237. Lenin a pálmafák alatt - A nagy orosz dél 1.
2019.10.09. 10:18
Ha nem lenne világörökségi helyszín Szocsiban, minden valószínűség szerint a büdös életben nem mentem volna el oda. Aztán jól tettük, hogy elmentünk, mert furcsa, kicsit szürreális, de pozitív élmény várt.
Ha az orosz vadonról beszélünk, alapvetően vagy a végtelen erdők vagy a szintén végtelen tundrák jutnak az eszünkbe, és nem a pálmafák. Ez azért jogos is, mert Oroszország területének jóval nagyobb területét borítja végtelen nyírfa és fenyőerdő, mint pálmaliget. De azért az utóbbiból is akad egy-kettő. De még mielőtt rátérnék utazásunk tulajdonképpeni céljára - és arra a néhány órára, ami tényleg óriási élménnyé teszi Szocsit, nézzük is, hogy mások miért teszik itt tiszteletüket.
Az egyik ok - sehol sem látni másutt mozaik Lenint banánpálmával ...
Amikor a "nagy orosz dél" címet adtuk rövid - alig két részes - sorozatunknak, nem csak azért fogalmaztunk így, mert bármihez, ami Oroszországgal kapcsolatos, illik hozzátenni a 'nagy' jelzőt. Ha nem is olyan nagy, mint az orosz Észak - az orosz Dél is tényleg jelentős területet fed le - a Dél-Oroszországot képező két szövetségi körzet (Déli és Észak-Kaukázusi) területe összesen több mint hatszáz-ezer négyzetkilométer, és huszonöt millióan lakják. Nagy Szocsi - a délorosz nyaralóövezet központja - maga is igazán oroszosan nagy: közel 145 kilométeren terpeszkedik el a Fekete-tenger partján és ezzel - erre azért büszkék ott - a világ negyedik leghosszabb városa. A szélessége már nem ilyen mutatós - alig pár kilométerre a tengerparttól már hatalmas hegyek vannak.
Fehérrel a Krasznodari Határterület, pirossal Nagy Szocsi, szürkével mellette Adigea - azaz Cserkeszföld
Nagy Szocsi pedig csak a központja, de nem egyetlen települése az Orosz Riviérának, ami északon egészen a Krímmel szemben levő Anapáig tart - olyan önmagukban is jelentős településekkel, mint Anapa, Tuapsze, Gelendzsik vagy éppen a magyar olvasó számára vicces nevű Loo.
A bizonyíték - tessék elolvasni a feliratot a vasútállomáson
Furcsán folyik itt a történelem: egyrészről a vidék már ősidők óta lakott, és nagy birodalmaknak volt a végvidéke. Itt ott belefuthatunk az ókori Kolkhisz, a görög gyarmatvárosok maradványaiba, esetleg bizánci erődök romjaiba.
Bizánci templom romjai Looban
A népvándorlás kora azonban mintha mindent elvágott volna itt. A nagy pusztai jövés-menés, az állandó háborúság szinte teljesen elnéptelenítette ezt a térséget, és amikor az oroszok megérkeztek ide, akkor egy szinte üres vidéket találtak. (Hogy nem volt teljesen üres, azt azért jelzi, hogy a nagyvárosokon - Krasznodar, Novorosszijszk - kívül a többi település neve nem éppen oroszos. Valakik laktak itt - különféle kis kaukázusi népek - abházok, ubihok, aidgék. Az orosz előrenyomulás során aztán 1864-re gyakorlatilag mindnyájukat kitelepitették innen a Török Birodalomba,ahol pedig beleolvadtak a török népbe. (Kicsit később hívták volna őket vissza, mert munkaerőhiány volt, de már nem jöttek, így kénytelenek voltak a kaukázusi háborúkban hadifogságba esett grúzokkal lecsapoltatni a part menti mocsarakat.) Szocsi maga is egy ubih csoportról kapta a nevét, akiknek már nyomát sem találjuk a térségben. (Ekkor még nem létezett a lenini nemzetiségi politika, nem csináltak látszat autonómiákat és nem szerveztek néptánccsoportokat...) Először inkább katonai jelentősége volt a területnek 1837-ben alapították Adler (állítják, hogy nem a cár német udvaroncai, hanem a helyi cserkeszek adták a nevét, és cserkeszül is van értelme ...) és Lazarevszkoje erődjét. (Ma ezek már Nagy Szocsi részei - Adlerben van például a nemzetközi repülőtér.)
