Egyszer egy ismerősöm, aki rendszeresen járja Latin-Amerikát, hazatérve lelkesen mesélte, hogy Caracasban géppisztolyt nyomtak az oldalához, és úgy kényszerítették, hogy adja oda az összes pénzét. Az egész éjszakát a rendőrségen töltötte, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet. Majd csillogó szemmel tette hozzá: "Az egész élmény vakon megérte azt a sz*ros ötven dollárt." Nos, neki nem szól ez a poszt. Rajta kívül mindenki másnak igen. 

Az utazás alapvetően a legjobb dolog, ami az emberrel történhet, és nem jár érte börtön. Az élményből azonban sokat le tud vonni, ha úgy érzed, hogy átvertek, vagy tényleg át is vertek, esetleg megloptak, kifosztottak. Utazni - hacsak nem dönt úgy valaki, hogy a kies szomáli tengerparton szeretné tölteni a vakációt - nem veszélyes. Normális esetben erőszakos bűncselekménytől nem kell tartanunk.  A terrorizmus is csak a világ egy igen kis - és nem túl turistás - részén valós probléma. Az itt leírtakba még anyagilag sem rokkanunk bele. Általában, ha ki is fosztanak, csak némi pénzt, esetleg útlevelet, bankkártyát visznek el. A kártyát le lehet tiltatni, az útlevelet lehet pótolni. Az átverések is átlalában csak kisebb összegek megszerzésére irányulnak. Szóval az egészben igazán az érzés a rossz. Hogy odamész, jól akarod magad érezni, ezek meg jól átvernek, és telefonálgathatsz, pénzt szerezhetsz, magyarázkodhatsz ahelyett, hogy azt tennéd, amiért jöttél. Jobb elkerülni. Már ha lehet. Egy brit utazási honlap most összegyűjtötte a - szerintük - 40 leggyakoribbat. Mi magyarok a világnak olyan különleges helyén élünk, hogy jó néhányért még utaznunk sem kell. Idejönnek házhoz. 

UTCAI PRAKTIKÁK

1. Karkötő ajándékba

Agresszívan kedves helyiek (ez a típus sokszor elő fog még kerülni) odalépnek hozzád, és elmondják, hogy itt náluk helyi népszokás, hogy barátságuk jeléül karkötőket adnak az idegeneknek. (Ez egy világszerte elterjedt népszokás.) Amikor mondod, hogy de nem akarsz venni semmit, mondják, hogy de ez ingyen van. Ha hagyod magad, vagy pénzt kérnek (adománynak), vagy el akarnak adni valami mást, és megsértődnek, ha nem veszed meg jó sokért, vagy ezt csak elterelésnek használják, hogy kizsebeljenek. 

Megoldás: A pénzed sose legyen mások számára elérhető helyen. Ha mégis muszáj, csak némi apró legyen a zsebedben. Amúgy meg ne hidd azt, hogy bármi is ingyen van egy a tiédnél is szegényebb országban. Kedvesen, de egyértelműn közöld, hogy nem kéred. Van már ilyen, és fejezzék ki máshogy a barátságukat. Például úgy, hogy most lekopnak. Ha nagyon tetű akarsz lenni, akkor elfogadod, megköszönd, és gyorsan elhajtasz valami tuk-tukkal. Sokat nem nyersz vele, filléres vacak. (Viszont, ha már hosszú út végén vagy, és rémesen eleged van a tolakodó my_friendekből, akkor ez egyike lehet az örömteli, apró elégtételeknek. Igen, egyszer te verted át őket.) 

2. Rózsa az asszonynak, lufi a gyereknek

Egy kedves, mosolygós árus odalép a barátnődhöz egy rózsával, és felajánlja neki (rosszabb esetben lufival a gyerekhez). Asszony/gyerek elveszi tőle. Majd odalép hozzád, és megmondja az árat. Visszavenni persze nem akarja. Az ár pedig nem igazán baráti. (A rózsás verziót itthon nem láttam még, a lufisat sajnos igen.) 

___01.jpg

Lufiárus - a jobbik fajtából. 

Megoldás: Az egyik legszemetebb átverési technika, mert - különösen a lufis - nehezen kivédhető. Stabil, kiegyensúlyozott régi kapcsolatban már elmegy, hogy még amikor közelít a csávó/nő keményen rászólsz, hogy hagyja békén a feleséged, és nem kértek semmit, de ismerkedős-romantikus fázisban, amikor villogni akarsz a nőnek, még ez se tesz jót a bimbózó kapcsolatnak. Az se, hogy olyan sóher vagy, hogy nem akarod kifizetni azt a sz*ros öt eurót a rózsáért (nem akarod). A gyerekes megoldás még szemetebb: a gyerek, ha lufit lát, lila köd lepi el éledező elméjét. Nem tudod komoly kofliktus nélkül kitépni a kezéből. Azt meg még nem fogja fel, hogy azért a gethes lufiért, ami amúgy is kidurran negyed óra múlva az ezer forint igazán nem jó ár. Az egyetlen megoldás, hogy még mielőtt megszólítana, elrántod a gyerket és elindultok az ellenkező irányba. 

3. Az elejtett gyűrű (telefon)

Az emberi kapzsiságra építő, faék egyszerűségű, és könnyen kivédhető trükk. Valaki felvesz egy "leejtett" ékszert, telefont akármit. Megkérdezi, nem te ejtetted-e el (nyilván nem). Ha rávágod, hogy igen, akkor egyrészről egy sötét hazug állat vagy, más részről viszont kér némi pénzt (sokat) a "becsületes" megtalálónak. Ha nem, akkor el akarja adni neked, ezt a "csodás ékszert", "potom pénzért" - jóval többért, mint amennyit ér. 

Megoldás: Tök egyszerű: Nem az enyém, nem veszem meg. Ékszert amúgy is csak boltban, nem az utcán veszünk. Telefont is. 

3. A baba

Egy nő neked löki, adja, megkér, hogy fogd meg a csecsemőjét (nagyrészt nem valódi, játékbabával van helyettesítve). Míg neked le van foglalva mindkét kezed, a társai kizsebelnek. 

Megoldás: Lásd mint fent. Az értékeket ne hordd hozzáférhető helyen. 

4. Itt a piros, hol a piros (és társai)

A játék igen ismert, alapértelmezetten három pohárral és egy golyóval játsszák. Előbb hagynak nyerni, aztán megkopasztanak. (Vagy míg bámulkodsz, kizsebelnek.) 

__________1111.jpg

Képünk illusztráció.

Megoldás: Ki az a marha még, aki bármiféle ilyen játékba beszáll? De tényleg? És ki áll le ezt a marhaságot nézni? 

5. Az elejtett pénztárca

Alapvető pszichológiai ismeretekre épülő kis trükk. Eléd kerül egy - láthatóan  lopott - pénztárca a földön. Ilyenkor önkéntelenül is meggyőződsz arról, hogy a tied megvan-e. És akkor lecsapnak a zsebtolvajok, és elcsenik tőled. 

Megoldás: Sokszor írtuk. Hozzáférhető helyen semmi pénz, érték ne legyen. 

7.  Az összekoszolt ruha

Valaki lefröcsköl-leönt valami trutyival. Aztán egy jótét lélek (véletlenül?) odalép hozzád, és segít letisztítani. A honlap szerint Latin-Amerikában honos ez a trükk, én hasonlóval Delhiben találkoztam. Az úgy végződött, hogy a "szolgálataiért" jókora pénzt akart kérni az ember. (Állítólag itt is van zsebeléses verzió is.) 

Megoldás: Lehet, hogy durván hangzik, de a fejlett világon kívül SENKI SOHA nem érhet hozzád, se a cuccaidhoz. Akármilyen segítőkész és kedves. Pénzt fog kérni érte. És ez a jobbik eset. Lehet, hogy szemétnek fogsz tűnni, de akár az enyhe tettlegességig is el kell menni. Ha hozzád akar érni, üss a kezére. Ha "segíteni" akar, és megfogja a csomagodat, kiabálj rá, hogy azonnal tegye le. Hisztis, hülye fehérembernek fognak nézni, de megmarad az összes csomagod, és megkíméled magad a felesleges alkudozásoktól, hogy mennyit is adj a "önzetlen segítségért".

8. Ugyanez cipőpucolóval

Valaki ráejt a cipődre egy kefét. Majd pénzt kér, mondván, hogy kifényesítette. 

Megoldás: Kiröhögöd. Általában az európai ember, ha ilyen helyeken jár, nem olyan cipőt visel, amit fényesíteni lehet. 

___02.jpg

Európában már igen ritka jelenet.

9. A jós(nő)

Az oldal idős hölgyet ír, én már fiatal férfival is tapasztaltam. Kéretlenül ad neked valami szerencsehozó tárgyat, megfogja a kezed, aztán jósol belőle. Ha meg nem akarsz érte fizetni, hatalmas patáliát csap. 

Megoldás: Ez is alapvetően a harmadik világból ismert dolog. (Én Indiában tapasztaltam.)  Az első aranyszabály - akárki közelít hozzád, még mielőtt bármit kérdezne, bármit mondana, bármidhez hozzáérne, te már egyértelműen mondod neki, hogy NO.  Amúgy meg mint fent, hozzád nem nyúlhat senki. Én egyszer elegyedtem beszélgetésbe egy hasonló jóssal, mondta, elmondja, hogy hogyan lehetek szerencsés és gazdag, mondtam neki úgy, hogy nem költöm a pénzem jósokra. 

