Nem is olyan rég láttuk, hogy milyen menő hely volt a mai Szerbia a római korban - de nem ez volt a terület első fénykora. Most még mélyebbre merülünk a múltnak kútjában, olyan mélyre, hogy alig látunk ki - viszont megnézzük Európa első városait.  Hardcore régészet-fanok előnyben.

Ha földrajzi rendben haladnánk -  a magyar határtól, illetve Belgrádtól  kiindulva - akkor felborítanánk a történelmi időrendet, szólva most kicsit ugrálni fogunk. A Belgrádhoz legközelebbi helyszínünkre, Vinčára ugyanis majd csak a poszt második felében térünk ki. Ahhoz viszont, hogy eljussunk a Balkán talán legkülönösebb őskori lelőhelyéhez, ahol történetünk kezdődik, jócskán túl kell menni Belgrádon. Szendrő (Smederevo) felé fordulunk. Ott  - kis kitérő a főúttól -  érdemes is megállni, hogy megnézzük Szendrő várát. (Ígérjük, írunk majd róla is, kiemelkedően érdekes hely - magyar szempontból is.)

 dscf3416.JPG

Kilátás a várból a Dunára 

Útba ejthetjük Viminaciumot - egy újabb tanúját a Balkán késő-római fényének. Majd Veliko Gradište irányába tovább haladva, elérjük Galambóc (Golubac) várát. Szintén érdekes hely -  a magyar történelem szempontjából is - így egy rövid megállót bőven megér. (Hosszút is megért volna, de amikor mi ott jártunk, iszonyúan zárva volt.) 

 dscf3446.JPG

Igen látványos, kár, hogy csak át lehet autózni rajta...

 

A halemberek faluja

A Đerdap nemzeti parkban járunk már - rajta van a szerb várományosi listán -, amelynek meghatározó eleme a Duna. A lomha, alföldi folyó itt ér a nagy hegyek közé, ahol összeszűkül, és így jócskán fel is gyorsul. Leglátványosabb része, a Kazán-szoros, még kicsit odébb van, és most nem is fogunk oda eljutni. Utunk célja ugyanis most Donji Milanovac - maga is bájos szerb falu. 

dscf3491.JPG

A lelőhely felé

De a lényeg, a régészeti lelőhely, Lepenski Vir. A főútnál már nagy barna tábla hirdeti, gyakorlatilag nem lehet eltéveszteni. Már messziről jól látszik a modern fehér látogatóközpont épülete. 

 dscf3494.JPG

Ahhoz képest, hogy láthatóan mennyi pénzt és energiát öltek bele, a neten megszerezhető információ a  helyszínről minimális. Amikor mi arra jártunk, egy szerb nyelvű honlapja volt, és csak sejteni lehetett, hogy - meglepő módon - este nyolcig nyitva vannak október végéig. Amikor napszállta előtt nem sokkal befutottunk, nem is volt ott rajtunk kívül senki - a jegyárusító ember is meglehetős döbbentettel konstatálta a külföldi turisták megjelenését. De minek is mentünk Lepenski Virbe? 

Mert ott van Európa egyik - ha nem a - legrégibb faluja. De miért pont ott? Nos, a hely, a korabeli embernek egy kész aranybánya volt. A felgyorsuló folyó örvényei oxigénnel dúsítják fel a vizet. A sodrás pedig ezen az oldalon teszi le a  a hordalékot (az északi partot erodálja). 

 dscf3493.JPG

A Duna manapság, duzzasztva...

A sok táplálék és az oxigéndús víz pedig vonzotta a halakat. A halászat pedig  az őskori ember számára különös foglalatosság. Az egyetlen olyan vadászó-gyűjtögető tevékenység, amely lehetővé teszi, sőt, el is várja a  letelepedett életmódot. Így a halász közösségek jelentik azt a kapcsolatot, amely az alapvetően nomád, a vadak mozgását követő vadászok-gyűjtögetők, és a letelepedett földművelők életformáját összeköti. A nagy folyók mentén élő halászközösségekből nőttek ki a Közel-Keleten is a korai földművelők a Termékeny Félholdban. De talán a világon nincs annyira jellegzetes őskori halászfalu, mint Lepenski Vir. 

