188. A Római Birodalom legszebb városai
2016.10.19. 18:16
A hogyan után jöjjön a miért, vagyis, hogy, ha már lehet menni Algériába, akkor miért tegyük. Sok oka van annak - de most kezdjük a régi görögökkel, vagy rómaiakkal.
A Római Birodalomból a legtöbbeknek csak a hódítás, Iulius Caesar meg Augustus, és a bukás rémlik. Az igen jól képzettek talán még hallottak a királyság koráról, különösen, mert Tarquinius Superbusnak elég vicces a neve, a kevésbé jól képzettek meg láttak egy gladiátor filmet. De, hogy mi történt Augustus és a bukás közt, arról azon túl, hogy biztos September meg October, az átlag magyarnak nem sok ötlete van. Ha a történelmet látványos háborúk soraként akarjuk leírni, akkor tényleg nem sok. A birodalmon belül - eltekintve az egy idő után rendszeressé váló polgárháborúktól - egy-egy dinasztia bukása után béke volt. Folyt a business as usual. Igaz ez a provinciákra is. Sőt. A legmenőbb, legbékésebb legfejlettebb provinciák éppen ott voltak, ahol nem várnánk -Afrikában.
Miért éppen Africa?
Arról, hogy a rómaiak hogyan kerültek Afrikába, elég sokat hallottunk - volt ugye a három pun háború. De a római Afrika történetében csak az első lépés volt Karthágó bevetése sóval. A mai Algéria és (észak) Marokkó területét sokáig még a numida (berber) vazallus királyok igazgatták, a legismertebb közülük Masinissa (berberül Meszenszen: uralkodott i.e. 202 -148), aki az i.e. 2. század közepén nagyjából egyesítette a numida törzseket. Az utolsó, II. Iuba, aki már teljesen belegabalyodott a római nagypolitikába, feleségül vette Cleopatra és Marcus Antonius lányát II. Clleopatra Selenét, és már a rómaiak kegyéből uralkodott. Véglegesen csak a köztársaság utolsó éveiben csatolták a területeket Rómához. Innen kezdve aztán a terület rohamos ütemben lett igazán római. Míg a Birodalom többi részét rendszeresen érték külső támadások, és dúltak a polgárháborúk, itt még akkor is nyugalom és béke volt, amikor másutt nem. Jól mutatja a helyi római uralom békés jellegét, hogy az egész római Afrikában alig 28 ezer légiós állomásozott, és a feliratok alapján ők is többségében a helyi lakosságból kerültek ki.
A Maghreb a római korban
A mezőgazdaság virágzott, a kereskedelem szintén - Afrika látta el Itáliát és Hellászt is gabonával, olívaolajjal. Hogy milyen jól integrálódott a birodalomba a terület, jól mutatja, hogy Afrika ráadásul számos császárt is adott - innen származott a Severus-dinasztia. És ez már akkor is jelentős központi fejlesztési pénzekhez való hozzáférést jelentett - épültek az amfiteátrumok. A római Afrika - a mai Maghreb, akkoriban négy provinciát jelentett: Africa, Numidia és Mauretania Tingitana (központja a mai Tanger, Marokkó), Mauretania Caesariensis (központja a mai Cherchell, Algéria) - akkor a Birodalom latin nyelvű részéhez tartozott (Egyiptom a görög félhez), a romanizáció meglehetősen sikeres volt, bár - ennek a mai berberek az élő tanúbizonyságai - koránt sem teljes. (Etnikai, vallási feszültségek azonban nem voltak - a rómaiak ezeket a kifejezéseket sem tudták volna értelmezni - aki római polgárjoggal rendelkezik, az római függetlenül az "etinkumától." Az pl. megvan, hogy Róma fennállásának ezredik évfordulóját i.sz. 248-ban császárként egy a mai Jordánia területéről származó arab sejk fia, egy bizonyos Marcus Iulius Philippus (becenevén Philippus, az Arab) vezényelte le?
Philippus Arabs - a sejk fia
Nem mellesleg viszont Afrikából származott a birodalom utolsó - vélhetően - latin anyanyelvű (vagy legalább is latinul jól beszélő) császára, Heraclius (élt 575 -641, uralkodott 610 -641), aki -milyen ironikus - mag hajtotta végre a birodalom görögösítését, és vezette ki a latint az igazgatásból.
