Ha megkérdeznétek, mégis mi volt a legkülönlegesebb, legegzotikusabb élmény Azerbajdzsánban, egyértelmű lenne a válasz - a sárvulkánok. Persze, hogy oda eljussunk, még egyszer mélyre kellett merülnünk a történelemben. 

Miután megnéztük Bakut, elmentünk a tűzimádók szentélyéhez, és a középkori várakhoz az Abseron-félszigeten, délnek vettük az irányt. Az út a tengerparton halad, ahol elég változatos a táj. A kiváló éttermek, és az egyre elegánsabb szállodák váltják egymást a lepukkant olajlétesítményekkel. 

michael-runkel-offshore-oil-rigs-at-the-baku-bay-near-baku-azerbaijan-central-asia-asia.jpg

Kevesebb, mint egy óra út után érünk el a Qobustanba (némi következetlenséggel elég gyakran ugyanezt Gobustan formában is láthatjuk). Bár - ezt már sokszor leírtuk - Azerbajdzsán hihetetlen ütemben fejlődik, ez a dinamizmus a virtuális világot még nem érte el.  Vagyis interneten angol (de akár orosz) nyelven bármit is megtudni  az országról - túllépve persze az alapinformációkon - gyakorlatilag lehetetlen.  Európában az eddig emlegetett látnivalóknak bizonnyal lett volna saját honlapjuk, és lettek volna mindenféle helyi turisztikai oldalak is, ahol ezeket el lehetett volna érni, hogy nyitva tartásokról jegyárakról stb. érdeklődhessünk. Itt semmi. Qobustan esetében még azt sem lehetett megtudni, hogy egyáltalán mi vár ránk. No, persze azt tudtuk, hogy lesznek sziklarajzok, de hogy hogyan vannak azok installálva, arról csak meglehetősen régi, éppen ezért meglehetősen megbízhatatlan leírások voltak. Egyesek - azeriak - még azt is mondták, hogy szerintük az egész úgy, ahogy van zárva van, mert túl sok a kígyó. (Kígyók tényleg lehetnek, legalább is figyelmeztető táblát láttunk. De be nem zárták emiatt a helyet.) 

az35.jpg

A leírások egyébként lepusztultságról, láthatatlan sziklarajzokról, azokat fogkrémmel tisztogató, pénzt kunyeráló őrökről szóltak. Ehhez képest nagyon más világba léptünk. A - meglehetősen kis számú - turistát ugyanis egy a 21. század összes lehetséges technikai vívmányával felszerelt látogatóközpont fogadja - nyilván a Heydar Aliyev Alapítvány pénzéből. 

az36.jpg

A belépő az Azerbajdzsánban általában szokásos fejenkénti két euró.Ezért viszont két emeletnyi hipermodern múzeumi élményt kapunk. Diaporámák mutatják be az állatvilágot (még hangeffektek is vannak), amelyet a sziklarajzokon látunk. Rekonstruált lakóhelyeket láthatunk, és minden teremben animációk, érintőképernyők tucatjai mutatják be az egykor itt élt emberek vélhető életét. Mintha egy tech-őrült tizenévesre bízták volna a berendezést (lehet, hogy arra bízták), mindenre van legalább egy érintőképernyő, amin lehet rajzolni, színezni, forgatni valamit, lehetőleg 3D-ben. Az egyik nagy durranás egy fél szobányi 3D-s térkép volt. 

az37.jpg

De mit is tudhatunk meg a sok technikától? I.e. 10 000 körül, amikor véget ért az utolsó jégkorszak, ezen a vidéken is megváltozott a klíma. Ami jelenleg kellemetlen, száraz félsivatagos táj, akkor zöldellő paradicsom volt, teli mindenféle állattal, gazellával, vaddisznóval, no meg oroszlánnal. Az emberek itt, ahol mindig volt bőséges eső, a tengerben sok hal, és biztonságot adó barlangok, szívesen telepedtek meg. Kisebb halászó-vadászó közösségek voltak, amelyek a sziklákba vájt rajzokat a vadászmágia céljaira használták. Erre utal a számos állatábrázolás. 

az38.jpg

az39.jpg

az40.jpg

A modern analógiák alapján úgy feltételezzük, hogy az állatok lerajzolásával, és rituális elejtésével segítették a vadászat sikerét. A rítusokról képet kaphatunk a bőrökbe öltözött sámán, vagy éppen a táncoló (?) emberek ábrázolásaiból. 