Már i.e. 20 000 körül éltek emberek a környéken - de a letelepedett halászközösség első jelei i.e. 9500 körülre tehetők. Ez nagyjából megegyezik azzal az időszakkal, amikor a Közel-Keleten is megjelentek a nagyobb települések. Lepenski Virben, mondjuk, ekkor még csak négy-öt család élhetett. 

 _mesolithic.jpg

Mezolit-kori telep egy folyó mentén - rekonstrukció

Jól látható a régészeti leletekből, hogy amikor kifogytak az erőforrásokból, előbb még próbálkoztak a régi, félnomád életformát folytatni - megjelennek a felsőbb rétegekben a környéken kisebb településkezdemények. De végül inkább az életformaváltás felé fordultak, és a vadász-gyűjtögető élet helyett immár kizárólag a halászatra alapuló, de jóval nagyobb falu alakult ki. Régészeti szaknyelven ez az, amit Lepenski Vir I.a rétegnek mondanak. És ez az, amit ma a látogatóközpontban láthatunk. A látogatóközpont nagyobb része ugyanis maga a falu, amit a rácsos tető alatt körbejárhatunk. Jól látszik az egykori terep lejtése is. (A moziterem és a kiállítás az egykori falu mögött-alatt van.) 

 dscf3497.JPG 

Az alsó kilátóterasz az egykori folyóparton áll

Az első leleteket 1960-ban találták meg, majd rohamléptekben megindult az ásatás, hiszen hamarosan épülni kezdett a vízierőmű a Vaskapunál. Az eredeti helyszínt pedig - mára - elöntötte a víz. Amit most látunk, az 30 méterrel az eredeti szint felett van - egy az egyben áthelyezték a  falut. Bár nem ő találta meg a falut, az ásatás mégis Dragoslav Srejović nevével kapcsolódik össze. Ő vezette az ásatásokat, és ő fedezte fel a kiásott falu igazi értékét. (A látogatóközpontban egyébként egy hosszú, de egészen érdekes filmet is láthatunk az ásatásokról, angol felirattal.) De ne csigázzuk tovább az érdeklődést, miért is érdekes az, amit ma látunk? Az I.e. 7500 körül kialakult település már valóban egy modern értelemben vett falu volt. 

 _lepinski_vir_01.gif

Térkép ...

... és rekonstrukciós rajz a faluról. 

_rep-lepenski-vir.jpg

A házak közt nem voltak kertek, sőt, határozottan kialakult városrendezési elvek szerint helyezkedtek el. Minden ház egyforma alaprajzú volt - ami egy egyenlőszárú háromszöget formáz - csak a méretük volt különböző. A legnagyobb kb. 30m2-es. 

 dscf3519.JPG

Sötétebb színnel kiemelve a házak területe.  (Eredetileg is volt valamiféle padlózatuk, ami anyagában, színében eltért a földtől.)

Mindegyik a folyóra nézett  úgy, hogy egy központi tér körül álltak, amelyen - erről később lesz szó - valamiféle szentély lehetett. 

 dscf3525.JPG

 Szobrok, az eredeti helyen, ahol megtalálták őket. 

A házaknak most csak az alapjai látszanak, de ki lehetett következtetni, hogy fa ácsolattal és nádfedéllel készültek. Egy rekonstruált házat fel is állítottak a látogatóközpont mellett. 

 dscf3518.JPG

A házak mindegyikében volt egy agyagból tapasztott központi tűzhely, amelyet téglalap formában kövekkel raktak ki. Ehhez kapcsolódott, valami házioltár-féle, ahol a halszobrokat is elhelyezték, illetve egy kisebb mélyedés, amelynek a használatáról hosszan vitatkoznak azóta is a régészek. Egyesek egészen egyszerű praktikus dolognak gondolják (ide állítottak be valami tartócölöpöt), mások szerint áldozati  ételek elhelyezésére szolgált. A belső tűzhely meghosszabbításaként a kapu előtt is volt egy tűzhely - egyesek szerint afféle "nyári konyha" volt, mások szerint sokkal inkább arra szolgált, hogy a környéken ekkor még bővében vándorló vadállatokat távol tartsa éjszakánként. 