A városok helyének kiválasztásában így aztán nem a biztonsági, hanem az esztétikai szempontok domináltak. És ebben a rómaiak kétségtelenül jók voltak. A megmaradás titka pedig jórészt az volt, hogy a történelem a római civilizáció bukásával itt is szelesebbé vált - a népvándorlás, a bizánci háborúk, majd az arab hódítás során a birodalom gazdasági egysége megbomlott, Afrika már nem tudott annyi embert eltartani olyan életszínvonalon, mint régen, a városok egy része így elnéptelenedett. A középkorban aztán az új arab-berber városok gyakran másutt alakultak ki. Míg a Földközi-tenger északi partján szinte mindenütt a római város élt tovább (így a romokból épült az új város), Afrikában kevés ilyen van. (Tingis - Tanger, Hippo Regius - Annaba, Setifis - Sétif.) A többiek ma a római világ legszebb emlékei lettek.
"A szép"
A legszebben megmaradtak állítólag a mai Líbiában lévők - Leptis Magna, Sabratha -, de ezek egyelőre kívül esnek a turisták látókörén. Dougga Tunéziában viszont igen jó és a marokkói Volubilis is.
Diadalív Volubilisben
Viszont most a három algériai gyöngyszemről lesz szó. Karakterében, elhelyezkedésében mind a három eltér. Személyes kedvencünk Djémila. Arab neve egyszerűen annyit tesz 'Szép', és ezzel nem is hazudtak. Eredeti neve Cuicul, ami viszont jól mutatja, hogy itt még a rómaiak előtti népesség alapította a várost. Algírtól jó három óra az autópályán, a legközelebbi megyeszékhelytől, Sétiftől kb. fél óra. Az utolsó 24 kilométer, amit már a lehajtó után teszünk meg, igazán látványos - az Atlasz előhegyei közt kanyarog az út. Ha van maximálisan nem-afrikai kinézetű táj, akkor ez az. Dús zöld hegyek, örökzöld erdőkkel, mintha Itáliában járnánk - nem is csoda, hogy az itáliai telepesek kimondottan otthon érezték magukat.
Afrika kicsit másképp - úton Djémila felé
Maga a város nem látszik elsőre, egy az átlagosnál csinosabb falu szélén kezdődik a rommező, de először csak a bejáratot látjuk meg. Aztán egy kis sétaúton jutunk el oda, ahonnan már ez a látvány tárul elénk:
Djémila
Ha pedig felsétálunk a város legmagasabb pontjára, ezt látjuk:
Cuicul sosem volt nagy város, a környékre, ahol eredetileg numidák (a mai berberek ősei) laktak, az első században telepítettek le egy csapat római légiós veteránt.
Caracalla, akinek sokat köszönhet a város
A hely nevét az őslakosok, a település római formáját a betelepülők adták. Hogy mennyire - mai szóval - globalizált ország volt a Római Birodalom, jól mutatja, hogy a Cuiculból elszármazottak közül volt, aki Britannia, volt, aki Mesopotamia és Egyiptom kormányzója lett. Ahogy minden római városban, itt is két főút adta meg a város alapját.
Az utak mentén egykor mindenütt kisebb-nagyobb boltok, kifőzdék sorakoztak.
A Cardo és a Decumanus metszéspontján pedig ott a Forum, a capitoliumi triász templomaival.
Cuiculban nem csak ezek maradtak meg kiváló állapotban, hanem a szintén a belvárosban elhelyezkedő fürdők is.
Mivel a római házakban jobbára nem volt fürdőszoba, ezek a helyek az alapvető tisztálkodásra is szolgáltak, no meg azért az élvezetekre is. Ami a djémilai fürdőt különlegessé teszi, hogy itt több helyen még a tető is megvan.
Amit ma látunk, az már nem az első századi állapot. Az épületek egy része a mai Líbia területéről származó, anyai részről itáliai, atyai részről pun családból származó Septimius Severus idején épült, a maradék Caracalla uralkodása alatt. A jótevő Severusoknak templomot is szenteltek, Caracalla pedig az újjáépített forum közelében kapott egy szép diadalívet.
