Simkent Asztanából jó másfél óra repülővel - és mintha egy másik országba érkeznénk. A kellemetlenül hideg, és markánsan orosz észak után a muszlim múltba ágyazott forró dél felüdülést hoz. Meg két új világörökségi helyszínt.

"Szép ország Turkesztán digedagadug-dagadug, dinnye nő ott minden fán, digedagadug-dagadug" .. amióta csak leszállt a gépünk Simkent, a szovjet múltat idéző repterén, dallamtapadásom van. Nagymamám énekelgette ezt a dalt, a "Zseleznyák a hős partizán", meg az "Életem a legboldogabb énnekem, mert szerencsés az, aki partizán..."  mellett. Így jár, akinek kommunista nagymamája volt. Bár megszállottan kerestem a dal eredetijét, de nem sikerült fellelnem, melyik szovjet dalműből származik. Csak feltételezem, hogy ugyanabból, amiből a másik kedvenc dalocska, az "Én Hodzsa Naszreddin, itt vagyok már megin' " kezdetű. Ezzel a két dallal nagyjából össze is foglaltam, mit tudtam gyermekkoromban (Szovjet) Közép-Ázsiáról. Sem a legendásan mézédes turkesztáni dinnyék, de a legendásan furfangos Hodzsa Naszreddin nem mesélt szúfi szentekről - igaz, akkor itt éppen mindenki ugyanúgy ateista volt, mint otthon. Most viszont a zarándokok útját követjük Simkentből Türkisztánba. Egy dolog egyértelműen jelzi, továbbra is Kazahsztánban vagyunk - a táj valami elképesztően egyhangú. 

 dsc_0481.JPG

Amúgy viszont minden más. A nők nem a legutóbbi moszkvai divat szerint öltöznek, sőt, nagyobb részt ilyen-olyan kendő van a fejükön. 

 dsc_0549_1.jpg

Asszonyok a simkenti piacon

Az utakon pedig leginkább rozoga ezeröcsik járnak. És még azok is akcentussal beszélnek oroszul, akik napi szinten használják a volt gyarmatosítók nyelvét a hivatalban. Akik meg nem olyan munkakörben dolgoznak - fiatalok, nők -, csak törik az oroszt. (Bár, mint minden gyarmati múltú helyen, kifejezések, félmondatok ragadtak meg még a kazah szövegekben is.) A helyiek állítják, itt még élnek a törzsi kötelékek - a kazahok nem csak, hogy orosz, vagy üzbég lányt nem vesznek el, de odafigyelnek arra is, hogy más kazah törzsből való legyen. És egy kilométerről ellenszélben kiszúrják, hogy ki kazah, ki üzbég. A hetven évnyi szovjethatalomnál, itt sokkal élénkebben él a több, mint ezer évnyi muszlim hagyomány. Fundamentalizmusnak, szélsőséges iszlamizmusnak ennek ellenére nyoma sincs.

dsc_0715_1.jpg

Az  iskoláslányok egyenruhája kimondottan világias

És nem csak azért, mert a kormány keményen lép fel minden efféle elhajlás ellen (persze azért is). De azért is, mert ez az iszlám, nem az az iszlám. És itt, mielőtt elindulnánk ténylegesen Türkisztán felé a zarándok útján, hogy értsük is, amit látunk, kell egy kis kitérőt tenni. Ígérem, nem lesz hosszú a szúfik rövid története. 

 

