És nem is túl drága, meg nem kell rá két hét. Mert, ugye, a téli szezonnak van némi hátulütője. A "télből a nyárba" jellegű utak általában drágák, és messze visznek, vagyis nem elég rájuk egy hét - viszont kell fejenként sok százezer. A másik terv, ugye, a síelés, de hát biztos vannak rajtam kívül is olyanok, akiknek a hideg, csúszós, vizes dolgokról nem az élmény, hanem a rettenet szó jut az eszükbe. Nekik teszünk most ajánlatokat.

PORTÓ

Ha a "télből a nyárba" élményt nem is adja meg az észak-portugál nagyváros, arra azért számíthatunk, hogy  az idő jelentősen jobb lesz, mint itthon. (Januári ott tartózkodásunkkor a plusz tizenegynéhány fokot már "nagyon hidegnek" tartották a helyiek, és füles sapkában jártak. Pedig az idő nagy részében azért sütött az nap.)

 dsc_0239.JPG

Az óváros napsütésben - január elején

Maga a város is nagyon sokat ad: akár egy napba is belefér a reggeli piacozás, Európa egyik leghangulatosabb piacán, templom és múzeumlátogatás, Harry Potter könyvesboltja (jó, valójában a Harry Potterben felhasznált könyvesbolt.. a Livraria Lello), borkóstolás (a portóit előállító pincészetetek a városban a Douro déli partján vannak), egy jó vacsora, és akár egy nosztalgiavillamosozás is a belvárosban. Két napba már bőven belefér egy hajózás is Dourón, ami persze csak akkor fun, ha jó az idő, de erre - mint mondtam - a mi relatíve északi  hozzáállásunkkal elég jó esélyünk van. 

dsc_0278.JPG

Naplemente a folyóról

Négy napba, amit a Wizzair Budapest-Portó járata kényelmesen megenged, már belefér néhány kirándulás közeli helyekre, a guimaraesi vár és/vagy a bragai búcsújáróhely meglátogatása, esetleg egy rövid látogatás a Douro felsőbb folyásához, ahol a portóinak való szőlőt termesztik. (Minderről egyszer majd azért részletesebben is írunk...)

dsc_0961.JPG

Télen is látványosak a szőlőhegyek

Februárra még lehet úgy jegyet kapni a Wizz-re, hogy az oda-vissza utat megússzuk 35 ezer alatt. (A nagyon olcsó januári jegyekről már lemaradt, aki eddig nem ment el.) Portugália pedig általában Nyugat-Európa legolcsóbb országa 4-6 euróért ebédmenüt lehet már kapni, 10-ért meg vacsoramenüt, a szállások is megfizethetőek, két főre 50 euró alatt lehet már találni jót. 

MADEIRA

Maradjunk még Portugáliában, de egy nagyságrenddel lépjünk tovább. Madeira, ha nem is "télből a nyárba," de mindenképpen "télből a tavaszba" élményt kínál. A szigeten ilyenkor ugyan relatíve esős az idő - de kárpótol az esős napokért a kellemes meleg (a mi fogalmaink szerint), kb 18-22 fok, és a tavaszias hangulat. 

 dsc_0561.JPG

Napfény, virág és jellegzetes háromszögletű  házikó januárban

A turisztikai brosúrák kivételesen nem hazudnak - általában azért igen - amikor, a "az örök tavasz szigetének" titulálják Madeirát. A sziget legfontosabb látnivalóinak számító botanikus kertekben gyakorlatilag mindig van frissen virágzó növény, a - másik fő látnivalónak számító - őserdők pedig az évben folyamatosan zöldellnek. 

 dsc_0632.JPG

Örökké zöld erdő - szintén januárban

Fürödni nem nagyon lehet még a tengerben - fagyálló németek azért megpróbálják -, így nem családok, hanem inkább brit és német nyugdíjasok vannak turistaként a szigeten, belőlük viszont nem kevés. Ami jó, hogy a sziget kicsi - alig Budapestnyi - így, ha négy napot töltünk ott, akkor nem csak, hogy töviről hegyire megismerhetjük, de kvázi bennfentesnek érezhetjük magunkat.

dsc_0756.JPG

Amúgy is sziklás a part ...

