Halálfélelem, kalózromantika, és némi örökségturizmus Sierra Leonéban. Egy sziget, ahol semmi sincs, vagy talán mégis? 

 

Ahhoz, hogy egy helyszín a világörökségek listájára kerülhessen, előbb az úgynevezett várományosi listára kell felkerülnie. Ide a világörökségi konvencióban résztvevő államok terjeszthetik fel helyszíneiket. Ezekről pedig egy bizottság alapján, az UNESCO Világörökségi Bizottságának közgyűlése dönt évente. Van olyan tagállam, amelyik hosszú, alapos, megfontolt előkészítés után tesz fel erre a listára helyszíneket, lehetőleg csak olyanokat, amik azonnal át is mennek. És van olyan, amelyik a mennyiség erejével próbál hatni - feltesz a listára egyszerre tízet, aztán valamelyik csak bejön. Bár elméletben minden országra ugyanazok a feltételek vonatkoznak, az azért a napnál is világosabb, hogy  mondjuk, Németországtól sokkal alaposabban kidolgozott, indokolt anyagot várnak el, mint mondjuk a Zöld-foki szigetektől. Ráadásul - ez éppen Zöld-fok esetében is nyilvánvaló lett, amikor a látványosnak még nagy beleéléssel sem mondható Cidade Velha listára került - Afrika esetében a bizottság hajlamos a "történelmi jelentőségű" helyszíneket akkor is jutalmazni, ha azok turisztikailag hagynak némi kívánnivalót maguk után. (Cidade Velha pl. az első európai település a trópusokon, de erre hat ház és egy elég snassz kis váracska emlékeztet csak). Ez talán még a városka leglátványosabb része: 

cv.jpg

 A várományosi lista tehát komoly meglepetéseket rejthet. Számomra ilyen a Bunce-sziget. Sierra Leona tette fel a listára a hetekben.  A kis nyugat-afrikai országnak ez az első próbálkozása a világörökségi listákkal - nyilván azzal a reménységgel, hogy majd turistákat is vonz az amúgy reménytelenül lepusztult országba. (A turizmus fejlesztése elméletben nem rossz ötlet, itt vannak tán egész Afrika legszebb tengerpartjai, de amíg, mondjuk, nem lesz áram, emberi árú szállás, és olyan úthálózat, amin nincs halálfélelme minden méteren az embernek, nem érdemes nagyon kísérletezni sem.)

sl2.jpg

De pont a Bunce-sziget? A sziget egyike volt azoknak az európai erődöknek, ahol a tizenkilencedik század elejéig - a rabszolga-felszabadításig - behajózták az afrikai rabszolgákat.  Számos ilyen erőd, vár, város van már a világörökségek listáján: Szenegálban Saint Louis és a Gorée-sziget, Gambiában a Kunta Kinte-(leánykori nevén James-) sziget, Elefántcsontparton Grand Bassam, Ghánában több erőd is (leghíresebb közöttük Elmina). Togo és Benin is helyezett fel ilyen helyszíneket a várományosi listákra. Tehát elvben akár jó ötletnek is tűnhet. De nézzünk meg néhányat: 

senegal.jpg

Íme egy festői utcácska az egykor szebb napokat látott Gorée-szigeten. 

gh_1.jpg

Az elminai kikötő és a halpiac forgataga a várból nézve. 

kk.jpg

A Kunta Kinte-(James-) sziget. 

És ehhez képest a Bunce-sziget: 

sl3_1.jpg

És ez még a legjobban kinéző része. 

