A 21. században látszólag kevés anakronisztikusabb dolog van, mint egy politizáló főpap. Kb. akkora marhaságnak tűnik, mint nyomtatott lapot indítani. De mégis két ilyen anakronisztikus lény az elmúlt év legnagyobb formátumú politikusává, és legnagyobb nyertesévé nőtte ki magát. Vannak még csodák. 

pope-francis-waves-to-cro-011.jpg

Pápasimogatóból európai formátumú politikus

Ferenc pápa már 2013-ban a lapok címlapjára került gyakorlatilag minden mondatával, lépésével.  Elődjét, XVI. Benedeket kicsit fanyalogva fogadta a világsajtó, és bár mondott fontos dolgokat, sosem rajongtak érte, az egyházon kívül nem lett igazán népszerű.  Kétségtelen, nem volt egy II. János Pálhoz, vagy éppen Ferenchez foghatóan karizmatikus személyiség.  Bergoglio bíboros annak ellenére nyerte meg azonnal a világ szimpátiáját, hogy nem tartották esélyesnek a pápai trónusra, mondván túl idős, és "eljárt már felette az idő". Nos, talán erre cáfolt rá a leginkább az elmúlt két évben. Nemcsak azzal, hogy meglepően nyitott lett a modern technikai-kommunikációs lehetőségek iránt, szelfizett fiatalokkal, és aktívan használja a Twittert, hanem azért is, mert váratlanul jól, rugalmasan érzi a huszonegyedik század világ valós kihívásait.

Az első évben - 2013-ban - azért leginkább amolyan modern szent embernek, jóságos bácsinak állította őt be a sajtó. Kétségtelen, megvolt ennek az alapja. Váratlan lépései, emberi megnyilvánulásai, a szegények iránti nyitottsága, az egyház közösségi  értékeinek felmutatása tényleg olyan revelatív erővel hatott az  egyházon kívüli közönségre is, hogy Ferenc pápa - mondhatjuk - trendivé tette a katolicizmust.  De ez kissé félre is vezette a külső szemlélőket.  A "jóságos bácsi" képére ez az év jócskán rácáfolt. Nem negatívan - sőt. Egyrészről úgy látszik, az egyházfő eldöntötte, hogy magát a katolikus egyházat is rugalmasabbá teszi a 21. századi kihívásokra, ugyanakkor visszatéríti a kereszténység alapvetően szerénységet, puritánságot követelő elveihez -ennek egyik leglátványosabb eredménye az együtt élő párokat sokkal toleránsabban kezelő szinódusi határozat, illetve a Kúria pénzt leső bürokratáinak ostorozása volt. De ez csak az egyik oldala a dolgoknak. Nem akar megmaradni a templomok falai közt, nem valamiféle jótékonysági egyletté akarja tenni egyházát.  (Az egyházon kívüli baloldali közvélemény igazából valamiféle ilyen megoldást várt volna. Ezért vált a média amolyan lelkes pápasimogatóvá az elmúlt években.) Ehelyett egy a nagypolitikában nagyon is aktív pápa képe bontakozott ki. Természetesen a célok ugyanazok, mint eddig - az igazságtalanság elleni küzdelem, a  tolerancia, a megértés, és persze a hagyományos nyugati értékek, a szolidaritás és nyitottság hirdetése. Mindezt a világpolitika szintjén. Hogy csak az utóbbi pár hónapot említsük:

 - Törökországba már több elődje is elment. Most azonban az Iszlám Állam felemelkedésével szimbolikus jelentősége volt annak, hogy az út első napján a leghangsúlyosabb a török állami vezetőkkel való találkozás volt. Korábban az alapvető kérdés a pápák isztambuli útjain a keleti kereszténységgel való párbeszéd volt. Most a pátriárkával való találkozót messze háttérbe szorította az aktuálpolitikai üzenet - a pápa kiáll az iraki keresztények mellett, tárgyal a mérsékelt muszlimokkal, de akár az ördöggel (az Iszlám Állammal) is hajlandó leülni a tárgyalóasztalhoz, ha azzal a világnak használ. 

