Nem féltek? - volt az első kérdés, amikor december végén mindenkinek elkezdtük mesélni, hogy Törökországba megyünk kirándulni márciusban.  Elsőre igazán fel sem merült bennünk, hogy kellene, vagy akár lehetne, de mivel annyian kérdezték, és mivel aztán történtek is események - pont kint…

A Balaton-felvidék évek óta egyre trendibb. Méltán. Gyönyörű, lankás táj, izmosodó gasztro- és borturizmus, legendás fesztiválok. A hívogató vízpartok mellett kalandparkok garmadája gondoskodik a kiskorúak energialevezetéséről. A nagy nyüzsgésből Baláca eleddig valahogy kimaradt. Méltatlanul. Pedig…

A poszt, amelyben a nyaralásunk végét szánjuk sorozat indítónak. Egyrészről, mert a nyaralás alapkoncepciójából kilógott Sandomierz városa, de nagyon tetszett. Másrészről kedvcsinálónak is szánjuk, hiszen ez a vidék sincs messzebb, mint Krakkó, mégsem nyüzsögnek arrafelé a külföldi…

Elöljáróban annyit, sosem voltam egy afféle kuruc típus. Bár ez nyilván nem azt mutatja, mit is éreztem volna, ha a 18. században élek, hiszen a múltba valójában jelen érzelmeinket, ellentéteinket vetítjük, de sokkal inkább érzem magam aulikusnak. Szóval egy kis labanckodás még elvben sem zavar, még…

Bár a szabadtéri szezonnak lassan vége, még talán lesz egy-két hétvége, amikor érdemes gyereket futtatni a szabadban. Százhalombatta – Matrica Múzeum. Ööö, izé… Nem, nem ’áramgyárat’ meg MOL telepet nézni mentünk oda, de nem is a helyi sokgyerekesek tették közkinccsé a hosszú évek során orvosi…

 Gyerekekkel utazni alapvetően vicces dolog. Különösen, hogy a mi gyermekeink a nyaralás alatt általában sokkal kezelhetőbbek is, mint otthon. Nem válogatnak a kajában, felkelnek időben, rendesen elalszanak (mert fáradtak), nem unatkoznak látványosan, és nem hisztiznek. Igaz, véresen komoly…

 Ha rejtélyekkel övezett dicső, világhódító őstörténetről hallunk, hazánk táján elszabadul a képzelet. Vannak, akik Pataky Attilával esküsznek rá, hogy a magyarok a Szíriuszról jöttek, mások a klasszikus Magyar Adorján-féle elmélet hívei, akik a magyarságot a csallóközi gyíklényekkel hozzák…

Mártély és a "Szőke Tisza" a családi legendárium része. Bár magam nem vagyok dél-alföldi gyerek, a nagyszülők generációja még itt nőtt fel. Gyermekkoromban sokat hallottam, hogy Mamuka annó (húszas évek közepe) úgy engedte el tejfehér bőrű leányait Mártélyba, hogy "De aztán keneködni!" - értve…

Jelentkeztünk már korábban is belföldi poszttal, akkor a sorozat mindenféle okokból abbamaradt. Azonban időről-időre nekünk szegezik a kérdést: Hogy találtok rá ilyen érdekes/furcsa/jó/ismeretlen helyekre, programokra? Ezért most folytatjuk. A mai bejegyzés ugyan programajánló is lehetne, de a…

Napok óta gondolkodom azon, hogy valami frappáns jelző kellene Szardínia mellé. Úgy általánosságban kis kalapáccsal ütögetném azok ujjait, akik bepötyögik a gépbe, hogy 'lélegzetelállító panoráma', 'ősi város', 'azúrkék mélység', és még van néhány hasonló, elcsépelt turisztikai szófordulat. És most…

süti beállítások módosítása