 _lvh.jpg

Egy ház alaprajza ..

... és rekonstrukciós képe. 

_lepenskiroof.jpg

A legérdekesebb a nagy ház. A kutatók szerint valamiféle főnöki lakhely lehetett. Erre nem csak a mérete utal, hanem az is, hogy jóval több szobrot találtak ott, amint a többi házban. És előtte volt a központi tér is, rajta valamiféle szentéllyel, amelyet szintén szobrokkal raktak körül. A szobrok Lepenski Vir legfurcsább leletei. Valamiféle ember-hal hibrideket ábrázolnak. Haltestű, halszájú embereket. Mindegyik a Dunából származó kőből, nagyobbacska kavicsból készült. Bár - természetesen, hiszen írásos forrásunk nincs - pontosan nem tudjuk, miket ábrázolnak, és mire használták őket, feltételezzük, hogy valamiféle ős, vagy totemkultusz részei voltak. És azt mindenképpen szépen mutatják, milyen szoros szimbiózisban élt a falu népe a vízzel, a Dunával. 

 _h1.jpg

_h2.jpg

_h5.JPG

A halottak nagy részét egy külön temetőbe temették - az első ilyen kultúra volt Európában - de voltak, akiket a házban, a tűzhely közelében helyzeték örök nyugalomra. Hogy kik voltak ők, és miért kapták ezt a kiváltságot, szintén nem tudjuk - csak sejthetjük, hogy valamiért fontosabbak voltak a közösségnek, mint a többi halott. 

 dscf3502.JPG

Lepenski Vir központja volt egy nagyobb - több faluból álló - közösségnek is. Legalább is feltételezzük ezt, hiszen a környéken több hasonló, de kisebb telepet találtak. Lassan azonban az élet megváltozott. (Elképesztően lassan a mi fogalmaink, elvárásaink, szerint, hiszen jó ezer évig éltek kvázi változatlanul itt az emberek.) A változás lassú volt, de folyamatos - a Lepenski Vir III réteg már a Starčevo kultúra jegyeit mutatja. A halászat mellett egyre nagyobb szerepet játszott a fölművelés, állattartás. A Duna meg egyre kevésbé volt fontos. A falut i.e. 4800 körül hagyják ott végleg. 

Nincs itt semmi látnivaló

I.e. 6500  körül új kultúra alakult ki - szintén Szerbia területén. Srejović szerint az alapjait a Lepenski Virből szétrajzó lakosság adja - hiszen ott láttuk a folyamatos átmenetet a mezolitikumból, az újkőkori (neolit) gazdálkodásba. Mások árnyalják a képet, hiszen az új, immár alapvetően mezőgazdaságból élő kultúra bizonnyal vett át fontos kultúrjavakat keletről. Ha mást nem, hát a háziállatokat és kultúrnövényeket. Míg Lepenski Vir lakosai, ha próbáltak valamit háziasítani, az a szarvas volt, az új állatok - juh, kecske, szarvasmarha - Anatóliából érkeztek. Hogy jöttek-e a kultúrjavakkal telepesek is, vagy csak eltanulták a balkániak az állattenyésztést, azt nem tudhatjuk - egyelőre.

dsc_0269.JPG

Szimbolikus helyen legelnek a bárányok  - Çatal Hüyük romjainál, ahonnan elindulhatott Európa felé a neolit forradalom.

