Ha megkérdeznénk tíz embert, hogy mi lehetett Görögország első világörökségi helyszíne (mármint tíz olyat, aki erre képes releváns választ adni), bizonnyal az athéni Akropolisz nyerne. És tízből tízen tévednének. Az elsőség egy olyan ókori templomé, amelyről még a vájtfülűek sem nagyon hallottak, az meg szinte biztos, hogy nem jártak ott. 

A történet - mármint az újkori része - 1985-ben kezdődik. Ifjabbak kedvéért elmondanám, daliás idők voltak ezek Görögországban: egészen más volt az ország mint, amikor először ott jártam 1976-ban. Már nem egy a diktatúrából frissen kilépett, kicsit kopottas ország volt - immár az Európai Közösség tagjaként ömlött a görög gazdaságba a nyugati pénz. Tudom, ma nehéz ezt elképzelni, de akkor ott egy dinamikusan fejlődő, jóléti államot láttunk. Nekem, aki akkor már gimnazistaként harmadszor jártam ott, immár sem a gírosz, meg a narancslé volt a csodálatom tárgya - itthon is volt már mindkettő. Hanem, mondjuk, a többpártrendszer. Görögország választásra készült, és - hol volt akkor még Facebook, meg véleménybuborék - kis pártkitűzőket árultak minden utcai trafikban. Meg is vettem az összeset a Görög Kommunista Párt eurokommunista szárnyától a Pánhellén Szocialista Mozgalmon át a szélsőjobbos Nemzeti Politikai Szövetségig. Csak titkon reméltem, hogy egyszer majd itthon is ilyen érdekes, színes lesz a politikai élet - azzal meg nyilván elküldtem volna bárkit a brébe, ha azt mondja, hogy eljön az idő, amikor Görögországnak lesz kommunista miniszterelnöke, Magyarországnak meg nem. (Azt is egészen abszurdnak éreztem, hogy milyen látványosan rühellték a görögök az amerikaiakat, no igen...) 

 gr80s_technopolis-02_cooper.png

Kerestem a tárgyi bizonyítékokat, de nem találtam - azt hiszem, nem vittünk magunkkal fényképezőgépet, és a pártjelvények is elvesztek. Ha csináltunk volna képeket, kb. ilyenek lennének ...

A kedves olvasó számára - aki természetesen nem osztozik az író nosztalgiájában messze múlt ifjúkora iránt - nem ezért fontos az 1985-ös év. Hanem, mert emblematikus esztendeje ez a görög kulturális offenzívának. A friss demokrácia nyugati integrációjának arca a külföld felé ugyanis leginkább az ambiciózus és világszerte ismert  kulturális miniszter volt: Melina Merkuri. A mai fiataloknak e név persze semmit nem mond, de ő a hetvenes években még A kategóriás filmsztár volt, és egy igen fényes művészi karriert hagyott ott azért, hogy a Pánhellén Szocialista Mozgalom színeiben előbb képviselő, majd kultuszminsizter legyen. 

melina-in.jpg

 Ifjabbak kedvéért - Melina Merkuri

1985 pedig az ő nagy sikerének az éve - az ő bábáskodása mellett indult el az "Európa Kulturális Fővárosa"  kezdeményezés, és az első főváros Athén lett '85-ben. (Persze ez sem volt akkor még olyan nagyszabású, drága hepaj, mint manapság - de emlékszem az athéni nemzeti Archeológiai Múzeum kiállítására, ahova a fővárosi cím örömére összegyűjtötték az európai múzeumokba szétszóródott fontos ókori görög műalkotásokat.)  Ennek kapcsán, ekkor indult meg a küzdelem azért is, hogy Görögország visszakapja pl. az úgy nevezett Elgin-márványokat, a Parthenon frízeit. És - számunkra most ez a fontos - ekkor indult meg a görög nyomulás a világörökségi mozgalomban is.  

