158. Miért éppen Szardínia? 2. - Szardínia világot hódít
2014.08.16. 18:02
Ha rejtélyekkel övezett dicső, világhódító őstörténetről hallunk, hazánk táján elszabadul a képzelet. Vannak, akik Pataky Attilával esküsznek rá, hogy a magyarok a Szíriuszról jöttek, mások a klasszikus Magyar Adorján-féle elmélet hívei, akik a magyarságot a csallóközi gyíklényekkel hozzák összefüggésbe. A sumérok és párthusok lassan annyira mainstreamnek számítanak, hogy a valamirevaló hívők már ki is golyózták őket. Pedig van azért olyan része a világnak, ahol a misztikus őstörténet nem egyenlő a nettó elmeháborodással.
Szardínia szigetén például nagyjából mindenki meg van győződve arról, hogy ősei az idők kezdete - na jó, a sziget felfedezése - óta ezen a földdarabon éltek, és az őskorban csodákra voltak képesek. Igaz, erre jóval látványosabb bizonyítékaik vannak, mint a harmincas években pirospaprika-mámorban leírt nacionalista hőbörgések. Mert az kétségtelen, hogy Szardínia az olasz földnek az a különleges darabja, ahol a rómaiak bejövetelével nem, hogy elkezdődött volna a történelem érdekes része, hanem éppenséggel befejeződött. Amikor az anyafarkas még csak kölyök volt, itt már akkor akkora tornyokat építettek, hogy azt később maguk a rómaiak is alig tudták leutánozni. Aki pedig erre a misztikus földre lép, annak érdemes a szigeten egy-két napot az őskorban, korai ókorban eltöltenie. Nem fogja megbánni.
Ahhoz persze, hogy érezzük, valami "nincs rendben" a szigettel, még csak oda se kell mennünk. Elég ránézni egy térképre, és végigböngészni a városneveket. Vannak persze egészen olaszosan hangzók (Cagliari, Olbia, Sant’ Antioco), vannak, amik ugyan láthatóan nem olaszok, de legalább a latin eredet látszik rajtuk (Domusnovas, Anghelu Ruju, Porto Torres, Milis), de a többség bizony leginkább is semmire sem emlékeztet: Tissi Ossi, Ittiri, Itturi, Urias és társai.
Ezek bizony azon a nyelven jelent(het)tek valamit, amit még bőven a rómaiak, sőt a punok érkezése előtt, úgy háromezer évvel ezelőtt beszéltek a szigeten. Igen, ezért bárki, akinek a települését egy 18. századi földesúr nagyravágyó unokaöccséről nevezték el, komolyan irigykedhet - de jobb az ilyen frusztrációt magunkban tartani, és nem építeni köré elmebeteg politikai eszmevilágot. (Turulfetisiszták azért kezdhetik böngészni, ha eddig kimaradt volna nekik, biztos felfedezik, hogy ők is magyarok voltak.)
Ha elvetjük azt a kézenfekvő megoldást, hogy ők is, mint mindenki a világon, magyarok voltak, akkor mégis, ki a jó fenék? Hát a szárdok, avagy szardanák. Minden valószínűség szerint róluk kapta így-úgy nevét a sziget. Egészen meglepő helyről sejtjük ezt - Egyiptomból. A Tengeri Népek Vándorlása idején, a Kr. e. 13. században akkád és egyiptomi nyelvű források rendszeresen emlékeznek meg ugyanis egy igen harcias népről, akik kalózként, zsoldosként vettek részt a harcokban, majd kisebb csoportokban meg is telepedtek a Közel-Keleten. Az egyiptomi szövegekben šrdn-w, vagy š3dr3nyn, az ugaritiakban šrdnn- az akkád nyelvűekben širtannu formában jelenik meg a nevük. Jellegzetes kerek pajzsot és szarvas sisakot viselnek.