A történeti genetikai vizsgálatok nyilván segíteni fognak e kérdés megoldásában. Az új kultúra szintén egy szerbiai lelőhelyről - Starčevo - kapta a nevét. Nincs messze Belgrádtól - a Duna túlpartján - de nem sokat ad hozzá az élményhez. Átlagos szerb falu - a lelőhelyet visszatemették. A Starčevo-kultúra nyomait sokkal inkább múzeumokban láthatjuk - Szerbiában, és Magyarországon is. Hiszen - itthon Kőrös-, Romániában ma Criş-kultúra néven - a Balkánról érkező földművesek régészeti kultúrája megjelent Magyarországon és Erdélyben is. (Itt már folytak genetikai vizsgálatok, és azt mutatják, hogy a Kőrös-kultúra népessége  alapvetően balkáni eredetű - bár bizonnyal keveredtek az itt élő mezolit népességgel is.)  Számos fontos lelőhely van itthon is - nemrég tárták fel például a Kárpát-medence legrégebbi (kb i.e. 6000-ből származó) házát Szolnok mellett az M4 építkezésénél - de sehol nem épült rájuk régészeti park. (Az egyetlen őskori régészeti park Magyarországon inkább bronzkori-vaskori emlékeket mutat be.) 

A macskafejű anyaistennő népe

 A Balkán első igazi fénykora - ha nem számítjuk persze Lepenski Virt - azonban egy jó évezreddel később következett be, amikor szárba szökkent az úgy nevezett Vinča-kultúra. A  nagyjából egységes régészeti kultúra elég jelentős területeket foglalt el a Balkánon. Számos fontos lelőhelye ismert az erdélyi Alsó-Tatárlakától a dél-szerbiai Pločnikig. 

 1200px-vin_a_culture_locator_map_svg.png

És meglehetősen hosszú ideig  - mintegy kétezer évig - volt képes megőrizni folytonosságát. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a korabeli világ egyik legfejlettebb kultúrája volt. Városaiban már 2500 - 4000 fő lakott. Ez a mai viszonyok közt falu is alig - de ebben az időben a Közel-Keleten sem voltak nagyobb települések. Azért nevezzük ezeket városnak, mert a házak egymáshoz közel épültek, köztük kialakított utcákkal, tehát nem feltétlenül voltak falusi, mezőgazdasági települések, ahol minden házhoz tartozik föld. 

 _img-1-small480.jpg

_img-2-small480.jpg

Stubline - egy a házak alaprajzát kimutató magnetométeres képen, illetve a település rekonstruált képe

dsc_0546.JPG

És egy rekonstruált házkeret a vinčai múzeumból

A települések folyamatosan újjáépültek, a lerombolt házakra húzták fel az újakat, így alakultak ki a jellegzetes településdombok, nemzetközileg használt arab szóval, tellek. Az emberek nagy része azért kijárt a földekre - de a korábbinál sokkal hatékonyabb mezőgazdasági technikák (egyesek szerint már volt ökör húzta eke is) a korábbinál magasabb termésátlagokat hoztak, ami a társadalom nagyobb fokú diverzifikálódását eredményezhette - voltak olyan emberek, akiket el tudtak tartani, pedig nem művelték a földet. Minden bizonnyal voltak már specializálódott kereskedők is - obszidiánnal, később arannyal, rézzel, festékekkel kereskedhettek. Ezek ugyanis - a tárgyak analízise ezt mutatja - jelentős távolságokat utaztak be, a Kárpát-medencétől egészen az Égei-tengerig. Technikai fejlettségeben valóban sok szempontból a világ élvonalában járt akkor ez a vidék. Nemcsak a fazekasságuk volt világszínvonalú, de a világon elsőként itt fedezték fel a fémművességet. Magában Vinčában is találtak réz olvasztáshoz használt eszközöket. Ebben évezredekkel előzték meg a Közel-Keletet vagy Kínát. 

 _rrrr.jpg

A világ egyik legrégebbi ismert rézszobra Pločnikból

Ennél is érdekesebb történet a Vinča-jeleké. Számos helyen megjelennek írásra emlékeztető  jelek a korban készült tárgyakon. Ezek jóval korábbiak, mint a hasonló közel-keleti protoírások. 

