Athénja, Párizsa, no meg Velencéje, minden magára valamit is adó földrésznek van - a nagy nyugati kultúrközpontokhoz való hasonlítgatás általában arra jó, hogy emelje a város fényét, no meg, hogy jó kis patront adjon az amúgy általában fantáziátlan szirupos marhaságot kiötlő turisztikai szövegíróknak. Így aztán szinte bárhol is járunk a világban, kopottas vidéki Athénok és lepusztult uncsi Párizsok fogadnak. Aztán persze van, amikor a fagyi visszanyal. "Észak Velencéjében" (Szentpétervár, ha nem tudnánk) már elegánsabbak az üzletek (és drágábba kaja), mint az eredetiben, "Kelet Velencéjébe" (Bangkok) pedig már több turista megy, mint az eredetibe. Így aztán, mikor megtudtam, hogy ellátogathatok "Nyugat-Afrika Velencéjébe", konkrétan nem tudtam, mire számítsak - azt azért sejtettem, hogy a víznek lesz szerepe a dologban. 

A Benin fővárosi agglomerációjának szélén fekvő Ganvié aztán a várakozásokhoz képest, nagyon is kellemes meglepetés lett. A település a - meglehetősen sekély, de nagy kiterjedésű - Nokoué-tóra épült, és - Velence, ugye - csak hajóval lehet megközelíteni. A kikötő, mint minden szabad térség, ahol emberek járhatnak a térségben, egyben piac is. 

b1.jpg

A tavon közlekedő hajók általában, akárcsak az afrikai közlekedés egyéb eszközei, meglehetősen használtak, és kimondottan rossz műszaki állapotban vannak. De Monsieur Yaya, a kísérőnk megnyugtatott, hogy a tó átlagos mélysége alig másfél méter, tehát nagy gond nem lehet, ha kicsit is tudok úszni. Megnyugodtam. A szembejövő hajók is inkább festőinek, mint biztonságosnak tűntek. 

b2.jpg

b3.jpg

b4.jpg

Jó húsz perc hajózás után tűntek fel az első vízre épült házak. Az első benyomás nem volt valami lenyűgöző.

b5.jpg

Később, ahogy beljebb hajóztunk a jó húszezres faluba, rá kellett jönnöm, hogy a hagyományos, kissé lepusztult faházak, a tavirózsák, és más vízi virágok, a víz és a festői hajók együttese valóban Nyugat- Afrika talán leghangulatosabb, legkellemesebb helyévé varázsolja Ganviét. 

b6.jpg

b8.jpg

b9.jpg

b10.jpg

b11.jpg

Közben pedig megismerkedhettünk a település történetével is. Ha nem is olyan idős, mint az eredeti Velence, Ganvié története is jó ötszáz évre megy vissza. Dahomey akkor kezdte kiterjeszteni hatalmát az egész térségre, és indított rabszolgavadász háborúkat más kisebb népek ellen - ezeket a hadifoglyokat adták aztán el jó áron a portugáloknak, majd a franciáknak Ouidah-ban. A tofinu nép egyik bölcse - mára már elfeledték a nevét - találta ki, hogy a vadászok elől költözzenek a vízre. Az ugyanis szent volt a fonok (Dahomey lakói) szemében, így a vízre épült telepen nem harcolhattak. Innen ered a falu neve is: Megmenekültünk.  Azóta Ganvié lakói halászatból élnek (ez ugye nem meglepő) - egészen pontosan, ahogy Afrikában szokás, a férfiak halásznak, a nők pedig a piacra viszik eladni a zsákmányt. A turizmus csak most kezd - lassacskán - behatolni az életükbe. Egyelőre egyetlen kis szálloda, és egyetlen szuvenírbolt található a falu közepén lebetonozott placcon. Így, amit itt látunk - ellentétben a többi "Velencével" - az a való világ. Benin 1996-ban a világörökségi várományosi listára tette a helyszínt - szerintem abszolúte reményteljesen. A dokumentáció azóta sajnos még nem készült el, így a döntés várat magára. 

b12.jpg

b13.jpg

Mondhatnám persze, hogy, ha arra járnak, semmiképen ne hagyják ki, de ez azért merő hipokrízis lenne - magyar turista még elvétve sem vetődik el ide. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr585482327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.