Pár évvel ezelőtt már nyavalyogtunk egy sort, hogy, na, ez már tényleg sok. De az ez évi felhozatalt, különösen pedig a körítést látva, tényleg a világörökségi mozgalom/jelenség válságáról beszélhetünk. 

Az ENSZ szakosított szervezeteinek ülései általában ünnepélyesen unalmasak és érdektelenek szoktak lenni. Ha kényszerült már arra valaki az olvasók közül, hogy végignézzen akármilyen nemzetközi szervezet, akármiféle magasabb fórumából egy részt, tudja, hogy kevés idegölőbb dolog van ennél. Jönnek mindenféle öltönyös fószerek (ritkább esetben kosztümös nénik), majd  valamilyen nyelven (egy biztos, hogy érdektelen, monoton hangsúlyozással, hogy még az is szenvedjen, aki esetleg értené) frázisokat puffogtatnak bele a levegőbe. Egy fél óra egy ilyenből több agysejtet öl meg, mint egy fél liter vodkával felütött varázsgomba-kivonat. Egyedül talán egy klinikai pszichológus számára lehet érdekes ennyi magába fordult, egymással teljesen kommunikációképtelen katatónt látni. Ehhez képest most az UNESCO Világörökségi Bizottságának ülésén már üvöltve gyilkosozták egymást a jelenlevők, és biztonsági őröket kellett hívni a helyzet megoldásához. Hogy miért, arról később. De jelez valamit, hogy utána két nappal már oda jutottunk, hogy az UNESCO stábjának egyik magas rangú hivatalnoka twittelget #saveCredibilityWHC - őrizzük meg a világörökség hitelét hashtaggel. Jól fizetett ENSZ alkalmazottaknál az efféle kibeszélés sem éppen általános. 

A háttér

Hogy értsük, foglaljuk össze még egyszer a rendszer működését. (Aki olvasta két évvel ezelőtti anyagunkat, és még emlékszik mindenre, az ugorja át a következő bekezdést. De vigyázzon, vizsga lesz belőle!)

Ahhoz, hogy valami később világörökség legyen, előbb egy, a tagállam által összeállított, úgy nevezett várományosi listára kell kerülnie. Ezeket a listákat a tagállamok rendszeresen frissítik, tesznek fel, és vesznek le helyszíneket - van úgy, hogy akár évtizedeket dekkol valami itt, anélkül, hogy bármi történne vele, majd csendben eltűnik.

dsc_0340.JPG

Iustiniana Prima romjai a szerb tájban - nincs hír arról, hogy a szerbek tényleg dolgoznának azon, hogy a várományosi listáról a világörökségek közé kerüljön

Erről a listáról aztán a kormány eldönti, hogy melyiket szeretné megmérettetni. Ehhez egy igen alapos jelölési dokumentáció szükséges. A döntéshez az előző év február 1-jéig le kell adni a teljes anyagot. (Most tehát már tudjuk, hogy mely helyszínek versenyeznek 2018-ban - mármint nagyjából.) Az ezt követő mintegy másfél év a megmérettetésé. Ezt az ICOMOS (Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa), illetve természeti helyszínek esetén az IUCN (Nemzetközi Természetvédelmi Unió) végzi. Az elbírálásra adott egy kritériumrendszer, aminek meg kell felelni - de a legfontosabb a bűvös OUV (Outstanding Universal Value) 'kiemelkedő egyetemes érték', vagyis, hogy a helyszín ne csak az adott közösség, hanem az egész emberiség számára legyen valamiért fontos, különös. Ezt pedig nem könnyű bizonyítani.

dsc_0638.JPG

Auvergne kialudt vulkánjai - az OUV hiánya miatt tapsolták vissza őket, de a franciák, előreláthatólag 2019-ben újra próbálkoznak

Ezen kívül persze kell még sok más is: menedzsment terv, tervek arra, hogy hogyan hasznosítják turisztikailag a helyszínt, meg kell határozni a pontos védett területet, illetve az ú.n. buffer zónát, ami átmenetet jelent a védett terület és a környezete között. A  nyaranta tartott bizottsági ülések előtt az ICOMOS, az IUCN, illetve a Párizsban működő iroda elkészíti a jelentését. Ebben már benne van, hogy mit javasolnak a Bizottságnak. Négyféle lehetőség van. 

I (inscribe) - felveszik a listára

N (not recommend) - nem javasolja a felvételt (erre nem írnak külön magyarázatot)

D (defer) - visszaküldik a tagállami intézményeknek a dossziét, összehasonlító vizsgálatokra, újabb elemzésekre, illetve változtatásokat kérnek a tagállamtól, a jogi, gazdálkodási stb. környezetben. A tagállamok ezt általában "büntetésként" élik meg. Az esetek jó részében végül elvetik a jelölést, de van, hogy sikerrel hozzák vissza - akár évtizedek múlva. 

R (refer) - visszaküldik javításra, ez általában kisebb kiigazítást jelent azzal a szándékkal, hogy következő évben felvegyék az illető helyszínt a listára. Az R esetében már nem kell bizonyítani az OUV-t (elnézést a szakzsargonért, de muszáj), vagyis a nehezén már túl vannak a jelölők. 

