175. Lengyelország a nyúlon túl 1. - Sandomierz
2015.08.15. 19:31
A poszt, amelyben a nyaralásunk végét szánjuk sorozat indítónak. Egyrészről, mert a nyaralás alapkoncepciójából kilógott Sandomierz városa, de nagyon tetszett. Másrészről kedvcsinálónak is szánjuk, hiszen ez a vidék sincs messzebb, mint Krakkó, mégsem nyüzsögnek arrafelé a külföldi turisták...
Már régóta terveztünk egy észak-lengyelországi, amolyan poroszos nyaralást. Azt sejtettük, hogy a Zakopane - Krakkó - Wieliczka háromszögön túl nem nagyon fogunk kóbor magyar turistákba botlani, dehogy ennyire nem, azért az meglepett. Másrészről az is tény, hogy Szlovákián és egész Lengyelországon keresztül kocsikázni kiskorúak társaságában, autópályák hiányában, hát, finoman szólva is fárasztó. (Hehe, hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a '90-es években Rzeszówtól Bialystokig végigstoppoltuk Lengyelországot nem egészen egy nap alatt! Na jó, akkor itthon sem volt autópálya, tényleg ez volt a legkisebb bánatunk.)
Most kezdjük az úti beszámolót a nyaralás végéről! Amint már korábban is írtuk (itt és itt), régóta utazunk úgy, különösen a gyerekekkel, hogy maga az utazás is élmény legyen, ne csak a megérkezésre várva menjünk egymás agyára a kocsiban. Azaz üveges szemmel, erősen megtépázott idegekkel lehúzhatnánk (na jó, jelen útviszonyok közepette ez élénk túlzás) Gdanskig egy menetben, de minek? Útközben lenni is kaland, élvezet, a nyaralás része. Hazafelé poroszkálva egy kiadós wilanówi kastélyozás után az utolsó úti célunk Sandomierz volt. Másnap egy bájos, amolyan felvidékies óvárossal akartunk búcsúzni Lengyelországtól ez alkalommal.
Ahogy érkeztünk be a modern városba, valahogy nem akart az egész kikerekedni. Igaz, hogy nagyon kellemes erdős-dombos vidéken jártunk, de maga a város tök jellegtelen, a 20. század terméke. Hol van itt az ékszerdoboz?
Ám az egyik kanyar után nagyon éles a váltás, semmi átvezető klasszicista épületek, jó százéves bérpaloták stb... A kockaházas és paneles övezet mellett ott áll a 14. századi városkapu. És tényleg. Már benn is voltunk a szinte érintetlen középkori városrészben. Amíg felmásztunk a toronyba, gyorsan összefoglalom, hogy mit érdemes tudni a városról.
Opatów-torony
Sandomierz (ejtsd kb: szandomjes) majd' ezeréves írott történelemmel büszkélkedhet. Remek helyen fekszik a Visztula partján, ezért főleg a távolsági kereskedelemből gazdagodott meg. A helyiek bárkái egészen Gdanskig lehajóztak gabonát szállítva, és a Hanza-városok áruit terítették Kis-Lengyelországban. A 14. sz. előtt többször volt uralkodói székhely, koronázóvárosa több fejedelemnek, hercegnek. Árpád-házi királyleányok is megfordultak a környéken többször is, akiknek az emlékét máig is őrzik. Az első nagy virágkor a 14. sz. közepe-végéhez köthető. III. Nagy Kázmér, az utolsó Piast király vetette fallal körül a várost, és a Visztula partján várkastélyt is építtetett, maga I. Lajos magyar-lengyel király is megfordult itt néhány alkalommal. Már korábban megkapta a város a magdeburgi jogot, ami nagyban hozzájárult kereskedelmi kapcsolatai kiszélesítéséhez. Nem véletlen, a lakosság jó része német ajkú volt, lakossága ekkoriban több, mint 3000 főt számlát. Csak összehasonlításképpen: a 15. századi Buda lakosságát becsüljük 4-5000 