Mit nézzen meg Bakuban és környékén az, aki nem milliárdos üzletekért vagy politikai alapú barátkozásért megy oda? Egyáltalán van ott, mit nézni? Van. És meg lehet úgy írni a posztot, hogy nem írjuk le egyetlen politikus nevét sem. 

Húsz éven át Azerbajdzsánba gyakorlatilag a kutya se ment tőlünk. Messze volt, és rém bizonytalannak tűnt. Egykor Moszkvában végzett külkeresek próbálták meg Keleten megcsinálni a szerencséjüket (volt, akinek sikerült), és diplomaták jártak nagy néha az elfeledett régi barátokhoz, hogy elmondják, most éppen mással foglalkozunk, de a nevüket még nem felejtettük el. Az utóbbi néhány évben - amióta nekik jobban megy, nekünk meg nem - ez a folyamat felerősödött. Egyre többen mennek Bakuba, hogy milliárdos üzletekről tárgyaljanak, a politikusok pedig gyakorlatilag folyamatosan ott vannak. De az egyszerű magyar polgár, avagy turista számára Azerbajdzsán ugyanolyan távoli és megfoghatatlan marad, mint volt. Eddig. Most viszont annyiért elrepülhetünk Bakuba, amennyiért egyébként Párizsba vagy Londonba járnánk, így akár egy hosszú hétvége sem elképzelhetetlen az átlagos középosztálybeli magyar számára. De minek menjen oda? Érdemes egy hosszú hétvégét Párizs vagy London helyett Bakuban tölteni? 

Eiffel torony és Big Ben persze nincs - de egy hosszú hétvégényi látnivaló - olyan, amit sem London, sem Párizs nem kínál - van. Például a világ legnagyobb zászlója - bár nem tudom, hogy a legutóbbi román kísérlet után növeltek-e még rajta. Az olcsó légijárat pedig alkalmazkodik az igényekhez - péntek este indulhatunk, és kedden már ott lehetünk az irodában munkakezdéskor. De mit csináljunk közte? 

Bakuban már rögtön azután kezdődnek a szürreális élmények, hogy kiszállunk - éjszaka - a repülőből. A városba bevezető autópálya mentén azonnal Dubajban érezzük magunkat. És - tán jelezvén, hogy miből is van ez a sok pénz - a legszebben feldíszített, kivilágított építmények, a benzinkutak. Sajnos mozgó kocsiból épeszű fényképet nem tudtunk róla készíteni, de van amelyiknél még szökőkutak is emelik a látványt. 

Az úton végig a húsz évvel ezelőtti - első és eddig utolsó - bakui utam járt az eszemben. Akkor Kijevből mentünk, és onnan képtelenség volt Bakuba telefonálni. Nem volt éppen aznap nemzetközi vonal a Razgavornij Punktban. A reptérről sem tudtunk telefonálni, mert ott meg ellopták az összes nyilvános telefon kagylóját. Állítólag Iránban adták el őket. A csomagokra vagy egy órát kellett várni, akkor egy kisteherautóról borították elénk. A taxinak látszó tárgyban pedig egy jó nagy pisztolyt nyomtak a fejemhez, és felszólítottak, hogy adjam át a nálam levő készpénzt. Bezártak egy szobába, ahonnan az ablakon keresztül menekültünk, és egy eltérített városi busszal jutottunk a belvárosba. Szóval kalandos volt, de hát fiatalon az ember sok marhaságra képes. Ehhez képest most egy vadi új Range Roverben rohantunk a díszes benzinkutak, és kivilágított paloták közt. (A taxikat pedig a régi Volgákról milkalilára festett londoni taxikra cserélték. )

Majd egy meglehetősen kellemes belvárosi szállodában ért minket a reggel. Íme, a kilátás az ablakból:

