Utazás Plutóniába - egy, ha jól emlékszem, szovjet sci-fi címe volt, amelyben a bátor kutatók leereszkedtek egy barlangba, ahonnan egy csodálatos, addig ismeretlen világ nyílt meg előttük a Föld belsejében dínókkal, mindenféle őskori szörnyekkel, és ha jól emlékszem, tán még gonosz kapitalisták is…

 Három évvel ezelőtt egy hosszú buszozás után (a valóságosnál is hosszabbnak tűnt, miután egy ideig ketrecharcos filmet adtak, utána Frank Sinatrát végtelenítve) érkeztem meg Banauéba. Egy csoszogó, ősöreg nénike fogadott a szálláson, majd a lehető legiskolázottabb angolsággal kérdezte meg, hogyan…

Mire eljutottam a segoviai akvadukthoz, már szinte mindent tudtam róla, amit lehet. Több éven keresztül hallgattuk Debrecenben vendégoktatóként Alföldy Géza tanár urat, a hispániai római feliratok nagy szakértőjét, aki az egykor itt látható feliratot is megfejtette - sokat vizsgálta a lyukakat,…

Két évvel ezelőtt még csak készülődtünk, a kép február legvégén készült.  Bár innen azt hinnénk, Vietmán trópusi ország, kutya kötelessége, hogy folyton meleget adjon a turistának, de az északi rész klímája kimondottan visszafogott.  Mi is egy hűvös, esős  napon látogattunk el az ország legfőbb…

süti beállítások módosítása