Mártély és a "Szőke Tisza" a családi legendárium része. Bár magam nem vagyok dél-alföldi gyerek, a nagyszülők generációja még itt nőtt fel. Gyermekkoromban sokat hallottam, hogy Mamuka annó (húszas évek közepe) úgy engedte el tejfehér bőrű leányait Mártélyba, hogy "De aztán keneködni!" - értve ezalatt, hogy a nap ellen védekezzenek a vastagon felvitt tejföllel.  És itt játszódtak le azok az emlékezetes történetek is, amikor nagyapám, aki bár a Tisza mellett nőtt föl, sosem tanult meg rendesen úszni, beleborult a csónakkal a folyóba, és majdnem lenyelte a szivarját (nyolcvan éven keresztül dohányzott, mégse lett tüdőrákja).  Állítólag a kutya sietett a segítségére, mert Sajó, a gazdájával ellentétben kiváló úszó volt. Volt még szó a parton elfogyasztott óriásdinnyékről,  sőt még a mindszenti kupleráj szabadidős alkalmazottairól is, akik szintén ide jártak nyaralni. Szóval úgy tűnt, Mártély tényleg valami egészen bulis hely volt. Mármint a legendák szerint huszonötben.  Mert utoljára majd negyven éve jártam itt, és arról gyakorlatilag semmi emlékem nincs. Szóval már csak a család iránti tiszteletből is, ideje elmenni. Amiért ismét kaptunk fura pillantásokat...

Ismét szembetalálkoztunk a sztereotípiákkal, a felületességgel és nem azt kaptuk, amit vártunk. Jobban mondva csak halvány elképzeléseink voltak arról, hogy mit várunk. De a valóság körberöhögött minket és nagyon nem csalódtunk. A Dél-Alföldet megcélozva - hála az egykori közoktatásnak - még mindig fennhangon szavaljuk, hogyaszongya: "lenn az Alföld tengersík vidékén", meg azt: "ég a nap melegtől a kopár szik sarja", no és a tikkadt szöcske nyájak sem maradhatnak ki, meg még a "szőke Tisza" is játszik, aztán bevillan a föci könyvből a térkép a napocskákkal, amelyeket kényszeresen átrajzoltunk vigyorgó napszemcsis fejecskékre, hogy "A napsütéses órák száma hazánkban", és hűűű, Szegeden mindig meleg van! És ezek után nagyon meglepődtünk Mártélyon, pedig tudtuk, hogy jó lesz. A Körösök vidéke - Szarvas, Gyula - sincs messze, mégis más ez. Egy szó, mint száz, bukunk az árterekre, mocsarakra, tanösvényekre, pallókra, nádasra, susnyásra. A rendszeres blogolvasókat bizonnyal nem lepi meg ez a kitárulkozás, írtunk már hasonló helyekről korábban is (itt és itt).

Ahogy beértünk a mártélyi üdülőtelepre egy nagyocska parkolóba botlottunk, mögötte egy gondozott gyepű park. Furcsa volt, nyár közepi péntek délután, meleg, egy-két autó volt az árnyékban, mozgás alig. Jó helyen járunk? Ahogy kiszálltunk a kocsiból, más perspektívából láttuk a világot, ránk tört az érzés, ez nagyon fog nekünk tetszeni! Amit parknak véltünk az imént, maga a szabad strand. Árnyas, gondozott, tiszta, nem állt halmokban a szemét a kukák mellett, a művelt partszakasz homokos, a víz tükörsima és hívogató. Fürdőző, napozó alig, nincs hangos zene, bazár, egyetlenegy büfé üzemel. Viszont van WC, zuhanyzó és öltözőkabin. (Kutyát viszont nem szabad behozni - szegény Sajó, ha ezt tudná, biztos forogna a sírjában.)  

_25.jpg

Jó helyen járunk?