Látnivaló pedig bőven van ennyi időre - a fent emlegetett babérerdők és botanikus kertek mellett IV. Károly magyar király sírja, Funchal óvárosa, Európa legmagasabb sziklaszirtje vár minket például. Lassú, békés üdülésre számítsunk, még akkor is, ha csak pár napra megyünk - késői kelésekre, nagy reggelikre és hosszú sétákra. 

 dsc_0444.JPG

Az árak - sok szempontból - még a szárazföldi Portugália alatt vannak - 8 euróért már decens vacsorát kaphatunk. Az eljutás viszont bonyolultabb-drágább. Lisszabonba vagy Portóba kell repülni Wizzel, és ott átszállni, mondjuk, az EasyJetre (a menetrend miatt ez feltételezi, hogy egyszer megaludjunk a szárazföldön)  - ami most alsó hangon plusz 30 ezer forint oda-vissza, így, a teljes utat 60-65 ezer forintból tehetjük meg. 

 RÓMA

Az Örök Város (hogy már megint valami igen elcsépeltet mondjak ), ugye, azért is örök, mert bármikor lehet oda menni turistáskodni. De a január-február azért a legjobb. Hőmérsékletileg valamivel  jobb, mint itthon (mármint az utcán, mert a házakban azért komolyan lehet fázni egy hidegebb télen, amikor a szimpla ablak, és a gyenge fűtés miatt marha hideg van odabenn). Viszont nincs olyan  borzasztóan meleg, mint nyáron. Eső persze eshet, de annyi elképesztően sok beltéri program van - a Vatikáni Múzeumtól az EUR-on át a Domus Aureáig.

 img_0008.jpg

Ami viszont verhetetlen ebben az időszakban, hogy Róma gyakorlatilag turistamentes. A karácsonyi-szilveszteri  időszakra érkező tömegek már lementek, de a húsvétolók még nem érkeztek meg. Pár csoportnyi kóbor japánnal, meg elveszett filippinó zarándokkal azért ilyenkor is össze lehet futni, de - most minden etnocentrikus lózungtól mentesen értsük - Róma ilyenkor a rómaiaké, meg a miénk. Ami a Mediterránuemban általában jó, hogy a műemlékek nem zárnak be télre, tehát tulajdonképpen a strandoláson kívül ugyanazt kapjuk, mint nyáron. Róma persze nem olcsó - de ilyenkor kicsit azért olcsóbb. A szállás két főre kb 60-70 eurónál kezdődik,de a repjegyárak nem szállnak el: retúrt 20 ezer forint alatt kapunk, sőt jó esetben 15 ezer körül is. 

 

MARRÁKES

Írtunk már többedén Marokkóról, hogy mi a jó benne, és mi a rossz. Azt is megírtuk, hogy bizony Marrákes sokat romlott - legalább is szerintünk - az elmúlt években, turistásabb lett, annak az összes gyermekbetegségével együtt. De összességében, most, hogy van fapados járat oda, kimondottan ajánlott. Különösen télen. Az idő jó esetben sokkal jobb, mint nálunk, nap közben 20 fok környékén jár a hőmérséklet. Az árak viszont - persze néha kemény alkuk árán - egészen alacsonyak. Egy átlagos helyen - nem a főtéren, ahol ma már nagyrészt becsalicsárdák működnek - kb. 800-100 forintból rendesen meg lehet ebédelni - vacsorázni.  A szállások is tudnak olcsók lenni - bár az óvárosi palotákért már biztosan 50 euró felett kell fizetni két főnek egy éjszakáért. (Ezért viszont sokkal jobb stílusosabb szállást kapunk, mint Európában.) 

 dsc_0499.JPG

A fapados menetrend szerint összehozott négy napból ki lehet hozni két nap városnézést - óváros, bazár, este a Dama el-Fna, paloták és mecsetek meglátogatása, csiga evéssel, frissen facsart narancslé-ivással. Másnap  elmerülés a bazárban - plusz esetleg egy obligát félnapos tevegelés. (Én speciel félek a tevétől, és miután húsz évesen egyszer felültem rá, ezt egész életemre elegendőnek érzem, de másnak azért bejöhet.)