Nem éppen szeretetreméltóak. Viszont volt közülük (egyes feltételezések szerint), aki sokra vitte, a Bibliából is ismert Sisera, például minden valószínűség szerint serden származású volt. Hogy honnan jöttek, arról az egyiptomiaknak láthatóan nem sok fogalmuk volt: II. Ramszesz fáraó egyik feliratában így ír róluk:
"a nyakas serdenek, akiket még senki nem tudott legyőzni, egyszer csak előjöttek a tenger közepéről hadihajóikkal, és senki nem állhatott ellent nekik"
Mihelyt megfejtették ezeket a szövegeket, a nyelvészek és történészek azonnal összekapcsolták a srdn-népet Szardíniával. Ezt a feltételezést az is erősítette, hogy a serdenek/sardanák szövetségesei a skls-w, illetve a trs-w voltak - előbbiek az ókori siculusokkal, Szicília névadóival, utóbbiak az etruszkokkal (Tusci) azonosíthatók. A kérdés már csak az, hogy ezek a népek Itáliából kiindulva rabolták végig a Közel-Keletet, vagy éppen fordítva, a keleti hadjáratok után fordultak nyugatnak (ez esetben nem tudni, honnan jöttek). Az olasz (és különösen a szárd) régészek természetesen az első változathoz ragaszkodnak, és van is némi alapja annak, amit mondanak. Szardínia ugyanis épen ebben az időben volt történelmi csúcspontján, civilizációja ekkor volt a leggazdagabb, legerősebb, tehát éppen alkalmas arra, hogy világot hódítson. És a leletek még hasonlítanak is az ábrákra.
Szárd harcos szobra - csúcsos sisakkal
De kik voltak ezek a harcias serdenek/sardanák? A klasszikus ókor szerzői számos törzsnevet hagyományoztak ránk, amivel most inkább nem fárasztanám a nagyérdeműt. Aki böngészni akar, az nézegesse ezt a térképet:
Ami jól látszik rajta, hogy már az ókori szerzők is arról írnak, valójában nem is egy, hanem három jól elkülönülő nép élt a szigeten, Északon a Korzikával szembeni partvidéken a corsusok, akik a feltételezések szerint a ma Franciaországhoz tartozó szigetről jöttek át (minden valószínűség szerint az őslakók közül a legkésőbb). Róluk (egyedül) feltételezzük, hogy indoeurópai népek voltak, a ligurok, és a kelták rokonai. A sziget közepét a balarusok népesítették be. Nevük hasonlósága a Baleári-szigetekhez már sokaknak feltűnt (régészeti kultúrájuk is rokon velük), és nyelvüket is az úgynevezett óeurópai nyelvek közé sorolják. Egykor hatalmas területet foglaltak el őseik - a mai Franciaország és Spanyolország nagyobb részét. (És még ki tudja, mit.) Mára ennek a csoportnak utolsó túlélői a baszkok.
Népünnepély baszkföldön (Guernica, 2006) - ők lennének a rokonok?
A sziget legnagyobb, déli részét az ioleusok törzsei foglalták el. Az ő eredetükről több hipotézis is van. Egyesek szerint az etruszkok rokonai (na, és persze innen jön a kérdés, hogy hát kiknek a rokonai az etruszkok - a magyar ez esetben sem jó válasz), mások viszont feltételezik, hogy délről, Afrikából érkeztek őseik és a numidákkal, berberekkel lennének rokonok. (Nem tartozik szorosan ide, de egyes feltételezések szerint az afrikai bevándorlók már ekkor elárasztották a brit szigeteket is - a szigeti kelta nyelvek ugyanis egyértelmű afroázsiai szubsztrátummal rendelkeznek.) Mindezt a tudásunkat persze mindössze néhány népnévre, személynévre, és helynévre alapozzuk. Meglehetősen soványka kis adathalmazra. Ami viszont egészen megdöbbentő, és ismét csak megmutatja, milyen mélyen is gyökeredzik a mai Szardínia, az a hasonlóság ezzel a térképpel:
A nyelvészek úgy tartják a mai szárd dialektusokban a jó két-háromezer évvel ezelőtti nyelvi határok élnek tovább. Na, erre varrjanak turulos gombot! Bár ez sem kutya, a régészeti források ennél azért sokkal látványosabbak.
Ha időrendben akarunk haladni a sziget látványos, kora ókori emlékei megismerésében, akkor először Alghero környékére kell mennünk. Ez amúgy sem gond, ide repül a Ryanair Pozsonyból. Ha tehát repülővel érkezünk, még azelőtt megnézhetjük az egyik legérdekesebb helyszínt, mielőtt a szállodánkba mennék, hiszen Anghelu Ruju éppen a reptéri út mellett van. A sziget egyik meglehetősen alul értékelt látványossága. Az unatkozó, a melegtől láthatóan igencsak szenvedő őrön kívül embert nem lehetett ott látni. Ennek - más helyszínekhez képest - az az óriási előnye, hogy megúszhatjuk a hosszú, uncsi, tudálékos vezetést. És a gyermekek kedvükre játszhatnak ifjú Indiana Jonest vagy Lara Croftot a nagy neolit játszótéren.
Első látásra valóban nem valami nagy durranás a hely, de ez csak azért van, mert a "tündérek házai" a föld alatt vannak.
