Észak-Korea csak látszatra kommunista diktatúra, valójában sokkal jobban illene rá az istenkirályság jelző. Aki tanult ókort, tudhatja, milyen az - Phenjanban megelevenedik az ókori Egyiptom, csak éppen sakálfejű istenek nincsenek hozzá. Az istenkirályság igazi kifejeződése pedig a Kanszuszai Palota. 

A Nagy Napon, amikor az istenné lett Kim elé járulhattunk, természetesen legjobb ruhánkat vettük fel. Nem is tehettünk máshogy, körülbelül ötször figyelmeztettek rá kísérőink.

Pyong Yang2.jpg

A bőséges reggeli után végighaladtunk Phenjan legszebb sugárútjain - amelyek mellett állítólag biztonsági okokból senki nem lakik a házakban -, majd kijutottunk egy kétszer három sávos autópályára. Ez vezet a nagy vezér mauzóleumához. Igen praktikus, hiszen autóforgalom nincs, a látogatók túlnyomó többsége pedig a halálra zsúfolt, régi csehszlovák segélyből származó villamosokon jön ki.  A palota kívülről nem sokat mutat. De tudjuk, nem a külcsín, hanem a belbecs a lényeg - ott élt és dolgozott a nagy Kim, az első a családból, aki méltó volt a dolgozók paradicsomának vezetésére. 

Knasusai.jpg

A palota előtti alakulótéren ötvenes csoportokban álltak a dolgozók. Láthatóan háromféle cipőt lehetett kapni, mindhárom egyformán ronda, viszont teljesen alkalmatlan a téli viseletre. Öltönyből viszont csak egyféle BKV-kék készült, így mindenki azt hordta. A metsző hideg ellenére senki sem panaszkodott. Azt hiszem, nem is nagyon mert volna.  

Kansusai 2.jpg

A tiszteletreméltó külföldi vendégeknek persze - ezek voltunk mi - nem kellett végigállni a több órás várakozást, mehettünk be egyenesen. 

A kaputól magáig a mauzóleumig mozgójárda vitt - utoljára Heathrow-n láttam ilyen hosszút. Demagóg módon azonnal eszembe is jutott, hogy vajon hány adag rizst lehetett volna venni ennek az árából, de elhessegettem magamtól az isten lakhelyéhez mindenképpen méltatlan gondolatot. A mozgójárda vége felé egy trükkös fitnesz-eszköznek látszó tárgy akadályozott meg a továbbhaladásban. Elsőre nem találtam ki, mi az - majd kiderült, gördülő cipőtalp-tisztító. A ruhatárnál elkobozták a tollamat - gondolom, nehogy bajuszt rajzoljak a nagy vezér képére. Fényképezőt benn nem használhattunk. (Ez az a hely, ahol a tiltást komolyan is vettük.) 

Ahogy véget ért a beléptetési ceremónia, kis csapatunkat két részre szedték, és két oldalról egy-egy liturgiailag képzett helyi elvtárs fogott közre minket. Innen gyakorlatilag idézünk a Fáraó című filmből. Kitárult a hatalmas bronzkapu, és beléptünk egy tiszta márványból készült fényesen megvilágított terembe. Méretei vetekedtek egy átlagos vasútállomás fogadócsarnokával. A hátsó falnál a kultuszszobor ült. Mérete, arcának átszellemültsége egyaránt II. Ramszesz Abu Szimbel-i szobrait idézte. Csak fehér kötény helyett öltönyt faragtak rá. Kísérőink odavezettek elé, majd hódolatunk jeléül mélyen meghajoltunk - az ütemet és a mélységet vezényelték. (Ebből is látszik, hogy micsoda demokrata volt, hiszen végül is a földön csúszást is megkövetelhette volna.) 

Innen egy oldalajtón át egy sokkal kisebb terembe jutottunk. A súlyos, bordó drapériák, a lilás-vörös fény egyértelműen drága night-klubot idéztek, azokban viszont (na jó, legalább is azokban, ahol én jártam) nem szokott középen bebalzsamozott hulla heverni. És zenének sem a Munkásgyászinduló megy végtelenítve. Itt viszont kétségtelenül ez volt a helyzet. Mi pedig a kötelező liturgiának engedelmeskedve, minden égtáj felől egyszer meghajoltunk a múmia előtt. 

A következő terem volt a legdrámaibb. Hatalmas múzeumszerű hely volt, ahol kötelezően átvettünk egy fülhallgatót. (A koreai elvtársak megafonból hallgatták ugyanazt.) Nem is a szöveg volt igazán döbbenetes -na jó, azért az is - hanem a hanghordozás. Ennyi pátosz a szovjet éra összes partizánfilmjéből lepárolva sem jönne össze. A színművész gyakorlatilag üvöltve zokogott bele - egyébként egészen rendes angolsággal - a fülünkbe. Az első döbbenet után megtudtuk, hogy amikor Kim Ir Szen elvtárs meghalt, egy pillanatra megfagyott a föld, a levegő, és a Nap is megállt az égen. (Ez nem vicc, tényleg ilyeneket mondott.) A természet is őt gyászolta. Ám az ókor óta tudjuk, hogy a meghaló és feltámadó istenek a természetet is újjáélesztik, így történt ez itt is, hiszen másnap már boldog szívvel ébredt az ország, hiszen tudták, hogy felragyog rájuk, Kim Dzsong Il elvtárs, a Huszonegyedik Század Napja.  (Igen, emlékszünk rá, a fáraó is azért volt fontos, mert jóléte összefüggött a Nílus áradásával, az ország termékenységével.) A szöveg vége pedig  egyértelművé tette, amit eddig is sejtettünk, ez itt egy ateista vallás központja, ahol az istenek helyére az istenné vált pártfőtitkár került, hiszen azzal zárult a drámai hangvételű passiótörténet, hogy a Kanszuszai Palota a "dzsucse eszme megszentelt temploma" lett. 

