Méltó partnerre talált Áder János, aki nemrég járt Kuvaitban, a hazai politikai élet egyik, khm, legkevésbé színes egyénisége a Közel-Kelet, khm,  legkevésbé szórakoztató országát kapta feladatul. De miért is olyan uncsi hely Kuvait, és miért tűnt el a hírekből. Miután - semmiképpen nem az államfői vizit részeként - magunk is nemrég jártunk ott, megpróbáljuk következő kis sorozatunkban ezt összefoglalni. 

Ha a reptérből indulunk ki, Kuvait akár egy tök érdekes hely is lehetne. Tolonganak az emberek, a legkülönbözőbb égtájakról érkeznek a gépek,  nagy a nyüzsgés. Az persze gyanút kelt, hogy, ha abban az örömben részesülünk, hogy Kuwait Airways-zel repülünk, még az ülés zsebébe dugott kis szórakoztató magazinban sem sok figyelemfelkeltőt találunk az országról, pontosabban egyetlen  Kuwait Indbound hirdetést, amin egy kis rajzocska mellett olyan feliratok vannak, hogy  itt tök olcsón lehet vásárolni, és vannak mindenféle éttermek is, ami viszont a világ országainak legalább négyötödéről elmondható. Gyanúnk tovább fokozódik a vízumoztatásnál. Az Öböl országai általában  mindenféle szofisztikált módokon próbálják elérni, hogy a), a kutya ne menjen oda, vagy b)  csak akinek annyi pénze van, hogy csak na. Szaúd-Arábia gyakorlatilag nem ad vízumot gyaúroknak, a többiek meg rém drágán  "helyi szponzor" segítségével, sőt néhol még depozitot is kérnek. Kuwaitba viszont úgy lehet bemenni, mint kés a vajba. A vízumkérdőív három kérdést tartalmaz, de azt se nézik meg, ott a reptéren kitölthető, és csak egy három dínáros - 2400 ft - okmánybélyeg kell. Aztán már hajtanak is befelé az országba. 

bahrain.qatar-and-kuwait-172_1.jpg

Még mielőtt megnéznénk, mit is láthatunk (no, nem sok mindent) Kuvaitban, nézzük meg miért is mennek az emberek általában a Közel-Keletre.  Vannak, (elég sokan), akiket az ősi kultúrák épített maradványai vonzanak - ilyet bőven találni Egyiptomban, Izraelben, Jordániában, Libanonban, de még Bahreinben vagy Jemenben is. Vannak, akiket homokos tengerpartok, netán a búvárkodás, vagy az egyéb tengerparti élmények vonzanak, nekik az Emirátusok mellett ismét csak Egyiptom vagy Jordánia a céljuk. Vannak, akik a hagyományos romlatlan arab életformát szeretnék megnézni, olyan helyre vágynak, ahol az emberek még  handzsárt hordanak az övükben és egész nap a kávéházban ülnek - ezért mennek a kalandkedvelőbbek Jemenbe, a kevésbé kalandvágyóak Ománba. És vannak, akik a modern gazdagságot szeretnék látni, a hipermodern építészet extravagáns épületeivel, az arannyal díszített akármivel, a Lamborghini rendőrkocsikkal  - ők az Emirátusok mellett leginkább Katarba mehetnek (bár Bahrein is tud mit adni e téren). Aki pedig Istent keresi az - vallásától függően - Jeruzsálemben vagy Mekkában találja meg. (Szíria, Libanon,  Irak sok szempontból érdekes lehetne, de oda manapság csak  haditudósítók járnak.)  Kuvait egyetlen felsorolásban sem szerepelt.  De miért? 

Kezdjük talán az elején - ami értelmet ad bejegyzésünk kicsit talán talányos címének is. A Közel-Kelet ősi misztikus civilizációi azért nem hagytak nyomot Kuvait földjében, mert ez a föld akkor még egészen másutt volt. Apró rögök formájában, valahol Irakban, vagy akár Törökországban.  A Satt al-Arab ( a Tigris és az Eufrátesz egybefolyásából  létrejött folyó) még egyáltalán nem létezett, Mezopotámia  két nagy folyója egymástól néhány kilométerre,  kb. a mai Bászra magasságában ömlött a tengerbe. A mai Kuvait vidéke valamiféle sós mocsár volt "Tengerföld", vagy éppen sekély vizű sós tó, ahogy ezen a térképen is jól látszik. 

