Milyen turistának lenni egy olyan helyen, ahol jó egy évtizedig emberek tízezrei szenvedtek? Nyomasztó. És érdekes. Ezért mentünk el a GULAG szigetcsoportra. 

 Petrozavodszkból este indul a vonat, és reggelre már kint is vagyunk Kem - illetve egészen pontosan a Kemhez tartozó Rabocseosztrovszk - kikötőjében, hogy áthajózzunk a Szoloveckij-szigetekre. Melenget a tudat, hogy mi még aznap este vissza is térhetünk, nem úgy, mint azok, akik egyirányú jeggyel utaztak a bolsevizmus idején.  A rabocseosztrovszki  kikötő már elég markánsan jelzi, hogy ide azért elég sokáig nem viccből jártak az emberek. 

 

Port de plaisance ...

A hajóút sem olyan kellemes, mint az Onyega-tavon Kizsibe. A Fehér-tengeren kell megtenni két órát, és az út közepe felé már jó öt-hat méteresek a hullámok. Amúgy - itt a közszolgálati közlemény következik - három útja van az eljutásnak. Egyrészről  Kemből - a nyári szezonban - napi két hajó van, innen rövidebb az út, viszont kisebbek a hajók, tehát nagyobb hullámzásra kell készülni, de csak két órán át. 

 

Ráfér az ima ...

A B terv Belomorszk, ahonnan jóval nagyobb hajó jár, modernebb is, de az út négy teljes óra. Az ár kb egyforma 3000 rubel (13500 forint) körül mozog oda-vissza. Repülővel Arhangelszkből lehet jönni - illetve lehetett, és lehetni fog (van ilyen szó magyarul?), mert idén felújítják a reptéren a kifutópályát, így a menetrend szerinti Nordavia járatok szünetelnek, csak helikopter jár hetente háromszor. Az ár jóval magasabb - egy útra 6000 rubel közel 30 ezer forint. Két óra nyílt tenger után megváltás a meglehetősen spártai kikötő is. 

 

Jó időben viszont ez a látvány fogad - igaz elég ritkán van jó idő. 

Pedig ezt az utat a lepusztult posztszovjet kirándulóhajók megjelenése előtt is megtették már emberek. Egy szál fából faragott kis csónakokon az írott történelem előtti korban. Ennek tanúi a belomorszki sziklarajzok és a misztikus szolovki labirintusok. 

 

Az őskori hajók a belomorszki sziklarajzokon ...

... és a legnagyobb labirintus a Bolsoj Zajackij szigeten.

 Hogy pontosan milyen célt szolgáltak - hogyan haszánlták őket - nem tudni. Akár csak a Stonehenge vagy éppen a Magura-barlang esetében nyilván valami rituális helynek számítottak. Spirális formájuk miatt feltételezik, hogy valamiféleképpen a felemelkedéssel kapcsolatosak - mondjuk innen emelkedtek a holtak lelkei a mennyekbe. Esetleg ezek között laktak, ezek szimbolizálták a mennyei hegyeket...  A első lakók minden bizonnyal finnugor népek voltak - erre utalnak a számi (lapp) és karjalai eredetű helynevek is. Ahogy másutt az orosz északon, az első szláv telepesek itt is szerzetesek voltak. 1428-ban egy bizonyos Szavvatyij nevű barát túlzottan lazának érezte a Kirillo-Belozerszkij kolostort, és előbb Valaamba ment, majd mikor hallott arról, hogy onnan északabbra vannak szigetek, ahol még inkább el lehet vonulni a világtól, fogta magát és megindult a Fehér-tenger felé. A Vig folyó partján találkozott Germannal, akinek hasonló tervei voltak. Együtt szálltak hajóra és 1429-ben partra szállva a Szoloveckij szigeten elkezdtek itt remetéskedni. 