Az iszlámon belül már Mohamed halála után nem sokkal megindult a különböző  frakciók széthúzása.  A háridzsitákról - ibaditákról itt írtunk. A síitákról mindenki hallott, aki tévét néz az utóbbi pár évtizedben. A szúfik viszont mintha kimaradnának a hírekből. Pedig jelentős csoportot alkotnak az iszlámon belül. Talán azért  nincsenek előtérben, mert - a többiekkel ellentétben - nem involválják magukat a napi politikában, sem  mindenféle villongásokban - ha mégis megjelennek valahol, akkor csak mint szenvedő fél. De hát amikor az egyik muszlim gyilkolja a másikat, az általában nem üti át a nyugati sajtó ingerküszöbét. (Bár az iszlamista merényletek áldozatainak 95% maga is muszlim.) A szúfizmus azért válik ma is gyakorta céltáblává, mert éppen azoknak az iszlám gondolkodónak a szellemi köréből nőtt ki, akik már a kezdetekkor inkább a spiritualitásra, az aszkézisre, az Istennel való személyes kapcsolatra  koncentráltak - és nem a politikai befolyás megszerzése volt a vágyuk. Ellentétben  viszont a síitákkal, ibaditákkal, a szúfik nem léptek ki a mainstream szunnita irányzatból - legalább is formálisan. De egy idő után elkezdtek önálló rendeket (tarikákat) alkotni, amelyek egy-egy tanító, szent ember, majd annak utódai köré szerveződtek. Abban hasonlítanak a síitákra (és ez aztán átjárást is biztosított a két csoport között), hogy Mohamed vejét, Alit tekintik szellemi elődjüknek, akire Mohamed a világi hatalom helyett a "titkos tudást" ráruházta. 'Én vagyok a tudás városa, és Ali a kapuja" - szól a Mohamednek tulajdonított mondás.

 _madinatul-ilm-wa-ali-babuha3.jpg

A szúfi rendek mind valamiféle beavatásban részesítik az ifjakat, és azoknak sokat kell tanulni, meditálni, gyakorlatokon részt venni, hogy végül a rend teljes jogú tagjai lehessenek. Követőik, tisztelőik viszont lehetnek szép számmal. A rendek első sorban az iszlám peremvidékein lettek népszerűek. Észak és Nyugat-Afrikában, Közép- és Dél-Ázsiában, és nem utolsó sorban Anatóliában. 

 dsc_0442.JPG

Dervistánc Konyában, Törökországban. A kevés hely egyike, ahol ez még nem csak turistacsalogató. 

A fénykor a 13-15. század volt, de sok rend ma is él, virágzik. Mások - az utóbbi évtizedekben - nagy veszélyben vannak, hiszen a szentkultuszt, a misztikus tanokat és a hozzájuk kötő rituálékat a puritán fundamentalisták rossz szemmel nézik, eretnekségnek tartják. 

_89d4847d11944a10520f6a7067009f5c_jpg_cf.jpg

Szúfi szent mauzóleuma Timbuktuban - szalafisták rombolták le, UNESCO segítséggel építik újjá 

Megint más csoportokat éppen azért karolnak fel manapság egyes államok, mert bennük, a jámbor, toleráns, békés iszlámban látják a legjobb eszközt a szélsőségek elleni harcra. 

 dsc_0505.JPG

Külsőre pont úgy néz ki, mint a szalafiták, de ő egy a szeretetről, békéről, és lelki megtisztulásról prédikáló szúfi  szerzetes Algériában - szerinte az iszlám legfőbb ellenségei a dzsihadisták. Az algíri kormány támogatja őket. 

Kitalálhatták már, utunk egy szúfi szent, tanító, rendalapító sírjához vezet majd. Ahmed Hodzsa Jaszavinak hívták, és egyike volt a legkorábbi rendalapítóknak. 1093-ban született Szajram városában, atyja is vallási tanító, Ibrahim, anyja, a gyönyörűséges Karasas volt. 

 dsc_0592.JPG

 Karasas  sírja - a zarándoklat kezdete

A kis Ahmed - a legenda szerint - nyolc éves korára már mindent megtanult, amit lehetett, atyja az útjára engedte, amikor - szintén a legenda szerint - azt mondta, elhívatása van. Elkérte atyja egyik tevéjét, és azt mondta, oda szólította őt Allah, ahol a teve először megáll. 

 dsc_0403_1.jpg

Szabadon kószáló tevéket még ma is látni ...

A teve Jaszi városánál állt meg. (Innen a Jaszavi melléknév - a Hodzsa pedig a tisztelet jele.) Ott aztán Arisztan Bab lett a mestere. De hamarosan túlnőtt rajta. Buharába ment, ahol Juszuf Hamdáni tanítványa, majd utódja lett. Ő vezette az egyik legfontosabb szúfi tarikát, amelyet ma Naksbandi néven ismerünk.