(Azt persze akkor még nem tudhattuk, hogy kevesebb mint tíz év múlva már a Huszonegyedik Század Napja is leáldozik, hogy egy újabb kis Napocska keljen fel.) 

Ami ezután következett, már csak a levezetés volt.  Hosszú termeken keresztül nézhettük végig az öreg Kim vonatát, Merdzsóját, és mindenféle kitüntetését. A helyiek talán el is hiszik, hogy az ő istenük valóban nemzetközileg elismert vezető volt, hiszen a világ minden országának kommunista pártja adott neki legalább egyszer egy kis emlékplakettet, amit itt aztán úgy tálalnak, mintha a Becsületrendet kapta volna meg az öreg. 

A több órás vezetés után még egy kötelező kűr volt hátra - az emlékkönyv. Mint a delegáció úgymond vezetőjének, nekem kellett kimennem, hogy valamit írjak bele. Pak elvtárs persze ott állt mögöttem, és sasolt. Mondtam, írok magyarul - hogy megtréfáljam. Nem volt tréfás kedvében, mondta, írjak angolul. Kimondottan hazudni nem akartam, de nyilván nem írhattam le azt, amit éreztem, mert akkor azt kockáztatom, hogy ma is túszként tartanak odaközözve a jongbjoni atomreaktorhoz. Így aztán azt írtam, hogy életemnek ezt a napját bizonnyal sosem feledem el. És így is van, bár tíz éve múlt, minden pillanatra emlékszem. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr315149228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lojzi1 2013.03.20. 17:12:39

Ejj! És ha Pak elvtárs olvassa ezt? Nem biztos, hogy 10 év elég az elévüléshez!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.03.22. 14:45:11

A Kim-mauzóleumhoz járó villamos nem "csehszlovák segélyből" került oda, hanem Zürich ajándékozta nekik. A csehszlovák gyártású tuják egy része meg gyárilag, KGST-n belül lett leszállítva, a többit meg a németek adták nekik, mikor azok kiselejtezték. Illetve pár éve már Prágából is kerültek oda járművek.

Ajószűcs 2013.03.22. 19:18:37

@no-night: Hát ezt ilyen részletesen nem tudtam. Köszönöm az infót! Az ember minden nap tanul valamit.

Liverbird 2013.03.24. 02:01:08

@no-night: Apró részletkérdés, de Észak Korea nem volt KGST tagország.

Kakadu01 2013.03.28. 14:57:31

Ez a leiras kisertetiesen emlekeztet Vujity Tvrtko konyveben levo sajat tortenetere. Hogy lehet ez...?!

lojzi1 2013.03.28. 15:26:08

@Kakadu01: szerintem minden külföldinek ezt mutatják meg, mindig ugyanúgy ráadásul

Ajószűcs 2013.03.29. 20:39:14

@Kakadu01: @lojzi1: Nem olvastam Vujity Tvrtko könyvét. Egyiket sem. Tehát nem tudom milyen jellegű egyezések lehetnek. Ha pusztán annyiról van szó, hogy ugyanazokat a helyeket látogatta meg, és ott ugyanazokat látta, akkor a dolog egyáltalán nem meglepő. A külföldi egyáltalán nem mozoghat egyedül. Nekem egyszer sikerült húsz percre elszakadnom a kísérőktől azzal, hogy vécére megyek. A programokat pedig nem túl nagy fantáziával állítják össze. Minden szigorú koreográfia szerint történik.

Kakadu01 2013.04.02. 13:58:07

Olvasd el a konyvet. Szinte szorol szora megegyezik a leirasoddal. Ez tobb mint kulonos...

Ajószűcs 2013.04.02. 14:02:46

@Kakadu01: Melyik könyve ez? Tudom, hogy írt többet is, és nagyjából mindegyiknek egyforma a címe: Pokoli történetek és a többi, de nem szoktam celebkönyveket olvasni. Én Koreáról egyszer írtam eddig, még 2OO3-ban, amikor hazajöttem, a Kalandor magazinba, amit én szerkesztettem.

Kakadu01 2013.04.03. 20:06:06

Asszem az utolsó pokoli történetek. Ncore-on is fent van. Én is csak ezt a részét olvastam, mert igencsak érdekel a téma. Mindenképp nézd meg, egy az egyben úgy írja le a dolgokat, mint te!