152. Miért éppen Szardínia? 1.
2014.06.29. 19:29
Napok óta gondolkodom azon, hogy valami frappáns jelző kellene Szardínia mellé. Úgy általánosságban kis kalapáccsal ütögetném azok ujjait, akik bepötyögik a gépbe, hogy 'lélegzetelállító panoráma', 'ősi város', 'azúrkék mélység', és még van néhány hasonló, elcsépelt turisztikai szófordulat. És most tisztelettel megkérem a kedves olvasót, hogy vegyen egy mély levegőt, mert nem biztos, hogy megússza. Valahogy csak úgy tolulnak a közhelyek a billentyűzetre....
Tavasz táján jött a kötelező kérdés: - Hova mentek nyaralni? - Vígan és izgatottan vágtuk rá: - Szardíniára! - A válasz szinte mindig ez volt: - Óóó! Biztos szép lesz... (értsd: ötletem nincs az egészről). Itáliában jártasabbak finoman célozgattak rá, hogy ott azért semmi eget rengető nincsen, nem úgy, mint a félszigeten. Tényleg, miért is? Sok évvel ezelőtt olasz ismerősök ültették a fülembe a bogarat, hogy Szardínia valami egészen különleges, érdekes, ott semmi nem olyan, mint máshol Olaszországban, de azért mégis, vagy mégse? Gyönyörű a sziget, mesések a strandok, és még Berlusconinak és sok nemzetközi celebnek is van ott villája. Na, mondjuk, a két utóbbi tétel akkoriban nem nagyon érdekelt. A celebvilág most sem, de a strandokkal már más a helyzet, hiába, no, az elmúlt években megtanultam a különbséget a homokos és apró kavicsos tengerpartok között... Aztán végül tavaly nyáron Provence-ban eldöntöttük, a következő családi nyaralás Szardínián lesz. Ér röhögni: a Camargue parkolójában a több autó hátsó szélvédőjére ragasztott, sárga 'sardinia ferries' matricák megbabonáztak. A gyerekeket is beizzítottam, jó egy éve készültünk, hogy milyen menők leszünk, és milyen fantasztikus nyaralásunk lesz!
Miután már megindokoltuk, hogy miért akarunk Szardíniára menni, a következő kérdés: - De ugye repültök? - Amire még vígabban és még izgatottabban vágtuk rá: - Dehogy! Kompolni fogunk és két éjszakát a hajón töltünk! - A válasz: - Óóó! Biztos érdekes lesz... De nagyon messze van...
Itt álljunk meg egy pillanatra. Jó egy éve született egy bejegyzés a gyerekekkel való utazásról, akkoriban a blog szerény méreteihez képest elég nagy visszhangja volt. Most csak szeretném megerősíteni, hogy nekünk (szülők+gyerekek) jó kocsiba ülni és akár 1000 km-re elautózni, szeretünk így nyaralni, nekünk ez pihenés, kikapcsolódás. A tavalyihoz képest annyit változott a helyzet, hogy a nagyja megtanult olvasni. Olvassák a táblákat, "besegítenek" a navigálásba, kiváló kilométer alapú matekpéldákkal lehet őket lekötni a már megszokott autózós játékrepertoár mellett. Az aprajának már nem kell babakocsi, hordozó és utazóágy sem, így, mondhatni, kongott a csomagtartó az ürességtől. De, mivel nem vagyunk öngyilkos típusok, és egyébként is rémes érzés nyomni a gázt az autópályán, miközben jobbnál-jobb lehajtók táblái suhannak el mellettünk, és mikor nézzük meg, ha nem most, nem lehet arra várni, hogy majd egyszer, ha időnk lesz, most nyaralunk, most van időnk felkiáltással érdekes, izgalmas megállókkal és tranzitszállással megfejelve jutottunk el Civitavecchiába az éjszakai olbiai komphoz.