Na jó, a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy ekkor még nem rohamoztuk meg a strandot ész nélkül. Előbb a kultúra, aztán jöhet a locsi-pocsi! Szóval álltunk a parkolóban, és egy percen belül tudtuk, hogy fogunk fürdeni is, és hogy sokkal több időt fogunk itt eltölteni, mint amennyit eredetileg terveztünk. Szóval még mindig a parkolóban álltunk, mert itt az egyetlen információs tábla, amelyen fel vannak tüntetve a tanösvények (!). Mondjuk, nem lenne haszontalan az " Itt áll Ön" pöttyöcske a térképre, megkönnyítené az eligazodást a színes útvonal javaslatok között, de ha lenne rajta lépték, az idővel is jobban gazdálkodhatnánk. Ráböktünk a leghosszabbra, ez tűnt a legígéretesebbnek, először a holtágon keresztül, majd az élő Tisza partján vezetett, majd az ártéri gazdálkodás rejtelmeit volt hivatott bemutatni.

_32.jpg

Amíg elballagtunk a tanösvény kiindulópontjáig, meg kell jegyeznem, hogy az interneten fellehető információk szakszerűek, de szűkszavúak, és minden honlapon szinte szó szerint ugyanaz olvasható. Ebben a tudatban egy durván 2,5 km-es sétára számítottunk, aztán nagyjából két óra múlva már biztosak voltunk benne, hogy ez a tanösvény, nem is az az ösvény, és annál sokkal hosszabb. Viszont minden várakozásunkat felülmúlta!

_26.jpg

A kincs helye

Sűrű és burjánzóan zöld, mint az ártéri erdők általában, de a holtág mocsaras részén áthaladó palló valami egészen különleges helyen vezet. Nem sűrű és tömött a nádas, aprócska víztükrök nyílnak, változatos a növényvilág, színesek a virágok, és a kiszáradt fatörzsek egészen szürreális színezetet adnak az összképnek. Itt ért bennünket utol Hany Istók és a Szaffi.

_27.jpg

Hany Istókra várva

_37.jpg

Órákat elpilinckáztunk a gyerekekkel, fel sem tűnt az idő múlása. Azt nem mondom, hogy gondtalanul pillangókat kergettünk, mert nem akarok negédes lenni és különben sem lenne igaz. Először is, mert a kijelölt ösvényről szigorúan nem térünk le természetvédelmi területen, másrészről, mint az ártereken normálisan, rengeteg a szúnyog. A szúnyogriasztó spray nagyban növelte a séta élvezeti értékét, de a pillangók is menekültek tőlünk. (Az erdei tornapályát kipróbáltuk kemikáliák nélkül, nem kalandvágyból, szimpla bénaságból, sokkal kevésbé élveztük, és sokkal rövidebb ideig bírtuk, és még most is vakarózunk.)

_28.jpg

 

A mocsarat magunk mögött hagyva, ahogy a Tisza-partra értünk újból lenyűgözött a természet. A hatalmas fákat sűrűn benőtték a kúszónövények, többek között a komló és a vicces nevű süntök, valódi lombsátrakat és zöld kupolákat hozva létre. A mindenfelé lógó, vastag liánok a Tarzanon nevelkedett korosztályt önkéntelenül is csatakiáltásokra ingerelték, a gyerekek pedig értetlenül vihogtak rajtunk.

_29.jpg

 Már csak Csita hiányzik

Mielőtt még belemennénk az ősi erdő kezdetű tirádákba, azért a biosz- és föciórák emlékfoszlányai visszarángatnak a valóságba. Az erdő állományának nagy része akác és nyár, ezek pedig ugye nagyon nem őshonos fafajták. Szóval a csodaszarvast nem ilyen ingoványban üldözte Hunor és Magor, ennyit az ősiségről. Viszont a dús zöld lombsátor, a hangosan zümmögő rovarok sokasága, a madarak zaja, kellőképpen Délkelet-Ázsia dzsungeleire emlékeztetett. Az illúzió novemberben minden valószínűség szerint kevésbé játszik - most viszont a gatyarohasztó, fülledt meleg sokban segített a trópusi érzésvilág kialakításában. (Az persze lehet, hogy gáz, ha az ember előbb jár Kota Kinabaluban, mint Mártélyon, de vállalom.) 

