Manapság bizonyos körökben meggyőződéssé vált, hogy mnden rossz oka a Nagy Francia Forradalom, hogy onnan jön valami gonosz ami át akarja alakítabni a társadalmat, így megdöbbentően sokan jutottak el arra a végkövektzetetésre a magyar közéletben, hogy bizony jobb volt az az ancien régime. Mai írásunkban részint őket fogjuk kiábrándítani - már ha lehet - bemutatva  egy olyan hamisítatlan utópista társadalommérnököt, aki nagyon is jóban volt a királysággal, hitt az erényben meg a bölcsességben, és épített valamit, ami szép, de nem volt igazán működőképes.  De persze utazunk, eszünk finomakat, és nézünk világörökséget is. 

 

Ahhoz, hogy a fentebb bevezetett magvas gondolatokra jussunk Franciaország egy olyan vidékére kellett eljutni, ahol kevés a (külföldi) turista, mint a fehér holló -  Franche-Comtéba. Hogy mennyire nincs a vidék felkészülve az ide tévedő külfödlire, jól mutatja megérkezésünk története: egy kellemes nyári éjszakán futottunk be szállásunkra Longcochonba. 

 dsc_0161.JPG

Az auberge

A szállás maga is történelmi értékű, 1783 óta működik fogadó az épületben.  A falu amúgy a fogadón kívül nem több, mint öt ház  - bájosan rurálisan francia vidék.

dsc_0045.JPG

Lovaskocsin utazva bármikor belefuthatunk egy csapat tehénbe ....

A Booking.com rendszerén kereszütl kaptunk üzenetet, hogy keresett a szálloda, de ennél több információ nem érkezett. Végül - éjfélkor, mikor befutottunk - a szobánk kulcsát megtaláltuk felakasztva egy kulcstartóra. Reggelre kelve örömmel fogadtak: kérdeztük miért is nem hívtak telefonon. Mondták, nem feltételezték, hogy egy külföldi ért franciául, ők meg ugye nem beszélnek más nyelvet ... A hely, amgy ideális annak, aki egy kis hegyvidéki békességet szeretne magának és családjának. 

 dsc_0134.JPG

Sonka, kolbász, fondue ...

... és a fő attrakció: mindenki bérelhet magának lovaskocsit, amivel bejárhatja a környéket. 

dsc_0041.JPG

De mi nem csak ezért jöttünk ide - hanem mert a közelben van egy igazán érdekes világörökségi helyszín: Arc-et-Senans és Salins-les-Bains királyi sólepárlója..Elsőre úgy tűnik, mintha egy virtigli ipari műemlékről lenne szó - és ez részint igaz is. Eredetileg valóban csak a sóról volt itt szó. Sóra szüksége van az embernek, a sótlan ételt már a régi görögök-rómaiak se szerették - volt, hogy sóban fizették ki a katonákat is (az angolban ma is él ennek emléke, lásd: salary). Mindennapi étkezéshez viszont a só helyett még nagyobb részt a garumot - halszószt - használták a fűszerezésre, magát a termés sót inkább csak tartósításra használták. (Ahhoz viszont elengedhetetlen volt.)

 _ce3bcb9b3396493014ad188c7b2b1929_1.jpg

Garum előállítására szolgáló római kori "halrohasztó telep" maradványai Portugáliában. 

A só kinyerésének viszont már az ókor óta több módszere is ismert. Lehet tengervizet párologtatni,  kősót fejteni illetve természetes sótartalmú vízből kinyerni a sót.Mifelénk inkább a bányászat a gyakoribb - az ilyen sóbányák közül emlegettük már Wieliczkát

 dsc_0237.JPG

 Sóbánya-rekonstrukció Wieliczkából

Salins-les-Bains viszont a harmadik módszerre épült. A környéken már az ókor óta ismertek voltak a sós források. Ezekből kisipari jelleggel minden valószínűség szerint már a gallok is nyertek ki sót. Hogy ez hogy nézhetett ki azt  láthatjuk Afrikában - a benini Ouidahban máig így főzik a sót az asszonyok.. 