10. A fotós

Leginkább  - akárcsak a rózsás - az ifjú párokra bukik. Ha egymást fényképezitek, odamegy, és elkéri a gépet, hogy majd csinál rólatok egy közös képet. Jobb esetben pénzt kér érte, rosszabb esetben elfut a fényképezővel. 

Megoldás: Ha nagyon akartok közös képet, ti kérjetek meg valaki helyit, aki láthatóan megbízható, idősebb, jól szituált, családos ember, vagy  a szállodátok dolgozója, éttermetek pincére stb. Aki önként ajánlkozik, gyanús. 

11. A muzsikus

Általában angol nyelvű országokban jelenik meg, és szintén angolul jól beszélő turistákat keres magának a muzsikus, aki hosszan beszél az ő művészetéről, majd átad egy cédét a zenéjével, amiről csak eleinte hiszed azt, hogy ingyenes. Aztán kiderül, hogy nagyon nem. Mivel általában  azért nem egy vonósnégyes tagjáról van szó, a dolog - a honlap szerint New Yorkban - rendszeresen torkollik némi fenyegetésbe, ha nem fizetsz. (Nekem brazil cédém lett így. Nem volt agresszív, de rém sokat beszélt a csávó, és úgy láttam, gyorsabban szabadulok, ha megveszem. Semmi baj nincs vele, de tök átlagos brazil zene.)

___03.jpg

Végül is megérdemelte, hogy megvegyük a cédéjét. 

Megoldás: A kedves idegentől mindig óvakodj, ha ingyen akar adni bármit is. Mielőtt kézbe vennél bármit, kérdezd az árát. Ilyen helyzetekben soha semmi nincs ingyen. Ingyen cédét nagy cégektől hivatalos formában kapsz csak. 

12. A drogüzlet

Máshonnan is hallottam már, hogy ez a dolog Thaiföldön létezik: tuktukos ajánl neked drogot, miközben partira igyekszel. Az átadáskor pedig hopp előkerülnek a rendőrök. És jó, ha megúszod némi megvesztegetési pénzzel. 

Megoldás: Ne vegyél drogot. Tuktukostól meg pláne ne. 

ÚTON

13. Taxisok

Hát azt hiszem, ezt a magyar közönségnek nem kell bemutatni.  Hiénás taxisok, túlszámlázók nem csak nálunk vannak. A turistát sok helyen igyekeznek levenni. Különösen a pályaudvarokon, reptereken, látványosságok közelében. Ott gyakran még azok is pénzt kérnek, akik csak megmutatják, hogy melyik taxiba üljünk be. 

___04.jpg

Taxisok Indiában - nem mind akar átverni. 

Megoldás: Sajnos sok helyen elkerülhetetlen a taxizás. Ilyenkor a legjobb, ha a hivatalos, fix árú szolgáltatást vesszük igénybe. Tájékozódjunk a társaságokról jó előre. Ahol van lehetőség, ott inkább kockáztassuk meg a roamingdíjat és hívjunk telefonon taxit. Ha ez nem megy, akkor se ahhoz üljünk be, amelyik ajánlja magát. Nézzünk egy másikat. Ha nem akarja bekapcsolni a taxamétert, szálljunk ki. Végső esetben, ha senki sem akar taxaméterrel menni, fogassunk a rendőrrel taxit. (Megtörtént Marokkóban.) Persze azzal is lehet csalni. (Vietnamban külön rá is kellett szólni a csávóra, hogy ne babrálja már métert, mert látjuk, ahogy ugratja.) 

14. Az éjszakai busz

Szintén Délkelet-Ázsiában honos átverés. Olcsón adnak jegyet az éjszakai buszra, aztán hirtelen felmerülnek mindenféle extra költségek, a busz meg megáll, hogy most bizony meg kell aludni valahol, és a szálloda nem éppen a legolcsóbb, de más nincs a környéken. 

Megoldás: Ez igen gyakori a Bangkok-Siem Reap útvonalon. Nos, ott sokkal inkább megéri repülni. Egyébként pedig általában sok busztársaság van. Ne gyanús ügynököktől vegyük a jegyet, hanem a buszpályaudvaron egy megbízhatóbb cég saját standján. 

15. Trükközés az apróval

A taxisok jó szokása ez is. Különösen a reptérről befelé jövet, amikor még láthatóan nem ismered a helyi pénzeket. "Leejtik" az aprót, aztán valami sokkal kisebb névértékű pénzt nyomnak a kezedbe. (Papírpénzzel is megy - engem Isztambulban a régi sok nullás török lírával próbált egy helyi taxis hasonlóan átverni, nem ment neki, meg is haragudott.)

Megoldás: Még odabent a kocsiban megszámolod a pénzt. Akár többször is. Addig nem szállsz ki, amíg a korrekt visszajárót nem kaptad meg. Ha gáz van, a szállodai személyzettől kérsz segítséget. 

16. A kidurrant gumi

A trükkös lopások egyik jól ismert alfaja, itthon is gyakorolják, de mi speciel Spanyolországban futottunk bele. Az autópályán levillognak, hogy valami baj van a kerekeddel, a következő parkolóban pedig készségesen megpróbálják "megjavítani", miközben kivágják a gumidat, majd kicsit később amikor eldurran a gumi, "véletlenül" pont akkor érnek utol. Amíg "segítenek" kereket cserélni, kirámolják a nyitva hagyott kocsiból az értékeket. 

Megoldás: Ilyen helyzetben ha kiszállsz, azonnal zárd be a kocsit. Minden érték maradjon hozzáférhetetlen. 

17. Zsebtolvajok a vonaton

A fel és leszállást szeretik. Te csak akkor veszed észre, hogy valamitől megszabadítottak, amikor a vonat már megy, ők meg rég leszálltak.Szeretik a zsúfolt vonatokat. 

indiaecotrain12.jpg

Megoldás: Nehéz védekezni, mert vannak országok, ahol általában nagy a lökdösődés fel- és leszálláskor a vonatokon. Nehéz mindenre odafigyelni. Amennyire lehet, azért figyelj oda, és - ezt már sokszor mondtuk - sose legyenek hozzáférhető helyen az értékeid. Ha erőszakkal tépi le a táskád, és leugrik a vonatról, akkor gyakorlatilag semmit nem tudsz tenni ellene, de ez azért elég ritka. 

18. A  feledékeny taxis

A reptérről megérkezve segít bepakolni a szállodában, majd sietve elhajt. De egy kisebb cucc azért bent marad a kocsiban. Állítólag az Egyesült Államokban szokás ilyen csúnyaságot csinálni.

Megoldás: Ehhez azért rém rutintalannak kell lenni. Az embernek általában könnyen megszámlálható számú csomagja van, és ezt meg is számolja, amikor kiszáll a kocsiból. Ennyi. Amúgy meg taxisok lásd, mint fent. Ha telefonon hívtad, utána is tudsz szólni. 

TRÜKKÖS SZOLGÁLTATÓK

19. Telefonáló boltos

Míg hitelkártyával vásárolsz a boltos látszólag telefonon beszél. Valójában lefényképezi a kártyádat, aztán megpróbál a számával visszaélni. (Nyilván nem ő, hanem, bűntársai - ez azért már egy szervezettebb, nagystílűbb történet.)

Megoldás: Kivédeni nehéz, de jó tudni, hogy az ilyen trükkökkel megszerzett pénzt, ha időben észleled, megteszed a feljelentést, végigjárod a szolgálati utat a bankok elég nagy biztonsággal visszautalják a számládra. Van vele bosszússág, ügyintézés sok, de jó esetben meg lehet úszni veszteség nélkül. 

20. A lassú boltos

Itthonról is ismert jelenség: a visszajárót a boltos (bár itthon inkább taxisokkal szokott ez megesni) sokáig keresgéli, lassan számolgatja. Minden egyes érménél rád pillant, hogy hátha megunod, és nála hagyod. (Indiában pofátlanabbul csinálják, egyszerűen mosolyogva közlik, hogy No change, Sir! - vagyis nekik aztán nincs aprójuk.) 

Megoldás: Türelem és rezzenéstelen ábrázat. Kivárod. Az utolsó fillérig. Az indusnak meg szólsz, hogy jó, akkor a szomszéd boltban felváltod. Mert nem a nyavalyás hat rúpiája a fontos, hanem az elv, hogy téged ne akarjon átverni. 

21. A bombaüzlet

A taxis - tuktukos, miközben kedvesen elbeszélget veled, elvisz valakihez, aki egy egészen csodás üzletet ajánl. Kedves, jól öltözött ember, aki hamar barátságába fogad, és elmondja, hogy itt náluk sokkal olcsóbban tudsz venni ékszert, gyémántot, szőnyeget stb., mert ő közvetlenül a gyártótól, bányásztól stb. szerzi be, és otthon majd háromszor ennyiért adhatod el. Valójában jó esetben annyiért veszed meg, mint bárhol máshol. Csak éppen rosszabb lesz. 

Megoldás: Végig se hallgatod. Kedvesen udvariasan elmondod, hogy nem, köszönöd, nem veszel semmit. Akkor se vedd meg, ha tetszik. Vegyél máshol hasonlót. Olyan helyen, amit te választottál. 