- Bár időben éppen a törökországi út elé esett, de jelentőségében azt is túllépte a pápa strassbourgi látogatása.  Az igazi fontossága abban volt, ami elmaradt. Bár a katolikus egyház feje utazott, semmi egyházias  jellege nem volt az útnak. A pápa nem celebrált misét, nem találkozott helyi egyházi vezetőkkel stb. Ez - szerintem - teljesen tudatos volt. Ferenc pápa nem papként, hanem politikusként jelent meg, és politikai beszédet mondott el az Európai Parlamentben. Olyat, amit - bár a magyar média meglehetős passzivitással fogadta - még sokat fognak emlegetni. Ferenc pápa, aki ugye nem európai, hiszen  argentin, és életének több, mint hetven évét több ezer kilométerre élte le Európától, új utat kívánt adni az európai politizálásnak. A beszédében igazi bravúrt ért el, úgy ostorozta keményen a Unió kiüresedett bürokráciáját, a brüsszelitákat és az Uniót irányító gazdasági hatalmakat, hogy közben egy pillanatig sem tűnt "euroszkeptikusnak". Nem követte a Putyin-imádó alternáci narratívát (amit pedig az utóbbi időben a nyugati szélsőbal és magyar szélsőjobb után még Oliver Stone is felvett), sem a nyugati szkeptikusok (pl. UKIP, a holland Szabadságpárt)  rasszizmusba hajló muszlimellenes retorikáját. Kiállt a hagyományos nyugati értékek mellett - mi mást várhatnánk persze a nyugati egyház fejétől - és feltette Európának azokat a kérdéseket, amit igazán már senki nem mert feltenni: Hol van az életerőd? Hol van az a belső indíttatás, amely átlelkesítette és naggyá tette a történelmedet? Hol van kíváncsi vállalkozó szellemed? Hol van az igazság iránti szomjad, amelyet eddig nagy lelkesedéssel közvetítettél a világ felé?  És adott iránymutatást a válaszokra is. Párbeszéd nélkül ezt nem lehet megvalósítani és itt a nemzedékek közötti dialógusra is szükség van. A vélemények és a gondolkodás sokfélesége álljon a harmonikusan egyesült népek szolgálatában. A transzverzális kommunikációhoz nemcsak nemzedékek közötti empátiára van szükség, hanem a növekedés történelmi módszertanára is. Európa mai politikai világában terméketlennek tűnik a párbeszéd a belső (politikai, vallási, kulturális) szervek között. A történelem ma megkívánja a struktúrákból való kilépés képességét. Egy olyan Európa, amely csak zárt csoportok egymás közötti párbeszédére szorítkozik, félúton jár.

Tessék olvasni  az egészet, érdemes.

Nem túlzás azt mondani, hogy fellépésével  egy új, elkötelezetten nyugatos, elkötelezetten  európai, de az Unió kiüresedésével szemben kritikus politika bázisát vetette meg. 

- Azt pedig, hogy nem marad meg az elméletek és az iránymutatás terén, az év utolsó meglepetése mutatta be.  Mikor Obama elnök és Raúl Castro bejelentette, hogy a karibi vasfüggöny is lehullik, és vége a teljesen értelmetlen és romboló blokádnak, ami fél évszázadon keresztül próbálta - sikertelenül - elszigetelni Kubát a világtól, az is kiderült, hogy a Latin-Amerika, és az egész világ számára döntő pontosságú politikai változást - a kanadai kormány mellett - Ferenc pápa hozta tető alá. Ha felidézzük történelmi tudásunkban, hogy mikor volt az utolsó "pápai közvetítéssel létrejött béke", akkor valamikorra a 17. század végére kell visszamennünk. A pápaság utoljára akkor volt ekkora hatással a politikumra. Nos, ez azt hiszem, elég markáns jele Ferenc pápa tekintélyének - és persze ambíciójának. 