 p1040323.JPG

p1040319.JPG

Kisüzemi sófőzés ma Afrikában

A nagy(obb) üzemi sókitermelés a középkorban kezdődött. Ez összefügg azzal a gasztrokulturális változással,, hogy a halszószt az étkezésben is váltotta a só, a tengerparti sólepárlók pedig - ahogy megszűnt a birodalmi úthálózat - elérhetetlenné váltak. Salins már nevét is a sóról kapta, a sólepárlás a mostani feltételezések szerint a 8. századtól lendült fel - a 9. században már a környékbeli apát rendelkezik arról, hogy fát hozzanak neki a sós vizekhez, ami jelzi, hogy a forralásos módszerrel már nyertek ki sót. A mai lepárlók ősét - a hagyomány szerint - I. Aubry, Mâcon grófja építtette a 10. században, amikor megkapta hűbérbirtokul a települést. Később örökléssel szerezték meg Burgundia hercegei, majd a francia király.. 

 dsc_0111.JPG

Egykor erődítmény védte a bányát

Közben a technika is fejlődött - a felszíni sós források vize helyett immár mély alagutakat ástak, és a források gyökeréig igyekeztek lemenni. Ott ugyanis még nem keveredik a forrásvíz a felszíni esővízzel, így sokkal nagyobb a sótartalma. 

 dsc_0116.JPG

dsc_0121.JPG

Az alagútrendszer ...

... és a vizikerék ma a múzeumlátogatás leglátványosabb része. 

dsc_0118.JPG

A források vizét pedig a 18. század közepétől hatalmas vízkerekekkel emelték ki. Majd a sós vizet egyre sűrítették: üstökben főzték 16 -18 órán át, hogy a víz elpárologjon, majd amikor már inkább sós massza volt, falapokon szárították még 6-8 órán át. 

 dsc_0124.JPG

 Na így pakolták a sót .. bemutató a múzeumban

Az üzlet jól ment, a só jelentős részét Svájcba vitték, a gabelle, a sóadó pedig jól hozott a francia királynak is. (Kis megszakítással 1947-ig volt állami sómonopólium és sóadó Franciaországban.) Nem is ezzel volt gond, hanem a természetpusztítással. Az lehetetlen, kapják fel fejüket ugyanazok, akik szerint a társadalommérnöklést a forradalom találta ki, hogy kiirtsa a kereszténységet, hiszen hát a mi nagyapáink még madárfüttyös pitymallatkor hurulták a mesztegnyőt a sajtárban pödörgetve hetyke bajszukat! (Az enyém mondjuk előbb buszt vezetett, aztán hivatalt, de mindegy.) Ők csak nem pusztítottak természetet, hiszen egyek voltak vele, mint kutya a farkával! Hát de. Csak lassabban, több kézimunkával csinálták, mint manapság. A király Keleti Sófelügyelet (Salines d'Est) azzal szembesült a 18. század közepére, hogy az intenzív sólepárlás miatt a környékén kipusztultak az erdők. A fahiány miatt pedig már akadozott az üzem - és csökkent a bevétel. 

dsc_0122.JPG

Azóta már visszanőttek az erdők .. igaz nem is fával fűtenek

A probléma megoldására Claude-Nicolas Ledoux-t kérték fel. Ledoux 1736-ban született egy champagne-i kereskedő fiaként, majd jellegzetes 18. századi karriert futott be: . 

_800px-claude_nicolas_ledoux_by_martin_drolling.jpg

Claude-Nicolas Ledoux

Szépen rajzolt, és anyja, nagyanyja meg a helyi abbé segítségével jutott el Párizsba tanulni.  Először  a rajz és a metszetkészítés tudományát sajátította el, közben tanult latinul és görögül, majd a kor egyik jelentős építészénél tanult építészetet. Ez volt az a kor, amikor Európa egyre inkább felfedezte görög-római gyökereit, a racionalitást, a filozófiát, és persze a görög-római építészetet. Ledoux pedig ezt álmodta kőbe - ma klasszicizmusnak mondjuk, akkor úgy mondták goût grec - görögös ízlés. 