A negyedik században a város lakossága felvette a kereszténységet - épült is egy kis bazilika. Cuicul püspökei több zsinaton is megjelentek. Említik őket még a római kor után, a vandál időkben is. (Ez itt nem minősítés, a vandálok egy germán nép voltak, akik eljutottak Afrikáig és egy rövid életű királyságot hoztak itt létre.) Cuicult utoljára Iustinianus idejében említik, amikor a rómaiak visszafoglalták Afrika egy részét. Utána - láthatóan rendezetten - elhagyták lakói. Az arab hódítást már nem várták meg. Ez az ókori városnak csak jót tett - nem települtek rá a későbbi korok.
"Ez az élet"
Djémilával ellentétben Timgad már igazi afrikai tájon van - a Szahara határán. A környék nem kevésbé drámai. Az Atlasz déli lejtői emelkednek ki az egyre sivatagosabbá váló tájból. A környék, az Aurés-folyó vidéke Algéria egyik legszebb tája.
Aurés
A régi császárok nyomában III. Napóeon felirata
A hegyek Timgad felett
A modern város, ahonnan Timgad a legkönnyebben elérhető Batna. (Bár busszal is elérhető Algírból, ide már érdemesebb repülni az Air Algérie néhány ezer forintért egy óra alatt elvisz.) Ha nem közvetlenül Algírból jövünk, hanem a többi római várossal szeretnénk egybekötni az utat, akkor Consantine-ból már érdemes kocsival eljönni - alig két óra az út. Batna önmagában nem egy nagy szám - rendezett algér város, jó és olcsó éttermekkel, és elfogadható szállodákkal. Hogy itt sem a rómaiak kezdték a szervezett életet, azt jól mutatja Imaghriszen numida királynak a római várostól alig pár kilométerre álló hatalmas mauzóleuma.
A királyról - akinek a nevét legalább ötféleképpen írják - vajmi keveset tudunk. Nagyjából kortársa volt egy másik numida királynak, Masinissának (akiről jóval többet tudunk a római történetírók jóvoltából - ő előbb Róma ellensége, majd szövetségese volt a második pun háborúban). A mai Constantine-ban van neki is mauzóleuma. Hogy pontosan milyen volt a kapcsolat a két király közt, nem tudni. Egyesek szerint Imaghriszen Masinissa őse volt, mások szerint párhuzamosan uralkodtak, két különböző területen.) Jól látható az építményen, hogy a hellénisztikus kultúrát sem a rómaiak hozták be ide elsőnek - a sírbolt külsején görögös oszlopfők láthatók.
Hogy belül mi látszana, azt jelenleg nem tudhatjuk meg. Nem lehet bemenni az épületbe - a belépés láthatóan életveszélyes is lenne.
(Nyilván ez is az oka, hogy egyelőre csak a világörökségek várományosi listáján várakoznak a numida mauzóleumok, pedig, mint a hellenizmus nem római emlékei, bizonnyal bekerülhetnének. Bár az UNESCO 2006-os jelentése szerint az épület jelenlegi állapotánál csak a tervezett helyreállítás károsabb.) Timgad viszont ott van a listán, akárcsak Djémila, és amennyire Algériában bármi is az lehet, kimondottan turistás hely. A belépőjegy, mondjuk, olcsó - de vannak még angolul beszélő gájdok is, meg valami látogatóközpont-féle is. A romterület jóval kiterjedtebb, mint a djémilai - és május közepén már rettentő meleg is volt délben, amikor odaértünk.
Kilátás a színházból
Bár a név itt sem éppen latinos - Timgad hegyet jelent berberül -, a város teljes nevén Colonia Marciana Ulpia Thamugadi, zöldmezős beruházás volt. Traianus császár célja a birodalom peremvidékének kolonizálása volt, a római civilizáció határainak kicsit délebbre tolása - ezért telepített ide 15 000 veteránt. Így a város - alaprajzán is látszik - teljes mértékben követi a római várostervezési trendeket.
A város ennél rómaibb már nem is lehetne. Van benne 3500 férőhelyes színház, forum.