A komp
Első látásra
Kompolni tényleg izgi. A gyerekek a rájuk várok kalandok reményében kiabálták magukat rekedtre a kikötő felé, mi pedig csendesen aggódgattunk. Akinek volt már tapasztalata az olaszos ügyintézéssel, tudja, miről beszélek. "Az illetékes signore kávézik és/vagy cigizik, ő nem, nem adhatja ki a pecsétet, nyugtát stb., meg kell várni a signorét, és sajnálja, hogy indul/bezár, mi meg itt maradtunk, de akkor is, és a jegykezelő automata meg amúgy sem működik." És hát, ööö, nemzetközi kikötőben még nem voltam, sehogy sem, nemhogy saját kocsival. És akkor megláttuk a HAJÓT. Baromi nagy, persze gondoltuk, a gyerekek hetek óta bámulták a képeket a neten, de azért mégis. A korábbi kompolós tapasztalataim - Tiszalök, Tihany - hirtelen indifferenssé váltak. Kanyarogtunk hosszan a kikötői gokartpályán, mire beálltunk a sorba. Láss csodát, kb. ötperces ügyintézés után már gurultunk is be a hajó gyomrába. A kék-fehér süppedős padlószőnyegek, rézszínű korlátok, hatalmas tükörfelületek között első megkönnyebbülésünkben a német hajózós-romantikus sorozatok jutottak eszünkbe és nagyon vártuk Siegfried Rauch villogó mosolyát.
Recepció, mint egy szállodában
De az utazóközönség ízig-vérig olasz volt, szépen felöltözött, frissen illatosított, korzózó családok is voltak, és a sarkok, a lépcsőfordulók alja is perceken belül alvókuckóvá alakult, a profik elektromos pumpával és vendégággyal jöttek, nemcsak pléddel és hálózsákkal. A legnagyobb tülekedés egyértelműen a bárban a tévék környékén volt, naná, hogy mindenki meccset akart nézni. (Porto Torres és az Asinara sziget között a kompon még a legénység is a képernyőre meredt az utasokkal egyetemben, volt némi rossz érzésem, hogy de, ugye, legalább egy ember maradt a kormánykerék közelében?) Ami még rögtön feltűnt, hogy nagyon kevés volt a külföldi. Nem mintha zavart volna, de végig furcsállottuk, hogy milyen kevés turistával találkoztunk. A hangulat egyértelműen a tetőfokára hágott, amikor a hajó csendesen, lágyan kifutott a kikötőből. A lányom meg is jegyezte, hogy miért húzzák el a másik hajót? És ezt még fokozni lehetett, amikor a 8. emeleten megtaláltuk a játszóházat. Őrület a köbön. Megfigyeléseink szerint a gyakorlott, kompoló kiskorúakra ugyanolyan őrjítő hatású egy jó kis éjszakai játszóházas ugrálás, mint a mi elsőbálozóinkra. Éjfél tájban üveges tekintetű olasz anyukák ugyanazzal a béna szöveggel próbálták ágyba rángatni a gyerekeiket, mint mi: "Menni kell, mert jön a kapitány bácsi, és bezárja a játszóházat."
Az utolsó csillagharcosok éjfél körül
És ilyennek láttuk Szardíniát a kikötéskor, reggel 6 óra tájban
A sziget
Az első benyomásunk a szigetről, hogy nagyon zöld, hosszú, hosszú kilométereken át nem láttunk művelt földeket. Sehol. Más, nagyon. Semmiben sem hasonlít a hasonló magasságban fekvő Nápolyra és környékére. Nagy. Tudtuk a térképről a távolságokat, mégis szinte mindig aláterveztük az odajutáshoz szükséges időt. És nem a szokásos turistás fotózkodás miatt. Nincsenek autópályák, az autóutak csak a nagyobb városokat kötik össze, az alsóbbrendű utak a terepviszonyok miatt kanyargósak, lassúak, üzemanyagfalók és sokszor rémes állapotban vannak. De a látvány mindenért kárpótolt, nem gyakran teszek meg 35 km-t egy óra alatt non-stop hűházással, tátott szájjal, sóhajtozva meredve az éppen legközelebbi öbölre/hegycsúcsra/barlangra, közben fel sem fogva, hogy kormányozni is kellene. Hazai viszonyok között ez a sebesség már a nyomdafestéket nem tűrő kategóriába juttatna a tizedik perc után. Szardínián az élet lassú. Betartják a 110 km/h sebességhatárt az autóúton, nem szabálytalankodnak, nem dudálnak és van parkolóhely, és a kisebb településeket érintő utak még gyakran bevezetnek a falu nem autókra méretezett központjába. Lehetett izgulni a bohócutcákban, fennakadunk-e vagy sem...
Lenyűgözően más, mint bármelyik másik olasz tartomány, napokig próbáltuk megfogalmazni, majd Carbònia és Fertilia kapcsán megvilágosodtunk, de erről majd később.
