Míg utódja éppen Szíriát készül megbombázni, az előző elnök, George W. Bush távol a politikától texasi farmján éldegél, és életét a festésnek szenteli. Kritikusai szerint ennél még kormányozni is jobban tudott. 

Kevés amerikai elnököt övezett oly mértékű ellenszenv, sőt megvetés a világban, mint az ifjabb Busht. Európában a legtöbben egyszerűen műveletlen bunkónak tartották, aki, mint elefánt a porcelánboltban, rombolja hazája jó hírét. Másutt az esszenciáját látták benne mindannak, amit Amerikában rossznak látnak, éreznek. Az amerikaiak maguk is nagy többséggel örömmel szabadultak meg tőle. Így aztán nem csoda, hogy egészen eddig a kutyát sem érdekelte, mi van vele azóta, hogy leköszönt az elnökségről. Egészen pontosan a kutyát láthatóan foglalkoztatta a dolog. Vagyis az elnököt a kutya. Íme, a bizonyíték. 

r-BUSH-PAINTING-TEACHER-large570.jpg

A képeket - először - nem a volt elnök tette közzé, hanem a rettegett Guccifer, egy hacker, aki a teljes amerikai politikai elitet tűz alatt tartja. Ő szivárogtatott ki Hillary Clintonnak írt emaileket, amelyek a bengházi amerikai konzulátus elleni támadásról szólnak, illetve ő hackelte meg Dick Cheney, volt alelnök FB oldalát is. A Smoking Gunhoz eljuttatott első két Bush kép meglehetősen nagy port kavart: 

shower6.jpg

bath7.jpg

A két meglehetősen sajátos önkép (mert azért önarcképnek nem hívnám őket), lázba hozta az amerikai publikumot. Számos vitriolos blogposzt és sírva röhögős tévés beszélgetés mellett megszólaltak a szakértők is. Michael Weiss a Maryland Institute College művészeti karának dékánja a "naiv művészet" kategóriába sorolta a képeket, Jack Fisher egy San Francisco-i galériatulajdonos művészi (és hangsúlyozottan nem politikai) szempontból a Hitler-képekhez hasonlította őket, mondván, a híres emberek festményei iránt akkor is van érdeklődés, ha azok éppen bűnrosszak. Jerry Saltz, a New York Magazine műkritikusa viszont kijelentette, komondottan szereti ezeket a képeket, mondván: "Megmutatja, hogy milyen az, amikor valaki mindent megtesz, hogy alkosson, akinek semmi tehetsége nincs - csak az alkotás iránti vágy munkál benne."

A későbbi alkotások mutatták meg, hogy az exelnök túllépett az önportrékon, és cicás-kutyás korszakába lépett. 

bush.jpg

ku-bigpic (2).jpg

Előkerült Bush festészettanára is - e szerint a volt elnök nem autodidakta - egy bizonyos Bonnie Flood, aki elmondta, hogy George W. immár szinte csak a festészetnek él, napi akár hat órát is a vászon előtt áll, és eddig több, mint ötven kutyaportrét alkotott. A Texasi Mester - ahogy a Gawker elnevezte - azonban nem kívánt megnyilatkozni. Aztán - kedvenc kutyájának halálakor - egy saját kezű kutyaportrét maga is feltett FB oldalára. 

734200_501937233182007_1673806678_n.jpg

Kapott is rá több, mint ötezer lájkot. 

Az amerikai publikum pedig most azon vitatkozik, George W. Bush vajon elnöknek volt jobb (rosszabb), vagy festőnek. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr825482217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2013.08.29. 13:33:43

Az utolsó kép jó.
Ha ennyit foglalkozik festészettel, jó képeket is alkotni fog.