A Szent Mihály templom - Szocsi legöregebb épülete 1864-ből
A katonák mellett először a mezőgazdák jelentek meg a térségben - az 1880-as évektől kezdve kísérleteztek a tea betelepítésével a Kaukázus lejtőire. Ez a múlt század elején sikerült is - a teaültetvények meglátogatása azóta is szinte kötelező program a Szocsiba látogatóknak. (Fél napos progi mert az ültetvény valójában Dagomiszban van - és a teaületetvényhez hozzácsapnak egy kis szovjetes hangulatú néptáncos produkciót is - így viszont legalább markánsan más, mint a hasonló indiai vagy sri lankai progik.)
Az ültetvény ..
.. és a teaház.
Sri Lankán szamovár sincs ...
Később kísérleteztek szőlővel és számos egyéb gyümölccsel is. A helyi teával ellentétben a helyi borokkal kapcsolatban erős fenntartásaink vannak. Ha nagyon finoman akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a Francia Riviérán azért jobbak vannak.
Viszont - ellentétben a Francia Riviérával kipróbálhatjuk a szőrsapkában ivókürtözést, valamit valamiért...
A gyegusztacija keretében viszont ajánlanak különleges helyi nézet és sajtot is - azok sokkal jobbak. (Krasznaja Poljanában - az olimpiai falu mellett pedig meg lehet látogatni egy méhészetet is, a nagy truváj, a gesztenyeméz. Tényleg jó.)
A legsötétebbb a gesztenyeméz...
Az első valamirevaló utat, ami a tengerparton összekötötte Szocsit a birodalom többi részével 1888-ban építették fel. 1916-ban (pontosan akkor, amikor Murmanszkot is) Szocsit is sikerült rákapcsolni a az összeomlóban lévő cári birodalom vasúthálózatára. Közben pedig lassan megindult a Riviéra kiépülése is. 1909-ban megnyílt az első szálló, nem sokkal korábban letették az arborérium alapjait.
A villa, ami köré a Dendrárium épült
A város azonban valójában csak a sztálinizmus idején indult látványos fejlődésnek. Ha beszélgetünk helyiekkel, akkor nagyjából egységesen visszasírják a sztálini időket, mondván az volt itt az igazi fénykor. (Olyan szempontból igazuk is van, hogy az állami bevételekhez képest annyi pénzt, amennyit a harmincas évek elején költött a Szovjetunió Szocsira még az olimpiarendezésre sem költöttek.) Talán ezért is van az, hogy még az átlagos orosz városhoz képest is döbbenetesen vivid a szovjet nosztalgia.
Lenin szobor a város szívében ...
... és egy átlagos kis csinos díszítőelem
És egy igazán megmagyarázhatatlan jelenség - Maurice Thorez egykori francia kommunista vezető vadiúj mellszobra.
Igaz, a város főutcáját ma már nem Sztálin útnak hívják (1931-ben, amikor kiépült még annak hívták), hanem Kurortnij (Fürdő) sugárúnak. Ma már - ellentétben a harmincas évekkel - nem is kötelező megmosni a kocsit, mielőtt valaki felhajt az útra, nem állnak rajta végig rendőrök, és nem is tisztítják háromszor naponta, mint amikor még Sztálin lakott erre, de legalább a nők szabadon járkálhatnak akár fürdőruhában is rajta. De a fő látványosság, ami annak végében vár minket, a Sztálin-villa.
Beleolvad a környezetébe
A "Zöld erdő" fedőnevű épületkomplexumnál nyomasztóbb turistalátványosságot nehéz elképzelni. Jellegzetes haragoszöld színét sem annak köszönheti, hogy Sztálin elvtárs szerette a természetet és ez a szín nyugtatta a lelkét (pedig ráfért volna), hanem, hogy így olvadt bele a környezetébe, hogy megtévessze az imperialista ügynököket. 1937-re készült el a Zöld Erdő fedőnevű nyaraló, ahol azután a Generalisszimusz évente legalább két-három hónapot eltöltött. (Volt neki számos dácsája, de a nagy részét sosem látta.) Az egészet az ő - néha extrém - igényeinek engedelmeskedve építették. A lépcsők az átlagnál alacsonyabbak - mert Sztálin elvtárs sem volt egy szálfa termet -, a lámpák csak félhomály árasztanak, mert Sztálin elvtárs nem szerette a fényt, a medence mély, mert szeretett úszni a tengervízben, de a tengerre nem merészkedett le.
Az ágyat is Sztálin elvtársra méretezték - nem valami hosszú
Sakkban sem nagyon mert nyerni senki a Generalisszimusz ellen
A faborításhoz öt különböző fát használtak a Szovjetunió öt különböző tagköztársaságából ...
