kis szigetén mindenkinek kötelező lesz viselni Amerika jelképét, ahogy honlapjuk írja, egy gépfegyvert. (Rendőrség ugyanis nem lesz a várban.) 

A területet ez évben szeretnék már megvenni, hogy minél hamarabb kezdődhessen az építkezés. Állítólag, bár az országos kampány még el sem kezdődött, kétszáz család már jelentkezett, hogy elhagyná a romlott nagyvárosokat, hogy igazi szabadságszerető patrióták között éljenek.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr695067028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.07. 19:56:45

van olyan aki nem hiszi el (Amerikában), hogy Amerika kivételes hely a világon?!

Joszip 2013.02.07. 20:25:56

,,sőt, a hivatalos Republikánus Párt támogatóit is..."
Eddig né abban a hitben éltem a a Republikánus Párt a konzervatív jobboldal, a demokrata pedig a liberális bal.

mojoking77 2013.02.07. 20:32:52

@doggfather: Sokan. Foleg a nagyvarosokban es elsosorban a legalabb harmadik, negyedik generacios amerikaiak, akiket mar nem ugy neveltek nagyszuleik, hogy mekkora szerencsesek is, hogy a vilag legjobb helyen elhetnek, nem ugy mint annok ok, akiknek mennyit is kellett szenvedniuk Europaban/Azsiaban...

Ajószűcs 2013.02.07. 21:33:01

@Joszip: Az elmúlt évek éppen arról szóltak, hogy erőre kaptak olyan mozgalmak, különösen a Tea Party, amelyek a mainstream republikánusoktól messze jobbra állnak. Ezek a fiúk nagyjából a Tea Party jobbszélén lehetnek. Kb úgy tekintenek Mitt Romney-ra, mint a hardcore gárdisták Orbán Viktorra.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2013.02.07. 22:15:48

Belinkelhetted volna a forrást.

A fegyveviselés szabálya egész pontosan úgy szól, hogy minden olyan lakos, aki testileg érett és egészséges, nem kiskorú és törvényileg pedig engedélyezett számára a fegyverviselés, köteles egy oldalfegyvert (pisztoly) hordani amikor a városközpontban tartózkodik.
Gépfegyvert nem kell viselni.
A kötelezettség egy AR15-ös gépkarabéllyal kapcsolatban annyi, hogy kell ilyet tartani mindenkinek. Otthon.

Link Elek 2013.02.07. 22:32:40

éhen fognak pusztulni

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.08. 12:14:48

@mojoking77: hát én még sokadik generációssal se találkoztam aki ne úgy gondolná, hogy a legkivételesebb hely a világon.

mojoking77 2013.02.08. 15:23:38

@doggfather: Javaslom a keleti part nagyobb varosait eszakon (DC, NY, Philly etc). Az amerikaiak egy jelentos resze epp ugy tisztaban van a sajat orszaga elonyeivel es hatranyaival (oktatasi rendszer, egeszsegugyi rendszer, tulzott felelossegvallalas a vilag konfliktusaiban), mint a legtobb az atlagnal valamivel ertelmesebb europai. Mondhatnam, hogy nem a megfelelo amerikaival beszelgettel...

Link Elek 2013.02.08. 15:46:33

@YAN CHI:
Ott nem lesz munka, csak amit visznek magukkal, bar szerintem meg sem fog epulni. Ezeknek a fanatikusoknak nics penzuk/kepessegeik/... csak álmaik.
Ebbol a szempontbol nem kulonboznek a baloldali megfeleloiktol azoktol a sotetzöldektol, akik vissza akarnak mászni a fákra.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2013.02.08. 16:27:11

@mojoking77: Bostont még hozzátenném :)

Egyébként némui pikáns ízt csempész a dologba az ilyesmi is. :)
www.salon.com/2013/01/19/convicted_extortionist_a_key_player_in_idaho_citadel_project/

mojoking77 2013.02.08. 17:31:32

@Boston2: :) God bless the rednecks...
Kint vagy amugy?
30 inch havat josoltak mara Bostonba.... Szep lesz..

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.08. 17:48:17

@mojoking77: lehetséges. 300millióval nem beszéltem minddel. ;)

mojoking77 2013.02.08. 18:01:16

@doggfather: Oooo, akkor vegul is mirol beszelunk ?

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2013.02.09. 15:24:42

@mojoking77:
Igen, kint. Azért annyi még nem lett, de majd megmérem. Az utcán parkol autót nagyjából a lökhárítója tetejéig lepte el, de a hófúvás miatt a hátulját például teljesen betakarta, az egyáltalán nem látszik ki, onnan fújt a szél :)

mojoking77 2013.02.10. 02:00:01

@Boston2: En Morristownban "veszeltem" at. Hihetetlen media hiszteria vette korul az egeszet, aztan esett kb 20 cm ho, ami reggel 10-re gyonyoruen az osszes uttestrol es jardarol el lett takaritva. Holnap megyunk be Manhattanbe kinai ujevezni, meglepodnek, ha egy cm-nyit is talalnek..

Tblog 2013.07.22. 15:12:35

Jól hangzik, de ezt a sort nem hiszem el:

"ahogy honlapjuk írja, egy gépfegyvert"

Bonyolult a beszerzése az automata fegyvereknek, mindamellett rettenetesen drágák is. Szerintem félautomata puskáról van szó az eredeti cikkben, nem? Csak félre lett fordítva?