A tenger
Egy tök átlagos kis partszakasz
Rögtön le kel szögeznem, nem vagyunk strandrajongók. A gyerekek kedvéért viszont mindennap fürdünk, általában késő délután levezetésképpen, és a feltűnően fehér bőrünket óvandó a leégéstől. A programot tervezve, a távolságokat számolva egyértelmű volt, hogy egyetlen strandot kijelölni bázisunkul lehetetlen. Ezért a szállásunk sem a tengerparton volt, hanem a sziget belsejében egy kicsi falucskában, ahol a szomszédok szárdul társalogtak az udvaron és mindenki ránk köszönt az utcán. A terv az volt, hogy ott fürdünk, ahol ránk jön az olthatatlan fürdési vágy. És ránk jött, rögtön, azonnal. Éreztük, hogy mindennap máshol KELL strandolni, mert lenyűgöző, elképesztő, minden öböl, partszakasz más és más. Itt a Costa Smeralda és Alghero kivételével nem találkoztunk az Olaszországban megszokott fizetős strandokkal. Viszont a szabad strandokra jellemző mocsokkal, disznóóllal sem. Gyakorlatilag bárhol lehet fürdeni, ahol meg lehet közelíteni a vizet. Jobb esetben betonút és parkoló van, amúgy pedig kis ösvényen kanyarogtunk a buckák között és vártunk egy olyan helyet, ahol otthagyhattuk a kocsit és meg is tudtunk majd fordulni. Strandos infrastruktúra minimális, büfé, zuhany, WC nuku. Viszont cserébe tényleg az érintetlen természet romantikus érzete keríti hatalmába az arra járót. De nem is kis mennyiségű cuccal kell levonulni... A part tiszta, a víz tényleg kristálytiszta, nem úszik benne jégkrémes pálcika, csikk, pelenka...
Jó, tényleg nem kora délután csobbantunk, de szinte minden parton egyedül voltunk, igazi felfedezőnek érezhettük magunkat és csak a miénk volt a naplemente...
A nyaralás egyik legemlékezetesebb vacsoráját a Sa Mesa Longa strandon költöttük el. A parton álló deszkabódé hirdette magáról, hogy étterem.
Egy kicsit udvaroltunk Giovanninak, a tulajnak, hogy adjon nekünk valamit enni (mert meccset akart nézni, természetesen). Étlap nincs, az van, amit aznap fogtak. Jó. Az ajtót már bezárta, de azért a konyhán keresztül közlekedhettünk - nem mintha tolongtak volna a népek. A gyerekek lelkesen tolták fürdőruhában, törülközőben a kagylós spagettit, mi meg a sült halat. A szomszéd asztalnál vihorászott két kicsit becsípett, német lány, Giovanni pedig készítette a pácolt zöldségeket a holnapi napra. Közben pedig flamingók szálltak csapatostul a naplementébe...
V alakban - nagyjából
Alapértelmezetten a sekély, homokos, szélvédett öblöket kerestük. Így aztán fürödtünk antik romváros alatt, hatalmas, leszakadó homokfalak tövében, ahol a csigaházakban apró rákocskák laktak és menekültek lépteink elől a vízben. Fürödtünk a turisztikai leírások szerint rózsaszínű homokos parton. És tényleg, a lemenő nap fényében rózsaszínben játszott az öböl az apróra őrlődött rózsaszínes csigaházaktól. Fürödtünk igazán sekély, iszapos, homokos partszakaszon lepattant halászcsónakok között. Fürödtünk nemzeti parkban az Asinara szigeten.
Partok
A túránk elején kinéztünk egy eldugott, vakítóan fehér homokos, kalózos, felfedezős játékra csábító, sziklás kis öblöt, hogy ez lesz a mi titkos strandunk visszafele jövetben. Ide azért a strandcipő nem ártott volna, de az egész napi ellátmány (többek között 8 (!) l folyadék, mert a szigeten csak a kikötőben van infrastruktúra) mellett már tényleg árvalányhaj lett volna a kalapunkon még öt pár gumipapucs is... Mindannyiunk lábát kicsit megszabdalták a kövek, de felmásztunk, odaúsztunk és tengeri csillagot is találtunk.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a nemzeti park fürdésre legalkalmasabb és a térképen is strandnak jelölt öble volt a legmocskosabb, legszemetesebb, amit Szardínián láttunk. Fürödtünk brakkvízben is. Az apró homoknyelv egyik oldalán a tengerbe csordogáló folyócska tükörsima öblében, néhány lépéssel arrébb a másik oldalon már a hullámzó tengerben áztattuk magunkat.