Ezek után már azt is elhisszük neki, hogy képes lesz komoly elmozdulást elérni a Közel-Kelet ügyében is. 

moderate.jpg

 A perzsa sakkmester

 A másik főpapunk sokkal megosztóbb pozícióban van, és sokkal nehezebb helyzetben is. Nem csak lelki vezetője az embereknek, hanem - többé-kevésbé - rá van bízva egy nyolcvan milliós ország vezetése is. Hasszán Róháni ajatollahról, Irán elnökéről van szó, Ő is már 2013-ban frappírozta a világot azzal, hogy - miután teljesen váratlanul, a konzervatív oldal megosztottsága miatt megválasztották - egészen új arculatot adott az iráni politikának. (Amikor megjelent New Yorkban az iráni parlament zsidó képviselőjétől kísérve, majd Facebook profilt nyitott,megjegyezte, hogy szerinte igazán lehetne önkéntes is a női kendőviselet, aztán meg felavatta az irak-iráni háború zsidó hőseinek emlékművét...)

Bár ennek a posztnak most nem tiszte részletes életrajzot bemutatni róla, de jelezzük, hogy az messze nem érdektelen. Kétségtelen vallásos elkötelezettsége, és síita egyházjogi tudása mellett folyamatos érdeklődést mutatott a Nyugat, a nyugati tudományosság és kultúra iránt. Skóciában szerzett PhD fokozatot - disszertációja az iszlám jog alkalmazkodóképességéről szól a modern élet viszonyaihoz. Különösen érdekes kis epizódja életének, hogy annó, amikor folyt az ú.n. Irán-kontra ügy (az Egyesült Államok titokban a forradalmi Iránnak adott el fegyvert, amiből a nicaraguai kormányellenes erőket finanszírozták szintén titokban), az iráni tárgyaló, aki az ügyet a CIA illetékeseivel intézte, maga Róháni volt. Amikor 1989-ben viszont ki akarták nevezni a titkosszolgálatok vezetésére, nem vállalta. 

A politikai tevékenység mellett folyamatosan jelen volt a tudományban és részt vett az iráni külpolitikai gondolkodás kialakításában. Leginkább persze az "iráni Gorbacsovnak" becézett, reformista Rafszandzsáni idején. Az viszont látszott, hogy a sokkal inkább "iráni Putyinnak" tekinthető Ahmadínezsád elnökkel nem igazán egyeztek az elveik. 

Ezeket az elveket most elnökként - többé-kevésbé - át is ültetheti a gyakorlatba. Azért többé-kevésbé, mert az iráni államrendszer meglehetősen bonyolult. A közvetlenül választott elnök elméletben az állam vezetője, és sok mindenben valóban meghatározó a szerepe. Ilyen pl. a gazdaságpolitika. A külpolitikára, és az állami élet alapjaira azonban igen komoly befolyása van a de facto államfőként működő "legfőbb vezetőnek", aki kötelezően vallási vezető, egyházi rangot visel - jelenleg ő Hamenei ajatollah. (Ő viszont, csak, hogy bonyolultabb legyen a kép, egyértelműen állami pozíciót visel, hiszen az iráni síita egyház vezetője a mardzsa, aki viszont távol tartja magát az államügyektől.) 

Az első hónapok nyugati lelkesedése (körülötte is kialakult egyfajta ajatollah-simogató) után most már látható a valós kép. Kevésbé romantikus, de - legalább is számomra - szimpatikus, és összehasonlítva más "nyugatellenes" vezetőkkel, igen tanulságos:

- Bár nyilvánvaló, hogy Irán nem a nyugati kultúrkör része (sosem volt az), a Nyugatot alapvetően nem ellenségnek tekintik, hanem olyan partnernek, akivel párbeszédet lehet és kell folytatni. 

- Az iráni nemzeti érdekek képviseletét nem feltétlenül konfrontációval kell elérni. Nem kell boldog-boldogtalannak nekimenni. Ahol, és amikor lehet az együttműködés, a megosztás is lehetséges. (Érdekes volt hallani magas rangú kurd politikus szájából Irakban, hogy bizony helyi szinten van együttműködés, vagy legalább is információcsere az iráni és amerikai  szolgálatok között az Iszlám Állam elleni harcban.)