 athen_85.png

A kulturális főváros program plakátja

Persze ez is egészen más volt még ekkor, mint ma: 1985-ben alig 215 helyszín volt, nem volt a maihoz hasonló minuciózus szabályzás arról, hogy hány helyszínt adhat le egy ország egy évben. Hogy milyen ambiciózus tervei voltak a görög kultúrkormányzatnak az jól látszik abból - amiről az előző részben is írtunk -, hogy '86-ban több, mint 20 helyszínt helyeztek egyszerre a várományosi listára, majd hogy '87-től évente több helyszínt fel is terjesztettek elfogadásra. (Ahogy írtuk a lendület a kilencvenes évek közepéig tartott, amikor is hirtelen - magyarázat nélkül - 19 helyszín eltűnt a süllyesztőben. Nem, nem kormányváltás volt a háttérben, akkor is a PASZOK kormányzott.) Egy helyszín azonban megelőzte a többit - 1985-ben, a kedvenc évünkben, a nagy roham előtt egy évvel került a várományosi listára, így - '86-ban már dönthettek róla. Ne csigázzuk tovább az érdeklődést, egy, a kutya által nem ismert ógörög szentélyről van szó: Apollo Epicurius templomáról Bassae-ban. (Ki tudja, miért, a hivatalos UNESCO dokumentációban végig ez a latinos forma szerepel.) Mivel ekkor még az UNESCO is papír alapon dolgozott, internetes kutatással meglehetősen nehéz kideríteni, mi volt az oka ennek a meglehetősen furcsa döntésnek. Nyilván van valami dokumentáció a párizsi meg az athéni irattárakban erről, de ez nem egy tudományos dolgozat, hogy levéltári kutatásokra alapozzunk. Inkább találgatunk majd. De addig is: nézzük, mit lehet tudni magáról a templomról. 

 bassae_temple-of-apollo-epicurius_11966.jpg

1985-ben még így nézett ki a templom - igaz, nem sokáig 

Apollón Epikuriosz (a segítő Apollón) temploma valóban sok szempontból különleges helyet foglal el az antik templomok között. A Kr. e. 5. század második felében, a görög kultúra aranykorában épült, a környék lakói így köszönték meg Apollónnak, hogy megszabadította őket a dögvésztől. De miért pont ide épült? A görög templomok nagy része valamely városban, vagy ismert szent helyen épült. Ez viszont jó messze volt - és van is - minden jelentősebb lakott településtől, a hegyek közt, 1131 méter magasan - egy olyan helyen, amely az ókorban igazán nem volt könnyen megközelíthető. Pauszaniasz, a világ első útikönyvének szerzője, aki Kr.u. 174-ben járt erre, azt mondja, Philageia városától, amely építtette, 40 sztadionnyi távolságra fekszik - ez a mai mértékkel  kicsit több, mint 6 km. Pauszaniasz egyébként röviden, de lelkesen ír a templomról, azt mondja: “A Peloponnészosz templomai közül .. az első helyen van a kő szépsége és az arányok szimmetriája tekintetében."

alaprajz.jpg

 A templom alaprajza - arányaiban hasonlít a Parthenonra 

Egy kisebb szentélykörzet van csak körülötte, ami ma is látogatható - de meglehetősen romos. Legalább ilyen furcsa a templom tájolása. A görög templomok általában kelet-nyugati tájolásúak - ez viszont észak-déli: a főkapuja északra néz. Egyes elméletek szerint egyszerűen nem fért el máshogy a hegyen, de van olyan szakértő, aki szerint egy korábbi szentély határozta meg a furcsa tájolást. 

 dsc_0546.JPG

A többi épület - nem éppen látványos - maradványai ma

Szintén igen sajátos, hogy a belső szentélyen (naosz) van egy külön bejárat oldalról - ilyen nem szokott lenni -, ami keletre néz. Úgy gondolják, hogy ennek a bejáratnak az lett volna a feladata, hogy az innen érkező fény világítsa meg a kultusszobrot. (Már, ha volt kultusszobor.) 

 1850.jpg

Rekonstrukció a templombelsőről - ebben éppen van kultusszobor

További furcsaság, hogy ez a legkorábbi épület, amelyen egyszerre van jelen mind a három oszloprend. A külső oszlopsor dór oszlopokból áll (38 van belőlük), a szentélyen belül van még 8 ión oszlop, amelyek kis fülkéket választanak el a szentély oldalában, ahol egykor talán szobrok állhattak. Az itteni ión oszlopfők egészen sajátosak. (Ma már egy töredék látható csak belőlük - az sem a templomban, hanem a British Museumban.) 

ion_oszlop.jpg

 

ion_oszlop_2.jpg 

 Egy megmaradt oszlopfő-töredék - és rekonstrukciók modern amerikai épületeken

Ennél is talányosabb az egyetlen korinthoszi (jellegű) oszlop, amely magában állt a szentély belsejében.  Egyesek úgy gondolják, hogy nem is oszlop volt, hanem kvázi az istenszobrot helyettesítette, Apollón megtestesülése volt. Azért írunk róla múlt időben, mert elveszett még a 19. században, csak leírásokból ismerjük. 