 808a2025e8a9fabeef31d856e9ea1329.jpg

A szimbólumok. Hasonlóakat találtak a Magura-barlangban is - bár azok kicsit későbbiek

Ugyanakkor - a jelek számából, a jelcsoportok hosszából következtettek erre - ez nem egy kifejlett írásrendszer lehetett. Sokkal inkább olyan protoírás, ami inkább emlékeztető (szakszóval mnémonikus) jeleket tartalmazott. Utalhatott például a tárgy tulajdonosára, funkciójára vagy egy ahhoz kapcsolódó vallási utalásra, istenre. A feliratok kis száma, rövidsége, időben-térben szórt megjelenése ugyanakkor meglehetősen kétségessé teszi, hogy valaha is képesek leszünk-e megfejteni őket. Vagy egyáltalán egyértelműen megmondani, hogy megfejthetőek-e. 

  symbols-on-the-tartaria-tablets.jpg

A legtitokzatosabb dolgok,  amelyekt ez a kultúra kitermelt az Alsó-Tatárlakán talált talált táblák

A települések körül nem voltak falak. Ami általában arra utal, hogy nem számítottak ellenséges támadásra. Feltűnő, hogy a későbbi, bronz- és vaskori temetkezésekhez képest mennyire nem jelennek meg a sírokban a fegyverek, és a mellékletes - tekintélyesebb - sírok jelentős része női sír. (Mondjuk, általában kevesebb a sírmelléklet.) Amiből viszont elképesztő mennyiség van, azok a szobrok. Általában kicsik, és ember formájúak. Egyedül Vinčában 1000 körüli szobrot találtak. 

 87f7669e8b2b02df5f119be80b75a7fe--terracotta-boh.jpg

8d7cd5c8810abe3f647a472404f1c8c7.jpg

a4c552f715e9d2dff7319f5313a00393--sculpture-art-sculptures.jpg

A szobrok közül a legtöbb nőket ábrázol, jellegzetesek a furcsa, hatalmas szemek. Az ábrázolásokból feltételezik, hogy a nők tetoválva voltak, de sok esetben látszik valamiféle ruha is a szobrokon - egyeseken például egyértelműen valami szoknyaféle van. (Ilyen szempontból is elsőséget élvez ez a kultúra - ezek az első európai ruhaábrázolások - popkultúrásan mondhatjuk, hogy, íme, itt vannak a történelem első miniszoknyái.) Az bizonyos, hogy a korábbi időszakkal szemben, a Vinča-kultúra emberei már szőtteseket viseltek - fennmaradtak szövőszékek nyomai. 

 dsc_0542.JPG

Rekonstruált  szövőszék - ilyenen készültek a miniszoknyák. 

Az állatábrázolások közül igen gyakori a macska és a bagoly. 

 dsc_0544_1.jpg

Cicafülű edény

dsc_0545.JPG

És egy baglyos

De nem csak állatszobrok vannak, hanem furcsa, nagyrészt állati (?) fejeket formázó maszkok, illetve maszkos embereket ábrázoló figurák is. Feltételezzük - mivel ennél pontosabbat nem tudunk mondani -, hogy valamiféle rituális célt szolgálhattak. (Aki felvette átlényegült a macskaistenséggé?)

 e1517a593bcd9d224101822579c00d44.jpg

Róka? Ufó?