Hát ebből nehéz elképzelni, hogy a sziget valaha fontos erődítmény volt, amit hatszor is ostromoltak a tizennyolcadik század során, és rabszolgák tízezreit hajózták be innen. Jelentős részük Észak-Amerikába került, a mai amerikai fekete lakosság nagy részének ősei látták utoljára ezt az erődöt a szülőföldjükből.  A tizenkilencedik század elején viszont, miután alig néhány kilométerre innen alapították meg a gyarmatokról visszatelepített feketék városát, Freetownt, a sziget elvesztette jelentőségét. Az utóbbi évtizedekben megpróbáltak némi életet verni a helybe - amerikai fekete örökségturistákat csábítottak ide, köztük a leghíresebb talán Colin Powell vezérkari főnök volt, aki 1992-ben járt itt, de a siker nem volt túl nagy. Kaptak egy 25 ezer dolláros adományt Isayah Washingtontól, de Benton doktorék inkább a látványosabb helyeken keresik az őseiket.  (Lássuk be, van azért ezekben a túrákban azért valami abszurd: egy szerencsétlen, lepukkant, helyi fekete csávó magyarázza az amerikai középosztály képviselőinek, hogy mekkorát szívtak az őseik azzal, hogy elhurcolták őket az ő tejjel-mézzel folyó őshazájukból, majd kér tőlük öt dollár baksist.)  A polgárháború kirobbanása után pedig már ennyi sem maradt. 

Mi a hangzatos nevű Freetown Yacht Clubból indultunk a szigetre - a kis kikötőt egy kidőlt falon átvezető földúton lehetett megközelíteni a susnyáson keresztül. Motorcsónakkal mentünk, amin szokás szerint halálfélelmem volt.  A szigeten aztán először nem értettük, mi is van - úgy tűnt, a természet már mindent elpusztított, amit valaha ember épített ide. Kivéve egy féli rohadó konténert, ami talán szemetes lehetett valamikor. 

sl4.jpg

Később egy táblára akadtunk. 

sl5_1.jpg
Ez végül igazolta vezetőnk állítását, hogy ő egy történelmi emlékhelyre hozott, és nem valami szimpla dzsungelbe. Így gyermekkorunk kalózos könyvei hangulatában elkezdhettük felderíteni a kincses szigetet. Kétségtelen romantikus helyzet volt - az őserdőből előkandikáló romok ősinek és titokzatosnak tűnnek. (Pedig nem régebbiek, mint egy átlagos magyar falusi templom:)

sl6.jpg

Már jó fél órája kóboroltunk a romok között, mire megjelent az őr. Első dolga persze az volt, hogy levágjon minket némi baksisra. De aztán, hogy bizonyítsa nem hiába van ő itt, hosszú, krio nyelvű elbeszélésbe kezdett - valószínűleg a sziget történetéről. 

sl7.jpg

A krio egy angol alapú kreol nyelv, Sierra Leone nemzeti nyelve. Ők gond nélkül értik meg az angolt, és ezért feltételezik, hogy aki angolul beszél, az is érti őket. Hát nem.  A kriót még leírva sem értjük igazán, beszélve pedig nagyjából minden tizedik szót sejtünk. De, mivel nem akartunk az elátkozott sziget rabjai maradni, féltünk a szellemektől és udvariasak voltunk, végigálltuk a hosszú beszédet, amit heves gesztikuláció is kísért - gondolom, a rohadt gyarmatosítók anyja lett elszidva akkor. Végül, talán, hogy megbékítsen minket, megmutatta az őr az ott nyugvó fehér emberek sírjait. (A fehér turisták közül sokaknak talán felmenőik is lehetnek itt - de mi nem álltunk le neki magyarázni arról, hogy Magyarország mennyire le volt maradva a gyarmatokért folytatott versenyfutásban.) 

Ennyi kb. elég is volt a szigetből. 

Vannak-e esélyei ezek után a Bunce-szigetnek, hogy megkapja a világörökségi státuszt? Ha csak az amerikai fekete lobbi nem tud valami egészen átütő nyomást gyakorolni az UNESCO-ra, aligha. Az "egyetemes érték" nehezen bizonyítható, állagmegóvás nincs, védelem még annyi se. De a freetowni kormány erősen nyomul - még öt javaslatuk van. Gondolom addig pályáznak, amíg egyszer az UNESCO is megunja, és ad nekik valamit. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr45183304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.