103. Luxuspláza Phenjanban

2013.08.06. 17:25

Amikor - tíz évvel ezelőtt - Észak-Koreában jártam, nagyon szerettünk volna eljutni egy boltba. Mivel magunkban nem mozoghattunk, "kísérőinket" kellett rávenni arra, hogy vigyenek el. Egy este a szobánkban hosszan beszélgettünk arról, hogy úgyse fognak minket boltba vinni. Tudtuk, mi lesz a vége - a lehallgatás és fordítás után másnap reggel Pak elvtárs azzal az örömhírrel fogadott, hogy boltba megyünk. A masszív falak és vaskapuk inkább emlékeztettek egy terrorfenyegetettségben élő amerikai követségre, semmint boltra, belül azonban egy hetvenes évekbeli magyar Közért kínálatát láttuk - csak az - egyébként elképesztő - árak voltak dollárban kiírva. Pak elvtárs annyit azért elismert, hogy ide inkább diplomaták járnak. Gyógyszert, tévét és cipőt viszont lehetett kapni a jobb szállodák ajándékboltjaiban is.  A helyzet azóta alaposan megváltozott - hamarosan nyílik az első luxusmárkákra szakosodott pláza a kommunista országban. 

A hírt a Chosun Ilbo, egy jó északi összeköttetésekkel rendelkező déli napilap hozta le. A bevásárlóközpontban állítólag vezető dél-koreai márkák mellett olyan világcégek termékeit is lehet majd kapni,mint a L'Oréal, a Cartier, vagy éppen a Swarowski.  Az elegáns divatmárkák ruháinak darabja úgy 5-700 USD között lesz. 

2013080600402_0.jpg

A komplexumban lesz konditerem, szauna és masszázsszalon, sőt billiárdterem is - mindazokat a léha, élveteg kicsapongásokat lehet tehát művelni ott, amit egészen eddig a rothadó nyugati kapitalizmus bomlástermékeinek tituláltak. 

2013080600402_1.jpg

Természetesen kártyát is elfogadnak. 

2013080501401_0.jpg

Az új pláza szellemi anyja állítólag az énekesnőből lett diktátorfeleség, Ri Szoldzsu, akinek a drága dolgok iránti lelkesedése már jó ideje köztudott. Íme az ominózus kép, ami bejárta a világsajtót a hölgyről és Christian Dior táskájáról. 

article-2185377-146FACD3000005DC-240_634x733.jpg

Így aztán nem meglepő, hogy az elnöki pár is ellátogatott még nyitás előtt a mammon templomába, hogy bölcs helyszíni útmutatásokat adjon a dolgozóknak. 

2013042901098_0.jpg

A délre érkező disszidensek pedig arról számolnak be, hogy az egyre gyorsuló reformok következtében egyre izmosodik egy gazdag réteg, amelyik meg is engedheti magának a luxust. A Samsung kutatóintézetének becslése szerint a kommunista országban mintegy két milliárd dollárnyi külföldi valuta - elsősorban amerikai dollár és kínai jüan - cirkulál, és vannak olyan szektorok, amik már teljesen átálltak a dollár-gazdálkodásra. A kínai határ közelében a csempészett - majd címkéitől megszabadított - délről származó termékeket jüanért adják, a gazdák pedig dollárért vagy jüanért árulják a feketepiacon a termékeiket. Dollárért - óránként akár 20-30-ért - tanítják angolra és számítástechnikára a pártkáderek gyerekeit is, természetesen feketén az egyetemi tanárok. Így aztán nem kell aggódni, lesznek vásárlók is a plázában. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr395447816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.Treeger 2013.08.07. 11:10:05

Anno egész jó kínálat volt a dollár boltokban Phenjanban, bár vörös pecsétes vonnal is lehetett fizetni.
Főleg japán márkákat lehetett kapni, Sapporo sört pl. De jó és érdekes volt az édesség kínálat is.
Az akkori német vagy osztrák árakhoz képest olcsóbb volt.