Lehet-e, érdemes-e csak úgy sétálgatni Irakban? Andalogni a Tigris partján vagy kirakatokat nézni Moszulban? Vannak-e bájos kis helyi kávézók, amik feldobják a turista hangulatát, netán "ékszerdoboz" jellegű kisvárosok? Nos igen, és nem. Kicsit tudományosabban úgy modnanánk - az újkori épített örökség helyzete még az ókorinál is kérdésesebb. 

Aki figylemesen olvasta az előző bejegyzést, az észrevette, hogy van egy olyan világöröksége Iraknak, amiről egy árva szót sem ejtettünk - ez Erbil fellegvára. Ez nem a puszta feledékenység eredménye - Erbil egészen más csapathoz tartozik, mint a többi világörökség. De még mielőtt eljutnánk Iraki Kurdisztán fővárosáig mézzük meg Irak többi városát. Érdemes-e bennük egy jót sétálni? Nos végül is igen - mindben van fedett bazár, és a legtöbb helyen vannak kellemes kiülős helyek is. Bagdadban van klasszikus sétálóutca is - a Mutanabbi utca, ahol egészen turistásan érezhetjük magunkat. 

A Mutanabbi utca a sok kültéri könyvesbolttal - igazán hangulatos ..

... akárcsak az al-Sabander teázó az utca sarkán. 

De azért Bagdad - alapvetően - egy jellegzetesen jellegtelen közel-keleti nagyváros. Ez nagyjából érthető is, a múlt század  fordulóján alig 30 ezres oszmán megyeszékhely volt - mára Kairó után a Közel-Kelet második legnagyobb városi agglomerációja. 

Állandó dugók ..

... és lepusztult külvárosok - ez is Bagdad.

A hetvenes években ugyanis Bagdadot is elérte az, amit a legtöbb közel-keleti nagyváros arculatát máig meghatározza - mihelyt kerülközött pénz valahonnan (itt éppen az olajbevételekből) azt arra fordították, hogy a régi - a kor elképzeléseinek megfelelően idejétmúlt, lerobbant, értéktelen - városnegyedeket lebontsák, és  a kor ízlésének megfelelő betonépületekkel helyettesítsék.  Ez ideológiai meggyőződéstől nagyjából függeltenül  érte el a térség országait - szovjet és amerikai függésben levő diktatúrák, teokráciák és királyságok egyaránt csinálták. Így tűnt el a történelmi Teherán és RIjád vagy éppen Aleppó nagy része.  A térség országai a modenritás lázában égtek - ami részint persze éppen a különböző nyugatról importált ideológiák hatása is volt, hiszen az iszlám kori városokat alapvetően érdektelennek és értéktelennek tartották a gyarmatosítók és az ifjú szocialisták/kemalisták egyaránt. 

A Firdauszi tér (ahol egykor Szaddám hatalmas szobra állt)...

... a még Szaddám idején épült Mártír emlékmű (amiben most az ő rendszerének áldozataira emlékeznek)...

... meg a Tahrir (Szabadság)  tér hatvanas évek-beli konstruktivista reliefje lennének a modern Bagdad szimbólumai. 

Ahol nem bontottak, ott egyszerűen hagyták lerohadni a 18 -19. századi épületeket. És erre azért Bagdadban is bőven van példa. 

Egy sarokra a Mutanabbi utcától, azon a részen, amit világörökségi címre jelölénének Bagdadban...

... és Agatha Cristie áza a Tigris partján. 

Az örökség (újra) felfedezése - a régi közel-keleties városközpontok felélesztése - újjáépítése - a 21. század elején indul csak meg a térségben. Extrém példái - ahol kvázi a semmiből építenek fel új  régiségeket - az Öböl monarchiákban láthatóak. 

A romokból újjáépített "heritage house" a modern épületek között - Sardzsa, Egyesült Arab Emirátusok

Ezt a trendet vették át a Mutanabbi utca újjáépítésével - ami egyébként egész szépen sikerült. Onnan amúgy sétatávolságban van a legtöbb olyan látványosság, ami a régi Bagdadból megmaradt - illetve, amelyeket a nemzeti agendának megfelelően felújítottak. 