 _claude-nicolas_ledoux_ch_teau_de_mauperthuis_1763.jpg

Egyik korai munkája az egyértelműen  antik mintára épült Château de Malperthuis - azóta lebontották 

Angliában is járt, ahol ekkor már az úgy nevezett palladiánus építészet volt a divat - ami szintén az antik gyökerekből táplálkozott, mintája viszont Andrea Palladio reneszánsz olasz építész munkássága volt. 

 p1020461.JPG

Egy eredeti Palladio villa Vicenzában

Ledoux tehetséges volt, egyre több megrendelése lett, egyre magasabb helyről - egyre nagyobb pénzekért. Közben pedig csiszolódtak az elgondolásai is, amelyeket nyilván az is befolyásolt, hogy mint számos más értelmiségi ekkor, ő maga is aktív szabadkőműves volt. Elképzeléseit élete végén könyvben foglalta össze - igaz ekkor már jó ideje kegyvesztett volt - amiben leírja, hogy hogyan is nézne ki a racionális elvek alapján megszervezett, a munkásoknak jó munkakörnyölményeket, a vezetőknek pedig racionális munkaszervezést biztosító város. Hamisítatlan utópista gondolat. 

 chaux_maison_de_surveillants_de_la_source_de_la_loue.jpg

Forrásház az ideális városban - megdöbbentően modern dizájn

Ez a gondolatvilág azonban egyáltalán nem mondott ellent az ancien régime gondolkodásának.  Sőt. Az abszolutizmus éppen, hogy lelkesedett azért, hogy az emberek immár racionálisan szervezett számok, adatok legyenek. Ha meg ez még hatékony is, akkor különösen jó.  Persze Ledouxt nem csak  gondolatainak ékessége segítette, hanem az is, hogy jó kapcsolatokat épített ki Madame du Barryval, a király szeretőjével, aki egyengette útját.

_800px-madame_dubarry1.jpg

Az egykor nagyhatalmú királyi szerető, a karfiolos sajtos hús névadója.

Így kapta meg a sólepárlás ügyét, vele a keleti területeken működő sóhivatal, a Salines d'Est főfelgyelői posztját, ami már decens jövedelmet biztosított neki. és a feladatot, hogy oldja meg a problémát. Ő egy radikális megoldást választott. Az alapelgondolása az volt, hogy a sós vizet sokkal egyszerűbb szállítani, mint a fát, ezért az új, nagyobb, hatékonyabb sólepárlónak nem oda kell épülnie, ahol a sós víz van, hanem oda, ahol a fa - a Chaux-i erdőbe. 1773-ban kapta a megbízást, 1775-ben már - példás gyorsasággal - meg is indult az építkezés. Az új település furcsa nevét onnan a kapta, hogy két falu, Arc és Senans, között, ma úgy mondanánk zöldmezős beruházásként indult. 

 dsc_0126.JPG

A két helyszín között egy 21 km hosszú 143 m esésű vezeték szállította a sóoldatot - ilyen facsöveken át. 

És ha már új gyár épül, akkor legyen a sólepárló a tökéletes ideális munka és lakóhely megvalósulása is. Az első elgondolást a sóhivatal országos vezetése visszadobta - túl modernnek és túl drágának ítélték. 

 premier_projet_salines_royales_d_arc-et-senans.jpg

Az első terv  antik oszlopcsarnokokkal, és köztük átvezető hidakkal ...

... és a második.

1280px-arc-et-senans_plan_de_la_saline_royale.jpg

A második - kicsit szerényebb - elképzelésre viszont már rábólintottak. Az üzem - természetesen - kör alakú lett volna, hiszen az az ideális forma, ezt már a régi görögök óta tudjuk. A kört, vagy inkább  Θ formát kívülről fal, illetve istállók, konyhakertek veszik körül. A különböző funkciójú épületek egymástól elkülönülve a körív mentén helyezkednek el - logikai és hierarchikus alapon rangsorolva, hogy minimálisra csökkentsék a fölösleges munkát, de a felügyelők szeme mindent lásson. 