Diadalív - ezúttal Traianusé
A főutca kis boltjai mellett volt még három, különböző árukra szakosodott piac - az egyiken még állnak a csinosan kőből faragott standok is.
Fürdők (szám szerint tizenkettő), sőt, itt vannak kedvenceim a közösségi élet sajátos színterei, a közös nyilvános vécék. (Csinos delfinekkel.)
Delfines-csúszdás
Hogy itt, kvázi a semmi közepén is virágzott a fürdőkultúra, az nem csak a kor hihetetlen technikai felkészültségét bizonyítja - friss vizet hoztak a hegyekből, azt felmelegítették, ha kellett, majd szépen elvezették a szennyvizet. Annak is ékes bizonyítéka, hogy, akárcsak a modern időkben, csak a jó közszolgáltatások ígéretével, és megvalósításával lehetett barátságtalan vidékekre csábítani az embereket. Kellett például a színvonalas szórakoztatás is - a színház mellett, egy komoly közkönyvtára is volt a városnak. Egy bizonyos Iulius Quintianus adta rá a pénzt, mintának pedig az ephesusi könyvtárat vették. A szakértők úgy számítgatják, hogy legalább 3000 tekercset tarthattak benne a város fénykorában.
A nagyvonalúságról illet tanúbizonyságot is adni ...
Az ilyen helyeken óhatatlanul felmerülő kissé szirupos toposz - ó, ha ezek a kövek mesélni tudnának arról, kik is éltek itt! - itt sajátos értelmet nyer. Egy kő ugyanis tud mesélni, az egyik piac két oszlopa közé a kőbe véstek egy versikét:
VENARE LAVARE
GODERE RIDERE
OC EST VIVERE
Vagyis:
Vadászni, fürödni,
örülni, nevetni,
ez az élet!
(Aki kiszúrja a két vulgarizmust a szövegben, azok között ablativus absolutusokat sorsolunk ki.)
Az örömnek pár száz év után vége szakadt. Timgad csak addig élt, amíg a nagy birodalom, amely életre segítette, életben is tartotta. I.sz. 535-ben Solomon, I. Iustinianus tábornoka, aki a vandálokat kergette ki Afrikából, már elhagyatva találta. A berberek néha tábort ütöttek benne - de igazából csak 1881 -ben fedezte fel magának újra a nagyvilág.
Camus nyomában
A harmadik város - egyben a harmadik világörökségi helyszín - karakterében megint teljesen más, mint az előző kettő. A hely maga a tömény mediterrán romantika. Albert Camus így ír róla: "Tavasszal az istenek Tipasába költöznek, és beszélgetnek a napon, üröm illata száll, a tengert ezüst borítja, az ég kékesfehér, a romokat pedig elborítják a virágok és a fény .."
Hajnal Tipasában
A város meglehetősen közel van Algírhoz - 70 km - és még a leginkább emlékeztet arra, amit a világ más részein tengerparti üdülőhelynek ismerünk. Vannak szállodák, éttermek, kiülős kávézók, és jó pillanatokban tengernyi (helyi) turista.
Szőnyegbazár a romok bejáratánál
A város története sokban hasonlít a két előzőre. A pun halászfaluból Claudius császár csinált előbb municipiumot, amit utódai emeltek colonia rangjára. Felépültek a római városok obligát épületei - természetesen itt is a legszebb helyre a tengerparton, ahol az öbölre van kilátás.
A 4. században itt is uralkodóvá vált a kereszténység - hála Szt. Salsának (nem vicc, tényleg így hívják, ráadásul férfi szent) -, neki szentelték a város legnagyobb templomát is: Salsa aztán összetűzésbe került a vandál királlyal, aki egy ariánus püspököt akart kinevezni a helyére. Salsát kivégezték (így lett mártír és szent), nem sokkal utána pedig a várost is - vandál módon - lerombolták a vandálok. Mivel utána jó pár száz évig kőfejtőnek használták a romokat, így azok sokkal kevésbé épek, mint Djémilában vagy Timgadban. A környezet viszont mindent visz, a fákat nem vágták ki (jól tették), így a helynek elképesztő "szent liget" hangulata lett.