Az al-Musztanszirijja madrasza...

és az Abbászidák Palotája - mindkettő kb 10 perc sétára a Mutanabbi utcától. 

Éppen ezen folyamatok miatt nincsenek igazán "festői kisvárosok" sem az országban. Amit ekként hirdetnek az is mérsékelten csinos. Inkább a természeti környezete teszi érdekessé Kurdisztán hegyei közt - a házak nagyobb részt az elmúlt évtizedekben épültek és nem túl érdekesek. 

 Amedi távolról igazán látványos ...

... közelről egy teljesen átlagos kurd kisváros...

... a mecset, ami egy egykori Mithrász-tempolomból lett átalakítva is inkább csak a tény miatt érdekes, közepesen látványos. 

Hegyoldali fekvésével Akre is elég csinos távolról ...

... van is egy-két csinosabb épület ...

...de ezért inkább csak a tömeg adja jó kinézetet a házaknak, látszik, hogy a legtöbbjük alig pár éves.

Moszul lehetett a kivétel. Bagdadnál sokkal jobb kiinduló pozícióban volt - a városra kevesebb pénz jutott, így kevesebbet romboltak az óvárosból a hetvenes-nyolcvanas években. Bájos - leginkább talán a legközelebbi török városokra Gaziantepre, Sanliurfára emlékeztető - központja lehetetett. Azért írom ezt így feltételes módban, mert amit nem végeztek el Szaddám bulldózerei, azt elvégezték a felszabadító iraki hadsereg repülői és tankjai. Moszul 2014-ben puskalövés nélkül került az Iszlám Állam kezére, és amíg állt a kalifátus, addig Moszul volt az állam de facto fővárosa. Az Iszlám Állam az első időkben még igyekezett jó gazdának mutatkozni, 2015-ben még fásítottak, aszfaltoztak. Aztán ide szorultak vissza, és végül 2018-ra egy kilenc hónapos véres ostrom után füstölték ki őket a városból. Az elmúlt öt évben a város modern része szinte teljesen újjáépült - a modern városközpont megdöbbentően vivid, sőt meném mondani kellemes hely lett. Teli van már éttermekkel, elegáns boltokkal, és az utakat- hidakat is rendbe rakták. 

Moszul by night

Nem így az óváros - amelyik máig romokban áll. Kis piros jelzések mutatják, meddig szabad elmenni - azon túl még mindig lehetnek fel nem robbant lőszerek. 

Más részről viszont van esély, hogy néhány - mondjuk minimum tíz - év múlva Moszul legyen Irak legszebb óvárosa. Az újjépítés ugyanis ütemesen halad, és - szerencsére - nem a dózeroljuk-el-és-csináljunk-valamit-betonból stílsuban, hanem az UNESCO felügyelete alatt, határozottan igényesen. 

Az Al-Núri mcsetnek már áll a minaretje - annó innen kiáltotta ki a kalifátust al-Bagdadi

Az UNESCO nem rejti véka alá, ki adja a pénzt a felújításra.

Nyilván be van ígérve, hogy mihelyt kész, azonnal felveszik a világörökségi listára. Amit amúgy - már csak hányattatott múltja, és az újjépítés miatt is bizonnyal megérdemel. És csak remélni tudom, hogy az újjépítést ésszel fogják csinálni - valóban revitalizálás lesz, és nem szellemvárost építenek. 

Van rá esély - az első turistás helyek már meg is jelentek - bár nagyjából mi ovltunk az első turisták. 

Mert van bizony rossz - sőt borzasztóan rossz - példa is. Most térülnk vissza Irak eddig nem említett világörökségi helyszínéhez, Erbilhez. A dolog azért is igen fájó, mert Erbil - amúgy - Irak egyik legkellemesebb városa. A kurd régió fővárosa az európai szemnek sokkal otthnosabb, kedvesebb, mint a déli városok - mivel hangulata közelebb áll ahhoz, amit mi városiasnak érzünk. A kurdok lehet, hogy megsértődnének ezen - mondjuk nem valószínű, hogy sokan olvasnak közülük magyarul - de leginkább a kelet-törökországi városokra emlékeztet. (Nyilván nem véletlenül. ) Vannak modern bevásárlóközpontok, az utcákon lehet sétálgatni, nagy a tisztaság, sőt nőket is látni - néha még kendő nélkül is. 