22. Álorvos

Szintén jól öltözött, angolul jól beszélő ember ajánl neked kamu orvosi számlákat, hogy majd otthon elszámoltatod a biztosítóddal. Akárcsak az aranygyűrűsnél, itt is az emberi kapzsiságra építenek. A biztosítód persze körberöhög a számlákkal. Nyilván azon a héten a tizenhetedik vagy, aki megpróbálja ugyanazt elszámolni. 

Megoldás: Egyszerű. Nem mész bele az ilyen üzletbe és kész. 

23. Álrendőr

 A legveszélyesebb, és gyakorlatilag kivédhetetlen  trükkök egyike. Rendőrnek látszó egyének állítanak le. Ha kocsiban vagy bírságolnak, és közben vesznek ki ezt-azt a gépjárműből, míg nem figyelsz oda, ha gyalogosan mozogsz, elkérik a pénztárcádat, irataidat, mondván "hamis pénzt keresnek" és kicsit kevesebbet tesznek vissza. Általában olyan országokban teszik ezt, ahol amúgy a valódi rendőrökről is feltételezed, hogy elég korruptak, és hajlamosak az önkényeskedésre. 

Megoldás: Nem nagyon van. Ha alaposan végigszámolsz mindent, és kiderül, hogy hiányzik némi pénz, és ezt finoman szóvá teszed talán "megtalálják félrecsúszva valahol" de koránt sem biztos. Keménykedni nem érdemes, mert bőven lehet, hogy valódi rendőrt szippantott be az erő sötét oldala. Ha kisebb összeg hiányzik - pár ezer forint - egyszerűbb veszni hagyni. Ennyit a valódi rendőrök is legombolnának rólad egy jó kis közlekedési kihágással. 

24. Kamu jegy

Sorban állsz, hogy jegyet vehess - vonatra, koncertre, fesztiválra. A sor lassan halad, te meg unod. Majd megjelenik valaki, aki valami mesével olcsóbban - vagy akár kicsit drágábban, de legalább azonnal - jegyet adna el feketén. Aztán a bejáratnál (vonaton) az ellenőrzésnél körberöhög az ellenőr. Nem kell ezért se külföldre menni, elég egyszer megközelíteni a Szigetet. 

Megoldás: Nehéz ügy. Vannak ugyanis pontjai a világnak, ahol tényleg foglalkoznak azzal nepperek, hogy felvásárolnak jegyeket, amíg vannak (vagy olcsóbbak), aztán eladják drágábban. És ezek ettől még tök valódi jegyek, csak valaki keres rajtuk.  Tehát az ajánlat messze nem biztos, hogy átverés (annó sokat utaztunk így vonaton a posztszovjet térségben, a pénztárban már nem volt jegy, de feketén még bőven). Ha nem vagy ismerős a helyen, nem tudod, hogy néz ki a valódi jegy, ha csak a gyanútlannak kinéző turistákra próbálják rátukmálni a cuccot, inkább ne vegyél.  Akkor érdemes ebbe belemenni, ha ez láthatóan népszokás, és a helyiek is nagyban űzik az ipart.  Bár  a britek nem említik, meglehetősen hasonló a helyzet a fekete pénzváltókkal.  Van olyan, hogy átvernek, van, hogy a csomó helyi pénz helyett újságpapírt kapsz. De nem lehet  azt mondani, hogy kerüld az utcai pénzváltást, úgy en bloc, mert bőven van olyan része a világnak, ahol  ez általános, elfogadott, és teljesen rendezett üzlet. Másutt meg a helyi kormány hülyeségei miatt jelentősen eltér az utcai és a banki árfolyam (elárulom, nem a bankban kapsz több pénzt). Nézd meg mit csinálnak a helyiek, ha ők is ezt teszik,  akkor nem lehet túl gázos.

A BENNSZÜLÖTTEK

25. A segítőkész bennszülött

 Meg kell mondanom, azt, amit a blog leír, én még sosem tapasztaltam, és láthatóan a fejlett világ szervezett bűnözői csoportjaira lehet jellemző. Valaki segít neked használni a jegyvevő-parkoló-pénzkiadó automatát, és közben jó közelről megnézi a PIN kódodat, ezután ellopják a kártyádat, te meg fizetsz. Ez azért elég ritka lehet, de a "segítőkész helyi" viszont egy meglehetősen gyakori jelenség. A harmadik világban gyakorlatilag bárhol belefuthatsz olyan emberbe, aki majd megmutatja, elkísér, elhozza neked stb. Ezt pedig gyakran kínos jelenetek követik, amikor ő pénzt kér, majd megsértődik, ha nem adsz. Esetleg elvisz a nagybátyja boltjába, hogy vegyél valamit. 

___05.jpg

Nargisza, a kedves, segítőkész helyi, akivel tényleg megérte találkozni. 

Megoldás: Az első elég egyszerű. Mindig oda kell figyelni, hogy senki se lássa a PIN kódodat. Ha alapból mindig hárítasz az ilyen helyzetekben, sok pozitív élménytől is elzárod magas. Volt már olyan élményünk, amikor véletlenül összefutottunk a városi helytörténésszel, ő pedig leült mellénk és fél órát mesélt a vár történetéről, és még nekünk kellett rábeszélni, hogy legalább a közben elfogyasztott sörre hadd hívjuk meg. A kártyás ügyekről már írtam fentebb - a pénzt, amit leemeltek, ha időben bejelentést teszel, rendszerint visszaadják. A másik nehezebb. Ugyanis - meglepő - de vannak vidékek, ahol az emberek tényleg alapból kedvesek a külföldivel, és tényleg igyekeznek segíteni, beszélgetni, büszkék a városukra, és szeretnék megmutatni stb. Aranyszabály talán egy van - az ilyen emberekkel általában olyan helyen futsz össze, ahol az utóbbi években te vagy az első turista. Ahol rendszeres nagy forgalom van, sok turistával, bazárral, ott semmi sincs már ingyen. Ilyenkor, ha mégis kedved van ahhoz, amit az ember ajánl, kérdezd meg, hogy mennyi is az annyi. Ha mond egy összeget, és azt elfogadod, akkor ebből is lehet pozitív élmény. Ha azt mondja, hogy as you like, Sir, küldd el. Abból csak veszekedés lesz a végén. 

26. Térképárus

Nem tudom, miért ide sorolták, és miért nem az előző rovatba, de mindegy. Utcán próbálnak neked térképet eladni, és míg valaki azt az arcodba nyomja, a másik kizsebel. A trükkös lopásnak egy másik módja. 

Megoldás: Leírtam már többször. Utcán senkitől semmit, nem érdemes venni. A pénz meg ne legyen elérhető helyen. (Jó, üdítőt, utcai kaját nyilván az utcán veszünk, de az más kérdés, azt a helyiek is ott veszik. A turistáknak mindenféle marhaságot áruló, gyakran bevándorló származékokat kerüljük el. Ezt most minden rasszizmus nélkül mondtam.)

27. Koldusok

Koldusok a világon mindenütt vannak.  Általában a turistát maximum városképileg zavarják, és maga dönti el, akárcsak otthon, hogy ad-e vagy sem. Gyakran azonban - elsősorban a kevésbé fejlett részein a világnak - ráakaszkodnak a külföldire, nyaggatják, követik, bökdösik. Máskor - ez inkább a közepesen fejlett, európai régiókra jellemző - agresszívabbá válhatnak, vagy zsebeseket leplezhetnek. 

Megoldás: Azt, hogy akar-e adakozni, mindenki maga dönti el. Én személy szerint olyanoknak a szegény országokban sem adok, akik láthatóan kipécézik maguknak a külföldit, és rá se hederítenek jobb módú honfitársaikra. A fejlettebb világban más a helyzet. Ott általában élek a gyanúperrel, hogy a koldusok jelentős része a maffia alkalmazottja, vagy mondjuk így, nem feltétlenül önhibáján kívül került nehéz helyzetbe. A zsebtolvajlásokról már sokat írtunk, egyébként pedig mindenkit vezéreljenek saját erkölcsi megfontolásai, érzései, anyagi lehetőségei. 

28. Ingyen masszázs

Állítólag a Karib-szigeteken gyakori, hogy a tengerparton odalép hozzád egy masszőr kinézetű masszőr, és csak úgy bemutat rajtad néhány fogást. Majd pénzt kér, mondván, ő már megmasszírozott. 

Megoldás: Mint a jósok esetében. Amikor közelít, már mondjuk hangosan érthetően, kézmozdulattal kísérve, hogy NO. 

29. A nő

Nem csak az általános emberi kapzsiságot fedezték fel maguknak az átverők, trükkös tolvajok és társaik, hanem a hímnem egyes egyedeinek nagyra nőtt egóját is. Szórakozóhelyen, csinos fiatal nők kezdenek el flörtölgetni - rendszerint elázott - csávókkal, ami előbb meghívásba torkollik, majd - legjobb esetben - egy erősen túlméretes számlában. Van, hogy szex is lesz belőle, aztán pénzt kérnek, aztán, ha nem kapnak, rendőrt hívnak, hogy meg lettek erőszakolva. (Ennél kicsit nyíltabb, amikor egy éjszakai szórakozóhelyen ismerkedik meg valaki egy nővel - és az fullad irdatlan túlszámlázásba, mert a hölgy kb. folyékony aranyat rendelt magának. ) 

___06.jpg

"Lányok" Bangkokban - szeretni fognak, de nem ingyen. 