az41.jpg

az42.jpg

Szintén a rituálé részei lehettek a "zenélő kövek". Ha hozzáütünk a nagyobbhoz egy kisebbet, tényleg érdekes zengő hangot ad. 

az44.jpg

Bár a klíma lassan, de biztosan zordabbra fordult, a falfirkálással nem hagytak fel - a neolitikumban, sőt a középkorban is készültek még rajzok e tájon. Az egyre kevesebb csapadékot pedig igyekeztek felfogni. 

az43.jpg

A táj ma már meglehetősen száraz - de kétségtelenül igen látványos. 

az45.jpg

A sziklarajzok közül pedig azokhoz, amelyek látogathatóak, nett sétautak vezetnek, jól kiépítve, és megfelelően kitáblázva. Szóval a régi leírások egy csapásra okafogyottak lettek. De ne higgyük, hogy végleg kimaradunk az off-roadozásból, és a kalandos világ végi élvezetekből. Van, ahová még a mindenható alapítvány keze sem ért el - legalább is egyelőre. 

Amikor közöltem a sofőrünkkel, Cingizzel, hogy a sárvulkánokhoz is szeretnénk elmenni, nem tűnt túl boldognak. Hamarosan megértettük, miért. Az autópályáról letérve előbb kis mellékutakon, majd falusi földutakon mentünk, végül teljesen lejöttünk mindenféle útról. Cikáztunk az olajtavak, és a sárguló füvet rágcsáló birkanyájak között. Aztán huppantunk egyet, és Neil Armstrong nyomaiba léptünk - leszálltunk a Holdra. 

az46.jpg

Tekintve, hogy a világ sár, avagy iszapvulkánjainak jó fele Azerbajdzsánban van (bár éppen tőlünk nem messze a romániai Buzauban is van egy-kettő), nemigen volt pontos képünk arról, hogy mi fogad minket. Abban nagyjából biztosak voltunk, hogy meleg, kénszagú trutyiban fogunk lépkedni. Hát nem, kimondottan hideg, szaga nincs, és jórészt száraz. De mi is tulajdonképpen? 

iszapvulkan.jpg

Ahogyan az ábra is mutatja, a kialakulásukhoz több feltétel is szükséges. A "klasszikus" iszapvulkánhoz kell a szénhidrogén, ami a föld alatt van, és elég nagy nyomású ahhoz, hogy feltörjön. Ez a metán a földfelszín felé haladva talál magának egy szeizmikus törésvonalat, amin kibukkanhat, de nem csak úgy egyszerűen - mint a Yanar Dag esetében, hanem úgy, hogy a talaj felsőbb rétegeiből vizet és homokot visz magával. Ebből lesz a sár, amin a gáz keresztülbugyborékol. 

iszapvulkan_felepites.jpg

A legnagyobb iszapvulkán Indonéziában van, és jó 700 m magas. Az azerbajdzsániak messze nem ekkorák, alig néhány méteresek  - viszont jó sokan vannak egymás mellett. 

az47.jpg

az48.jpg

A vulkánkákra felmászni kimondottan vicces élmény. Nagy felkészültséget nem igényel, a kúpok fala kimondottan könnyen járható, frissen kiszáradt, töredezett sár. A tető pedig érdekes élményeket tartogat.Nem kell várni a kitörésre, lesben állni, majd elszomorodni, hogy pont most semmi nem történt. A kis kráterek gyakorlatilag folyamatosan aktívak, lehet hallani a furcsa kluttyogó hangot, amint egy-egy metánbuborék kipukkad a felszínen, és kilök némi sarat, és persze érezni is lehet az ember lábán a kis sárgömböket.

 az49.jpg

az50.jpg

És - mint jeleztem - kimondottan hideg a sár, és inkább enyhe gázszagot érezni, nem azt a kénes kigőzölgést, ami a valódi vulkánok esetében szinte mindenütt érezhető. A holdbéli tájon órákat el lehet tölteni a vicces vulkánokkal, a jobb szállodákban pedig már ott is rájöttek, hogy a külföldi vendég szereti az érdekes dolgokat, és kipróbálja szívesen az iszapkezelést. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr265464769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.