 mvc-019f.jpg

Naksbandi kegyhely Üzbegisztánban 2002-ben

De pár év után elhagyta az akkor fényes várost és visszatért Jasziba, hogy ott immár saját tanítványokat gyűjtsön. Megírta fő művét a Bölcsesség könyvét - nem arabul vagy perzsául, ahogy akkoriban szokás volt, hanem a kor török nyelvén. Hatvanhárom évesen aztán elvonult a világtól. Egészen pontosan egy a föld alá épített mecsetben meditált tovább - úgy érezte ugyanis, hogy méltatlan arra, hogy tovább a nap fényén éljen, ha már Mohamed 63 évesen tért meg Allahhoz. Tarikája tovább élt a vidéken - de ennél is fontosabb a hatása, amit a későbbi nemzedékekre tett. A mai balkáni muszlimok többségét kitevő bektasi szekta alapítója, Hadzsi Bektas, és a kerengő dervisek rendjének alapítója, Mevlána Rúmi is őt tekintették mesterüknek. 

 _3215466527_9d50d80825_b.jpg

Hadzsi Bektas 

Mindez persze szép, de mit jelent a mai kazahok számára - nos, nagyon is sokat. Ahmed Hodzsa Jaszavi ugyanis - éppen a középkori török nyelv propagálásával - sokat tett az iszlám peremvidékének számító Közép-Ázsia megtérítéséért, az iszlám - és ezzel a kultúra - terjesztéséért. Afféle nemzeti hőssé vált - még akkor is, ha a nyelv, amelyen írt, közelebb áll a mai üzbéghez. De lássuk csak, szép sorjában. Az igazi zarándokok ugyanis nem a szent sírjánál kezdenek, hanem előbb édesapja, és édesanyja mauzóleumánál róják le tiszteletüket. 

 dsc_0604.JPG

Ibrahim Atya mauzóleuma zarándokokkkal

Bár mindkettő Szajramban van - alig negyed órányira Simkenttől -, különböző helyen. Elsőre, európai fejjel különös lehet, hogy a házaspár nem egy sírban nyugszik, de a törzs, a család itt nagy erő - Ibrahim és Karasas mindketten saját klánjuk földjében pihennek. A népi vallásosság sajátos hagyományai már itt meglátszanak. A zarándokok, akik persze mind kívánnak is valamit a szenttől és - szintén jelentős szentséggel bíró - felmenőitől, általában némi aprópénzt is hagynak a sírnál imáik megerősítéseképp.

dsc_0600.JPG

Egy kis apró jól jöhet az üdvösséghez

Ez - oly távol áll az iszlám szigorú egyistenhitétől, mint - teljesen abszurd, de ha már a nyelvemen van leírom - Szajram Jeruzsálemtől. Egy vaskalapos fundamentalista egy-egy ilyen akcióért már ölni tudna. (És ez itt ugye nem képes beszéd...)  És hogy mennyire élő zarándokhely ez ma is, azt mutatja, hogy szinte csak itt volt valami turistabazárra emlékeztető hely. Nagyrészt vallási biszbasszal. 

 dsc_0609.JPG

A következő lépés Otirar. A város maga ma már romterület. Bár a térség egyik legrégebbi és legfontosabb települése volt - jóval a türkök érkezése előtt is virágzott már itt a közvetítő kereskedelem, sosem heverte ki igazán, hogy Dzsingisz Kán hadai lerombolták. Timur Lenk még helyreállíttatta, de régi fényét már nem nyerte vissza. A 18. századra utolsó lakói is elhagyták. 

 dsc_0417.JPG

 Folyik a rekonstrukció

A romterület nagy része ma is feltáratlan, az ösvények az egykori épületekből összeállt dombon vezetnek. Bár van, amit  már elkezdtek rekonstruálni - így-úgy. 

 dsc_0382.JPG

A településdomb oldalról - látszik, hogy van még, mit tenni vele 

dsc_0383.JPG

A hammam romjai fölé már védőtető is került

dsc_0390.JPG

A török pénzből rekonstruált városkapura már fel is lehet menni - korlát még nincs, úgyhogy marhára féltem

Arisztan-Bab mauzóleuma viszont - mivel fontos búcsújáró hely maradt - átvészelte a város bukását is. Úgy áll ma, ahogy Timur idején megépítették. 

 dsc_0457.JPG

Belülről momentán nem látogatható, folyik a felújítás

Udvarán pedig egy szent kút, amely állítólag sok mindenre jó. Gyermekáldáshoz segíti a fiatal asszonyokat, az idősebbeket pedig megszabadítja fájdalmaiktól. Egy átlagos hétköznap délelőtt jártunk ott, de így is komoly sorban állás volt a vízért. 

 dsc_0476.JPG

Nagy a tolongás ...