 _koenigliche_saline_in_arc-et-senans_bild4_800px.jpg

Így nézett volna ki az egész, ha megvalósul a teljes terv

Középen áll az igazgató háza, ahonnan mindent belát - eredetileg ebben volt egy kis kápolna is, ide jártak misére a dolgozók. Utána jönnek sorban a főbb hivatalok és előmunkások házai, a műhelyek, a lepárlók és a munkáslakások.  Volt kovács és kádárműhely, vámház, ahol a sóadó adminisztrációját intézték, őrház és fogda is, ahova a sótolvajokat zárták. 

 dsc_0074.JPG

 Az igazgató háza ...

... a lepárló ...

 dsc_0075.JPG

 

dsc_0076.JPG

Egy egykori munkáslakás ...

... és a díszes főbejárat belülről .. 

dsc_0108.JPG

.... és kívülről. A barlangszerű kiképzés az esztétikumot az egyetlen szűk kapu az adóhatósági ellenőrzés egyszerűsítését szolgálja.

dsc_0073.JPG

A kor általános viszonyaihoz képest ez a hierarchikus alárendeltség is sokkal megtisztelőbb a munkásoknak, mint amiben egyébként éltek - igaz az esztétikum oltárán itt-ott azért feláldoztak a (munkások) életkörülményeiből. A négyszemélyes munkáslakások a kor körülményei közt elegánsak, de fűthetetlenek (fűtés csak a közösségi konyhában volt), a sólepárlók tágasak, de rossz a szellőzésük, amitől a munkások rendszeresen voltak betegek. 

 _histoiredesel.png

Így folyt a sólepárlás - a csúcson 80 munkás dolgozott a gyárban ...

A gyár köré pedig odaépült volna Chaux városa, az ideális város, ahol a munkások és a vezetők jól szervezetten a közös munka örömétől eltelve élnek. A zseniálisan futurisztikus középületek tervei már készen álltak - ma maketteken láthatók a múzeumban. 

dsc_0082_1.JPG

dsc_0091.JPG

dsc_0085_1.JPG

 

dsc_0086_1.JPG

dsc_0090_1111.jpg

Építészetileg legalább százötven évvel előzte meg a korát ...

Az elv tökéletes volt, kár, hogy nem működött - nem véletlen, hogy az előző bekezdésben  olyan sok a feltételes mód. Az építkezés drága volt, a haszon pedig egyre kisebb. A csatornákon - köztük azon, amelyet szintén Ledoux építtetett - egyre olcsóbban tudtak a déli sós mocsarakban kitermelt sót szállítani az ország északi részébe. Ott pedig a kitermelési költségek radikálisan alacsonyabbak voltak. A körből így félkör maradt. 

 _saline_royale_darc-en-senans_vue_aerienne.png

Drónkép ma

Ledoux viszont nem bukott bele a gazdasági bukásba - sőt. Egy igazán nagyszabású megrendelést kapott. A Ferme Générale, az országon belüli vámokat szedő adóbérlő társaság egy grandiózus tervet eszelt ki egy akut probléma megoldására - a probléma az volt, hogy Párizs középkori városfalait a város dinamikus növekedés miatt már rég lebontották. Így viszont nem csak a hivatalos utakon lehetett ki és bemenni a városba. Pedig a város határában minden arut  meg kellett volna vámolni.  A Ferme Générale viszont így kilátástalan küzdelmet vívott a csempészekkel. Falat akartak Párizs köré, kapokkal, ahol szervezetten oldanák meg a ki és beléptetést. A megbízást a fő adóbérlő - amúgy neves kémikus - Antoine Lavoisier adta Ledouxnak. A cél pedig az volt, hogy "Párizs előcsarnokai" ne csak hatékonyak legyenek vámohatósági szempontból, de "egyszersmind ünnepélyesen és nagyszabásúan" mutassák az állam hatalmát és szervezőkészségét. 1780-at írtunk ekkor. Ledoux tehetségét - és az adóbérlő társaság iszonyatos pénzügyi forrásait - mutatja, hogy a forradalomig tartó nyolc évben elkészült a 24 km hosszú 3,24 méter magas fal, két oldalán egy egy úttal és 43 nagyszabású beléptetőkapuval. 