 

Az alapító atyák Szavvatyij és Zoszima ikonon

1435-ben German visszatért a szárazföldre - Szavvatyij pedig visszaadta lelkét teremtőjének. Egy év múlva azonban German visszatért, és hozta magával Zoszimát - ezt az évet, 1436-ot tekintik a kolostor alapítási évének. Zoszima lett az első igumen. Eleinte még laktak halászok is a szigeten családostul, aztán az egyikük asszonya egyszer egy jelenést látott - egy dombtetőn aranyba öltözött csodálatos ifjak jelentek meg neki, akikről kiderült, hogy ők angyalok, és kijelentették, hogy ez a sziget neki, és minden más világi (különösen nőnemű) lénynek tilos föld. Így a szerzetesek magukra maradtak. 

 

A helyen, ahol a jelenés történt templom majd remeteség épült. 

A 15. század végére már kőtemploma is volt a kolostornak - az igazi fellendülés azonban a 16. század közepén következett be. Akinek köszönhető egy igazán nagy szabású figura - Fjodor Sztyepanovics Kolicsov, azaz szent Fülöp metropolita. 

 

Fülöp - immár metropolitaként

1507-ben született az ország egyik legbefolyásosabb bojári családjában. Atyja Sztyepan Ivanovics III. Vaszilij nagyfejedelem egyik fiának nevelője volt. Fjodor herceg anyja Varvara viszont  igen istenes asszony volt - ő taníttatta fiát írni-olvasni, majd a szent iratokra. Fjodor 30 éves a koráig főnemesek átlagos életét élte - vadászott, háborúzott, és intrIkált.  Ekkor azonban történt valami. Hivatalos életrajza szerint egyszer, egy templomba lépve szózatot halott a Mennyből, amely elhívta őt a világi ügyektől. A kevésbé istenes történészek szerint egyszerűen menekülnie kellett, mert a családja egy udvari összeesküvésben a rossz oldalra került, és kegyvesztett lett. Fjodor mindenesetre beállt szerzetesnek, és - mert minél távolabb akart lenni Moszkvától - elment a Szoloveckij-szigetre. Tisztességére legyen mondva, alulról kezdte: fát vágott, földet művelt, mint a többi novícius, aztán  szerzetessé szentelték, így lett FIlipp (Fülöp). Aztán már csak pár kemény évnek kellett eltelnie, hogy ő legyen az igumen. Az államvezetésben eltöltött ifjúkor viszont nagyon is az előnyére vált - amit ma a szigeten látunk legnagyobb részt az ő munkájának köszönhető. 

A kolostorudvar a legkorábbi épületekkel

Nem csak a kolostor épült ki ekkor - az egész sziget arculatát átformálták. Az ő irányításával épült ki a csatornarendszer, amivel a sziget több száz természetes tavát, vízfolyását kötötték össze - összefüggő víziutat képezve.

A viziutak rendszere felülnézetből a Szekirnij hegyről ...

... és a tavakat összekötő csatorna partjáról. 

A Vörös-tó, korábban Fehér-tó volt csak a bolsevikok átnevezték. 

Ezeken a csatornákon tudtak egész évben (nyáron hajóval, télen a jégen) utazni,és árukat szállítani. Malmokat építetett, és felvirágoztatta a kereskedelmet. A halászat mellett, sőt hamarosan az előtt, a legjobban jövedelmező ipar a sólepárlás volt. A Fehér-tengernek itt igen magas a sótartalma, fa is volt bőven, így - akárcsak Salins-les-Bainsben - a természetes sós víz felforralásával készítettek sót. IV. (Rettegett) Iván nem csak a sókereskedelem jogát adomáynozta a kolostornak, de számos falut is a szárazföldön - így a Szoloveckij Kolostor az ország egyik legnagyobb földbirtokosa lett. Filipp pedig egyre sűrűbben járt Moszkvába -1566-ban azután a cár megkínálta őt az orosz egyház vezetésével. El is fogadta, otthagyta Szolovkit, és ő lett a metropolita. Helyből lettek is ötletei, hogyan kellene vezetni az országot - így hamar kegyvesztett is lett. Végül az orosz történelem egyik legsötétebb figurája, az opricsnyikok vezére Maljuta Szkuratov saját kezével fojtotta meg. 