 - Az együttműködés, a tárgyalások fenntartása, a gesztusok, amit a Nyugatnak tesznek éppen, hogy lehetőséget adnak arra, hogy a saját érdekkörén belül Irán sokkal szabadabban mozoghasson. Az, hogy Irán továbbra is saját hatalmi ambícióit építi, nem kétséges. Ha csak az utóbbi hónapok eseményeit nézzük - iráni katonák posztolgatták képeiket az (amúgy Iránban hivatalosan betiltott) Facebookra, az izraeli határról. Az iráni titkosszolgálat főnöke Irakban járt örömtáncot, miután felszabadítottak egy síita kisvárost az Iszlám Állam uralma alól. Az - Irán által finanszírozott, Iránnal szövetséges - síita felkelők elfoglalták Jemen fővárosát. 

Mindezt úgy, hogy ezen sem a nyugati kormányzatok, sem a nyugati média nem tiltakoztak, nem háborogtak.  (Érdemes összehasonlítani ezt a politikát a macsóságát nyugatellenes retorikával bizonygató Putyin eredményeivel. - Gondoljuk el, ha orosz katonák posztolgattak volna NATO-tag Magyarország határáról, az FSZB főnöke járta volna a lezginkát Donyeckben, avagy oroszbarát lázadók foglalták volna el, teszem azt, Tbiliszit.) 

Róháni azt értette meg a nyugati vezetőkkel, hogy egy kiszámítható, megbízható ellenfél sokkal többet ér, mint a káosz. És ez - a remények szerint - oda vezet, hogy fél év múlva, végre véget lehet vetni az Irán elleni utolsó szankcióknak is. 

Az Egyesült Államok pedig, ha van esze, és tényleg fontosnak tartja, hogy Latin-Amerika után a Közel-Keleten is  növekedjen a tekintélye, és segítse a stabilitást, szépen Kuba után az idén Iránnal is békét köt. 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr727027817

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amerikai zsoldosokkal erősítene a liberális baloldal a tüntetéseken? 2015.01.04. 11:13:03

Három busznyi civil ruhás, fegyveres amerikai katona érkezett december közepén az országba. Ukrán kísérőjük lelőtt két ukrán tisztet a Luzsanka-Beregsurány közúti határátkelőhöz vezető útszakasz egyik ellenőrzőpontján, mert nem akarták engedni a buszok...

Trackback: Nem kellene ezeket a folyamatos hazaárulás miatt betiltani? 2015.01.04. 11:09:17

Támadást hirdettek a saját hazájuk ellen. EP-képviselőik a lehető legtöbb külföldi politikust rá akarják venni, hogy a lehető legrosszabb véleménnyel legyen hazánkról a nemzetközi sajtóban és minden egyéb fórumon, ahol megfordulnak - tudtuk meg nyilatk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztapista 2015.01.04. 00:33:35

Az első bekezdésben az anakronisztikus helyett antikrisztust olvastam.

Aztán rájöttem, hogy az is találó, mindkét hitehagyott médiatizálódott vallásguruval kapcsolatban. Ugyanis már nem az számít, amiben hisz, hanem az, amit a tömegeknek kommunikál, hogy népszerűnek látsszon. Ez pedig merő képmutatás, a megtestesült farizeizmus.

Krisz11 2015.01.04. 03:27:04

Egy pap vagy lelkész nem lehet pl: liberális. És innentől lehet magyarázni, de ha esetleg nem támogatja mondjuk a homokos házasságot, már akkor is nyilván politizál. Az életével az evangélium hírdetésével is politizál.

Muzsikok közt 2015.01.04. 08:55:03

Ellenkezőleg. A társadalmat vallási alapra kell helyezni, a nihilista libsi vallást pedig az államnak kötelessége üldözni.

brumeszkosz 2015.01.04. 10:19:16

@Muzsikok közt:
Te egy barom vagy!!! Takarodj vissza a középkorba!!!

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.04. 12:18:08

@Muzsikok közt:

"A társadalmat vallási alapra kell helyezni, a nihilista libsi vallást pedig az államnak kötelessége üldözni."

Ez van most folyamatban. A libsik az eszköze annak, hogy megvalósuljon a dolog.

A fenevad bélyegéről nyilván hallottál már, meg arról is, milyen szégyenteljes köze van/lesz hozzá a katolikus papoknak.