 1280px-rotonde_de_la_villette_01.jpg

A fel nagyjából a 2-es és a 6-os metróvonal vonalán feküdt, olyan ismert helyeket érintve minta az Étoile vagy a Pigalle tér - képen a kevés megmaradt párizsi "beléptető kapu" egyike a Place de Stalingrad-on

A nép persze nem az ünnepélyességet és méltóságot látta benne, hanem a nettó szívatást. Ledoux pedig nem magasztos elveiről lett híres, hanem mint a népnyúzók kiszolgálója. Ugye mondani sem kell, mit lett a nagyszabású kapuk sorsa...

storming_of_gate_house.jpg

Forradalmárok gyújtják fel a beléptatőkaput - egykorú metszeten.

1791-ben aztán el is törölték a belső vámokat a forradalmi nép nagy örömére. Alig pár évnyi működés után az Arc-et Senans-i királyi sólepárló is bezárt egy időre. Veszteséges volt. Ledoux alig úszta meg a guillotine-t, vagyonának nagy részét elvesztette, a saját lánya is pereskedni kezdett ellene. A forradalom zavaros  évei után már csak emlékiratainak élt - műveiből kirajzolódik egyfajta utópikus társadalom képe, amelyben mindent az erény, a bölcsesség, a józanság és a belátás irányít. A felvilágosodás meggyőződéses híve maradt, de igazán sosem lett republikánus. 1806-ben halt meg. 

 A forradalmi idők után a termelés újraindult, de sosem érte el a tervezett szintet. A 21 km hosszú fa csővezeték - a korban komoly vívmány - is óriási üzemi veszteséggel dolgozott, a belé pumpált sóoldat kb kétharmada érkezett csak meg részint a szivárgás, részint a gyakori lopások miatt. A 19. század végére a vasúton szállított tengeri só konkurenciáját már végképp nem bírta, amúgy is okafogyottá vált, miután Salinsben átálltak a széntüzelésre - 1895-ben végleg bezárt az Arc-et-Senans-i üzem. Salins-les-Bains tovább bírta, 1962-ig állítottak elő ott sót, de a só iránti igény csökkenése (a hűtőszekrény elterjedése után már kevesebb kellett tartósításra), és az állami sómonopólium felszámolása veszteségessé tette itt is a gyártást. 

 dsc_0129.JPG

Salins-les-Bains - az egykor sólepárló, ma múzeum

 Arc-et-Senans volt a lepárló bezárása után kaszárnya, menekült- és internálótábor, forgattak benne filmet. 1982-től világörökségi helyszín. Jelenleg Salins-les-Bains és Arc-et-Senans is múzeum. A sóbánya Salins-les-Bains-ben (primér módon francia nyelvű) vezetéssel, Arc-et-Senansban a sólepárló hála Istennek vezetés nélkül látogatható - a legérdekesebb benne a Ledoux életéről és munkásságáról szóló múzeum, de van világörökségi és sótörténeti kiállítás is. A régi munkáslakásokat pedig hotellé és étteremmé alakították, szóval akár lakhatunk is a világörökségben.  A két helyszín között az egykori csővezeték vonalán ma kerékpárút van.Salins-ben pedig a sós vizet ma élményfürdőben hasznosítják. 

dsc_0133.JPG

Mi kocsival mentünk, az is romantikus ...

Egy, akár két napot bőven megér - aztán jöhet Dijon, a burgundi bor, a mustár és a boeuf bourguignon hazája. 

 

 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

  

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr8315007820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyaur 2019.08.21. 11:41:50

Nagyon tetszett (a humora is!:)