 

Szkuratov (minden kágébések előképe), és Fülöp metropolita egy 19. századi festményen

 Az elkövetkező évszázadban már nem sikerült megőrizni a szigeten a szerzetesek  elzárt közösségét. A cári kormányzat komolyan aggódott amiatt, hogy az ország ekkor még egyetlen tengeri kikötője - Arhangelszk - ellen külföldi támadás indul, így a Szoloveckij-sziget fontos védelmi funkciót kapott - ki is épült a kolostor köré a Kreml masszív fala.

 

 Ködben is látványos.

Az már a történelem  fura fintora, hogy végül nem a hollandok vagy svédek, hanem a cári lövészek ostromolták meg és vették be a Kremlt. Történt ugyanis, hogy  1657-ben egyházi reformokat léptettek életbe Oroszországban. A Szoloveckij Kolostor viszont elpakolta az új szertartáskönyveket, és tartotta magát a régi normákhoz.  1667-ben aztán aztán a metropolita úgy döntött, hogy ebből elég volt, és egy új igument nevezett ki a kolostor élére. Őt viszont a helyi szerzetesek egyszerűen kipenderítették. Erre már a cári hatalom is lépett, és egy löveész egységet küldtek a lázadó barátok megregulázásra, akik 1668-ban partot is értek. A szerzetesek azonban felkészültek az ostromra és hét éven át (!) védték sikerrel a várat. 1676-ban végül sikerült is bevenni Szolovkit a cári csapatoknak, és a szerzetesek vezetőit mind egy szálig kivégezték. 

 

 Mescserinov a sztrelecek vajdája leveri a felkelést - korabeli ábrázoláson. 

Ezután ismét visszakerültek a cárok kegyébe - Nagy Péter innen indította a hajóit a Néva bevételére - a  kolostor pedig annyira meggazdagodott, hogy azok a jámbor barátok, akik igazi elvonulásra és aszkétikus életvitelre vágytak már fényűzőnek érezték ezt is, és remeteségeket - u.n. szkétákat - alapítottak. A szkéták itt azonban nem csak az elvonulást szolgálták, egy idő után komoly gazdaságokká nőtték ki magukat. Volt ahol erdei gyümölcsöket gyűjtöttek - a sziget sajátos mikroklímája miatt ez a legészakibb hely, ahol bőséggel megterem a málna és som  -, volt ahol halásztak, és volt ahol a nagy kaszálók több száz tehenet, lovat tartottak el.  Így a remeteségek mellett kis tanyák épültek ki, hiszen a barátok mellett számos munkás is dolgozott.  A kolostorban ács, gyertyaöntő, bőrkikészítő,kerékgyártó, sófőző. mesterek dolgoztak, ötvösműhely, vasöntő és vasfeldolgozó üzem működött. 

 

A remeteség temploma, és mellette az egykori munkásszállás - a forradalom előtt 100 ló és 400 tehén élt itt ...

... ma már csak pár tucatnyi tehén él a szigeten, de komoly látványelemet képeznek. 

 

 A 19. század közepére megjött a várva várt ellenség is, Szolovki a Krími Háború egyik mellékhadszíntere lett - a briteknek azonban nem sikerült az, ami a cári csapatoknak igen, 1856-ban a kolostor kitartott, és a brit hajók dolgukvégzetlenül távoztak. A Kreml körül pedig a század végére  kisebb falu épült ki -  és lassan megtelepedett a szigeteken az ipar is.

Pár csinosabb régi ház még áll - ez például a sziget kórháza. 

Értelmiségiben sem volt hiány - a cárok sok másként gondolkodót száműztek Északra.Ekkor indult meg a szigetek sajátos klímájának tudományos kutatása is, amelyből a máig működő botanikus kert is kinőtt. 

