Szinte egyedül lenni egy olyan helyen, ahol egyébként turisták nyüzsögtek, lehet örömteli és kellemes neked - de gondold magad azok helyébe, akik a turistákból akarnának megélni.  Nekik ez inkább szívás. (Paolo Coelho biztos frappánsabban mondta volna el ezt is,  de mindegy.) 

Honnan ismerszik meg az Ördög követője? A  kénes bűzéről? A patájáról? A homlokára tetovált pentagrammról? Egy fenét - a hosszú pödrött bajuszáról. Legalább is Irakban. És ilyen bajusszal élni manapság egyáltalán nem életbiztosítás.  Radzsab Asszi Karim a külső,  mondjuk, európai -…

A szemünk előtt pusztítanak ki egy népet. Nem is akármilyet. Több, mint négyezer éve éltek ezen a földön. Végignézték birodalmak felemelkedését és vesztét. A  Krisztus utáni huszonegyedik század közepét már nem valószínű, hogy  megérik. Pedig Krisztus éppen az ő nyelvüket…

Iránról az újságolvasó átlagembernek az utóbbi időben leginkább talán az atomprogram, meg a csador jut az eszébe. És nem mondjuk az, hogy zsidó vonatkozású műemlékeket látogasson. Pedig, ez utóbbi is jó móka az iszlám köztársaságban.  Először is szögezzük le, mi az, ami nem lesz ebben a…

Három millió embert megöltek, negyedmillió nőt megerőszakoltak alig néhány hónap alatt, és erről senki nem beszél, sőt nem is tud a világban. A mészárlás 1971-ben történt. A számonkérés most kezdődött. A helyszín: Banglades.  Milliók özönlötték el Dhaka, Banglades fővárosának a főterét az…

süti beállítások módosítása