Miután pár kép megjelent a nemzetközi népszerűsítő irodalomban is ezekről a maszkokról, nyilván előkerült néhány derék ufóhívő, aki helyből ide is vizionált néhány alient, de ennél vannak azért mainstreamebb narratívák is. Marija Gimbutas óta - aki mégis csak az indoeurópai őshaza-kutatás és általában a térség régészetének  egyik meghatározó alakja volt - a Vinča-kultúrát általában, a vele egykorú szintén fejlett, és legalább ennyire misztikus a mai Románia és Ukrajna területén virágzó Cucuteni-Tripolje kultúrával együtt az óeruópai  kultúrákhoz sorolták. (Pár szót írtunk erről itt.) Gimbutas a korban dívó matriarchátus elméletre is alapozva feltételezte, hogy az indoeurópai beáramlás előtti újkőkori Európa - különösen a Balkán - egy alapvetően anyajogú, nők által irányított társadalom volt. A fő istenük az Anyaistennő, akit a termést hozó földdel azonosítanak. A tágra nyitott szemek, azt szimbolizálják, hogy az anyaistennő folyton rajtunk tartja a szemét. (Ide próbálják egyesek kapcsolni a macska-bagoly alakokat is, mondván, azok is figyelnek-fülelnek. Mondjuk, azért praktikusabbnak tűnik, hogy ezek az állatok zabálják az egereket, amelyek komoly fenyegetést jelentettek a véges gabonakészletekre.)  Mindebből - meg némi fantáziából, narratívateremtésből - összeállhat egy hatalmas és békés, évezredeken át boldogan élő birodalom képe, amelyet bölcs papnők irányítottak. Ez még akár igaz is lehet, bár arra azért emlékezzünk minden ilyen esetben, hogy a városok (ország?, országok?) politikai berendezkedéséről pont ugyanúgy nem tudunk semmit, ahogy a hagyományos értelemben vett történelméről sem. De, mondjuk, még belefér a tudományos hipotézisek világába. Az már jóval kevésbé, amikor egyes múltba révedő szerbek - a mi szívcsakrás bolondjaink helyi mutációi - a Vinča-jeleket a glagolita abc-vel, a kultúra kiterjedését meg a Dusán István-féle középkori szerb állammal vetik össze. Az persze továbbra is jó kérdés, hogy kik is voltak a vinčaiak. Srejović és Gimbutas egyértelműen azt mondja, hogy a helyi mezolit lakosságból kifejlődött, óeurópai (nem indoeurópai) népességről van szó. Egyes kutatások - történeti-genetikai alapon - igyekeznek azt bizonyítani, hogy a kultúra mellett, a népesség alakításában is részt vettek anatóliai elemek. Ezzel Ivanov és Gamkrelidze azon feltételezését erősítenék, hogy Anatólia első földművelői voltak az indoeurópai népek ősei - és onnan jutottak el a Balkánra. Megint mások éppen a Vinča- kultúra népét tekintik  az indoeurópai alapnyelv (egyik) hordozójának. Van  viszont olyan archeogenetikai kutatás is, amelyik viszont a Gimbutas-féle elméletet igazolná genetikai adatokkal.  -azt sugallva, hogy az indoeurópai népek csak a halomsíros kultúrával évezredekkel később jutottak el Közép-Európába) És most ne tessék azt várni, hogy megmondjuk a frankót. A jelenleg rendelkezésre álló régészeti-nyelvészeti-genetikai adatok alapján ugyanis mindhárom elmélet mellett és ellen is vannak érvek. Vagyis konkrétan nem tudjuk megmondani, melyik az igaz. De miután a történeti-genetika jelenleg még gyermekcipőben jár, és ez a vidék  koránt sincs úgy megásva, mint mondjuk a Stonehenge környéke, tehát a földből is kerülnek elő újabbnál-újabb, akár perdöntő leletek, azt mondhatjuk, hogy ez a vita előbb-utóbb elméleti szinten lezárható lesz. Az is bőven lehetséges, hogy hamarosan megszületik egy olyan elmélet, amely a látszólag ellentmondó adatokat is egységes nevezőre hozza.  Egyet viszont már most elég nagy bizonyossággal tudunk: a Vinča-kultúra népének génállománya igen nagy mértékben túlélt, máig meghatározó Balkánon. (Hogy mennyire nincs köze a modern nemzettudatnak a genetikához, azt az mutatja legszebben, hogy az a haplotipus, ami a neolit népességre jellemző legtisztábban, a lakosság több, mint két harmadában Bosznia-Hercegovinában maradt fenn. Ahol alig pár éve még egymást ölte három - amúgy egy - és látványosan nem helyi, hanem kelet-európai eredetű nyelvet is beszélő nemzet.)