 

Virágok a sarkkörtől néhány kilométerre délre 

 A forradalommal aztán nagyot fordult a világ itt is.1920-ban elkergették a papokat és államosították a kolostort, majd szovhozt szerveztek belőle. 1923-ban aztán megalakult a Szoloveckij Különleges Célú Tábor. (Соловецкий лагерь особого назначения ). Hasonló táborok már 1919 óta működtek Északon, de a 23 júliusában az OGPU Объединённое государственное политическое управление) - Egyesített Állami Politikai Igazgatóság - a politikai rendőrség eufemisztikusan szép neve - döntött egy "mintatábor" létesítéséről. Június 6-án (még a hivatalos döntés meghozatala előtt) megkezdték a foglyok átszállítását Arhangelszkből Szolovkira, közben - a Karél ASzSzK vezetésének tiltakozása ellenére - felállították a "tranzitlágert" Kemben (ahonnan ma a kirándulóhajók indulnak). A tábort formálisan október 13-án állították fel, kapacitása 8000 fő volt. 

 

A munkát dicsőítő felirat a kapun...

... és a dolgozók. 

A SZLON formálisan tíz évig állt fenn - átszervezésekkel, más formában egészen 1939-ig. Itt dolgozták ki a kényszermunkára épülő politikai megtorlógépezetet, amely aztán egészen a sztálini rendszer bukásáig - sőt bizonyos szinten még az után is - fennmaradt. Nem véletlen, hogy Szolzsenyicin is a GULAG szigetcsoport címet adta könyvének - ez volt a GULAG szigetcsoport. Ez alatt a másfél évtized alatt a szigetvilág a történelem egyik legbrutálisabb és legabszurdabb tömeges emberkísérletének lett a helyszíne. A kinyilvánított célja a tábornak "a szocializmus ellenségeinek a társadalom hasznos tagjává való átformálása a termelő munka segítségével" volt - ami persze csak a szokásos szemfényvesztő nyelvi lelemény, amit (szovjet)Oroszországban már megszokhattunk. Annyi azonban kétségtelen, hogy folyt termelő (rabszolga)munka a szigeten. Telepítettek ide üzemeket is,  de a legfontosabb tevékenység a fakitermelés volt - sikerült is a korábbi erdők mintegy 80%-át kipusztítani másfél évtized alatt. Szép eredmény. 

 

 Bőrfeldolgozás a lágerben - az állatállomány sem járt jól

Sok embert mozgattak meg a különböző infrastrukturális projektek is - a fakitermelés segítésére a fő szigeten még egy keskeny nyomtávú vasutat is építettek - amelyet aztán el kellett bontani, ahogy elfogyott az erdő. A kemény munkán túl  - ami a rossz élelmezés és a rossz életkörülmények mellett a fagyos északon amúgy is tizedelte az embereket,  a táborban tombolt az öncélú, szadista brutalitás. Az első dolog, amit az újonnan érkezettekkel a tábor első parancsnoka közölt, hogy "itt nincs szovjethatalom, itt Szolovki-hatalom van".  Ez a hatalom pedig azt tett az emberekkel (a nép ellenségeivel, akik ugye ezt meg is érdemlik ..), amit csak akart. (Fun fact - az első táborparancsnokról is kiderült, hogy a "nép ellensége", és maga is a rabok közt végezte, ahogy számos társa is. ) Az értelmetlen túlmunkák végeztetése ( havat lapátolni, követ hordani, innen oda majd onnan vissza napestig),, az "ideológiai nevelés" őrülete (vigyázzban állva addig énekelni üvöltve az Internacionálét, amíg össze nem esnek) csak a kezdet volt.  Akikre bármilyen okból megharagudtak a parancsnokok (vagy az őket kiszolgáló rabokból lett kápók - akik nagyobb részt a brutális köztörvényesek közül kerültek ki) - azokra válogatott kínzások vártak. (Újabb fun fact - az egész táborra összesen 50 (!) fegyveres katona vigyázott - a többi feladatot, a besúgástól az éhezetésig az együttműködő rabok végezték. Az emberi aljasságnak nincs alja.)  A nyári hónapokban volt, akit meztelenül kötöztek ki egy oszlophoz, hadd zabálják meg a szúnyogok (bele is halt), volt akit direkt romlott étellel etettek, de a legszörnyűbbek a telek voltak. Akik a tábor büntető részlegébe kerültek, azoknak szinte ruhátlanul kellett (volna) átvészelni a telet egy fűtetlen, ablaktalan helyiségben. 