Ma hat szoba látogatható, a berendezésük sem mind eredeti, mert a villát Sztálin halála után szanatóriummá alakították, és csak a rendszerváltás után vette meg egy moszkvai magánvállalkozó, aki a nosztalgiahullámot meglovagolva csinált belőle látványosságot. (A szőnyegek pl. mind a hetvenes évekből valók - Sztálin elvtárs a szőnyegeket sem szerette. A biliárdasztal viszont eredeti. )
A hangulatkeltést szolgálja a meglehetősen gagyi műsztálin...
... és belépőjegyeken az önkényuralmi jelkép.
A "régi szép időkben" a szovjet dolgozók közül a kiválasztottak a szakszervezetek által működtetett szanatóriumokban (tkp üdülőkben) tölthettek el itt egy-két hetet. A Metalurg a kohászoké, a Vorosilov a vöröskatonáké, az Ordzsonikidze a bányászoké, a Frunze a külföldi és belföldi pártelvtársaké volt és így tovább... A Zöld Erdő mellett pedig annó ott sorjáztak a belső kör főelvtársainak villái - volt Berijának és Molotovnak is egy-egy, de azokat már lebontották. Az egykori szanatóriumok közül viszont sok máig működik, igaz, ma már magánkézben, mint szállodák. A helyiek persze úgy érzik pusztulnak, és az egyszerű orosz dolgozó már nem is juthat el ide, csak a gazdagok. A sztálini korszakban épült a város többi emblematikus épültete is a Téli Színház, ahová a neves moszkvai művészek ruccantak le egy-egy vendégelőadásra, vagy éppen a kikötő.
A Téli Színház
A kikötő épülete mutatja talán a legjobban a város kétlelkűségét - ott virít rajta a CCCP felirat a vörös csillag és a sarló-kalapácsos címer - de ma már a legdrágább nyugati márkák boltjai vannak benne a Louis Vuittontól a Gucciig. (Egyedül itt látunk latin betűs feliratot is.)
Sarló, kalapács, BOSCO...
... és annál már csak ez abszurdabb - Komszomolszkij szkver.
Az elmúlt évtizedben ugyanis Szocsi másodvirágzását éli. A belváros teljesen átalakult - sokkal inkább hajaz Dubajra, mint egy átlagos orosz kiábrándító panelrengetegre.
A belváros madártávlatból ...
.. és testközelből.
A téli olimpiához és később a labdarúgó vb-hez és a Forma 1-hez kapcsolódva komoly infrastruktúrális fejlesztéseket is véghez vittek, az egykori Sztálin út mellett már kiváló autópálya is épült egy kicsit beljebb a tengerparttól, kimélyítették a kikötőt, hogy luxushajókat tudjon fogadni (de nem jönnek a feszült nemzetközi helyzet miatt).A sportrendezvények mellett az orosz kormányzat egyre több nemzetközi találkozót is ide hoz - az elnöki villa immár rezidenciává lépett elő, hogy államfőket is lehessen itt fogadni. Ami ennél kevésbé látványos, de az ott élőknek fontosabb, jelentősen javítottak a város áramellátásán is - korábban azért ezzel voltak gondok. De nem csak az államfőkre gondolnak - gombamódra szapodornak a középosztály által is megfizethető (bár kicsit a kelleténél csicsásabb) szállodák.
A "Tengeri Szellő" szálloda - mi itt laktunk
Az elmúlt évek szankciós politikája amúgy még jót is tett az orosz riviérának - a rubel mélyrepülése miatt sokan, akik eddig külföldre mentek volna nyaralni, a hazai mediterráneumot választják. És meg kell hagyni Szocsi és környéke pont jó arra, hogy egy hetet kellemesen eltöltsünk itt nyáron. A part ugyan nem homokos, hanem apró kavicsos, de a strandok gyönyörűek, kiválóan karbantartottak, és víz is kellemes. Még utószezonban is van elég nap, és fürödhető a tenger.
A Riviéra Park sajátosan izléses bejárata...
.. a sétány..
... és a strand, ami szeptember végén még teli volt délben.
Van oceánárium, delfinárium, és hűvösebb napokra számos kirándulóhely - akár a városban akár azon kívül. A város tömegközlekedési rendszere kiváló - a buszokkal gyakorlatilag bárhová el lehet jutni fillérekért.
A Dendrárium előtt jó csomó busz megáll ...
.. és ez talán az egyetlen hely, ami még őriz valamit a "forradalom előtti" bájból.
A kisbuszos fakultatív túrák is váratlanul olcsók. (Igaz, csak oroszul elérhetőek, de erről majd később.) A fent emlegetetteken - teaültetvény, borkóstolás - kívül elvisznek pl. az olimpiai létesítményekhez, a Voroncov-barlanghoz vagy éppen a Rica- vagy az Agora vízeséséhez. Mind megér egy-egy fél napos túrát. (Foglalni ezeket rém könnyű, a Kurortnij proszpekten kis pavilonokból árulják őket.) Van annyi féle, hogy ha a család úgy dönt, hogy délelőtt mindig strandol - délutánra egy héten át jut más-más kirándulás.