Megkóstoltam én is - ásványvíz, ami biztosan jó valamire, de hogy elképesztően pocsék az íze, az is biztos. 

 dsc_0446.JPG

Inkább ittam egy kis tevetejet ...

Még  mielőtt a csúcshoz, Ahmed Hodzsa Jaszavi sírjához eljutnánk, tegyünk egy kis kitérőt - olyat, amit az igazi hardcore zarándokok tesznek csak meg, no, meg mi. A vidék legnagyobb barlangját, az ún. Fehér mecset barlangot -  látogatjuk meg. Nekünk, akik egy barlangokban igazán gazdag vidékről jöttünk, ez persze csak egy böhöm nagy luk a földben. 

 dsc_0770.JPG

Út a barlang felé

Inkább amolyan óriás víznyelő, mint igazi barlang. Mondjuk, hogy nőnek benne fák, az hozzáad egy keveset az élvezeti értékhez - különösen, hogy több tíz kilométeres körzetben a gyér fűnél magasabb növényt nemigen látni. (Kivéve persze az egykori pártfőtitkár Dinmuhamed Kunajev volt nyaralóját - amiben titkon még mecset is volt.) 

 dsc_0782.JPG

A négyzetes nejlonszalagos valami a tulajdonképpeni "Fehér Mecset" 

A lényeg viszont a mélyben, a fákon túl van - ahol egy nagyon szent hely található. A legenda szerint itt egykor egy barlangi sárkány lakott, akit Szulejmán (Salamon) próféta ölt meg. Valójában a barlangi szentély - és a benne levő szent kövek még bőven az iszlám előtti idők türk vallásának szent helyei voltak. 

 dsc_0798.JPG

A zarándokok előbb megérintik a szent követ ...

... majd guggolva elmormolnak egy imát. Testhelyzetük mindenre utal, csak éppen a szokásos muszlim imákra nem. 

dsc_0802.JPG

Ezt persze ma már fedi némi iszlám máz Allahot legalább is a legvalószínűtlenebb helyen is emlegetik. 

 dsc_0806.JPG

Allah segít, persze csak, ha teszel is érte ... 

A barlangszentély őre pedig a védősisakon kívül áldást is oszt. 

 dsc_0787.JPG

Akik fogékonyak a spiritualitásra, azok azt magyarázzák, hogy itten bizony valami erőt érzékelnek. Nekem, mondjuk, ez itt se sikerült. (Igaz, másutt se, a Pilisben is csak a gyermekeimet kergettem, a Nagy Piramisban meg csak húgyszagot éreztem, nem a kisugárzást, szóval ilyen tekintetben elég rovott a múltam.) De kétségtelenül a legérdekesebb helyek egyike, amit kazah földön láttunk. Az egész iszlám világban kevés ilyen helyet látni - ahol ennyire tisztán látszik a szinkretizmus, az iszlám előtti hitek továbbélése. Csak remélni tudom, hogy az alkaidások nem jutnak el ide, mert ugye legendás sárkányok hűlt helyén kövekhez imádkozni, nem az a dolog, amiért a  vahhabita imámoktól puszit és vállveregetést kapunk. A kis - valójában persze jó nyolcvan kilométeres - kitérő után jöjjön utunk célja, Türkisztán. 

 dsc_0485.JPG

Az elmaradhatatlan népi motívumos díszkapu

A város maga jó száznyolcvan ezres, de - a mauzóleumon kívül - elképesztően érdektelen. Az orosz uralom előtti időkből semmi nem maradt meg. Az oroszok-szovjetek utáni időkben meg semmi jelentős nem épült. Van, mondjuk, egy belülről kicsit túlzóra sikeredett, de jó étterem. 

 dsc_0537.JPG

A sok stukkó és színes fény ellenére megfizethető 

Meg pár bezárt ajándékbolt a turistáknak. 

 dsc_0488.JPG

A mauzóleumot ma egy parkon keresztül közelíthetjük meg. Így hatalmas méretei, ugyanakkor arányos formái helyből rabul ejthetnek. 

 dsc_0526.JPG

Persze nem volt ez mindig így. A 19. század végén, amikor megjelentek itt az oroszok, Türkisztán - avagy akkor még Jaszi - egy a mauzóleum környékére szorult igen lepusztult kisváros volt. Ahol a sárból tapasztott földszintes bódék közül emelkedik ki az egykori dicsőség emléke. 

 dsc_0509.JPG

Száz éve még így láthatták meg ...