 korinthoszi1.jpg

 

korinthoszi2.jpg

Az elveszett korinthoszi oszlopfő rajza - és egy rekonstrukció (igen, az eredeti is így lehetett festve)

A templomot ugyanis, amely meglehetősen eldugott helyen áll, amint írtuk, évszázadokra egyszerűen elfelejtették  az antikvitás bukása után. Ez, mondjuk, segítette abban, hogy nagyjából épen túlélje az évszázadokat - még a hetvenes években készült leírások is azzal kezdődnek, hogy csak nehézkesen, kövezetlen úton lehet ide eljutni. 1765-ben egy francia építész fedezte fel az épületet újra a nagyvilágnak, majd 1811-ben utazott ide a brit Charles  Robert Cockcerell és a német Karl Haller von Hallerstein. Alaposan feltárták a templomot, és Haller részletes rajzokat is készített, amelyek azonban odavesztek a tengeri úton - a korinthoszi oszlopfővel egyetemben. Később a britek visszatértek, és némi csúszópénzért engedélyt kaptak a helyi pasától, hogy az értékesebb darabokat leszereljék és elvigyék. Így kerültek a fehér márványból készült frízek a British Museumba. 

1812.jpg

 Metszet az utazók leírásából 

Ez persze ekkor még egészen mást jelentett, mint ma. A brit és német úriemberek rajongtak az antikvitásért, kívülről fújták a klasszikus auktorokat, és játszi könnyedséggel írtak verset ógörögül. Egyértelműen magukat érezték a klasszikus antikvitás örököseinek, nem azokat a szőrös, műveletlen pásztorokat, akik akkoriban a hegyekben laktak, és valami "elkorcsosult" görögféle nyelven beszéltek. Így természetesnek látszott, hogy "kimentsék" az antikvitás legértékesebb műremekeit a "civilizált világba." Annyira mindenképpen jó volt ez, hogy a - szűkebb klasszika-filológiai és régész szakmán belül - ismertté tegye a templomot. Cikkek tucatjai (százai?) jelentek meg róla, parázs viták alakultak ki arról, hogy miért is olyan, amilyen (a Naphoz van-e tájolva), hogy volt-e benne szobor (vagy Megalopoliszban volt, ahol Pauszaniasz írja) és hogy tényleg a Parthenont építő Iktinosz műve (ahogy Pauszaniasz írja), vagy sem. 

 1950.jpg

A 19. században még szinte teljesen egyben volt a templom...

1985-ra viszont minden megváltozott: Görögország Isten háta mögötti oszmán provinciából független demokratikus ország lett, amelyet egyenrangú tagként vettek fel az Európai Közösségekbe. (Legalább is ezt hitték 2009-ig.) Így legitim igény lett az elvitt kincsek visszaszolgáltatása. Meg történt még valami - a 2400 éve álló épület szerkezete lassan kezdett életveszélyessé válni. Márványból ugyanis csak a díszek készültek - a templom szerkezete szürke, helyi mészkőből épült. Azt hiszem, nem tévedünk nagyot, ha úgy látjuk, ez a két tényező volt, ami Apollón templomát előre repítette Melina Merkuri listáján. A világörökségi címtől - ahogy általában később is - azt várták, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyszínre. Könnyebb lesz egy világörökségi helyszínre visszaszerezni az elrablott  márványdíszeket, és forrásokat találni a felújításhoz. Nos, nem ez volt az egyetlen dolog, amiben a görög kormányzat az elmúlt negyven évben súlyosan tévedett. 

Apollón Epikuriosz temploma - nagyon-nagyon szűkös szakmán kívül - ma teljesen ismeretlen. Turisták vajmi ritkán járnak erre, így még a Görögországba érkező szakmai jellegű diákcsoportok is általában elkerülik. És ennek csak az egyik oka az, hogy tényleg eléggé kiesik a turisták útvonalából. A nagyobb baj, hogy momentán így néz ki: 

 dsc_0523.JPG

Az első ácsolatokat, amelyek az oszlopok köré épültek, még 1985-ben tették fel. Két évre rá - egy évvel a világörökségi cím elnyerése után -  készült el a cirkuszi sátorra hajazó ponyva, amelynek az időjárás viszontagságaitól kellene megóvni az épületet, amíg a felújítás tart.

dsc_0536.JPG

Azért így is elég impozáns látvány ...