 dsc_0812.JPG

A másik két napban fakultatívan kirándulhatunk tengerhez - Esszauíra -, hegyekbe - Urika-völgy, vagy ínyenceknek az Atlasz és Tinmal, illetve sivatagba (Varzazat). Ha nagy szakértői nem is leszünk Marokkónak, annak, aki még nem járt Afrikában vagy az arab világban, hatalmas élmény lesz. 

 dsc_0022.JPG

Az idő általában jó - 20-22  fok nap közben - és ritkán esik. (Este azért hidegebb is lehet. A repülőjegy megvan 50 ezerből (vagy akár alatta is) még februárra, a kinti árak pedig - ha megfelelően alkuszunk, és nem hagyjuk magunkat nagyon átverni - egész alacsonyak. 800-1000 forintból meg lehet vacsorázni, egy kirándulás ára pedig a bazárban működő utazási irodáknál befizetve 20-50 dollár között mozog. Azt pedig, hogy a bazárban mennyit és mire költünk, már tényleg magunk határozzuk meg. Kínálat az van bőven, és tényleg szép, értékes, kézműves áruk is vannak. 

 dsc_0593_1.jpg

 A SINAI-FÉLSZIGET

A legolcsóbb, kvázi, mondjuk, "legfapadosabb", akár egy hosszú hétvégére alkalmas "télből a nyárba" élményt - klasszikusan, pálmafával, tengerparttal - Egyiptom adhatja. Közel van  - alig három óra repülővel - és ár-érték arányban verhetetlen. Ennek persze - elméletben - megvannak az árnyoldalai. Egyiptomot manapság a "nem biztonságos" desztináció közé sorolják. Ez persze sokkal inkább para, mint valóság. Erről - akkor éppen Törökországgal kapcsolatban - már írtunk. Valójában elképesztően alacsony azoknak a turistáknak a száma, akik bármiféle erőszakos cselekmény áldozatai lesznek, lehetnek. A Sinai-félsziget üdülőövezeteit ráadásul hatalmas erőkkel védik. Szóval valós veszélye sokkal inkább van egy autóbalesetnek, mint bármiféle merényletnek. (Az autóbalesetek kockázata viszont kimondottan magas - Egyiptomban a vezető halálok a közlekedési baleset.) A terrorpara viszont alaposan lenyomta az amúgy is alacsony árakat. A szállodák - már a kimondottan elegánsak is - komoly küzdelmet vívnak a kemény valutáért, és durván akcióznak. Így ugyanazért a napi 50 dollárért, amiért Európában  egy  decens panzióban lakhatunk, Egyiptomban már csillogó-villogó luxusszállóban élhetünk. 

 p1030472.JPG

Ha pedig elhagyjuk a szállodák őrzött részét és kimerészkedünk a való világba, még alacsonyabb árakkal szembesülünk. (Ami persze egyenes következménye ugyanannak, amiért a szállodák  is akcióznak - az egyiptomi gazdaság folyamatos válságának, amivel vele jár az egyiptomi font mélyrepülése.) Ha valaki a nagyon bázikus dolgokra hajt, már kb. kétszáz forintért kaphat falafelt, bár ott taamijjának hívják. De egy lakoma is  összejöhet 1000-1500 forintból. 

Az időjárás pedig - a sivatagos klímának köszönhetően - kiváló. Folyamatosan napos időnk lehet - 20-25 fokkal és olyan tengerrel, amibe némi prüszköléssel, de bele is mehetünk.  p1030508.JPG

 

Aki nem csak a tengerpartot akarja élvezni, annak is bőven jut pár napra elfoglaltság, újranyitott a Szent Katalin kolostor, de a Fáraó-sziget vagy Tába vára sem kutya. 

p1030656.JPG

A legkényesebb az lejutás. Ma közvetlenül a Sinaira nem járnak Budapestről gépek - repülnek viszont fapadosok az izraeli Eilatba. (Szintén nem rossz hely, csak sokkal drágább.) Ryanair-rel akár 20 ezerből meg lehet fordulni. Arra azért persze számítani kell, hogy ha elmondjuk, hogy Egyiptomban voltunk, hazaúton az izraeli biztonságiak hosszú, részletes ellenőrzésnek vetnek alá. 

 

 

   Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr9913344153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.