Nem tudom,  feltűnt-e a mélyen tisztelt olvasónak, hogy semmit nem tud a román történelemről. Az angol és francia királyokat egy jeles töri érettségivel fel kell tudni sorolni, de  van némi fogalmunk Premysl Ottokárról vagy a Babenbergekről is. De a románok 1918-ben, szó szerint - teljes fegyverzetben pattannak ki a történelemkönyvből, hogy elvegyék tőlünk az édes Erdélyt. Bár egy nap alatt ezt a hiányt pótolni nem lehet, úgy döntöttünk, mielőtt benézünk a dákokhoz, elmerülünk az igazi Romániában, ahová a magyar madár sem  jár. Calafattól Curtea de Argesig több, mit 250 kilométert tettünk meg. Miközben a sötétben kerülgettük a kivilágítatlan szekereket és részeg embereket, törtélelmi úton jártunk. A román államalapítás útján. Kiindulópontunk egy kis falu, ahol tulajdonképpen nem is jártunk. 

Még a rajaci szőlőhelyről tekintettünk le ide. Zoran, a szállásadónk mutatta a falut a hegy aljában, és mesélte el, hogy ott még vlahok élnek máig is. De kik is a vlahok (aromunok, avagy cincárok),  akiknek a Magura-barlang is a nevét köszönheti? A történet érdekes, és mélyen vezet a Balkán történetébe. Románizált dák, trák, geta és egyéb barátainkat a múlt alkalommal akkor hagytuk ott, amikor a Római Birodalom úgy döntött, hogy feladja a védhetetlen Daciát, és inkább visszavonul a biztonságos Duna vonal mögé. A feliratos emlékek tanúsága szerint a Balkánt ekkor északon latin, délen görög anyanyelvű népek lakták. A nyelvi határt az ezt leíró cseh nyelvészről nevezték el Jirecek-vonalnak. 

Balkan_Latin.gif

A rózsaszín a latin, a kék a görög nyelvi dominanciát jelzi. 

Ez persze biztos nem fedte a teljes valóságot. Ezt tapasztalatból tudjuk - valahol ugyanis lenniük kellett a mai albánok őseinek is - csak ők nem állítottak feliratokat. A Római Birodalom aztán lassan erodálódott - az utolsó latin feliratot 610-ből datáljuk. És onnan többé-kevésbé sötétben tapogatózunk. A Balkán nagyobb részét elfoglalták a szlávok. Erről tanúskodnak a bizánci források, no meg az, hogy máig ők alkotják a Balkán népességének többségét. De mi lett a rómaiakkal? (A Római Birodalom ugye olyan volt, mint az Egyesült Államok, aki bekerült, előbb utóbb fel is oldódott benne, így ekkora már sem dákokról, sem trákokról nem beszélhetünk, csak latin anyanyelvű balkáni rómaiakról.) Nos, túl sokat nem tudunk róluk.  Theophilaktosz Szimokattész bizánci történetírótól sejthetjük, hogy voltak latinul beszélő népek a Balkánon a 7. században. Később egészen valószínűtlen helyeken említik őket. Egy svédországi rúnafelirat(!),  valamint Eymund norvég herceg szagája(!) emlegeti blökumenn népet,

blökumen.jpg

Tudelai Benjámin rabbi pedig, aki Hispániából utazott végig egészen Iránig keresvén a helyi zsidó közösségeket(!), írt arról, hogy a  Balkánon a hegyekben latin-féle nyelvet beszélő népek éltek független, kis közösségekben. Írnak róluk nyugati szerzetesek, akik keletre utaztak (nem szeretik őket, mert mérgezett nyilakkal lőttek a frank lovagokra). És megjelennek ismét bizánci történetíróknál is. Lakhelyük a Balkán, a Dunától délre. A következő már a Gesta Hungarorum, amelyik a vlahokat (a rómaiak pásztorait) emlegeti. De akkor már, amikor a Gesta keletkezett,  már ott éltek a Kárpátok hegyeiben, és attól délre, illetve valamelyest északra. (Vagyis nagyjából a római Dacia helyén.) A kérdés, hogy mikor és hogyan kerültek oda. Annyi bizonyos, hogy az egykori balkáni latinság maradványait több helyen is beszélik  még.  A nagy többség persze a mai Romániában, de még mindig élnek kb. 250 ezren Makedóniában, Albániában, Görögországban és Szerbiában - arrafelé, ahol (a nyelvészek többsége szerint) a román nyelv kialakulhatott.