 Megoldás: Tegyük azért tisztába a dolgokat: Aki egy éjszakai szórakozóhelyre betér, akármilyen gyanútlan, és akármilyen részeg, tudja, hogy nem annyiért iszik meg egy kólát, mint a mekiben. Hát még, ha nem kólát iszik. Árlistának viszont ott is kell lennie, és a pincérnek, ha előre megkérdezik tőle, hogy mennyibe fog kerülni a hölgy itala, valós választ kell adnia. Nincs olyan, hogy "Ittunk két sört, és százezer forintba került". Vagy ha van, akkor rendelés előtt nem kérdezte meg, hogy mennyibe is fog kerülni. Amúgy pedig mindenki nézzen magába (magára), és tegye fel a kérdést:én vagyok-e Brad Pitt. Amennyiben a válasz nemleges, akkor próbáljon megküzdeni azzal a ténnyel, hogy egy tök ismeretlen városban, egy tök ismeretlen nő másfél perc beszélgetés után bizonnyal nem szimpátiakapcsolatot  akar vele kezdeményezni. Jó esetben csak prostituált, aki pénzért hajlandó vele szexelni. (Pénzért! Nem ingyen, szerelemből! A "barátnő feelinget" ne keverjük össze a szimpátiakapcsolattal!) Rosszabb esetben lehúzós prostituált, aki mellé még egy kis túlszámlázásba is beleviszi, vagy ellop tőle ezt azt. Még rosszabb esetben szimpla tolvaj, így csak a pénzét veszíti el a csávó, és még nem is dug. Ez mindig így van. Ha dugni akarsz, és egy nő odaül melléd, és beszélgetni kezd veled, kérdezd meg, hogy mennyi. Ha árat mond prostituált volt, ha nem, akkor csak lopni akart. 

30. Vigyázz, zsebtolvajok!

Igazán trükkös lopás, ismét pszichológiai  trükkel. "Kedves helyi" figyelmeztet, hogy vigyázz, mert itt zsebtolvajok ólálkodnak. Erre önkéntelenül ellenőrözd a cuccaidat. Ezt a társa kifigyeli, és megpróbál megszabadítani tőlük. 

Megoldás: Ugyanaz, mint eddig, érték ne legyen elérhető helyen. 

31. A törött fényképező

Helyiek odajönnek hozzád, hogy fényképezd le őket. A fényképező nem működik. Erre felháborodnak, hogy te rontottad el, és fizesd ki. 

Megoldás: Nem foglalkozol velük. Ha agresszívak kezdenek lenni, és feszkó van, a legrövidebb úton beszállsz egy taxiba, és a szállodádba mész, oda nem mernek követni. 

32. Beszélgessünk angolul

A magyar turisták többségét, aki külföldiül egy kukkot se tud, nem fenyegeti ez a veszély. De, aki kicsit is jobban beszél angolul az átlagnál, belefuthat. "Kedves helyiek", mondván ritkán látnak külföldit, leülnek vele "gyakorolni az angolt", ami aztán a nagybátyjuk boltjában vagy egy drága étteremben ér véget. Jobb esetben csak meghívatják magukat vagy rá akarnak venni ajándéktárgyak vásárlására, rosszabb esetben jön a túlszámlázás. 

Megoldás: Nehéz dolog ez is. Ugyanis van a világnak egy - elég jelentős - része, ahol a külföldi, aki jól beszél angolul, tényleg ritka jószág, és tényleg vannak emberek, akik csak úgy puszta gyakorlás kedvéért leülnek vele beszélgetni. És így - elég gyakran - nagyon kellemes élményekbe is bele lehet futni. (Nem, hogy te fizetsz, de még meg is hívnak - pl. pezsgőzni a Tiraszpoli Állami Egyetem végzős angol szakosai a Dnyeszter partján.) Gyakran érzed úgy, hogy ha meg is hívatja magát az illető, végül is rendben volt a dolog.  Minimális odafigyeléssel - mindent szépen megkérdezel, hogy mi, mennyibe is kerül - a rossz élményeket általában el lehet kerülni. 

33. Éttermi trükk

Amit a blog leír - egy ember látszatra ingyen ad kaját, majd pénzt kér érte -, meglehetősen ritka az olyan vidékeken, ahol mi is jártunk. Sokkal gyakoribb - igaz, az előző fejezethez tartozik inkább - hogy az étteremben látszólag ingyenes dolgokért pénzt kérnek. Az asztalra kitett mogyoró, kenyér, víz a legtöbb helyen ingyen van, akárcsak a díszítés, amit az étel mellé tesznek. Aztán van, ahol ezért jó sokat felszámolnak. 

Megoldás: Mindent tisztázni kell előre, hogy mennyibe kerül. Mindenről megkérdezni, hogy ez most külön fizetős-e. (Bár a gyakorlatban ezek általában nem túl drágák, így az ember inkább bennük hagyja azt a pár eurót, és nem ad cserébe borravalót.) Semmit nem kérünk, és nem fogyasztunk el, amiről nem tudjuk, hogy mennyit fognak érte kérni. Ez elég egyszerű szabály. Amúgy meg érdemes kerülni a túl turistás éttermeket, ahol helyiek esznek, ott kisebb az esélye az átverésnek. 

34. A levél

A trükkös lopás és trükkös koldulás keveréke. Gyerekek azzal keresnek meg, hogy segíts nekik levelet írni. Ezzel persze sanyarú sorsukat ecsetelik, aminek a vége némi adomány kérése. (Vagy esetleg közben eltulajdonítanak ezt-azt.) 

Megoldás: A trükkös koldus egy kellemetlen élmény. A sanyarú sorsát így-úgy ecsetelő gyermektől kezdve az angolul kiválóan beszélő indusig, aki előbb az ország gazdasági helyzetéről kezd el veled beszélgetni, csak később tereli a szót a sajátjára, sok faja van. Mivel már leültél vele beszélni, kommunikáltál, és végighallgattad, nagyon kellemetlen mindenféle adomány nélkül távozni. Vagy már akkor lerázod, amikor még csak közelít - lásd a jósnál leírtakat - vagy gyorsan adsz egy keveset és távozol. 

35. Adománygyűjtés

Utcán odalépnek hozzád, és egy aláírásgyűjtő ívhez kérik az aláírásod. Aztán pénzt is. 

Megoldás: Adakozni szép dolog, de úgy érdemes, ha előbb meggyőződsz arról, hogy a pénzed, akármilyen kevés is, arra érdemes helyre megy. A harmadik világ utcai adománygyűjtéseinek nagy százaléka kamu. Mint a jósok esetében - még mielőtt szóra nyitná a száját, és megmutatná az ívét, egyértelműen a szemébe nézel, és annyit mondasz: NO. 

36. Idegesítő gyerekek

A blog persze etnikai megjelölést is alkalmaz, amitől itt és most eltekintenénk, mert valójában globális problémáról van szó: gyerekcsapat vesz körbe, hozzád nyúlnak, akarnak valamit, pénzt, tollat, vagy csak azt, hogy ne legyen egy jó napod. Követnek, füttyögnek, ujjal mutogatnak. Rosszabb esetben van köztük lopós is. 

Megoldás: Nagyon nehéz kérdés. Egy részről talán a legkellemetlenebb, legidegesítőbb mindenféle utazási kellemetlenség közül. Mert a felnőtt koldust elküldöd, és elmegy, maximum követ pár méetren, de ha látja, hogy nem kap, lemond rólad. Az árust, ha egyértelműen megmondod neki, hogy nem kap tőled semmit, lerázod. De a kis ördögfajzatok, ha rájuk szólsz, csak röhögnek, és még jobban körülfognak, mert nem pusztán a pénzre vágynak, hanem valami másra. Hogy mire, azt igazán nem tudtam kideríteni. Vannak országok, amiket éppen ezért az elviselhetetlen gyerekhordák miatt tartok kimondottan kellemetlen úticélnak (Etiópia pl). Folyamatos adakozással persze csökkenteni lehet a létszámot de más részről meg további gyerekeket vonzol magadhoz. Megütni meg mégse kellene egy gyereket. Ha már nagyon eleged van, leginkább az segít, ha egyet felfogadsz közülük, hogy legyen a kísérőd - igaz, ez pénzbe kerül, de a többit ő távol fogja tartani. 

SZÁLLODAI TRÜKKÖK

37. "Bezárt a szálloda"

Állítólag Spanyolország turistás részein létezik az a taxis átverés, hogy a gyanútlan turistát, amikor beül a kocsiba, és egy bizonyos szálloda felé indulna, a taxis "informálja" arról, hogy az a szálloda most éppen átépítés miatt zárva, de tud egy másikat. Ami persze drágább, de rosszabb. 

Megoldás: Ahhoz, hogy ennek bedőljünk, azért épületes marhának kell lenni. Ha foglaltunk előre szállást, elég valószínűtlen, hogy pont azt zárták be, ahova a foglalásunk szól. Ha meg nem foglaltunk, csak kinéztük valahonnan a helyet, és máshova visznek, mondhatjuk, hogy ez nem tetszik. Ennyi. 

38. Telefon a portáról

Kamu telefonhívás a portáról a szobánkba, amelyben a hitelkártya-adatainkról érdeklődnek. Lehetőleg este "ellenőrzés végett". 