1857-ben, amikor a franciák már erősen érdeklődtek Algéria iránt, újra felfedezték a helyet, és helyből megtetszett nekik. Ekkor kezdtek épülni a villák, nyaralók, amit aztán hamarosan követett a vasút. A romokat pedig hamar körbenőtte az új város, amelynek most már a kellős közepén vannak.
Persze mindez azért még eléggé európaias - ami ezután következik, az ennél sokkal izgalmasabb. Lesznek egyszemű nők, meg titkos városok, és a világtól elzárkózó szentek, akik komoly befolyással bírnak a szőnyegek meg a sárgabarack árára.
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajószűcs 2016.10.20. 14:51:04
Ajószűcs 2016.10.20. 14:54:39
Terézágyú 2016.10.20. 15:02:34
Ha császár egyáltalán, akkor Septimius Severus, neki volt ilyen szakálla...
Ad Dio 2016.10.20. 21:30:04
Nem tudok első lenni :-). Pedig először vettem volna hasznát - erősen fakuló emlékű- latin stúdiumaimnak :-D.
Terézágyú 2016.10.21. 10:27:39
Hát te is lehetsz helyes megfejtő - ámbár így a felére csökkent az esélyem a kisorsolandó nyereményekre...
fehérfarkas 2020.02.01. 17:16:08
Afrika méretében mekkora nagyságú és természeti kincseiben milyen nagy gazdagságú, ugyanakkor mégis 2 élesen ellentétesen fejlődött területre osztható: az észak-afrikai arab-berber területekre, meg a fekete-afrikai területekre. Mitől ez a nagy fejlettségbeli, civilizációs különbség?
Elsősorban földrajzi okai vannak. Rá kell nézni a kontinens térképére: Észak-Afrikát, ami a Mediterránummal, a Közel-Kelettel és Európával szomszédos, azt egy közel Európai kontinens nagyságú sivatag választja el Afrika többi részétől. Ami az ókorban és a középkorban a kulturális, kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat minimálissá tette.
Meg lehet nézni, hogy Afrika mely részei tartoztak a Római Birodalomhoz, és hol épültek amfiteátrumok. Nem véletlen, hogy hol vannak Afrikában operaházak (Marokkó, Algéria, Tunézia, Egyiptom + Dél-Afrikai Köztársaság), akkor azok is ezen területeken épültek (kivéve Dél-Afrikai Köztársaság, amit a fehér európaiak hoztak létre a gyarmatosítás időszakában és 1994-ig kizárólag a fehérek tölthettek be vezető tisztségeket). Vagyis Észak-Afrikában már az ókorban hagyományai voltak a színháznak, a színházi életnek. És ez a későbbi korokban hol visszaszorult, hol megerősödött, de el soha nem tünt.És amikor az európaiak felfedezték az operát, akkor az észak-afrikaiak gyorsan átvették azt, gyorsan adoptáltálni tudták mert nem volt idegen tűlük a zenei és színészi előadás. Csak az iszlám világban ez nem egy külön erre épített helyen volt előadva, hanem szultáni és emíri palotákban az arisztokrácia részére, a szegények részére pedig a piactereken. Az operaházakkal és színházakkal csak annyi változott, hogy a szultáni és emíri palotákból, meg a piacterekről átkerült egy külön erre a célra épített épületbe a zenei és színházi előadás - úgy mint az ókorban, amikor szintén külön erre a célra szolgáló helyet építettek.
Fekete Afrikában azonban mindez hiányzott, ott nem volt ennek sem ókori, sem középkori hagyománya. Az ő zenei életük is teljesen eltért az északi társaiktól. Ráadásul a fekete afrikaiak az európaiakkal nem oda-vissza kapcsolatban voltak (mint az arab-berber népek), hanem gyarmatként kerültek kapcsolatba az európaiakkal, akik rabszolgának használták őket, sőt más kontinensre őket vitték rabszolgának.
Hogy az ókorban miért nem terjedt ki a közel-keleti és európai népek birodalma Észak-Afrikánál délebbre? Pont a korábban említett Európa kontinens mérető sivatag miatt, ami szó szerint egy fizikai határvonal volt.
Szóval ez a cikk hiánypótló, és minél több ilyen kellene.