Ezt persze a szovjet időkben mind elplanírozták. A falat, és az egykori város egy részét most, hogy képet kapjunk az egykori időkről, visszaépítik. 

 dsc_0505_1.JPG

Gondolom, majd boltok lesznek benne - egyelőre inkább amolyan Patyomkin-falu 

A területen nem csak maga a Timur idején épült mauzóleum áll. A legrégibb épület az a föld alatti mecset, amelyben maga Ahmed Hodzsa Jaszavi töltötte élete utolsó éveit. 

 dsc_0518.JPG

A földalatti mecset

Hogy a komplexum mennyire nem csak vallási, hanem kazah nemzeti emlékhely is, jól jelzi, hogy a mecsetbe belépve nem Mohamed, hanem Nurszultan Nazarbajev egy bölcs mondását látjuk magunk előtt. 

 dsc_0515.JPG

Az egykor párttitkár a Korán olvasására buzdítja népét ...  

Az egész inkább múzeumra, mint templomra hajaz - a kisebb helyiségek nagy része ma kiállítótér, ahol a hagyományos múzeumi tárgyakat láthatjuk. 

 dsc_0519.JPG

Van mellette fürdő is - szintén múzeummá alakítva. 

 dsc_0531.JPG

És itt van Timur egyik unokájának mauzóleuma is. 

 dsc_0493.JPG

A fő épület viszont befejezetlen - a kék-zöld díszcsempék csak az oldalakat díszítik, szemből csak a barna vakolat  látszik pőrén. Ez nem a szovjet korszak pusztításának eredménye - bár kétségtelen nem tett jót az épületnek, hogy az elvtársak, mint annyi más különböző felekezethez tartozó templomot, ezt is terményraktárrá alakították. Mikor 1405-ben Timur, a megrendelő meghalt, az építkezés is leállt. A bizonnyal látványosra tervezett díszkapu nem készült el. 

 dsc_0499.JPG

Így is impozáns

Odabent ugyanaz a kettősség folytatódik, az épület kettős élete. Maga a szent sírja, klasszikus zarándokhely, ahová imádkozni, és könyörögni járnak. És -- mondjuk, ilyen pogány szóval - áldozati ajándékokat hoznak a szentnek. 

 dsc_0500.JPG

A rácson túl a sír maga

A többi rész azonban inkább múzeum. Fő tárgya - bár elég abszurd ezt így leírni - egy túlméretes rizseshús-főző edény. 

 dsc_0502.JPG

A Tajkazan két tonnájával tényleg impozáns (elvben nem is szabad lefotózni, de kísérőnk orvul kijátszotta az őröket), a kazah nemzet egyik szimbóluma. Állítólag hétféle fém ötvözetéből készült, ami a kazah törzsek egységét szimbolizálja. 

 dsc_0892.JPG

Úton-útfélen visszaköszön, mint nemzeti szimbólum

Nem csak a jaszavi rend egykori vezetői nyugszanak itt, hanem mindenféle egyéb jeles emberek, uralkodók, azok rokonai is. Kísérőink szerint maga Nurszultan Nazarbajev is, ha megtér egyszer Allahhoz és Brezsnyevhez, ide készül. (Persze lehet, hogy ez csak pletyka.) Fogunk is - nem is sokára - még foglalkozni a muszlim misztikával. De azt már nem Kazahsztánban tesszük. 

  

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr8112888318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Timár Lénárd 2017.10.07. 10:44:36

Legalábbis a modern politikai iszlám megszületésének idején, mert annak idején (kb. a 19. század vége) az európai gyarmatosítók számára a szúfizmus szinte rosszabbnak tűnt, mint ma az Al-Kaida (kb.). Különösen Szudán és a Fulani államalakulatok tükrében.(illetve az oszmán uralommal való összefonódásuk miatt sem épp volt jó "sajtójuk".)
toriblog.blog.hu/2011/01/05/szudan_a_verben_szuletett_allam_i