Megoldás: Hitelkártya adatot sosem adunk meg telefonon.  "Ha akar valamit, majd holnap reggel lemegyek." 

39. Szállodai ellenőrök

Egyenruhába öltözött emberek csöngetnek be a szobádba, hogy a szálloda részéről jöttek ellenőrizni. Amíg az egyik feltart, a másik lop. A blog szerint Spanyolországban fordult elő. 

Megoldás: Magánvélemény, de nem lehet gyakori. Ha ott maradsz a szállodában, panaszt tehetsz, vizsgálniuk kell a dolgot, és kártérítést követelhetsz. 

40. Kamu kajarendelés

Az Egyesült Államokban fordul elő állítólag, hogy a motelben becsúsztatnak az ajtódon olyan menüt, amiről, ha rendelsz (és persze előre fizetsz kártyával), akkor a kaját nem hozzák ki, csak a kártyádat terhelik meg.  

Megoldás: Rém hallucinatív történet. De persze semmit nem fizetünk ki előre. 

+

Hát, ennyit raktak össze. Én néha kicsit aránytalannak érzem az összeállítást. Kimaradtak igen ismert átverési formák. Az éttermi túlszámlázások például, amik azért igencsak ismertek mindenhol. (Kedvencem, amitől mindenkit óvnék, amikor nem adagra, hanem súlyra adják meg pl, hogy mennyit kell fizetni valamiért (pl. halért), sose mondod meg, hogy mennyi is lesz valójában a cech, csak annyi biztos, hogy sokkal több, mint amire számítasz. Sose egyél olyan dolgot, amit grammra adnak! De az éttermek jó szokása pl. az is, hogy sosem volt tételeket tünetnek fel, vagy (pl. Oroszországban), hogy olyan nevetségesen kis adagokat hoznak ki, amiből kb. négyet kell megenni, hogy valahogy jól lakj. 

Szintén hiányoltam pl. a "kedves helyiek" közül az önjelölt idegenvezetőket és társaikat, akik a jól ismert "as you like, Sir" -rel válaszolnak, ha azt kérded, mennyibe is fognak kerülni. (Ők mindig többet szeretnének, és ebből néha komoly szóváltás lehet.) Sose végy igénybe olyan szolgáltatást, aminek nem tudod előre a pontos árát!

És persze hiányoznak azok a trükkök, amiket pénzváltással, árfolyamokkal csinálnak. Az éttermek, hogy persze elméletben lehet euróval fizetni, de olyan árfolyamon, hogy attól hirtelen kétszer olyan drága lesz a kaja, vagy a szálloda, ahol  persze lehet pénzt váltani, de mennyiért. 

Ha tudtok még, nyugodtan írjátok meg kommentben. 

 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr366534891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.28. 05:39:58

A magyar trükk: a készpénz "ellenőrzése".

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.28. 08:47:16

Ad 36.: Minimális külföldi tapasztalataim alapján a kolduló-zsaroló-ablakmosó-zsebtolvajló gyerekbandától a legkönnyebben megszabadulni (ha autós turisták vagyunk), hogy beállunk a város közepén valamelyik fizető parkolóba, és előre odaadjuk az egész napi parkolási díj dupláját a parkolóőrnek. Néhány szót odamormol, és eltűnnek. Persze ehhez el kell jutni a parkolóig anélkül, hogy az ablakmaszatolás elutasítása miatt ne törjék be a szélvédőnket...

ruba 2014.07.28. 12:00:28

Taxisokkal, igyekszem mindig előre kialkudni az árat. Iránban egyetlen egyszer nem beszéltük meg az árat előre, ki is fizettem 3-szor annyit, mint amennyi normális lett volna. A gyerekekkel Üzbegisztánban, és Grúziában találkoztam. Grúziában koldus-gyerekek voltak Batumiban a buszállomáson, Üzbegisztánban meg jöttek, és ölelgettek, amit persze nagyon aranyos dolognak szántak, csak hát látszott, hogy valójában azt akarják kitapogatni, hogy hol a pénz. Nem volt sehol :). A PMR-ben meg egy koldus miután jófej voltam, és adtam neki 5 rubelt, még nekiállt magyarázni, hogy neki még 10 kell, mert ő neki busszal Citcani-ba kell menni. A hiba, hogy én előtte voltam Citcani-ban így fel tudtam világosítni, hogy a jegy 3 rubel, én meg 5-öt adtam :). De amin a legjobban felidegesítettem magam, hogy a törökök nem is egyszer még a mekiben is megpróbáltak átverni, úgy, hogy nem jól adtak vissza, majd amikor ezt szóvá tettem, még pofákat is vágtak hozzá. Szomorú, de egyébként tényleg nagyon gyanakvónak kell lenni.

xGéza 2014.07.28. 12:01:27

A Bécs felé tartó vonaton két trükk is elterjedt.

1. odajön valaki, hogy ahogy jött fel Miskolcról, ellopták a vonaton a pénztárcáját, és a Bécsbe szóló jegyét. Kér 10e Ft-ot, hogy újat tudjon venni, Bécsben várja a sógor, és ott rögtön megadja. Ha pénzt kap, elmegy a pénztárhoz, de soha nem jön vissza.

2. ketten jönnek, bizonytalankodnak. Látván az elegáns, 6 személyes fülkét megkérdezik, hogy ez biztosan 2. osztály-e, meg hogy kell- e helyjegy, meg hasonlók. Amíg az egyik kérdezősködik, a másik a felakasztott zakó zsebét kiüríti, aztán kimennek, hogy mégis máshova ülnek...

ÉkaRéka 2014.07.28. 12:09:21

Nekem Miamiban volt ilyen átverős élményem. 10 évvel ezelőtt ott akartam digitális fényképezőt venni, és be is mentünk egy boltba, ahol a kirakatban egész jó áron volt az, amit kinéztem. Miközben "hátra mentek a raktárba" megkeresni, sorban mutogatták a drágább (és lehet, hogy jopbb is, de számomra feleslegesen jobb) fényképezőket. Persze aztán gyanús lett, hogy sose jönnek elő a raktárból az általam kinézett géppel, úgyhogy dobbantottunk is.

Szelid sunmalac 2014.07.28. 13:06:25

@ruba: Az uzbeg gyerekkoldusok nagyon durvak. Taknyuk-nyaluk egybefolyik es beletorlik a ruhadba mikozben szo szerint rajtad csimpaszkodnak. Nem lehet oket sem lerazni, sem szoval, sem fenyegetessel elkuldeni. Egy ido utan egyre tobben es tobben vannak es komolyan remiszto tud lenni, amikor mar harom utcan at huznak vissza kezednel fogva.

Csipetke Léna 2014.07.28. 13:07:50

segitokesz helyiekkel Milano is tele van, foleg a metro es vasutallomasok kornyeke. 4-5 fo korulallja az automatat es hozza sem tud ferni az ember. ilyen helyeken mindig inkabb kivarom a soromat es veszek a jegyarusrol jegyet.

karkotoarusok szinten Milanoban. eroszakosan tamadnak. elsore nekem is sikerult karkotot vennem, azota rutinosan kuldom el oket.

mind a segitokesz helyiek, mind a karkotoarusok negerek, valoszinuleg menekultek.

ruba 2014.07.28. 13:35:19

Ja, tényleg Milánóban a karkötősök nekem is megvoltak. Mondták, hogy "Free gift from Africa". Aztán persze kérték volna a pénzt. Én persze felvilágosítottam őket, hogy mit jelent a "free" fogalom. Ezután jöttek hogy adjak adományt a szegény afrikaiaknak. Persze mondtam, hogy ha adnak egy bankszámlaszámot, akkor majd szívesen utalok rá pénzt. Persze azt nem akartak adni, így végül egy fillért sem kaptak, nekem viszont lett karkötőm :). Az üzbég gyerekkoldusok tényleg durvák voltak, de miután kitapogatták, hogy nincs nálunk pénz hamar leléptek.

Szelid sunmalac 2014.07.28. 13:40:37

@ruba: Akkor rolam biztos messzirol szaglott, hogy de csak azert is van penz. Amit persze nem nehez eszrevenni, ha az ember kenytelen egy zacskonyi sum-ot maganal tartani. A megoldas ezesetben egy soforkent (is) szolgalo orosz volt tengereszgyalogos jelentette. Vele nem zaklattak.

Átlagos Nevű 2014.07.28. 13:41:44

Váci utca 2014: Originál ájfón fájv, kerámia (színű) kés, bőrkesztyű, bőröv szuper áron. Utcán ismeretlentől soha semmit.

Hasonló: piros lámpánál odamennek, hogy olcsó márkás kamera/videomagnó/akármi, most "esett le a kamionról", aztán jó esetben valami gagyi van a dobozban, rosszabb esetben féltégla vagy fakocka (Budapest)

Autópályán benzinkúton leszólítanak, hogy elfogyott a benga, adjál egy kis pénzt (5-10 e Ft) cserébe itt egy bazi nagy aranygyűrű. Aztán jó áron vettél rezet (Magyaro., M1).

Zsebesek: Párizsban barátnőm áll sorban a trafiknál, valami kártya kellett a parkoláshoz. Mögötte egy figura szintén sorakozik. Barátnőm francia rokona meg 10 m-rel arrébb hallja, hogy egy faszi telefonon instruálja a sorban állót, hogy "kicsit arrébb, most nem figyel, a bal zsebében lesz a pénz, mindjárt kiveheted..." Rokon riasztott, gyors tipli, így ingyen megúszták.