 

Ma már újra vannak ablakok a 19. századi templomon, ahol a börtön volt.

A rabok egymást igyekeztek melegíteni, folyton cserélve, hogy kik vannak kívül, és kik vannak belül, akiket legalább a társaik teste melegít, de így sem biztos, hogy túlélték a kemény mínuszokat. Mert azokat, akiknek volt pofájuk átvészelni a telet, egyszerűen halomra lőtték. Mikor már a táborparancsnokság is megelégelte az oktalan lövöldözést, a büntető részlegen nem pazaroltak több töltényt - a megkötözött embereket egyszerűen ledobták egy hegyről. 

 

Ma már egy - iszonyat meredek - lépcső vezet le ...

...az áldozatok emlékére pedig keresztet állítottak. 

Hogy hányan haltak bele a rossz körülményekbe és a tábori brutalitásba, arról nincsenek pontos számok - illetve egyrészről léteznek a hivatalos kimutatások, amelyek szerint nem is olyan sokan, és léteznek a túlélők becslései, amelyek ennél sokkal magasabb számokat mutatnak. 

Ez volt a Szolovki tábor egyik arca - de volt egy másik is. A SZLON ugyanis kirakattábor is volt. A  rabok jó része az egykori kolostorépületben lakott - a korhoz, és a többi táborhoz képest kiváló körülmények közt. 

Elit gyengélkedő

A masszív falak még úgy is megvédték őket a téli hidegektől, hogy túl sok fűtésük nekik sem volt. A "szocialista népművelés" keretében pedig gondoskodtak arról, hogy a munkaidőn túl a táborlakók szórakozva művelhessék magukat. A tábornak volt zenekara, mozija (a propagandafilmeket ingyen nézhették, a szórakoztató  filmekre jegyet kellett venni), színháza (ahol Csehovot és korabeli szovjet szerzőket adtak elő), Az előadások színvonalára bizonnyal nem lehetett panasz - a sztálini rendszer jól válogatott, a legtehetségesebb művészeket és írókat börtönözték be. 

Koncert plakátja ...

... és a vidám újévi műsor. 

... és a könyvtár. 

A válogatott rabok rendelkezésére állt egy 30 ezer kötetes könyvtár ( a kolostori könyvtárából kidobták a vallásos műveket, és hozattak sok Lenint), és kiadtak több újságot is. (Volt még "szatírikus hetilap" is a Szolovki Krokogyil. A botanikus kertben pedig tovább folyt a tudományos kutatómunka - amit szintén a rabok végeztek. 

 

A nyomda ..

.. és az újságok a múzeumban. 

Az, hogy ki hová került nem csak a szerencsén múlott.  A "politikaiak", az egykori nem-bolsevik baloldali pártok tagjai, szimpatizánsai el lettek különítve a többiektől, de - legalábbis egy ideig - privilégiumokat élveztek. Megválaszthatták saját elöljáróikat, egymás közelében kaptak elhelyezést. Valamelyest kivételezett helyzetben voltak a neves művészek-tudósok is, akik, könnyített munkán voltak, - ha mellette szórakoztatva nevelték a nagyérdaműt. A kirakat jelleget mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy 25-ben neves értelmiségieket - köztük Maxim Gorkijt - utaztatta el a Belügyi Népbiztosság, hogy nézzék meg a tábort. Gorkij pedig szépen le is írta utána, hogy Szolovkin a rabok jó ellátásban részesülnek, szép nagy szobákban laknak, és ha keményen kell dolgozniuk akkor plusz fejadagban részesülnek. Hurrá!  A legabszurdabb kordokumentum azonban nem Gorkij műve, hanem egy több, mint egy órás dokumentum/propaganda film. 1928-ban készült, és bemutatja a tábor életét (illetve annak egy erősen idealizált változatát), amelyben jól táplált  rabok, miután nett egyenruhában végigdolgozták a napot, és felrakták a fát a kisvonatra, ahol kedvesen visszamosolyog rájuk a masiniszta, vidáman művelődnek a kultúrban, és örülnek, hogy a szovjethatalom még légijáratot is indított a szigetre. Tudom, nincs ember, aki 2019-ben képes lenne végignézni egy egy óra húsz perces fekete-fehér némafilmet (én megtettem), de azért sok beletekeréssel érdemes végigfutni rajta. Kicsit lassú, de bármelyik mai pártpropagandista-piáros-marketinges tanulhatna belőle. (Azt hiszem tanul is.) 