 69a20543cab76930b8039c6a3a6685d9.gif

A Vinča-kultúrára jellemző génállomány elterjedtsége Európában

Nos, mindezek után meglehetősen nagy várakozásokkal indultunk el Belgrádból  a Szendrő felé vezető úton - Vinča felé. A falu most is áll - 14 kilométerre Belgrádtól. (Így jó 8 ezer éves múlttal minden valószínűség szerint Európa leghosszabb ideje folyamatosan lakott települése.)  Ha valamiről ismert ma, az viszont nem a régészeti park, hanem a szerb atomkutató intézet. (El is b*sztunk egy kanyart, és a jól őrzött bejárattól fordított vissza a biztonsági őr.) Tábla nincs, ami jelezné, hogy valami érdekes is van a Duna mentén. (Szerencsére az én navigációs rendszerem ismerte az Arheološki Lokalitet Vinča helyszínt.) Elsőre kissé el is bizonytalanodtunk, mert ott ahol a telefon ezt jelezte, csak egy uniós előcsatlakozási alapból készült játszótér, és egy állítólag friss dunai halakat kínáló, állóhajó-étterem volt. 

 dsc_0554.JPG

A sétány és a Srbija étterem-hajó egy ködös őszi napon

Végül néhány méterrel odébb azért megláttuk a táblát - van régészeti park. 

 dsc_0520.JPG

Vagy mégse? A környék nem régészeti parknak, hanem leginkább  alkalmi szemétlerakónak tűnt.

dsc_0548.JPG

Találós kérdés: ősi rítust rekonstruáltak, vagy csak ott felejtettek egy kidobott koponyát?

Aztán a limlom és kidobott mosógép mellett volt egy füves terület, amire  - szólt egy bácsi - nem kéne rálépni. Kiderült, ez volt az őskori város központja, ahol korábban látni lehetett a feltárásokat. (Valójában ez csak kicsi része a városnak.) De visszatemették, mert omlásveszélyes volt. 

dsc_0524.JPG

 dsc_0527.JPG

Az alacsony élvezeti értékű  lelőhely ...

... és a hozzá tartozó magyarázó tábla. (Hogy mégis legyen valami elképzelésünk. )

dsc_0523.JPG

Van viszont egy - meglehetősen kicsi - múzeum, amit a bácsi kinyitott nekünk (villany volt, fűtés nem). A két teremből egy volt látogatható (a másik láthatóan üres is volt). De ami van, az jó - szépen installált, jó angol magyarázó szövegekkel ellátott leletanyag.  

 dsc_0531.JPG

Kívülről a jól ismert figurák díszítik a múzeumot .. 

bent pedig láthatunk edényeket ...

dsc_0540.JPG

szerszámokat ..

dsc_0535.JPG

.. és egy rekonstruált házbelsőt.  (A legérdekesebb tárgyak Belgrádban a Nemzeti Múzeumban vannak.)

dsc_0539.JPG

Sőt még audiovizuális anyagok is vannak - eldugva egy sarokban, de jó minőségben megcsinálva, több is angol felirattal. Barátaim, akikkel együtt voltam ott - egyikük sem történész végzettségű - őszintén meglepődtek. Sosem hallottak még a Vinča-kultúráról (sem Lepenski Virről) korábban, pedig - elismerték - érdekes történet, érdemes volt el is menni oda. Csak valamiért nem szervült a tudatunkba, hogy van nekünk olyan történelmi korszakunk, amikor a mi (tágabb értelemben vett) régiónk sok mindenben világelső volt. Megnéztem, a neten is magyarul  jobbára csak az ezoterikus-szívcsakravadász-boldognapot-ősitudás-szabadonébredők vonulatban írnak róla. Pedig - ha nem is olyan látványos, mint a Stonehenge - de legalább olyan érdekes és fontos. Szóval igazán járhatnának körtáncot a kidobott mosógép körül a szerb druidanők, miközben Ceca, a turbófolk koronázatlan királynője Macskanővé változik. Vagy ha ez nem is, de legalább bekerülhetne a középiskolai törikönyvbe.  Mondjuk, sokat segítene a nemzetközi ismertségen, ha Szerbia felterjesztené a világörökségi listára. Holt biztos, hogy gond nélkül nyomnák rá a pecsétet. De még várományosi listán sincs. Hogy miért, arra nincs racionális magyarázat, úgyhogy kérdezzék a szerb örökségvédelmi hatóságot. 