Éjfél után a kurvának látszó zsebesek elől a farkát markolják meg az egyszeri részegnek a nyílt utcán (árajánlat gyanánt), hátul meg a lóvéját (Siófok, ill. Kanári szigetek).

Megveszed a szállást az utazási irodától itthon, kint beköltözöl, majd éjfélkor a rendőrök verik az ajtót gumibottal, hogy húzzál el, mert másé a szoba (a szálloda, vagy valami közvetítő kétszer is eladta a helyet. Helyette mehetsz drágábba, vagy a híd alá (Kanári szk.).

Pénzváltós átverős, illetve a "vegyél rózsát az Eiffel torony alatt jó pénzért, ne légy sóher" sztori szintén megvolt... (Párizs)

Alacsonyabb GDP-jű országokban még megy a "lemosom az ablakodat, nembaj, hogy mocskosabb lesz mint volt, de aggyá' pénzt" módszer is (Macedónia).

Egy ismerősöm mesélte, hogy nála mindig van apró életmentés céljából: ha jön a gyerekhad, és durvul a helyzet, bevágja közéjük, és amíg szedegetik, le tud lépni (állítólag már használta)

A pénzt/útlevelet én mindig egy rusnya kis bőrtütyőben tartom a pólóm alatt, hostelben még alváshoz sem veszem le, mindig csak annyi pénz van a zsebben, ami a kajára/múzeumra/sörre kell.

♔batyu♔ 2014.07.28. 13:50:51

Cigánnyal, négerrel, arabbal semmilyen körülmények között és sehol nem állok szóba, így az esetek nagyrészét elkerültem és itthon is elkerülöm. Soha nem fogadok el semmit (itthon sem).

Olaszországban a cigánygyerekeknek magyar pénzt (1-2 Ft-osokat adtam, másnap is, harmadnap már oda sem jöttek.

Amúgy rendszeresen viszek 1-2 Ft-osokat, érdemes, mert eleve adsz, tehát békénhagynak,

Bármi kényelmetlen ellen úgy védekezem, hogy nem tudok semmilyen nyelven kommunikálni. Magyarul káromkodom, elküldöm az anyjába. Mindig bejött.

Magyar étteremben sem rendelek, ha dekára van valami, pld. hal. Oldja meg másképp, ha nem megy, az sem érdekel, van elég étterem. Külföldön oda ülök be, ahová a helyiek. Ezek amúgy jóval olcsóbbak is.

Taxi kizárólag rendelésre. Inkább kivárom.

telkoe 2014.07.28. 13:57:38

Isztambulban cipopucolos gyerek huzott le a kefes trukk egyik valtozataval: Raejtett a cipomre egy adag cipokremet, aztan ajanlkozott hogy bocs letorli, utana jott hogy a cipotisztitas dija X. Kozelben levo idosebb utcai boltosok segitettek a lenyulast normal szinten tartani, egyebkent szallodaportastol / rendortol felnek az ilyen kolykok.

Nemetorszagban egy drogos volt a segitokesz helyi, vonatjegyautomatanal beugrott elem es kerdezghetett / nyomogatta a gombokat, fizetes utan benyult es kivette az aprot maganak (egy kis segitseg a szegeny hajlektalannak).

telkoe 2014.07.28. 14:00:46

Ettermi trukkok:
- Local speciality: nincs az etlapon, csak neked, csak ma. Fizetesnel derul ki hogy az arazas is very special.
- tenger gyumolcsei / hal stb tal: nincs fix ar az elejen (napi fogas blabla), fizetesnel kiderul ghogy durvan tularazott.
Altalaban azokat ettermeket kerulni kell, ahol a bejaratnal eroszakos integeto / udvozlo / betereloember van.

Köcsögöm Széken 2014.07.28. 14:00:52

Fiumicino reptér, vasútállomás. Odamész, hogy kérsz jegyet Terminiig, a pénztáros úgy tesz, mintha nem tudna rendesen angolul (vagy tényleg nem tud)és mutogat egy 30-40 eurós jegyet, de véletlenül épp ott a rokona, férje, sógora kisbusszal, 20 euróért bevisz. Nem bedőlni! 6 euró a jegy vonatra, ha jól emlékszem.

Re-Peet 2014.07.28. 14:15:27

Horvát autópálya, első fizető kapu. Minden esetben rosszul adnak vissza, ha nem pontosan kiszámolod a fizetendő összeget.
Tehát kapott pénzt megszámolni, és nyúlni ki a maradékért...

silent76 2014.07.28. 14:20:01

Direkt van két 3-as pont és az 5. után 7.?

Re-Peet 2014.07.28. 14:26:10

@silent76: Igen, hogy ezzel is átverjenek...

Edinburgh Airport 2014.07.28. 14:31:27

@Köcsögöm Széken: Személyes tapasztalat tegnap. :)
A pontos árak: Leonardo Express (közvetlen járat) 14€, személyvonat 8€. Visszafelé pedig a Termini-n jönnek az agresszívek, hogy majd ők érvényesítik a jegyedet a peron lyukasztójával. (amit kell amúgy, de talán nem szükséges segítség a papírlap bedugásához)

vivike22 2014.07.28. 14:36:09

Barcelonaban tortent, de mas spanyol turista latvanyossagok kornyekere is jellemzo: leulsz a padra, majd valaki "felvesz" elottetek egy kulcs-csomot, vagy barmi hasonlot, o is nezelodik, kie lehet, meg te is nezelodsz be pad ala, ide oda, kozben biciglisek elhuznak mogotted, es mar el is vittek a fotos taskat, es minden fele taskat, ami addig a padon volt mellettetek. :(

ruba 2014.07.28. 14:50:55

Az üzbég szum tényleg eléggé nehezen rejtegethető. Gyakorlatilag ha elszaladsz a boltba zsemléért meg valami olcsó rávalóért, már ahhoz egy 50 bankjegyből álló kötegre van szükséged. Vonatjegyet ma már a legtöbb helyen lehet előre neten venni, ezzel el lehet kerülni az ehhez kapcsolódó kellemetlenségeket :).

.loretta · http://popkult.blog.hu/ 2014.07.28. 15:08:19

Barcelona: nincs itallap az asztalon csak étlap, jó sokára jönnek, mire láthatóan kiválasztottad a kaját. Pincér eljátssza, hogy nagyon sietős, mit kérünk inni a kaja mellé, mondjuk már, közben láthatóan fürkész mindenfelé, mintha mennie kéne... Rávágod, oké akkor két sört az csak nem olyan vészes áron van. Na nekünk sikerült egy ilyen helyen többet fizetni 2 korsó sörért, mint a 2 főételért...
(12-12 euró volt a főétel a sör pedig 15-15. a mellette lévő supermarketben 2 db sör (uaz a márka) = 1 euro akció... fájt.)

Szelid sunmalac 2014.07.28. 15:11:53

@♔batyu♔: Az igen! Es aruld mar el kerlek, hogy megis hogy a jo picsaba oldja meg neked, hogy egysegaron adja a kulonbozo meretu halakat? Nyesse mindet pont ugyanakkorara?

♔batyu♔ 2014.07.28. 15:25:03

@Szelid sunmalac: A dolog lényege, hogy előre tudd az árat.

szbszig 2014.07.28. 15:50:25

Az autópályáról jutott eszembe, állami szinten is nyugodtan mehet a lehúzás. Valamikor 2008-ban vagy 2009-ben jártam Szlovéniában, és mentünk kb. kétszer néhány kilométert autópályán. Visszafelé, már valahol a határhoz közel megállítottak, és megvetették a féléves matricát. Egyrészt az volt röhej, hogy félévesnél rövidebb tartamú matrica nincs. Másrészt hogy utazás előtt direkt megnéztem a helyi autópálya-kezelőnek vagy minek a honlapján, és ott az állt, hogy a pályán a fizetős részeknél kapuk vannak. Utólag kiderült, hogy pont az év július 1-jével változott a rendszer. Persze előzetesen minek is tüntették volna fel, ha a helyszínen jobban le lehet húzni a turistákat? Mondjuk ezek miatt az EU később meg is büntette őket tudtommal, de ez a hozzánk hasonlóknak már aligha segít...

Átlagos Nevű 2014.07.28. 15:52:05

@♔batyu♔: Normálisabb helyen (pl. Horvátországban v. Montenegróban) kérésre kihozzák a halakat, megmutogatják, kiválasztod a szimpatikusat, van, hogy előtted lemérik (!), megvágják késsel, hogy később lássad, melyik volt az, és így sütik meg. Magyarországon még nem próbáltam, de vannak elképzeléseim, mit szólnának...