Map-balkans-vlachs.png

(Vannak persze román nyelvészek, akik igyekeznek azt bizonyítani, hogy ez Erdélyben történt.) Ezeket a balkáni románokat nevezik aromunnak, cincárnak, vagy vlahnak. Ez utóbbi szó  meglehetősen furcsa eredetre megy vissza. Eredetileg *walha- formában a germánok használták mindenféle idegenre, de alapvetően a (romanizált) keltákra. Wales és Wallonia neve is ebből ered. Ezt vették át a szlávok vlahu formában. Ők már a helyi (balkáni és Adria környéki) romanizált népekre használták.  Az egyes számból (vlahu) lett a mi oláh szavunk (ennek különböző rokonait használják számos nyelvben, majd meglátjuk mire), a többes számból (vlaszi) az olasz. Ha mégis nagyon rekonstruálni akarjuk a történetet, akkor kb. úgy képzelhetjük el, hogy a benyomuló, majd egyre inkább szervezett államokat alapító szlávok az őslakos romanizált és nem romanizált lakosságot két irányba tudták nyomni. Egy részről fel a hegyekbe   (Albániában és a mai Görögországban), illetve át a Dunán, ahol a népvándorlás különféle népelemei nagyjából lepusztították a területet. És ezzel meg is érkeztünk a vlahok (oláhok) földjére, az első román állam megalapításhoz. Amit persze a környező népek a vlahok (oláhok) országának neveztek: Vlaska szerbül, Vlasko  bolgárul, Wallachei németül, Eflák  törökül. (Csak a magyarok nevezték Havaselvének - a havasok előtti földnek.) Sőt - a történelmi hitelesség kedvéért jegyezzük meg, először, mivel formálisan magyar fennhatóság alatt állt, és mivel a vlahok nagyobb része még nem itt élt, Hungaro-Wallachiának, magyar-oláhországnak hívták.) A románok viszont Munténiának, vagy Tara Romaneascának hívták. Hát ennyit a nevekről. 

Ennek a földnek a fővárosa volt Curtea de Arges (magyarul Argyasudvarhely). Innen indult hódító útjára a románság.  Ha másért nem is, ezért érdemes ide eljönni. A  Matrix panzióba meglehetősen későn érkeztünk, de mivel sms-ben lerendeztük a dolgot (képesek voltunk értelmezni a WHAT CLOCK MATRIX? kérdést),  semmi gond nem volt - a recepció ugyan üres volt, de a szobák ajtaja nyitva, bennük kulcs. Reggelre kelve pedig felfedezhettük az egykori fővárost.  Maga a város átlagosan kellemes,  balkáni hely. Önmagában nem érne meg egy napot. Dehát itt vannak a híres történelmi emlékek. Azok majd biztosan. Nos, az első benyomás elég lehangolóra sikeredett. Bár helyből kis fenntartásokkal fogadtuk a román történészek elképzeléseit a fényes fejedelmi udvarról,  de amit láttunk, az azért jelezte, hogy itt bizony egy vidéki kis fejedelmecske uralkodott.

o1.jpg

 

Nos, így néz ki I. Basarab fejedelem palotája. Most még térdig sem érő rom, de egykor is csak udvarház volt inkább. I. Basarab egyébként az első jelentősebb uralkodója az országnak. 1330 körül már háborúba is keveredett a Magyar Királysággal, és vesztett. (A Képes Krónika is a Basarab elleni hadjárattal fejeződik be.) Előtte csak néhány név ismert  - Litovoi, Szeneszláv, Fekete Vajda - de túl sokat nem tudni róluk. Basarab ráadásul egyesek szerint kun felmenőkkel rendelkezett - mások szerint nem - és ezt most sírjának felnyitásával, genetikai vizsgálatokkal szeretnék eldönteni. A palota mellett apró bizánci stílusú templomocska - zárva. Pedig állítólag ez rejti a román föld legrégibb, 14. századi freskóit. 

o2.jpg

A román országok legrégibb temploma - a fejedelmi palotával szemben levő kis dombocskán - pedig kimondottan kiábrándító állapotban van. A San Nicoara (Szt. Miklós) templomot 1341-ben kezdték építeni I. Basarab fejedelem utasítására bizánci stílusban.  Jelenleg rom (ez nem baj), és felveri a gaz (ez már igen).

o3.jpg

Láthatóan a helyi párok kedvelt találkozóhelye (óvszerek vannak benne szétdobálva), bár valami uniós pénzt kaptak rá, amiből elméletben fedezik az őrzést. Kicsit a miénk is - hiszen itt működött az Anjou-korban az argyasi, magyar-oláhországi római katolikus, missziós püspökség, ami az esztergomi érseknek volt alárendelve. Hát, ez maradt belőle. 

 Reményeink már csak a legnagyobb durranásnak számító kolostorban (Manastirea de Arges) maradtak. Jelentősége a román történelem és kultúra szempontjából kétségtelen - nem véletlenül a van az egylejes hátoldalán. 