főre. A város magát szintén a kereszténység védőbástyájának tartotta, tartja, nem minden ok nélkül. Az 1241. évi tatárjárás idején a mongol seregek északi szárnya ebből az irányból csapott le Krakkóra, majd Magyarországra, rendszeresek voltak a pogány litvánok portyázásai a környéken a 14. sz. közepéig, majd a törökök is rendszeresen zaklatták a lengyel végeket is... A 16. század jelentette a második aranykort a város életében. A török-tatár támadások ellenére virágzott a kereskedelem és a vallásszabadság is. A katolikusok, ortodoxok és a protestánsok remekül megfértek egymás mellett. Sőt, a különböző protestáns felekezetek, akik közé még a husziták is befértek (1570!) itt kötöttek egyezséget, hogy közösen lépnek fel a vallásszabadság védelmezése érdekében. Bizony, a reformáció eszméi Lengyelhonban sem maradtak visszhang nélkül! Az már egy másik kérdés, hogy a katolikus megújulás sikerébe az is belejátszott, hogy a fenyegető orosz dominanciával, majd a pánszlávizmussal, az ortodoxiával szemben a katolicizmus fontos identitásképző elemmé vált a lengyelek számára. A 18. századra azonban már egy jelentéktelen határvárossá vált Sandomierz. Lengyelország többszöri felosztásával, a napóleoni háborúkkal tartozott Oroszországhoz is, Ausztriához is. A 20. század nagy háborúit valami fura módon megúszta.'39 szeptemberében már német megszállás alatt volt, '44-ben ért ide a Vörös Hadsereg. A sors furcsa fintora, hogy az óváros a viszonylagos épségét egy szovjet alezredesnek köszönheti. Ugyanis annyira megtetszett neki a város, hogy nem engedte tüzérséggel szétlövetni, hanem kézitusában vették be. Sőt, a jótevő alezredest még itt is temették el. Természetesen a félmúltban ez volt a legérdekesebb, a városhoz kapcsolódó sztori, mi azért nem a szovjet katonák sírjánál kezdtük a városnézést.
Szóval, a városkapu tornyából tényleg klassz a kilátás. Belátni nemcsak az óvárost a Visztulával, hanem a modern negyedeket és a környező dombokat is.
Klassz a kilátás
Rögtön feltűnik, hogy az északi kereskedővárosok méltóságteljes monumentalitásának itt nyoma sincs, sokkal változatosabb az épületek utcafrontja, egy-két emelettel alacsonyabbak a házak, és jóval szellősebbek az utcák, terek. Na jó, fogalmazhatnánk rém egyszerűen úgy is, hogy egy vidéki, kis város ez a Hanza-városokhoz képest. A színes homlokzatok közül itt-ott előbukkan egy-egy gótikus tégla épület tornya-teteje, csak a miheztartás végett, Lengyelországban vagyunk, na.
Bájos és vidékies
És mindenhol fák, hatalmas zöld felületek bontják meg az utcák hálózatát. Ezek az elemek adják a város utolérhetetlen hangulatát. A műemléki övezetben ahelyett, hogy évszázadok alatt fényesre koptatott köveken bukdácsolnánk sikátortól-sikátorig, minden várakozást felülmúló, hatalmas, gondozott parkok csábítják a megfáradt turistákat egy jó kis sörözésre..
Ki a zöldbe
Az egységes reneszánsz-késő gótikus városkép pedig a 16. századi aranykor állapotát tükrözi. A 21. sz. turistái nem győzik dicsérni az elragadó látványt, de a korszak gyermekei, bizonyára nem valami kitörő örömmel konstatálták, hogy néhány évtized alatt jelentéktelen határvárossá degradálódott az egykori gazdag kereskedőváros. Ebből adódóan aztán az újabb építészeti-művészeti stílusirányokkal se sokat törődtek errefelé....