Átlagos Nevű 2014.07.28. 15:58:51

@szbszig: Én Szerbiában jártam úgy, hogy a fizető kapunál szépen megvettem a jegyet (két alkalommal kb. 5-5 Euro), aztán nagy boldogan átmegyek a kapun, hogy végre lehet majd haladni, és akkor meglátom az autópályát, már ami elkészült belőle, ugyanis betonelemekkel elválasztott 2x1 sávos terelőúton csigáztunk végig 50-nel. Amúgy rendesek voltak, lehetett fizetni Euróval, korrektül adtak vissza belőle.

deliberator 2014.07.28. 16:07:14

Marokkóban valahol a Középső-Atlaszban néha gyerekek ugrottak a kocsi elé, kezükben egy-egy jól megtermett gyíkot fogva. Nem jöttem rá, hogy ijesztgetni akarnak, vagy azt hiszik, hogy a leghőbb vágyam elő gyíkot vásárolni.

deliberator 2014.07.28. 16:15:33

Dél-Amerikában belvárosi utazási irodák látványosan hirdetik, hogy náluk ugyanannyiért vehetsz jegyet, mint a buszpályaudvaron. Mivel utóbbi általában kint van a retekben, örömmel megveszed a jegyet náluk. Aztán a buszpu-n látod, hogy ott mégiscsak olcsóbb a jegy 20-40%-kal. Visszamenni reklamálni már nincs időd és persze csak másnap van busz megint, úgyhogy inkább mérgesen elutazol.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.07.28. 16:26:09

Én a betérítőembereknek / afrikaiaknak mindig szívélyesen magyarul válaszolok, gyorsan lekopnak.

Állítólag valakinek egyszer hasonló esetben magyarul válaszolt az afrikai, merthogy Budapestre járt egyetemre :-)

Re-Peet 2014.07.28. 20:17:41

@szbszig: Igen..kezdetben féléves volt. Most már van havi is.

sYg · http://lokoszt.blog.hu 2014.07.28. 21:47:41

Horvát fizetőkapu velem, talán 2002ben, hajnal, fizetek kunával, kapok vissza, következő kapu, adom a pénzt, maca visszadobja, kevés. Szlovén tollárt kaptam az elsőnél, ami kb a Ft szintjén mozgott, a kuna talán 30 alatt.
Horvát fizetőkapu barátommal, 2014, hajnal, fizet euroval, pontos összeget kap, stimmel a visszajáró.De kunában kapta, ami szintén a következő kapunál derült ki.
Milánó, karkötős feka, rakja a csajcira, "takarodj a büdös k.... anyádba, vagy széjjel ba..lak te gyökér!" Müködött

bandigyerek 2014.07.28. 22:43:02

a kétezres évek elején Horvátországban, letenye után simán volt fizetőkapu ahol szedtek pénzt a nemlétező autópályára. Zadarban meg kivették a zsaruk a kocsimat a többi parkoló autó közül és elvontatták, mondván tilosban parkoltam. 200 kunába fájt, korrektül adtak vissza euróból.

YAN CHI 2014.07.29. 03:43:19

A 18. ponthoz annyit hogy az USA-ban a nagyobb városokban a taxisok többsége afrikai fekete. Ha sikerül rájönni(az akkcentusából) jobb ha még az ujjaidat is megszámolod, mielött kiszállnál!

Sandokohn - a maláj jiddis 2014.07.29. 10:10:54

@rangerdanger: köszi a képes verziót :-) Érdekes, azon cigány kölkök vannak a posztban megfogalmazott "idegesítő gyerekek" helyett :-))

ruba 2014.07.29. 12:43:23

Nem lett belőle átverés, de szintén érdekes sztori. Szamarkandban akartam a vasútállomásról bemenni taxival a belvársoba. Megszólítottam egyet, mondja, hogy 25000 szum lesz. Mondtam, hogy ez egy kicsit sok. Erre mondja, hogy de ő "official tourist guide" és megmutatja nekünk a várost. Mondtam, hogy ez mind szép és jó, de én csak be szeretnék menni a városba, az mennyi. 25000. Mondom neki, hogy ok, hajlandó vagyok ugyanannyit fizetni neki, mint előző nap a Híva-Urgencs taxiért, ami 35km-re volt 12000 szum, vagyis a fele. Ezt nem fogadta el, ezért otthagytuk, és két méterrel arébb álló taxis elvitt 8000-ért, vagyis 1/3-ad áron. Amit nem értek, hogy az embernek miért nem érte volna meg a 12000, hiszen amit magamtól felajánlottam neki árt, az is a normál ár 1,5-szerese volt (de még az is lehet, hogy a 8000-es is átvert egy kicsit, de ez már belefért). Ő így éhen maradt, de úgy figyeltem meg, hogy sok ilyen helyen a helyiek átlagos intelligenciája elmarad attól, amit itthon megszokhattunk.

cselaxi 2014.07.29. 15:59:55

@Re-Peet: Horvát autópálya 1. kapu: én leállítottam a motort, miután kiröhögött a visszajáró miatt. Rendőrt emlegetett, akkor én röhögtem. Erre egy marék Kunát-Lipát behajított az ablakon (hónapokig találtunk pénzt...).
Egyiptomban olyan 10-12 fős gyerekhad akart eladni "művészi" papiruszokat. Én próbáltam finoman, egyre agresszívebbek lettek. Feleségem (aki egy igen szelíd, csendes teremtés), megúnva bénázásomat, sztentori ordítással úgy elküldte őket, hogy még bennem is megfagyott a vér...
FONTOS: Egyiptomban kétféle pénz van forgalomban, a "régi" és az "új" Egyiptomi Font. 1:100 az arány. Taxis (nem taxis, akárki) kéri a vételárat, de azt mondja, hogy fizess $-ban; €-ban, stb. ő visszaad Egyiptomi fontban, még jól is jársz, nem kell váltanod, lesz készpénzed. ...hát persze, hogy régi Fontban ad vissza.
Karkötő...koldus...utcai árus...SENKITŐL/SENKINEK SEMMIT SEEEEEEE!!!

walter sobchak 2014.07.29. 19:49:20

Nagyon érdekes írás volt, köszi, jó sok helyen jártál :). Sajnos Európán kívül még nem voltam más kontinensen, de azért itt is találni sajnos ilyen eseteket, nem is kell messze menni.

Erdélyben jöttek ezek a levakarhatatlan kéregető gyerekek, nem lehetett tőlük leszállni a buszról.

Olaszország egyébként (pláne a délolasz területek) elég kemény ilyen kéregetők-lehúzók szempontjából, bár mára talán javult valamelyest a helyzet.

Rómában a Porta Portese nevű piacon találkoztam a gyerekadogatós, simogatós becézgetős sztorival, ezeket az arabok csinálják.

A rózsás átverés is megvolt, az akkor 12 éves húgomnak a Trevi kútnál egy ilyen rózsaárus a kezébe nyomott nem egy szálat, hanem egy csokrot, aztán odajött hozzánk, hogy 50 000 líra lesz (kb. 7-8 ezer Ft, 2001-ben). Szerencsére a nagynéném nemcsak perfekt olasz, hanem elég határozott is, amikor a Carabinierit kezdte emlegetni (az olasz csendőrség, na azok nem szaroznak), akkor inkább pucolt a csávó. Azóta úgy vettem észre, javult a közbiztonság, ezek a levakarhatatlan kéregetők sincsenek.

Találkoztunk viszont "pakolóhely-mutatókkal", akik állítólag bevédik a verdát, ha odaállunk, és adunk nekik néhány ezer lírát (v. pár eurót, én még a lírás időkben láttam ezt :) ), ha viszont nem, akkor megkarcolták. Inkább odaálltunk, nem volt gond.

Jósnő betalált, meg is átkozott :). Az ilyen rámmászós kurvával viszont eddig csak Siófokon találkoztam :D.

Ezt a visszajárós tetvészkedést (hogy arra vár, hogy elengedd), illetve a "no change"-et eddig csak Magyarországon tapasztaltam (bár mint írtam, kevés helyen jártam). Mivel ez azokon a helyeken dívik, ahol a pultban ülő maga a tulajdonos, ilyenkor én azt szoktam csinálni, hogy egy drágább cuccra, amit vettem, azt mondom, hogy jó, akkor ezt visszateszem, úgyse kell annyira. Eddig mindig "lett" utána aprója. Benzinkútnál is műkődik, de csak ha a vettél is valamit a tankoláson kívül.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.02. 16:53:11

lehet, hogy gyakoriak ezek a trükkök, de, hogy a nagy részük primitív az is biztos.

eau sauvage 2014.08.02. 19:00:32

Egyiptom, Kairó.
Az Egyiptom múzeum és a piramisok között (térben és időben is) a "kötelező" papírusz/parfüm shop látogatás.
Ha helyi utazási irodával mész, nem tudod megúszni...
Hogy mindenki boldog legyen, veszel pár apró sz@rt, hogy ha már lökte a vakert egy fél óráig, akkor keressen is valamit...
Már el is felejtetted az egészet, amikor este a szállodai szobában csörög a telefon, a recepciós az, aki közli, hogy most telefonáltak a shopból, hogy hamis pénzzel (USD) fizettél, és mivel Egyiptomban ennek nagyon súlyos büntetés a következménye, így ha nem akarsz bajba kerülni, adj egy újabb 10,20, stb. USD bankjegyet(csere gyanánt) annak a fickónak, akit a shopból el fognak küldeni a szállodába, ellenkező esetben a rendőrséget küldik...
Ezt leginkább akkor szeretik eljátszani, ha másnap korán reggel utazol tovább (tengerpartra, nílusi hajóút indulásához, stb.)mert senki se szeretné lekésni a kora reggeli repülőgépet a rendőrségi kihallgatás miatt. Nagyon meggyőzően fenyegetőznek.
A buliban benne van a shop tulajdonosa/alkalmazottja, a recepciós, a helyi utazási iroda idegenvezetője, és ami a legszomorúbb, hogy a magyar/európai utazásszervező helyi képviselője is...
Nagyon határozottan kell védeni az igazadat, és akkor egy fél-egy órás macera után leszállnak rólad (Sorry, sir, it was a mistake...)