 

1928 nagyjából a SZLON történetének (ha lehet ezt a szót használni) csúcspontja. A húszas évek végétől a párt igényei kezdtek megváltozni. Addig a SZLON terjeszkedett, kapott a szárazföldön is részlegeket. Onnan kezdve viszont az elsődleges projekt a térségben a Balti és Fehér-tengert összekötő csatorna lett. Az erőltetett építkezéshez iszonyatos mennyiségű (rabszolga) munkaerő kellett. 1930-tól jelentősen csökkent a Szolovkin fogva tartottak száma - az emberek nagy részét átvezényelték csatornát ásni (jelentős részük ott halt meg - a Belomorkanal építése közben meghaltak száma százezrekben mérhető). Ekkor, 1930-ban jött létre az OGPU (politikai rendőrség) alá rendelve a tualjonképpeni GULAG Главное управление исправительно-трудовых лагерей -Javítómunka-táborok Főigazgatósága. A szolovki mintát ekkor emelték országos szintre. 

 

Ekkor már ennyi helyen volt kisebb-nagyobb büntetőtábor - előtte az ismert rabok nevei  a lágermúzeumban.

1933-tól formálisan is megszűnt a SZLON, a felügyeletet átvette a BelBaltLag (Беломорско-Балтийский  Исправительно-трудовой лагерь - Fehér és Balti tengeri javítómunka Tábor)., Szolovkin csak a kimondottan büntető részleg maradt meg börtönként. 1937-ben a rabok többségét már evakuálták - több mint ezret egyszerűen lelőttek. 1939-ben pedig a közeledő front miatt (féltek a szökéstől) aki megmaradt a szigeten, azt átvezényelték Szibériába - bekapcsolódtak Noriliszk építésébe.

A sziget nem maradt sokáig lakatlan. 1941-ben ide költöztették a front elől a haditengerészet egyik kadétképzőjét. A kiskamaszokból itt képeztek tengerész altiszteket. A 15-16 éves gyerekek egy év képzés után már mehettek is hajóra szolgálni.

Egykor a remeteség munkásai laktak itt, aztán ez lett a kadétiskola főépülete - most az egyház vendégháza. 

Bár itt a szovjet hatalom kivételezett katonáiról volt szó az életkörülményeik nem voltak sokkal jobbak, mint a raboké. Voltak, akik földbe vájt házakban laktak, és - csak hogy megedződjenek - a jéghideg tavakban mosdottak. Állítólag ennek ellenére dúlt bennük a lelkesedés, és akik tehették - csak a jeles rendűeknek volt ehhez joguk - az Északi Flottához kérték magukat, mert ott volt a legnagyobb esély, hogy harcolni is fognak. Az 1944-es évfolyam pedig - szintén állítólag - komolyan elszomorodott, amikor a háború még azelőtt végetért, hogy ők hajóra kerültek volna. A  háború után a szigetek mindenféle jelentőségüket elvesztették - néhány halász, botanikus, meteorlógus, a fakitermelésben dolgozó munkás maradt csak.

A meteorológiai bázis ma is működik.

1974-ben a Kreml épületét múzeummá nyilvánították, 1990-ben pedig visszaadták az egyháznak.