Efféle "tündérházakat" - szárdul domus de janas - már sokat találtak, ismertek korábban is, Anghelu Ruju azonban messze a legnagyobb. Valójában egy neolit kori (Kr. e. 3. évezred) temetőről van szó. Családok, klánok temetkezhettek egy helyre, mert a 38 föld alatti ház mindegyike több teremből áll.
Úgynevezett "passzázsos sírokról" van szó, vagyis a hamvakat rejtő kis szobák egy egy közös folyosóról nyílnak. Sokban hasonlítanak ezek a sírok a - sokkal ismertebb - írországi (Newgrange) vagy máltai (Hal Saflieni) neolit temetkezésekhez. Látszik rajtuk, hogy a társadalom még nem különösebben rétegzett, az előkelőknek, törzsfőknek nem jár különleges temetés, a család minden tagját egy helyen indítják útnak a túlvilág felé. A szárdok láthatóan nem bíbelődtek annyit a nap állásával, mint írországi társaik - a sírok kijárata össze-vissza áll. Viszont - ez már inkább a keleti mediterrán kapcsolatokra utal - itt is megjelenik a bika, mint a hatalom-termékenység jelképe.
Piros pontot érdemel, aki megtalálja a két bikafejet a képen
Ha mindet végig akarjuk járni, több óra is beletelik. A földalatti labirintusban barangolni pedig kimondottan kalandos élmény minden korosztálynak.
De lassan érdemes továbbindulni, mert alig pár kilométeren egy évezredet ugorhatunk előre, egyenesen a sziget fénykorába. A sziget második leglátványosabb kora ókori emléke a Palmavera nuraghe.
Ahhoz azonban, hogy értsük is, mi az a kőhalom, amit látunk, előbb magával a nuraghe szóval kell tisztába jönnünk. Nuraghénak az ókori tornyokat hívjuk, amelyek mindenfelé megjelennek Szardínia földjén. Kőből épültek, habarcs nélkül, mindenféle szabályos alaprajz nélkül és rendszerint dombok, hegyek tetején állnak. Maga a szó az egyik mára elveszett ókori nyelvből származik, de a Nur-, Nor- előtag, ami a toronyra utal, számos falunévben szerepel. (Nurachi, Nuraminis, Nurri, Nurallao, Noragugume). Kisebb-nagyobb nuraghékat bárhol látni a szigeten. Kb 7000 (!!!) áll még belőlük - ami azért jelzi, hogy a Kr. e. II. évezredben egyszerűen tombolt itt a gazdagság. Egy ilyen torony megépítése ugyanis bronzkori eszközökkel azért sok száz, vagy akár több ezer munkaóra. Amíg épül, a dolgozó nem művel földet, az állatai szabadon kószálnak, vagyis kiesik az alapvető létfenntartásból. Kell ráadásul elég sok ember, aki a munkát szervezi, irányítja. Ezeket etetni, ruházni kell. Egy - bronzkori viszonyok közt - szegény, szervezetlen társadalom erre képtelen. Hasonlítsuk össze a - korban hasonló - mükénéi Görögország palotáival. Ott egy tucatnyi nagyobb komplexumot találtak. (Igaz, ez arra is utalhat, hogy Hellásszal szemben Szardínia politikailag sokkal széttagoltabb lehetett, a nagyobb királyságok helyet kis törzsek alkották a szigetet - és mindenkinek saját tornya volt.) És, hogy honnan a gazdagság? Hát minden valószínűség szerint a kereskedelemből, és rablásból (e kettő akkor is kapcsolatban állt egymással). A sziget mélye sok kincset rejt, szenet, rezet, ólmot, amire a bronzkorban már sok mindenkinek szüksége volt. Az ősszárdok hajói pedig bejárták a Földközi-tengert. Erről (az egyiptomi feliratokon kívül) tanúskodnak a jellegzetesen szardíniai kerámiák, amelyeket Spanyolországtól Görögországon át Ciprusig sok helyen megtaláltak. Sőt, a letelepedett serden közösségek valószínűleg még kedves tornyaikat is felépítették idegenben - Izraelben is akad egy.
Az el-ahwati torony - tényleg hasonlít
A legtöbb torony ma egyszerű útmenti rom - annyi van belőlük, hogy igazán nem is törődnek velük. Díszei a tájnak, akárcsak a - jóval későbbi - spanyol őrtornyok.