A sarkon ATM, két sarokra olyan üzletsor, amilyet Budapesten nem látsz, világmárkák, nemzetközi árszínvonalon, és mindenütt lehet kapni zero kólát. Szóval tiszta Nyugat. Vagy inkább Kelet. A fejlődésnek van persze negatív oldala is - akkor a maradék, eldugott 20 dollárunkból vagy egy hétig éldegéltünk. Most ebből egy jobb ebédre sem feltétlenül futja. Az viszont kétségtelen, hogy sokkal turistabarátabb lett a város. Tele van pl. jó étteremmel. (Húsz éve egyet találtunk az egész városban, abban sem volt túl sok köszönet, és étel sem nagyon.) A legjobbra most teljesen véletlenül akadtunk rá. Kerestünk egy másikat, amit a Chili és vanília blog emlegetett, mint abszolút favoritot (később megtaláltuk, valójában egy pocsék menza), de nem találtuk. Megkérdeztük egy idős taxist, hogy szerinte merre lehet. Ő pedig hozzánk fordult, és széles mosollyal üdvözölt: "Jó estét!" Kiderült,. hogy a bácsi az előző budapesti azeri nagykövet sofőrje volt. Azonnal hívta is a fiát, Orhant, hogy nini, magyarok vannak itt. Orhan pedig két percen belül ott volt, és kiderült, hogy ő nagyon is jól beszél magyarul. Az éttermet ugyan nem ismerte, de elvitt egy másikba - a tengerpartra. 

A hely több volt, mint csodálatos. Egyrészt a keleti szokásoknak megfelelően éjjel tizenegy körül még helyi gyerekes családokkal volt teli, ami igencsak növelte a bizalmunkat, hogy itt autentikus helyre jöttünk. Aztán pedig rendeltünk. Előételből - a helyi hagyományoknak megfelelően - jött vagy tízféle. Kedvencünk a savanyított szilva volt, bár a friss menta, a citromos joghurt vagy éppen csípős padlizsánkrém sem volt kutya. 

A frissen fogott és sütött Kaszpi-tengeri hal viszont gránátalmaszósszal egyenesen mesés volt. 

Annó Baku igazi szovjet város volt.  Egykor jobb napokat látott kopott épületekkel, Volgákkal és átható szovjetbenzin-szaggal.Aztán jött az évtizedes kétszámjegyű gazdasági növekedés - volt úgy, hogy Azerbajdzsán volt a világ leggyorsabban növekvő gazdasága 25%-os GDP növekménnyel. A város pedig a sok látványos fejlesztés hatására  kezdi visszanyerni keleties hangulatát. Az olajnak mintha saját esztétikája lenne, a városépítészet az Öböl modern nagyvárosait idézi.   A leglátványosabb talán a lángnyelveket formázó három toronyház - annyira újak, hogy kettő még lakatlan, de már a város új jelképei. (Éjjel a lángnyelvek az azeri zászló színeivel váltakoznak.) 

Tövükben kellemes park, kilátóval a városra, és sok különféle, a nemzeti érzelmeket fokozó emlékmű. A sikló, ami felvisz, ráadásul ingyenes. A kilátás pedig a városra fenomenális.

Esténként ide érdemes feljönni, például vizipipázni. A pipa mellé vodka is dukál, vagy viszki, mert van, ami nem sokat változott a szovjet idők óta. Bár épülgetnek újabb mecsetek, de a lakosság nagyon is világi. A lányok szép ruhában járnak, és eszük ágában sincs kendőt hordani, a fiúk pedig isznak rendesen. Ja, és még mindig mindenkivel el lehet kommunikálni oroszul. 

A hegy tövében pedig a világörökség részét képező középkori óváros, ami gőzerővel újítanak fel. Benne mecsetek, paloták, szuvenírboltok, és - ismét csak - éttermek. Ez az, amiben viszont Dubajt és a többi öbölbeli modern várost múlja felül Baku. A történelem itt nem néhány oázist jelent - hatalmas birodalmak voltak itt még azelőtt, hogy Baku jelentéktelen iráni, majd orosz határvárossá süllyedt volna. 

Azt persze itt sem feledtetik el velünk, kinek is köszönhetik az utóbbi évtized látványos fejlődését. 

Egy napra bőven elég látnivaló. De mit csináljunk a maradék két napban. Ezzel folytatjuk. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.