Mindez persze jórészt annak a nagyjából egy évtizednek az eredménye, amikor Kurdisztánnak Szaddám bukása után nagyon jól ment. Az új iraki állammal kötött megegyezés szerint az ország olajbevételeinek 17%-a járt a kurd entitásnak - és közben maguk is adtak el, saját szakállukra. Miután pedig ez volt Irak legbiztonságosabb része dőlt ide a külföldi és hazai tőke is. (Ide települt pl a MOL is.)

Az építési lát folytatódik - a háttérben épül két új felőkaracoló - egy félnek az árából meg leetne csinálni a várat.  

Van Erbilben kimondottan kellemes éjszakai élet, sok kiülős étteremmel, kávézóval, pipázóval. 

Az Iszkán utca - Erbil étterem utcája este

A bazár kellemes, és meglehetősen olcsó - pont ideális a kulturtúristának - elég keleties hangulatú, van benne potenciális ajándéktárgy, de nem tolakodóan turistás. 

És alig pár lépésre a piac-fedett bazár - teázó résztől ott a világörökségi helyszín - a fellegvár.

A főtér a várból ...

... és a vár a főtérről nézve. 

A jelölési dokuemntum kihangsúlyozza, hogy egyike a világ legrégebb óta folyamatosan lakott helyeinek. - 6000 éve élnek itt emberek. Erről a hatezer évről konkrétan semmit nem tudunk meg a helyszínen, nem látunk semmi erre utaló nyomot. Amit látunk az leginkább 19. századi, amikor a fellegvár még valóban városközpont volt, és itt laktak a város vezetői. 

Egykori, mára kívülről felújított paloták ...

A dokumentáció 2012-re készült el, 2014-ben kapta meg végül is a helyszín a világörökségi címet. Gondosan erre az időpontra időzítve kapta meg Erbil az évben az "arab turizmus fővárosa" címet is az illetékes szervezettől. Ez még év elején történt - és kicsit morbid fordulata volt a sorsnak, hogy az évben turistaszezonban már csak haditudósítók jöttek ide - megnézni a város határától mintegy 50 kilométerrre húzódó frontot. 

2014-ben magam is haditudósítóként...

A háború ugyan véget ért - de az aranykor nem tért vissza. Egészen a legutóbbi évig a széhidrogének ára zuhant, és az iraki kormány se nagyon utalt. De az erbili fellegvár nem - vagy nem csak - ezért lett iraki örökségvédelem állatorvosi lova. A felújításról - és a későbbi világörökségi jelölésről - ugyanis még az arany években, 2007-ben döntöttek. Akkor a fellegvár egy meglehetősen lelakott félig romos szegénynegyed volt. Ez a fajta szlömösödés a közel-keleti óvárosokban általános jelenség. Mivel - ahogy fent írtuk - a régi (egy-két száz éves) épületet nem műemlékként, hanem egyszerűen egy régi épületként kezelték csak azok maradtak ott, akinek nem volt pénze újabbra. Ugyanezt látjuk olyan - jóval gazdagabb - országokban is, mint Szaúd-Arábia. 

Dzsidda óvárosának nem turistás része - a ivlág egyik leggazdagabb országa 2020-ban.

.

Így aztán 2007-ben azzal kezdték a felújítást - hogy aki még ott lakott, azt kitelepítették. Ez ugye a városrehabilitáció minden 21 századi meggondolásával szembe megy - ma a világ fejlett részén egyértelműen az lenne a cél, hogy a lakóközösség bevonásával, a lakók érdekeit is figyelembe véve történjen a revitalizáció, ami - különösen, ha alapvetően szegény negyedről van szó, éppen a helyieknek biztosíthat új lehetőségeket. No itt semmi ilyen fel sem merült - ehelyett a gyakrolatban megölték a városrészt. 