A flamingók
Érkezésünkkor kissé aggodalmasan faggattuk a szállásadónkat, hogy tényleg lehet-e látni flamingókat és hol. Nem is értette a kérdést, a Stagno di Cabras környékén bárhol, tegnap este is a fejük fölött húztak el (nem, nem a darvak). Igen, sokan vannak, nemcsak egy-kettő, mutatóba. Első utunk Cabrasba vezetett, a tó partján kerestük a turistainformációs irodát. A tó valójában egy lagúna rendszer része, az Oristanói-öbölbe futó folyók alakították ki a sekély vizű, nádas élőhelyeket, ennek köszönhetően élvez védett státuszt a környék madárvilága. A falun túl találtunk az út mentén egy ütött-kopott információs térképet, ez alapján próbálkoztunk tovább, mert ma innen addig tovább nem megyünk, amíg flamingót nem láttunk. Végre megláttunk egy kis barna táblát, rajta felirat: természeti paradicsom. Nosza rajta, egy kanyarral benn voltunk a nádasban. A földút végén egy lepattant épület, elsőre trafóháznak tűnt. Hol a paradicsom, visitor's center, mifene? Már éppen megfordultunk, amikor a trafóház oldalában meglibbent egy műanyag szalagfüggöny. Bekukkantottam az oldalsó "szobába" (se ajtaja, se ablaka), egy fleur kerti garnitúrán hortyogott egy szakállas alak. A gyerekek hangoskodtak, hogy kiszállunk, nem szállunk, megyünk, nem megyünk? Erre álmosan előjött a fickó, kiderült, hogy ő a vadőr és ez a madár-megfigyelőtorony, jó helyen járunk. Flamingók vannak? Felmászott a tetőre és integetett, hogy menjünk. Odabenn a döbbenet. Az épületnek nem volt ajtaja, tokostul kitépték, a létrát szétverték, a fokokat néhol keskeny deszkákkal pótolgatták, mindenhol levert vakolat, betördelt ablakok. Hol vagyunk, Olaszországban? Fent azért megfeledkeztünk a lajtorjáról. Körben csillogó tavacskák a nádasban és tényleg ott a távolban, ott voltak a flamingók.
Mondta a vadőr, hogy közelebb lehet menni. Kocsival? Aha, azon az úton. Dehát ott a behajtani tilos tábla. Legyintett, menjünk csak, de arra kell vigyázni, hogy az út széle néhol beleszakadt a tóba. Jó, mentünk, off roadoztunk egy kicsit. Elértük a tavacskát, ahol fentről láttuk a madarakat, keresztül a nádason, csaliton néhány képért.
A fiam poénkodva közölte, hogy mi vagyunk a dzsindzsa-nindzsák... Aznap este Tharrosból visszaúton ki kellett állnunk az út szélére, de a varázslat nem megörökíthető. Lefagytunk és csak néztük őket, amint belerepültek a szivárványba. Mire felemeltük a gépet, a képen már csak apró koszok látszódtak. Akkor még nem tudtuk, hogy állandó útitársaink lesznek, hogy minden nap találkozunk velük. Távolról és egészen közelről fogjuk őket csodálni az apró öblökben, salinákban, különböző színárnyalataikra fogunk teóriákat gyártani. És minden alkalommal áhítattal nézzük majd, ahogy V alakban elhúznak a fejünk fölött a naplementébe.
A szivárványos, naplementés befejezés mellé már csak egy búsongó megjegyzés kívánkozik. Nekünk mégsem lett szép, sárga matricánk a kocsi hátsó szélvédőjén, mert a Tirrenia csak olyan kis vignettát adott, mint a poggyász azonosító a reptereken és azt is csak a visszapillantóra ragasztották fel. Apropó, nincs valakinek eladó 'sardinia ferries' matricája?
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kyria 2014.06.30. 15:31:37
micsoda? 2014.06.30. 17:04:18
kristofica 2014.06.30. 17:09:57
kristofica 2014.06.30. 17:12:30
2014.06.30. 22:37:57
Cormorant 2014.07.01. 07:41:22
Szép napot.
Birkesz 2014.07.01. 13:50:33
Bár látod, magadtól is rájöttél már, mi a kulcs.
Birkesz 2014.07.01. 13:54:32
Igen? Akkor meg mit fanyalogsz?
BTW. ki nem szarja le, hogy rossz esetleg egy fotó osztása, kicsit oldalra dől, bemozdult, stb? A hangulatot, a szöveggel társítva, visszadják.
Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.07.07. 11:02:28
Ezen jöt röhögtem. Hát igen, tényleg kicsit más léptékűek máshol a kompok.
Szardíniához pedig kedvet kaptam.