Parfümshopban soha ne vásárolj, ugyanis a minta, amit megszagoltatnak veled az valóban az, aminek mondják, viszont amit majd becsomagolva kapsz, az valami szintetikus sz@r, két nap múlva ráadásul büdös is.

Ha utcai árusnál euró érmével fizetsz, nagyon figyelj oda(vagy ne fizess azzal, mert két perc múlva futnak utánad és elkezdenek balhézni, mutatva egy egyiptomi pénzt (talán 1 font...) ami ugyanúgy két színű, mint az 1 ill 2 EUR, hogy átverted őket, és azonnal adj újabb x eurót.

$pi$ 2014.08.02. 19:00:37

Törökország, a konyhafőnöl ajánlata. Merthogy megkérdeztük milyen kaját ajánl. Nagyon vacak volt, pár sült hal, éhesen maradtunk, de legalább fizettünk vagy 40 dollárt fejenként. Az étlapon ugyanabban az étteremben semmi sem volt négy dollár felett.

Szintén törökország, a szállodai recepciós kihoz minket, hogy megmutassa hol lehet szendvicset venni. Az árus elveszi a pénzt, a szendvicset átadja. Recepciós kiragadja a szendvicset a kezemből, leüvölti az árust, elveszi tőle a facsipeszt és megpakolja cuccal a szendvicset. Utólag azt mondta, hogy ennyi töltelék jár, csak azért nem akart adni, mert külföldiek voltunk.

Erdély, román utcai pénzváltó. Haverom azt mondta majd ő vált, ő már csinált ilyet, őt nem lehet átverni. Én bankba akartam menni, mint utóbb kiderült jobban jártam volna, mert a pénzváltó nem azt a pénzköteget adta át a haveromnak amelyiket kétszer is leszámolta előtte. Haver esküdött rá, hogy a csávó rodolfo szinten nyomta, mert semmit nem vett észre.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.08.02. 19:51:35

A kettes pontnál említett rózsás trükk itthon is megy, tipikusan éttermek teraszán próbálkoznak vele.

Nekem eddig a lehúzási csúcs Barcelona volt, a taxis plusz 10 euró reptéri behajtási díjat akart kérni; az étteremben nem akartak itallapot adni a rendelésnél, mert a legolcsóbb borból 2 deci annyiba került, mint 7-8 tapas, stb :(

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.08.02. 20:10:16

15. Trükközés az apróval: Erdélyben ugyanez ment az új lej bevezetésekor, 5-ből 4 esetben "tévedtek" a visszajárónál és mindig a mi kárunkra, szerencsére a második vásárlásnál már figyeltünk. Ennyit arról, hogy a székely góbé csak a románokat veri át...

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.08.02. 22:42:44

@bandigyerek: A 90-es években Romániában állította meg a buszt két állig felfegyverzett rendőr, hogy 50 dollár autópályadíjat kell fizetni. Az úton alig fért el a busz és néhol inkább mellette a szántón mentünk, olyan állapotban volt.

v2peti 2014.08.03. 13:22:42

@Étteremkritikus: Ha jól tudom, útdíj van ott, és nem autópályadíj. Bár akkor még nem biztos, hogy úgy volt. Persze, az összege valószínűleg jóval alacsonyabb az említettnél.

v2peti 2014.08.03. 13:27:35

Csehország: Ellentétben Szlovákiával (amíg nem volt Euró) vagy Magyarországgal, ahol Ferihegyet és a Keletit leszámítva szinte mindenhol korrekt árfolyammal dolgoznak, itt alaposan lehúzzák az embert. 15-25% a váltási díj a hivatlos váltóknál!
Szemét módon sokszor kiírják, hogy kezelési költség nélkül!
1. Igen, de csak extrém összegű váltásnál.
2. Igen, de csak valuta eladásra, azaz ha koronáért veszel Eurót.
3. Igen, de párszáz euróm váltásakor lehúzós az árfolyam, és csak nagy összegű tranzakciónál korrekt.

Magyar lehúzás:
Pár hete a személyvonaton Ausztriába menet a kisebbségi pénzt kért. Jó fej voltam, kapott egy Eurót. Nem volt elég neki, a jegy árából a visszajárót is kérte volna. Nem kapta meg. Visszaúton szintén találkoztam vele, akkor is pénzt kért, de nem kapott!

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.08.03. 20:28:47

@v2peti: Nekünk autópályadíjat mondtak, ezért volt nevetséges és átlátszó, de rövid ellenkezés után a sofőr nem mert kötekedni, mert ketten jöttek a buszhoz és nem gumibottal felfegyverkezve... A jugoszláv utódállamos utazásokhoz hasonlított, bár ott láda sör vagy karton cigi volt az "útdíj".

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.08.03. 20:41:59

@v2peti: Magyarországon az Interchange van a Ferihegyen, a Keletiben és a Déliben is, ők dolgoznak 25-30%-os árfolyamréssel és kezelési díj nélkül (240 forintért vesznek eurót).
A másik kedvencem az, amikor az egyik nagyobb pénzváltólánc mindegyik egységénél ugyanannyi az árfolyam, de a belvárosban 400-600 forint a kezelési költség, a kiesőbb helyeken pedig 150-250 forint és ezt csak egy kis fecnire rakják ki az ablak mellé.

A csehekre visszatérve: az egyik prágai múzeumnál volt egy olyan angol felirat, hogy a belépő x korona, alatta pedig csehül, kisbetűvel, hogy EU-s állampolgároknak feleannyi.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.04. 18:17:35

jó kis kollekció :-( és asszem örülök, hogy olyan lazán megúsztam most Indiát, amennyire. még csak koldusok se ráncigáltak meg. ok, hát vannak a kispályás meg az ügyesebb hazugok, de legalább semmi igazán drámai.

Adani 2014.08.05. 13:06:21

19-re jó megoldás ha lekaparod a bankkártyádról a 3 jegyű CVC kódot, az a 3 jegyű kód, ami a hátoldalán van általában. Dombornyomottról a kártyaszámot nehéz eltüntetni, de meg lehet próbálni és akkor nem mennek vele semmire, hiába fotózza le.

Adani 2014.08.05. 13:32:28

@Étteremkritikus:

A rózsás trükk megy az aluljáróban is. Az Örsön is sokszor láttam. A szórólapozók mögé áll be a csávó a Fedél Nélküllel, és mint a szórólaposok nyújtja feléd, ha elveszed követeli, hogy fizesd ki a csövipravdát, de mivel egyedül van megteheted ,hogy eldobod és továbbmész.

Keletinél az arabok is tapadnak rád a 4-5 vg. környékén meg az aluljáró előtt taxi, valuta vagy fű ahhoz képest éppen minek néznek turistának vagy drogosnak.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.08.06. 15:16:56

@Adani: A Keletin szörnyű a helyzet, az arabokkal összejátszanak a rendőrök is, akikről azt beszélik, hogy tudják, melyik személyzeti wc-ben tárolják a drogot. Az tuti, hogy a valutázás és az áfacsalás ellen nem lépnek fel, pedig folyamatosan ott vannak. Hol van ilyenkor a korrupció elleni részlegük?!

v2peti 2014.08.09. 14:00:31

@Étteremkritikus:
Az útdíjról én olvastam valahol. Nem tudom pontosan, hogyan van.
Szerbek: Ott a háború idején, ha megállított két terepruhás, akkor nem tudhattad, hogy
1. hivatalos ellenőrzés
2. hivatalosan vannak ott, de lehúzni akarnak
3. önkényes lehúzók
4. közönséges rablók

v2peti 2014.08.09. 14:03:09

@Étteremkritikus:
Nálunk a pályaudvarokat, a repteret és pár belvárosi pénzváltót leszámítva az árfolyamrés baráti.
Csehek: A zsidó múzeumnál van ez a cseh szöveges felirat. Az EU belépés előtt csak a csehekre vonatkoztatták, de azóta nem lehet diszkriminálni, így kénytelenek voltak az összes úniós állampolgárra kiterjeszteni.
Így könnyen beigazolódhatnak a sztereotípiák a zsidók pénzéhségéről. :)

v2peti 2014.08.09. 14:11:10

"Máshonnan is hallottam már, hogy ez a dolog Thaiföldön létezik: tuktukos ajánl neked drogot, miközben partira igyekszel. Az átadáskor pedig hopp előkerülnek a rendőrök. És jó, ha megúszod némi megvesztegetési pénzzel. "
A tuktukosnak nem jó, ha téged lecsuknak, eléggé szigorúak ott a büntetések, és elveszt egy fizető túristát.
Neki szerintem csak az jó, ha fizetsz. Mert akkor a rendőröktől gondolom jutalékot kap. Neki meg gondolom emiatt szemet szúrnak a kisebb-nagyobb szabálysértései felett.

Jahno 2015.06.04. 18:00:31

@telkoe: Dehogy kerülöm az olyan helyet, ahol beterelőemberek vannak.

Olaszoknál pár környéken kifejezetten divat, meg kell lesni és gondolni, Tenerifén direkt visszamentünk még kétszer, hogy had tereljen be és kapja meg a vállveregatést/jattot, mert amúgy is kinéztük a helyet, amivel semmi baj nem volt. Sőt...