SeaLandMapKramerSciAmer.jpg

Bár - feltehetően - erről a vidékről származott az a dinasztia, amelyik Hammurappi fiai örökébe lépett (1. tengerföldi dinasztia) hazájukról még kevesebbet tudunk, mint uralkodásukról. Szép sumeresen hangzó neveik voltak. )  Ahogy a talaj megkötött, úgy lett a "Tengerföldből" rendes föld, homok, sivatag, de a sós víz még most is gyakran kiüt alóla. Nem valami barátságos vidék. 

MVC-030E.JPG

Egy kivétel azért van - a történelem iránt érdeklődők számára van egy kis földdarab Kuvaitban, ami kincseket rejt. És a rejt szót itt azért tessék szó szerint érteni. A Failaka-szigetről van szó.

Failaka map_1.jpg

Nem meglepő, ha nem hallottak még róla. A helyben dolgozók sem feltétlenül mennek ki. Azt pedig végképp nem lehet mondani, hogy túlreklámoznák a dolgot. Komp visz ki a szigetre Kuvait belvárosából, ami látszólag tök jó. Komp azonban naponta egyszer van, és igazán nem egyszerű kideríteni, hogy mikor. Mást mond az útikönyv, mást a szállodaportás, az internet éppen semmit, a kihalt kompkikötőben unatkozó indus pedig ad egy fecnit, amire rá van írva, hogy mikor és mikor nem.

ferry_1.jpg

A jegy is meglehetősen olcsó, alig 3 dínár - 2400 ft. A szigeten túl sok szórakoznivaló nincs, de szedni kell a lábunkat, ha látni is akarunk valamit. (Vagy biciklit esetleg kismotort bérelni, haha.)  Ennek ellenére a sziget igazi kincs. Itt rejtezik az a múlt, ami érdekessé teszi az országot. Itt ugyanis megvan mindaz, ami  szárazföldön nincs. Jó hétezer éve lakott hely, az Ubaid -kultúra idején települtek ide Mezopotámia őslakói. A sumer korban már a Dilmunhoz tartozó jelentős kikötőváros, Agarum volt a szigeten. Ma is állnak romjai. 

Failaka ruins 002.jpg

Ami még ennél is érdekesebb, az a világ kb. legkeletebbi görög temploma. De, hogy kerültek ide görögök? Hát Nagy Sándorral. Ők Ikarosznak nevezték a szigetet  (egyesek szerint azért, mert olyan közel van a Naphoz, mint Ikarosz - azért van folyton olyan marha meleg, mások szerint azért, mert a formája emlékeztetett arra a görög szigetre, amelynek közelében  Ikarosz útja szörnyű véget ért) , avagy Phülakionnak, így a mai elnevezése is erre megy vissza. Bizony kb. ez a legkeletibb nyoma a görög nyelvnek is. Igaz, a templomokon már erősen érződik az orientális hatás. Sőt, ez volt a római hódítás legkeletebbi pontja is. A szárazföldön fekvő Charax városát maga Traianus császár látogatta meg 116-ban keleti hadjárata  csúcspontján. Szóval ha másutt nem is, itt kétségtelenül történelmi helyen járunk. 

4_104627.jpg

Failaka ruins 007_1.jpg

Failaka ruins 006.jpg

Eljutni oda nemcsak azért kihívás, mert, ugye, a sziget ahhoz azért nagyocska, hogy gyalog járjuk végig (ha meg át akarjuk hozni a kocsit, akkor a baráti komp ár már egészen barátságtalanná válik), hanem azért is, mert igazán azért a helyieket (turistákról, ugye, nem beszélhetünk, hiszen ezt az állatfajtát itt nem ismerik) nem ez érdekli. Így aztán a  romokat a bujának éppen nem mondható növényzet között kajtatva kell megtalálni. A kikapcsolódni vágyó indus családok pedig csak néznek a hülye európaira, hogy mi rákot keres itt görög templomot. 