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr6813287297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.26. 19:31:04

Lehet kifigurázni a szívcsakrás szerb magyar, ... híveket, de szintén bohókás pl. az hogy a reformkori nemesi Magyarország történetét ráerőltetik az adózó köznépre, arra a köznépre akinek a népessége jóval nagyobb kellett hogy legyen Árpádéknál, hát ha egyszer ők etették ruházták a hontfoglalókat. Elemi logika, névtelen nélkül is kimatekolható.

Hasonló bohókás, igaz egyenlőre csak szórvány természettudományos adat, hogy a Körös-Starcevó kultúra néhány ásatag DNS mintája nagyon hasonló a mai bolgár és szerb génekhez, ahogy jelen posztban is volt erre nézve utalás.

A rendvédelmi dolgozók (mint pl. Árpád harcos népe) mindig is "multikultibbak" voltak, a földműves az biza nem szívesen hagyta ott a földjét, ha vetett aratni is akart.

Nem ennek a posztnak a tárgya, de ez a kultúra volt az, amelyik a Km-i AVK kultúrának átadta a földművelés ismeretét, majd alig később a réz és arany öntés, azaz a fémkohászat ismeretét.

Cser Ferenc az AVK kultúrában a köznépi magyarság eredetét látja a Gyökerek c. művében. Eszerint nem harcos szittya nomádok volnánk, hanem 7,5-8 ezer éve békés földművelők itt Európa közepén. Röviden, nem jöttünk mi sehonnan sem. Ja, hogy van némi aktuálpolitikai vetülete annak ha gyöttmenteknek tartanak minket?

Nem mellékesen a nyelvtudósok rasszisták, hiszen a nyelvcsaládok nyelv rokonságát nem vizsgálják. Így lettünk mi magyarok és a baszkok az indoeurópai népek nyelveivel nem kompatibilis, nem vizsgálható nyelv!

Ugye minden ember rokona a másiknak, akkor az a 6 ezer élő nyelv ugyan miért nem rokona egymásnak?

Mert kiderülne a jövevényszavainkról, hogy azok menemények. :-) Azt ugyanis tudjuk, hogy a neolitikus Eu benépesülésének két "ember forrása" volt.

Az 1 Kárpát-medene plusz a Balkán és a 2. Baszkföld.

Szó szerint fél Európa a rokonunk, ahogy az embertanilag jól látható is. :-)

fromdtod 2017.11.26. 20:22:54

Csak úgy minden hozzáfűzött okoskodás nélkül, mert nem vagyok okos ebben, nagyon jó leírás volt, köszönöm.

2017.11.27. 02:40:29

Ceca már rég megkezdte a macskanővé változást. Plasztikai sebészek segítségével.

Nagyon élvezetes poszt.

A matriarchális társadalom nem feltétlenül jelenti, hogy nők irányítanak. Csak mondjuk a leszármazást női ágon követik nyomon.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.27. 04:53:13

@karandash: A matriarchális társadalmak a mai napig fellelhetők, igaz egyre csökkenő számban.

www.life.hu/horoszkop/20130917-vilagok-ahol-a-nok-uralkodnak-nojogu-matriarchalis-tarsadalmak.html

Még a biblia is ír róla, pontosabban elszólja magát. Isten Évának mondja az alma elfogyasztása után, szó szerint idézni nem tudom:

"Ezután férjed uralkodni fog rajtad..."

Vagyis addig nem uralkodott. :-) Na, ez az elveszett paradicsom. Ha az anyáé és a lányáé a vagyon, akkor együttműködő és nem fölé alárendelt, hanem mellérendelt társadalom lesz.

Hogy mondta egy hölgy ismerősöm kérdésemre, hogy akkor mi lenne, ha mindent a nők vezethetnének? Kis gondolkodás után mondta, az lehet hogy Szlovákia és Magyarország 1 évig nem beszélne egymással, de nem lennének háborúk. :-)

Szépségversenyen a kötelezően óhajtott világbéke annyira már nem is vicces, visszakacsint az elfeledtetni akart történelmi múlt. :-)