De van néhány, amelyikbe be is lehet menni. Így egy kis bepillantást nyerhetünk a nuraghe-lakók életébe. Ilyen például az előbb említett, Anghelu Rujutól alig pár kilométerre álló Palmavera. Látványos, érdekes hely, de aki igazán nagy durranást akar látni, annak el kell zarándokolnia a sziget kb. kellős közepére, Baruminibe. (Mellesleg, állítólag, a -mini végződés is jellegzetes ószárd.) Itt áll a tornyok tornya, a Su Nuraxi - "A Nuraghe", a szárd déli dialektusában, kiejtése egyébként "nurázsi". Világörökségi helyszín is persze. Távolról, külsőre nem valami sokat mutat. Egy nagyobbacska kőkupacnak látszik. Mivel általában - ki tudja, miért - ilyen külső képeket mutogatnak róla, az ember bizonyos gyanakvással közelíti meg.
Az azonban már jelzi, hogy valami érdekes lesz, hogy a turisták átlagos sűrűsége itt a legmagasabb az egész szigeten. Mondjuk azt, itt van a turizmusnak bármiféle látható jele. (Bazár, kávézó, látogatóközpont.) Látogatni csak vezetéssel lehet. A vezetés jó egy (inkább másfél óra), aminek a felét egy fa alatt töltjük, míg egy néni igen hosszasan, tudálékosan, és a témához képest meglehetősen unalmasan beszél a helyről. Sóvárgó pillantásokat vetünk közben a másik csoportra, amelyiket már a kövek közé engedtek. A legnagyobb kihívás a három gyermek kordában tartása, akik - bár a fordítást értékelik - kb. percenként kérdezik meg, hogy mikor hagyja már abba a néni, és mikor lehet menni felfedezőzni.
Bár a néni - a háromnegyed órás álldigálás után - közölte, hogy igyekezett a lehető legrövidebbre venni a mondandóját, de hát így sikerült (anyád), én igyekszem még rövidebben összefoglalni a hallottakat. Tehát: Arról, hogy mi a fenének is építettek ekkora tornyokat az ősszárdok, számos elmélet létezik. Lehettek ezek marha nagy magtárak, templomok, közösségi helyek vagy várak. Esetleg ezek közül több is egyszerre. Az szinte bizonyos, hogy azért feccöltek ekkora energiákat egy torony felépítésébe, mert ez egyfajta státusszimbólum volt, a törzs, közösség összetartozásának jelképe. A legfrissebb tudásunk szerint a Su Nuraxi (és valószínűleg a többi is) elsőre vár, erődítmény volt. Erre abból következtettek, hogy folyamatos lakóhelyként csak később használták. Előbb egy központi tornyot emeltek, majd köré még négyet. Az ábrán különböző színekkel jelölték a különböző építési fázisokat. (A legelső a legsötétebb.)
És nagyjából így nézhetett ki a torony fénykorában:
A tornyok - mivel még a kupolát nem ismerték, és kötőanyagot sem használtak - felfelé szűkülnek, a kövek tartják egymást. Az esetleges hézagokat is kisebb kövekkel töltötték ki.
Közepükön kis luk van, onnan jön a fény, és ott is másztak be eredetileg, tekintve, hogy a lépcső kívül volt.
Sőt, mindegyik torony önálló védelmi egységet képzett, ugyanis támadás esetén külön-külön is védhetőek voltak. Ha az egyik torony elesett, a védők egyszerűen behúzták a tornyokat fent összekötő létrákat és tarthatták a tornyukat akár az utolsó leheletükig. A későbbi tornyokba már bejáratokat is építettek.
Háború esetén akár az egész törzs beférhetett a toronyba, némi készlettel együtt. Valószínűleg valóban volt valami szakrális funkciója is a dolognak. A sziget őslakói ugyanis, úgy tűnik a vizeket, forrásokat imádták, és volt itt is egy szent kút.
A torony ma is igen impozáns - majd húsz méter magas. Pedig a csúcsa már nincs is meg. Előkerült több hatalmas gyámkő, amelyek valószínűleg az őrszemek torony tetejére ácsolt megfigyelőállását tartották. Tetejéről a kilátás így is csodálatos.
Ha pedig befelé is pillantunk, akkor érzékeljük igazán, hogy mekkora munkát végeztek itt a bronzkori dolgozók.
Ott lenn, középen a szent kút
Odabent sétálni pedig igazán lenyűgöző érzés. Csak a legnagyobb őskori-ókori lelőhelyekhez, a piramisokhoz, a máltai templomokhoz hasonlítható.
A legérdekesebb élmény mégis bemenni a toronyba. Két fal közti szűk átjáróban, és a nagy belső termekben egyaránt az az érzés fog el, hogy ezt puszta kézzel lehetetlen megépíteni. A titokzatos sárga világítás is segít persze, hogy minden pillanatban várjuk a csillagkapun át érkező idegeneket.