A felújításra váró részeket felveri a gaz..

.. ami kész van az egyszerűen kihalt. 

Elkezdték az épületek újjáépítését - csigalassúsággal. Közben meg a városban mindenütt dubajos felhőkarcolókat húztak fel - nyilván egynek az árából lehetett volna itt egy tisztességes felújítást csinálni, de nyilván nem erre volt első sorban pénz. Ami 2014-től ugye még kevesebb lett. Lett viszont nemzetközi támogatás - első sorban arra, hogy a felújításhoz - kubikolni bárki tud alapon - munkaerőként a háborús menekülteket használják, így biztosítva nekik munkát. De nem is ez a fő baj - hanem a koncepció teljes hiánya. Elvben persze büszkék rá, hogy van nekik saját világörökségük, meg ugye 6000 év, ami nagyon sok, de közben egy szál ötletük sincs, hogy mit lehetne egy ilyen dologgal kezdeni. Mivel egyenruhás ember irdatlan sok van az országban, itt is van egy jó csomó, akik arra vigyáznak, hogy aki odamegy, az ne térjen le az egyelten útvonalról amin szabad mozogni. Ők képviselik az élőlényeket a városrészben - rajtuk kívül csak a forró szél mozgat meg néha ezt- azt. 

A házak, ha fel is vannak újítva - üresek, és nyilván azok is maradnak - ami meg csak azt eredményezi, hogy hiába újították fel azokat, kb másnap elkezdenek lepusztulni. És mint mondom ez a hely kb 3 perec sétára van a bazár-teázó-piac környéktől, a városban pedig amúgy láthatóan van igény és kereslet étteremre, kávézóra, pipázóra. Tehát kb minimális energiabefektetéssel fel lehetne ide hozni némi életet- boltokat, kávézókat stb. Arról már nem is szólva, hogy a felújított házak adják magukat, hogy többféle múzeumot - akár amolyan nemzeti identitásteremtő pesmerga múzeumot, vagy turistás-néprajzit stb - hozzanak ide. Ehhez persze meg kellene barátkozni a múzeum gondolatával - és néha el is járni oda. De - isten ments - akár vissza is költöztethetnék az embereket, vagy eladhatnák lakásnak a házak egy részét. 

Van valami, ami elvben visitor centernek épült, de látatóan sosincs nyitva. A táblákhoz nem lehet közelebb menni.

Nagyjából itt is ugyanazt látjuk tehát, amit az ókori lelőhelyek esetében: cím van, büszkeség van, ötlet, tapasztalat, helyi igény a városi épített környezet megőrzésére, értelmes hasznosítására nincs. Hogy van-e ebből kiút? Nyilván van - de ahhoz egy hosszabb nyugalmas időszakra van szükség. Az igény és tapasztalat ugyanis egyaránt csak külföldről érkezhet. Miután van mit nézni, és Irak újdonság a nemzetközi turisztikai piacon elég gyorsan fel fog futni. Ne tessék most fejet ingatni és ciccegni - öt évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy Szaúd-Arábia a világ legdinamikusabban fejlődő turisztikai desztinációja lesz. A turisták peidg három dolgot hoznak, pénzt, igényt, és mintát. Pénzt, aminek a kedvéért érdemes lesz fejleszteni, igényt, hogy mit is kellene csinálni, és mintát, hogy mit néznek meg, mi tetszik nekik, mi iránt érdeklődnek. Jól látható, hogy mennyit számít ez - nem is olyían messze az Öböl államokban. A tapasztalat meg, ha pénz van, jön magától is. Nem kell nyugati szakembereket foglalkoztatni - ehhez már kiválóan értenek a törökök, omániak, emirátusiak is. Szóval, aki teheti, menjen Irakba - nagy élményben lesz része, és hozzájárul egy jobb sorsra érdemes nemzet felemelkedéséhez, pusztán azzal, hogy turistáskodik. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.