1_leu._Romania,_2005_b.jpg

A valóságban pedig így néz ki: 

o4.jpg

Építését 1514-ben kezdték meg, építtetője az egyik legjelentősebb fejedelem Neagoe Basarab volt. Ennek aztán állítólag már messze földről csodájára jártak, hasonlót csak  Bizáncban láttak, mondták, akik látták eredeti fényében.  Aztán, ahogy az udvar elköltözött innen, a kolostort is magára hagyták, és eléggé lepusztulhatott. A 17. században még Serban Cantacuzino fejedelem felújította, majd jött egy újabb tűzvész és az egykor büszke templomból ismét romhalmaz lett. A 19. században, az akkor már Párizs felé tekingető román kulturális elit egy neves francia restaurátort, André Lecomte de Nouy-t, bízta meg azzal, hogy eredeti fényébe állítsa vissza a kolostort. Így most az mondanám, hogy ennél rosszabbat nem is tehettek volna. A francia műközépkor neves feltalálója,  Eugéne Violet-le-Duc  tanítványa azt tette ezzel a templommal, mint mesterei otthon számos másikkal. Úgy érezte, ő sokkal jobban tudja, milyen is volt az a vad barbár középkor, mint a középkori mesterek maguk, így aztán inkább egy kissé Disneysre vette a figurát. Ebben segítette testvére, aki a többszáz éves freskók helyére a sajátjait rakta. Minthogy itt járt Keleten, "a magukat franciának érző törökök között" - ahogyan ő láthatta a románokat -, igyekezett mindezt valami orientális stichhel vegyíteni. Az eredmény látványos - de elég gagyi. 

o5.jpg

o6.jpg

o7.jpg

Az egész olyan, mintha egy orientális Neuschwansteinben járnánk. El tudom képzelni, hányszor hagyta el a derék francia száját a "barbár pompa" kifejezés, miközben nagyot cuppantott ajkaival. Az egészben a legérdekesebb, hogy a román folklórban ehhez az épülethez kötik, amit mi a magas Déva várához, Kőműves (nem Kelemen hanem) Manole legendáját. A történet amúgy ugyanaz. Összességében azért volt egy olyan érzésünk, hogy Curtea de Arges, bármennyire is feltették a románok a várományosi listára, sosem fog a világörökségek közé kerülni. Kétségtelen - és ezt a kolostorban rajtunk kívül megjelenő számos belföldi turista is igazolta - fontos hely ez a románoknak, hiszen ide kötődik történelmük első jelentős dinasztiája. De - ez persze csak érzés - az a bizonyos universal oustanding value azért hiányzik belőle.

Utunk következő állomása, Horezu viszont rendelkezik mindezzel - bizonyítottan, hiszen már rajta is van a listán. Következőre meglátjuk, miért. 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr655611705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huncsongor 2013.11.21. 11:00:35

Az igazi dákó román történelem:
Romulus, és Remus kistestvére volt Románusz. Mivel az anyafarkasnak csak két bimbójából jött tej, és a bátyjai nem engedték oda, ezért ő kénytelen volt az apafarkashoz fordulni.. Innen származnak a románok.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.11.21. 13:21:52

A vlachok más szempontból is érdekesek. Csehország (pontosabban Morvaország) délnyugati részén, a Kárpátok túloldalán is élt ez a népcsoport, és vannak olyan települések, mint Valasské Mezirici és Valassky Kloubuk. Népművészeti hagyományaik vannak, illetve helyi ételspecialitásaik, például a frgály, ez egyfajta átmenet a pite és a pizza között.

Az a vidék egyébként is érdekes olvasztótégely, hiszen vannak lachok (sic!) is, valamint morva-szlovákok, sőt, régen még magyar határőrök is voltak errefelé, azért vannak olyan nevek, mint Uherske Hradiste és Uhersky Brod.

Valahia nevű vonat pedig van Romániában is Bukarest és Temesvár között...

sorhajóhadnagy 2013.11.21. 13:25:51

Most már sok minden világosabb, miért is késett délkeleti szomszédaink dicsősége az éji homályban. Tehát a dáciai kontinuitás Erdély szívében, a Kárpátokon belül nem valószínű, viszont a római provincia kiürítése után a Duna déli (birodalmi) partján létezett egy romanizált (vlahu-vlaszi) népesség, amelyet a szláv invázió ismét visszapasszírozott az északi partra. Vagyis a mai románok (nyelvi) őseit nem kell feltétlenül az albán-macedón tájékon keresni, és valamilyen formában mégis csak volt (nyelvi és nem etnikai folytonosság) a latin-rómaiakkal. Átvészelték a hun, szláv, avar, bolgár, magyar, kun, úz, besenyő és tatár támadásokat, Bizánc, a bolgár-szláv állam, a Kék és az Arany Horda, valamint Sztambul fennhatóságát, nem is beszélve a magyar királyokéról. Keveredtek is mindenkivel, a nyelv megmaradt.

Tulajdonképpen tiszteletre méltó történet.