 

A pópák ismét mindennapos látványt jelentenek. 

A templomok visszakerültek az egyház kezelésébe, új ikonosztázokat kaptak, és idetelepült néhány szerzetes is. A hatalmas kolostorépület azonban azóta is jórészt kihasználatlan. Ma már elég kevesen akarnak ide északra jönni remetének. (Ha már muszájna én is inkább az Athosz-hegyet választanám.)

 

A freskókat nem állították helyre de az ikonosztázok visszakerültek, van ami sikerültebb ..

.. és van, ami nem annyira. 

1992-ben - Novgoroddal, valamint Vlagyimir és Szuzdal műemlékeivel együtt - az első helyszínek közé tartozott, amit már Oroszország (és nem a Szovjetunió)  tett fel a világörökségi listára. Aki végigolvasta az előző - meglehetősen hosszú - történetet, annak nem lehet kérdéses, hogy miért.  Egészen különleges hely, megérdemli. Azóta a turizmus lett az egyik meghatározó üzletág a szigeteken. Ami a fő szigeten látnivaló, azt egy nap alatt - ha az első hajóval érkezünk, és az utolsóval indulunk - meg lehet nézni. A Kreml ugyan hatalmas, de jórészt kihalt, azokra a részekre pedig, ahol most a szerzetesek laknak, senki nem mehet be. 

 

Kívülről valóban igen impozáns ...

... de láthatóan folynak még a munkálatok. 

A kolostorépületben egy kicsi, inkább szimbólikus, mint informatív kiállítás van csak. Láthatóan sem a nagy térrel, sem a nagy múlttal nem nagyon tudnak mit kezdeni. 

Ezt csak nagyon erős jóindulattal nevezném kiállításnak ..

.. van viszont egy rész, ami teli van egészen abszurd "modern festményekkel". (Sajnos a fényviszonyok miatt nem tudtunk épeszű képet készíteni a  képről, de így is sokat mond, tematikában a többi is hasonló.)

 

Az étkezőt viszont bárki használhatja, érdemes is, egyszerű, de finom ételekkel szolgálnak, különösen a helyben fogott halat érdemes mindenképp megkóstolni. A kikötőtől-kolostortól sétatávolságra van a GULAG múzeum, és két tengerparti kőlabirintus is.

Varázslatos erdőkön ..

... és félelmetesen gyönyörű tengerpartokon sétálhatunk ...

... míg eljutunk a kőkörig. 

A múzeum ugyan nem nagy, de nagyon informatív - igaz alapvetően azoknak, akik valamilyen szinten barátságban vannak az orosz nyelvvel. Lehet visszaemlékezéseket olvasni, böngészni a neveket, sorsokat. (Azt is megtudhattuk pl hogy Szolovkin 40 magyar - egykori internacionalista, kommunista - volt a rabok közt. 

 

Kívülről ...

... és belülről. 

 A sziget déli részére csak azoknak érdemes előre - vagy helyben - bármiféle túrát lefoglalni, akik nagyon szeretnének négy órát orosz idegenvezetéssel eltölteni, az egész gyalog bejárható. A falu - kilencszázan laknak most a szigeten - pedig maximum mérsékelten érdekes. 

 

 A főtér ...

... és mellette a bank. 

Az északi rész viszont - a Botanikus Kert és a remeteségek - csak kocsival járható.  Bár nem nagyok a távolságok, aszfaltozott utak nincsenek, az a pár tíz kilométer is több órás körutat jelent. 

Az utak festőiek, de kátyúsak ...

... viszont a látványosságoknál vannak kitéve táblák. 

Ha több napot töltenénk a szigeten - számos orosz turista teszi ezt - van szálloda, étterem, bolt, sőt megdöbbentően nagyvilági kávézó is. 

 

A kis hajókkal pedig át lehet jutni a többi szigetre is. 

Mi siettünk - várt minket a világ legészakibb nagyvárosa, és Európa legészakibb falva. 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.