Az Agora vízeséshez érdemes elmenni ...
.. de pl. az Ahun-hegyen a kilátó nem működik, mert életveszélyes.
Van helyette gagyi bazár minden mennyiségben.
Az árszint összességében inkább Görögországra, mint mondjuk a Francia Riviérára hajaz, egy gíroszt (bár itt suarmának hívják) már 100 -150 rubelért (ilyen gyenge forint mellett 500-750 Ft) ehetünk, egy középkategóriás étteremben, ha végigesszük az étlapot már jócskán elérhetjük a fejenkénti 1000 rubelt (5000 Ft) is - a sör drága, a vodka viszont (ugye nem meglepetés) olcsó. Ennél többért csak a Marina hiperdrága éttermeiben ehetünk pácolt homárt olasz szarvasgombával, de ha minden áron erre vágyunk, akkor inkább azért menjünk Olaszországba, ott olcsóbb.
Okroska piroggal...
... és pelmenyi tejföllel, egy közepesen drága, kubányi konyhát ígérő étteremben.
Arra viszont készüljünk fel, hogy külföldi turistát - a nagy sportrendezvényeken kívül - keresve sem találunk, így a kommunikáció is kizárólag oroszul folyik. (Bár a buszokon és a pályaudvarokon az olimpia óta van angol nyelvű tájékoztató is.) A rigorózus vízumszabályok (magyar állampolgár 30 ezer Ft alatt pl. nem ússza meg) a relatíve nagy távolság (Moszkvában mindenképp át kell szállni), az átlagos - külföldi - nyaralóturistát távol tartja. (Pedig összességében nincs messzebb mint Madeira vagy Kanári, és tulajdonképpen ugyanazt tudja - kellemes éghajlat, sok program, jó kaja.) Eztán felvetődik a kérdés, hogy mégis, mi miért mentünk el oda. (Azon túl persze, hogy mindazt megtudjuk, amit az előbb leírtunk.) Nos, van itt világörökség is, amiért - ha hozzáadjuk a jó konyhát, a kellemes tengert, és a vicces a szovjet nosztalgiát - érdemes ide elmenni. A fent írtakból már sejthető, hogy nem a város épített örökségét díjazzák. A helyszínt úgy hívják, Nyugati-Kaukázus, annak pedig a Nagy Szocsi belterületén fekvő részét úgy ,hogy Tiszafa és Buxuserdő (тисо-самшитовая роща). Igaz elvarázsolt erdő hangulatú hely, amihez hasonlót eddig csak Madeirán (Laurasilva) vagy Kanárin (La Gomera - Garajonay Nemzeti Park) láttam.
A különleges erdő kialakulásához kellett az a mikroklíma, ami a Kaukázus lejtőit jellemzi. Dél-Franciaországgal, Észak-Itáliával vagyunk egy szélességi körön, de a védett lejtőkön általában egész évben párás az idő, magas a csapadékmennyiség, és ritka a fagy - így itt megélnek a szubtrópusi növények is. (Van azért fagy néha - a külföldről Szocsiba importált pálmafák rendszeresen kifagynak.) A nedves meleg időben nem csak a buxusok és tiszafák, hanem a mohák, gombák is bőven tenyésznek - és ezek csak hozzátesznek az erdő különös hangulatához.
Busszal (120-as) is fel lehet jutni a bejárathoz - de a legtöbben csoportos kisbuszos kirándulással, vagy taxival jönnek. . (Írtuk, Nagy Szocsi tényleg nagy - a bejárat jó fél órányi autózásra van a belvárostól.) A bejárattól pedig két sétaúton indulhatunk el, van kisebb és nagyobb kör, az utóbbi számos kiágazással. Az elvarázsolt erdő mellett a felszíni formák is látványosak, labirintusos szűk kanyonokon sétálunk végig, hídon kelünk át a türkízvízű folyó felett, szakadékok oldalában sétálgatunk. A magamfajta kripli számára az egészben az a legjobb, hogy a park kiválóan ki van építve - a sétaút nagy része le van betonozva, a peremeken végig korlát van, a sziklákon lépcső.
A kis kört a buszos turistákra tervezték - egy óra alatt végigjárható. A nagy kör már legalább két és fél - de inkább a kitérőkkel egy három-négy óra. Abszolúte megéri. A sorozat következő részében átmegyünk a Kaukázus másik oldalára, hogy megismerkedjünk ennek a helyszínnek a többi részével is - közben pedig futó ismeretséget kötünk a cserkeszekkel.
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.