A hely ezen felül is magán hordozza az ország összes ellentmondását. A sok pénzből felújított Heritage Village és a  bájos kis park ellenére az egészen eluralkodik valami  keleties lepusztultság. Amit csak fokoz, hogy az egész ország leginkább turistalátványosságra emlékeztető tengerpartján egymás mellett sorakoznak a szétlőtt lerombolt, kihalt házak. Az első Öböl-háború emlékei, amit úgymond , meghagytak mementónak. Kimondottan kísérteties hangulatot kölcsönözve a kikapcsolódásnak. 

DSC02377jpg-1576929_lg.jpg

IMG_0246.JPG

IMG_2762.JPG

De ne rohanjunk ennyire előre - az egykori Tengerföld az arab hódítás után sem lett éppen a világ közepe. Volt területén egy jelentős csata valamikor a korai középkorban, de a mocsári arabokat (akkor így hívták  e vidék lakóit)  sokáig az arab történelem is csak a lapok margóján levő széljegyzetekben emlegette. Az olyan fényes városok lakói, mint Kairó, Bagdad vagy éppen Damaszkusz meglehetős lenézéssel viszonyultak a szegény rokonokhoz. (Mára ez ugye nem egészen így van.) Kikötője azért továbbra is érdeklődést váltott ki a külföldiekből -1521-ben portugál erődöt építettek ide (ebből mára semmi sem maradt). 

Kuvait városát 1613-ban  alapították, és hamarosan Bászrából települtek ide kereskedők. (Engedélyt is kértek az akkor itt élő törzs vezetőitől erre.) És ők szépen felvirágoztatták Kuvait kereskedelmét. A huszadik század elejére az Oszmán Birodalom legtávolabbi szegletének nyüzsgő kikötője volt. Tele tevékkel, vitorlásokkal, gyöngykereskedőkkel, és - sőt talán legfőképp  - csempészekkel. Hogy képet alkothassunk róla, íme egy korai fotó: 

Kuwaitgate.jpg

Kuvait formálisan az Oszmán Birodalom része volt, a helyi seikh - a 18. század közepe óta a mai is uralkodó Szabah család egyik tagjai - alkormányzói státuszban volt. A szultán uralma ugyan több-kevésbé formális volt, de Bászrából, a tartomány székhelyéről  azért néha el-eljöttek ellenőrizni, hogy hogy mennek a dolgok. Amikor aztán 1881-ban a birodalom államcsődöt jelentett, a Fényes Portánál úgy gondolták, valahogy javítani kellene az adóbehajtás hatékonyságán. Midhat pasa helyből el is kezdte szuttyongatni Kuvaitot is, hogy ugyan már a kereskedelmi bevételekből jusson valami Sztambulnak is.  Mubarak al-Szabah seikh viszont (aki féltestvére meggyilkolásával került hatalomra) úgy érezte, ez már túl sok lenne a jóból, és inkább a britekhez fordult. 1899-ben alá is írt velük egy szerződést, amiért cserébe a britek ígértek neki évi 15 ezer rúpiát. (Szóval annyira azért neki se ment jól a bolt. )  Ez és a későbbi angol-török szerződés is csak autonóm, de nem szuverén területként határozza meg Kuvaitot, amelynek vezetője egy bizonyos terület felett rendelkezik, és egy kicsit nagyobb területen szedhet adót. De nem mint király, hanem, mint - brit felügyelet alatt álló - török alkormányzó (kajmakám) 

Az első világháború után változott a helyzet. Kuvait - brit uralom alatt - formálisan is elvált Iraktól. Ezt 1932-ben szentesítették egy szerződésben. Ezek voltak egyébként a város legnehezebb évei. Felfedezték a mesterséges gyöngyöt, a gyöngyhalászok munka nélkül maradtak, a kereskedelem pangott. Sebaj 1938-ben olajat találtak a sivatag alatt. És ez mindent megváltoztatott.  Az addig érdektelen földdarab nagyon is érdekes lett. Egy szédületes sikertörténet indult el - ami mostanra (valljuk meg) unalomba fulladt. Hogy hogyan, azt holnap megtudjátok. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr365674921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.