_34.jpg

 Ha nyírnák, se nézne így ki

A szandokános hangulat mondjuk, szemmel láthatóan nem zavarta a parton táborozó fiatalokat. Bár tényleg nem tudom, hogy egy ilyen sűrű erdőben hol tudnak nyilazni, a szanaszét heverő íjak és vesszők tanúbizonysága szerint azért próbálkoztak rendületlenül. A természettel való egybeolvadást az sem segítette, hogy néhány percenként harsány harci üvöltésekkel verték fel az erdőt. De rajtuk kívül egy teremtett lélekkel sem találkoztunk a séta során. Vissza a fákhoz! A következő állomáson a leírásból össze is raktuk, amit csak sejtettünk. Valóban, eredetileg ezeket a fákat telepítették, a folyószabályozáskor épített gátakat fogták meg ilyen típusú erdőkkel, amelyek mostanra elvadultak.

_30.jpg

Liánsátor

A természet mégis hatalmas és fenséges, csak nem feltétlenül az ősiségben rejlik az ereje. A tanösvényen elhelyezett információs táblák nagyon szakszerűek, logikusak, de nem a gyerek látogatókra szabták őket, és egy apró hiányosság még, hogy hasznos lett volna, ha a táblákon is tudjuk követni, hogy az ösvény mely szakaszán járunk, mekkora út van mögöttünk, előttünk, és akkor talán értelmes választ is tudtunk volna adni a "Messze vagyunk még, Törppapa?" jellegű kérdésekre. Végül is nemtom hány kilométerrel a lábunkban, lassacskán visszakanyarodott az ösvény az üdülőtelep felé.

_35.jpg

 

Az eredeti terv az volt, hogy a gyerekek letámadják a kalandparkot. A hangzatos név tulajdonképpen egy jól kiépített, az átlagnál fantáziadúsabb, láthatóan új játszóteret takar. Bennfentes információk szerint azért szednek egy pár száz forintos belépőt a nem helyi lakosoktól, mert a különböző pályázati pénzek felhasználásában feltétlenül szerepelnie kellett fizetős szolgáltatásnak is. De végül nem a belépőjegy riasztott el bennünket a mászókázástól, hanem a Hédi büfé gyakorolt kicsikre és nagyokra ellenállhatatlan vonzóerőt. Első pillantásra egyértelmű, hogy a Hédi büfé a környék központja. Nemcsak a szolid árak miatt, hanem az egyszeri turista információt és bérelhető csónakot is tőlük tud szerezni.  

A trópusi hangulat pedig folytatódott a Tiszán is. Persze lehet, hogy ez is csak a túlművelt, túlutazott ember illúziója, aki többet járt mangróve erdőben, mint a tiszai ártéren. De a rekkenő hőségben a vízbe nyúló fák, vízinövényekkel borított öblöcskék, a burjánzó zöld felület sokféle illúziót keltett, de nem a szikes, egyhangú alföldi tájét. A víz pedig kellemesen langyos és a fentebb emlegetett egzotikus mocsarak ellenpontjaként még aligátoroktól sem kell tartani. Csobbanjunk!

_33.jpg

 

_36.jpg

 

Ezzel pedig elérkeztünk a kirándulás legkritikusabb pontjához. Ha van strand, onnan egyszer el is kell jönni. Nehéz volt. A parti finom homokban vég nélkül lehet gátrendszereket, erődöket építeni, 10 éves kor alatt nagyon vicces visongva, forogva fetrengeni a homokban, hogy aztán hatalmas vetődéssel lemossák magukról, és kezdjék elölről megszámlálhatatlanszor... Az ugye megvan, hogy a gyerekek előszeretettel hordják a partra vödörszám a vizet és a vízbe marékszám kell szórniuk a homokot, kavicsot?

_31.jpg

Szorgos gátépítők

A varázsszó: a Hédi büfé volt. A kilátásba helyezett jégkrém tudta csak a kiskorúakat kibillenteni az ügyeletes homokszörny szerepükből. Meg kellett ígérnünk, hogy visszajövünk még, és ezt tettük most annál is könnyebb szívvel, mert, miért is ne? És még minden tanösvényt nem is jártunk végig!  

 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr676550557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.