213. Melyik Párizs az igazi?

2018.01.28. 19:10

A kérdés elsőre talán hülyeségnek tűnhet, de nem az. Kínában ugyanis nem csak Hallstattot építették fel újra, hanem Párizst is. Mondjuk csak a belvárosát - lakótelepből van nekik saját kínai. 

Kína egészen furcsa hely tud lenni, erről már írtunk, és az is közismert, hogy építőipari kapacitásban mindenkit vernek, a szellemi tulajdonhoz való jogok viszont nem túl erősek - azaz lemásolni bármit ér. Ebből pedig egészen abszurd dolgok kerekedhetnek ki - legalább is az európai szemlélő számára. Az európai trendi és menő, Európába viszont nem mindenki utazhat el - így aztán, ami nekünk fura, az tulajdonképpen teljesen érthető. És az európai haladás egyik - ma már persze kicsit kopottas - szimbóluma az Eiffel-torony. Épül is belőle sok - csak Kínában van vagy tíz. (Van persze az összes amerikai Paris-ben, a filmből híressé vált Texastól Arkansasig, meg néhány orosz kisvárosban, ki tudja, miért.) 

_1.jpeg

Az igazi nagy durranás azonban nem egy magában álló torony, hanem egy teljes város, egy majdnem Párizs. Tianducheng Hangzhoutól nem messze épült 2007-ben, 32 négyzetkilométeren, párizsi stílusban. A fake Eiffel-torony itt a legmagasabb - harmada az eredetinek. Épült mellette egy - francia tematikájú - témapark is, de maga a város lakóparknak épült.  Az projekt azonban nem lett sikeres - az eredetileg tervezett 10 ezer helyett csak 2 ezren lakják. Így ebben a Párizsban legalább lehet parkolni. 

Ettől függeltenül a másolat kvázi tökéletesre sikeredett. Shanghaiist közzé tette egy francia fotós, François Prost munkáját, aki egymás mellé tette az eredeti, és a kínai Párizsról készült képeket. Melyik a valódi? 

_5.jpeg

 

_4.jpeg

_3.jpeg

_2.jpeg

 

_6.jpeg

_7.jpeg

_8.jpeg

_9.jpeg

_10.jpeg

_11.jpeg

_12.jpeg

_13.jpeg

_14.jpeg

Nos kitaláltátok? ...

... ez a két kép segíteni fog. 

1_g48ffkucvuamxjsfzcijpw.jpeg

1_mbacrnbym6r32ymsh_vi_w.jpeg

Igen, a bal oldali képsor készült Kínában.

A Weibón egyébként állítólag nagyon mentek a képek a héten - a kínaiak hol szörnyűlködve, hol humorral kommentálták őket. Volt aki szerint így álltak méltó bosszút, amiért a francia csapatok a 19. században kirabolták a Nyári Palotát, mások szerint viszont cserébe megenegednék, hogy a franciák megépítsék a Nagy Falat otthon. 

 

   Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr6913610109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.