Városháza
A legizgalmasabb látványosságnak a földalatti labirintus ígérkezett. Itthon is, Közép-Európában - különösen Csehországban - máshol is, szép számmal építettek pincerendszert a város alá. De azért a déli verő ellen elbújni, nem rossz megoldás. A pincéket csak csoportosan és idegenvezetéssel lehet látogatni - a vezetés csak lengyelül elérhető. De itt legalább belátták, hogy felesleges végigunatkoznunk egy olyan lengyel nyelvű előadást, amiből alig egy-két mukkot ha értünk... Ezért nagyvonalúan előreengedtek bennünket. Bár a prosik szerint labirintus, eltévedni nem lehet. Gondosan befalaztak minden, oldal irányba vezető járatot.
Le a mélybe
A város a folyóparti lösz magaslatra épült, így viszonylag egyszerű volt kialakítani a több kilométer hosszú járatrendszert. Békeidőben a kereskedők raktárnak használták a földalatti termeket, a fentebb emlegetett török-tatár támadások idején búvóhelynek használta a lakosság, a város pedig börtönnek. A szolid és szegényes installáció egyik csúcsát képezte egy véres, levágott kézfej a bakó tőkéjén, mögötte két fájdalmas arcú, megkínzott szerzetes... Nekik megvolt minden kezük... és különben is egyháziak felett nem ítélkezhetett világi bíróság. Fura, na. Valószínűleg egy-két helyi legendával maradtunk szegényebbek idegenvezetés híján, de kétségtelenül sokkal hangulatosabb (ijesztgetősebb) volt magunkban végigjárni a folyosókat, termeket, hogy aztán a végén a városháza oldalában bukkanjunk föl a pincéből. A gyerekeket annyira feldobták a titkos járatok, hogy már a katedrális altemplomában is kincseket menekítő papokat vizionáltak...
Na de kinek a keze?
A várat megkerülve, a Visztula partjára lesétálva, alig pár száz méterrel arrébb értük el Hedvig királynő ösvényét, ami valójában nem más, mint egy vízmosás.
III. Kázmér kastélya
Szóval Sandomierz közepén egy kis, laza túrázásra is készülhetünk. A folyó felé áramló víz a löszbe helyenként több, mint 10 méter mély szakadékot vágott.
A löszfal néhol teljesen függőleges, a part szélső fáinak gyökerei közül már elvitte a víz a talajt, csupaszon meredeznek és próbálnak kapaszkodni... a semmibe.
Tényleg elképesztő, hogy egy vízmosásban, egy mintha háborítatlan erdőben sétálsz, ahol te vagy az abszolút hülye turista, aki csak hangoskodni tud - csupán a gyerekeidet próbálod megakadályozni abban, hogy felmásszanak a szinte függőleges, nedves löszfalra. 1. Nincs nálam annyi betadine és fenistil (univerzális gyógyír mindkettő!), amitől nem fog fájni semmid, ha leesel, leszánkázol. 2. Hogy nézel ki, édes gyermekem, még be akartunk ülni valahová kajálni?! De mire megszeppennék, hogy itt a természet templomában mit össze nem kurjongatok, jön velünk szemben egy csapat helyi erő, hangosan nevetgélve, lidlis nejlonszatyrokkal, mennek bevásárolni... Hoppá, tényleg a város közepén vagyunk. Ahogy kibukkanunk a vízmosásból újra beton útra, néhány lépéssel arrébb megint meghökkenünk. Szt. Jakab kagylója, a zarándokok jele virít az egyik oszlopon.
Balra át!
A válasz is előttünk áll. A 13. sz. elején alapított Szt. Jakab domonkos kolostortól indul az El Caminó lengyelországi szakasza. Kicsit azért viccesnek érezzük a kagyló alá lazán odafestett nyilat. Compostela arra, menjetek békével! (Az imént a pontosság kedvéért megpróbáltam megtudni, hogy hány kilométer is ez a táv. A viamichelin annak rendje-módja szerint fagyott le arra a kérésre, hogy ugyan gyalogos verzióban is adna egy útvonaltervet...) Maradjunk annyiban, hogy messze van.
Szt. Jakab kolostor
Annál is inkább, mert nagyon hívogatóak voltak a közeli árnyas teraszok, és még egy nagy lendületet, levegőt kellett venni, hogy az éjszaka folyamán haza is érjünk. És még mindig nem tudjuk, kié volt a levágott kéz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