Meglepő, de a nemzetközi ufológiai társadalom még nem kapta fel ezeket a cuccokat. Pedig ezek a kövek sem kispályásak, lehetne köréjük is valami jó sztorit költeni. De - ahogy máshol is megírtuk már - a nyugalmazott háztartásigép-szerelők és unatkozó taxisofőrök csak a Stonehenge-re meg a piramisokra gerjednek. Nem így a kicsit későbbi ősszárdok. Minden valószínűsége szerint ugyanis pár száz év alatt a környék lakói elfelejtették, hogy az ükapáik nyomták fel a tornyot. Vagy esetleg feltételezhető egy titokzatos népességcsere is? És elkezdték azokat az istenek alkotásainak tartani. Erre az utal, hogy szertartási helységeikben kis toronymodelleket imádtak. (Innen lehetett az ásatásokon előkerülő köveket azonosítani.)
Igaz, mire ez az időszak eljött, addigra már eljött a vaskor is, és a tornyok köré kis kerek házakból álló falu épült, az esetek nagy részében a korábban már többször átépített, bővített torony-komplexum körítőfalából. Úgy hisszük, egy házban egy család lakott. Ahol pedig több ház kapcsolódik össze, ott talán az illető úr több felesége foglalt helyet a gyermekeivel.
Sajna - bár mindenben a világ élvonalában jártak - a szárdok ősei egy dologban nagyon lemaradtak a többi korabeli mediterrán néptől. Nem érzetek indíttatást az írás elsajátítására. Így nyelvük, történetük, isteneik és hőseik végleg elvesztek. Királyaikról és papnőikről csak a régészeti emlékek (és az azok alapján készült rekonstrukciók) beszélnek.
De Szardínia lakói így is rém büszkék az őseikre. Mert ez volt az első és egyben utolsó korszak, amikor a sziget túllépett a határain, megmutatta a világnak, hogy mi a szárd virtus. Sajna, ahogy a bronzkor véget ért, úgy az ősszárdok napja is leáldozott. A szigetre pedig mindenféle külső hatalmak vetették ki hálójukat. De ez már egy másik történet. Mi pedig mielőtt azt a történet is elmesélnénk, lementünk a tengerpartra. És hogy a gyermekek mit építettek? Hát ezt:
Lám, nem volt hasztalan a hosszas vezetés Baruminiben! A következő részben viszont már az életüket fogják félteni, de nagyon!
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.
Szerző: Ajószűcs
6 komment
Címkék: útleírás utazás gyerekkel Olaszország Világörökség Egyiptom Izrael
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.08.17. 13:56:54
Egy dolog számomra kissé furcsa. Idézem.
"Közepükön kis luk van, onnan jön a fény, és ott is másztak be eredetileg, tekintve, hogy a lépcső kívül volt."
Milyen védelmi mű már az, ahol a lépcső az ellenség felé esik? Nem mellékesen a poszt elején szerepelt is, hogy a neolitikum elején még mellérendelő társadalomban élhettek, nem alá fölé rendelőben.
új nickkkk · http://csicskatabornok.blog.hu 2014.08.19. 08:55:44
dez01 2014.08.19. 10:40:24
rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.08.19. 12:04:57
www.gyoknyelveszet.gportal.hu/
Másik aránylag újkeletű ismeret, hogy a Kárpát-medencében a fémművesség évezredekkel korábban kezdődött, mint a folyamközi "ősi"-bbnek tartott civilizációkban.
Harmadik, talán legfontosabb, de agyon hallgatott ismeret, hogy ez az ősi népesség egy évezredig magasan szervezett faluközösségekben lakott, békében! és matrirchális! társadalomban.
Befejező kérdésem. Árpád magyarjai hogy tudtak 300 ezer békés, paraszti témájú népdalt megtanulni? 20 ezer harcosról és családtagaikról? van szó, míg az ittlakók inkább milliónyian lehettek, ha nem többen.
Röviden, kezd úgy tűnni, nem jöttünk mi sehonnan sem. Árpád magyarjai (ha nem tudtak volna) pedig pár nemzedék alatt megtanulták az őslakók nyelvét, ha be akarták szedni az adót (persze hogy szedték, ezért jöttek).
rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.08.21. 15:07:09
https://www.google.hu/maps/place/Nuraghe+Palmavera/@40.594901,8.242799,165m/data=!3m1!1e3!4m2!3m1!1s0x12dcf1dd562c6f91:0xd0ceb58bb5ababc9