Ez már önmagában is komolyan rontja az épület élvezeti értékét. De a felújítás miatt az egész épület csak kívülről látható - a külső oszlopsort lehet körüljárni - a szentélybe csak bekukucskálni lehet. 

 dsc_0530.JPG

Az ácsolatok ma is ott vannak, immár a sátor alatt 

A felújítás - amiről ma már videót is láthatunk a sátor alatt, tényleg iszonyatosan nagy munka. Minden oszlopot egyenként emelnek meg, hoznak rendbe, készítik el az új strapabíró, de egyúttal az eredetivel egyező formájú alapozását, majd óvatosan helyeznek vissza. 

 dsc_0555.JPG

Így fog kinézni, ha egyszer kész lesz...

Ugyanakkor az egész valami elképesztően lassan halad. Most, 31 évvel a kezdete után még mindig nem látni a végét, sőt a közepét sem. A cirkuszi sátor tehát belátható időn belül - mondjuk, az én életemben már bizonyosan - marad. Hacsak nem győznek azok a szakemberek, akik szerint az egész koncepció, hogy ponyvával próbálják megvédeni az időjárástól a mészkőből épült épületet úgy ahogy van, hibás - mert a nedvesség átszivárog rajta, sőt pont a kényes részekre kanalizálódik, és a helyett, hogy védené az oszlopokat, tovább rongálja azokat. (Nem vagyok építész, nem tudom eldönteni a vitát.) 

 dsc_0538.JPG

A szentélybe csak befényképezni lehet - évtizedek óta csak a felújítást végző szakemberek jártak bent

Szóval így - világörökségi cím ide vagy oda - az épület turisztikailag vajmi kevéssé hasznosítható, és - értelemszerűen - nehéz rá azt mondani, hogy jobb helye lenne itt a márványoknak, mint a British Museumban. Arról aztán meg végképp ne beszéljünk, hogy momentán mire tud forrásokat mozgósítani Görögország. (Van olyan világörökségi helyszín is - a Dafni Kolostor, Athén  külterületén, ami azért van csak heti két napon, alig pár órányit nyitva, mert nincs pénz személyzetre, és ennyit tudnak vállalni az önkéntesek, ingyen.)

dsc_0850.jpg

Dafni - pénteken délben be lehet jutni ...

Már önmagában azt is eredménynek érzem, hogy a helyszín látogatható, van személyzet, vécé, és még némi kiállítás is. (Mondjuk el is kérnek érte 6 eurót. ) Nem tudom, csináltunk-e kedvet a látogatáshoz.. Én azt mondanám, hogy ha valaki már amúgy is a Peloponnészosz középső-nyugati részén jár, az menjen el. A templom - és a felújítás - tényleg érdekes, a hely, ahol fekszik, pedig gyönyörű. A hegyekben nem csak a látvány mesés - de mindig fúj is a szél, és akkor is hűvös van, ha a tengerparton éppen gatyarothasztó a hőség. 

 dsc_0524.JPG

Ma már lejutni sem különösebb kihívás. Északról (Athén, vagy mondjuk bármely tengerparti jelentősebb üdülő)  felől egészen Megalopoli-ig kiváló minőségű autópályán (A7) jöhetünk, de onnan is jó minőségű - bár kanyargós - szerpentines út vezet a hegyekbe. Az út kb. 3 óra. (Olümpiából, a legközelebbi turistás helyről alig 67 kilométer az út, de közel másfél óra a hegyeken át. Misztraszból valamivel több, igaz, az majd 100 km). Az utolsó lakott valamirevaló település Andritszena - ott érdemes megállni, ebédelni, kávézni (láthatóan a helyi lakosság jelentős része is a kávézókban ül naphosszat). Egyrészt mert tényleg aranyos hely, másrészt mert Bassae - vagy újgörögül valójában Vasszesz - igazából nem is település, tehát ott semmi nincs, még egy nyavalyás szuvenírbolt se. 

 dsc_0572.JPG

A főutca ..

Hogy érdemes-e a hosszú kanyargós út és a cirkuszi sátor ellenére elmenni? Ezt mindenki maga döntse el. Kétségtelenül különleges élmény,  elképesztő környezetben. Mondjuk, sátor nélkül jobb lenne. Azért következőre egy turistásabb helyre megyünk. 

 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr3014187717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.