Ez azonban  nem jelent végleges döntést. Az ugyanis a  Világörökségi Bizottság kezében van, amely évente egyszer a konvención dönt a helyszínekről. (Ez volt most.) Eddig azért azt lehetett látni, hogy ha nem is száz százalékban, de a bizottságban ülő politikusok követték a szakértők tanácsait. Kicsit persze lágyszívűbbek voltak, de az évi kb 35. felterjesztett anyag közül maximum 4-5 esetben írták felül a szakértői javaslatokat. 2013-ban még például szinte egy az egyben ment át az ICOMOS ajánlása. 

Volt azért gond így is bőven. Többször hivatkozott írásunkban nagyjából három pontban foglaltuk össze:

- Az európai kultúrnagyhatalmak presztízs szempontokból már elképesztően érdektelen helyszíneket is képesek fellobbizni. És nem hajlandók visszafogni magukat.

- A bürokratikus procedúrák - és az ezekkel együtt égbe szökő költségek miatt - a kicsi, szegény (főleg afrikai) országok már eleve elvéreznek. 

- Így az egész célja - a "filling the gaps" - a hiányzó régiók/elemek/kultúrák reprezentációjának növelése elvész. 

Ezeket a problémákat érezte az ICOMOS meg az iroda is, ezért új működési szabályzatot (Operational Guidelines) dolgoztak ki, amelyik idéntől van érvényben. Tovább korlátozták az egy állam által felterjeszthető helyszínek számát, meg összességében is a Bizottság elé kerülő helyszínekét. És erősebb preferenciákat adtak azoknak az országoknak, amelyek alulreprezentáltak a listán. 

Ki is az a Mussolini?

Nem akarunk úgy viselkedni, mint a nyavalygós gyerek, akinek még a csoki is savanyú, de kicsit azért felemásra sikeredett az eredmény. Voltak kétségtelen sikerek. Hosszú idő után lett új óceániai helyszín. Taputapuátea egy megalitikus szentélykomplexum, azon a helyen, ahonnan egykoron Hawaii meghódítására indultak. Az óceániai kőépítmények - a maraék - jelentőségéről az európai kőkor megértésében már írtunk. És amúgy is, egy, a globális történelem számára fontos emlékhelyről van szó. A szépséghiba, hogy Francia Polinéziában van. Ez önmagában persze nem baj, hanem adottság, de ugye jelzi, hogy még mindig a nagyhatalmaknak van e térségben is elég pénzük a dokumentációkészítésre. 

 1200px-taputapuatea_marae_raiatea.jpg

Taputapuátea - azon túl, hogy nehéz kimondani, ha valaki nem polinéz, megközelíteni sem valami könnyű, ezer kilométerekre van a bejáratott turistaútvonalaktól. (Nem is saját kép ez.)

A szakma szintén örül a három új afrikai helyszínnek is. A ǂkhomani kultúrtáj a szan népek (kevésbé polkorrekten busmanok) egyik jellegzetes lakókörnyezete. (Mellékszál: a ǂ egy palatális csettintő hang, kb. úgy ejtjük, mint amikor  nemtetszésünket, rosszallásunkat kifejezve ciccegünk.) MBanza Kongo (neve kicsit félrevezető, Angolában van) a középkori Kongói Királyság egykor székhelye. Kongó királyai 1485-ben portugál térítőktől vették fel a keresztséget, és építették fel a szubszaharai Afrika első, európai mintájú, keresztény, független, fekete monarchiáját. Ez még akkor is fontos, ha a fővárosból nem sok látnivaló maradt. A harmadik pedig Eritrea fővárosa, Aszmara. A húszas évek végén Mussolini akarta itt kiépíteni az olasz gyarmatbirodalom ékességét - így Afrikában egyedülálló módon Aszmara teli lett a húszas-harmincas évek modernista épületeivel. Igazi kis csodákat rejt a város, még ha  a karbantartásuk néha nem is tökéletes.

 eritrea5.jpg

A felirathoz sem nyúltak több, mint 70 éve

A "kiemelkedő egyetemes érték" meglétéről nem is vitáztak, Aszmarát már rég a listára valónak gondolta szakma. Az viszont viccesen jellemző a polkorrekt világlátásra, hogy a dokumentációban Mussolinire, fasisztákra, az olasz birodalomra még csak utalás sincs - hosszan áradoznak viszont arról, hogy Aszmarának milyen szerepe volt a függetlenségi mozgalomban. Nem mintha egyetlen védendő épület is épült volna a függetlenség idején. 

 Az európai nagyok visszafogása viszont nemigen sikerült. Az olasz jelölt csont nélkül ment át - leginkább azért, mert kis trükkel olasz-horvát-montenegrói közös jelöltést adtak be, Velence védművei néven. (Az egyik fontos elemről, Palmanováról itt írtunk.) 

 A német jelölés sokkal neccesebb. A hivatalos név 'A legkorábbi jégkori művészet barlangjai" -  és tulajdonképpen nem is hazudnak. Viszont a német örökségvédelmi gépezetnek megint sikerült - tökéletes dokumentációval - egy turisztikailag értékelhetetlen, jelentéktelen valamiből  világörökségi helyszínt csinálni. Az eddigiekhez képest is szintet ugrottak azzal, hogy most már többé-kevésbé nyíltan kerülték meg a  világörökségi mozgalom alapelveit. A hat barlang - ne udvariaskodjunk, kisebb-nagyobb lyuk - Ulm környékén található. Önmagukban tök érdektelenek. 

 39274328_303.jpg

A Vogelherd-barlang bejárata. Nem tűnik valami nagy durranásnak. (Pedig a kép a hivatalos német oldalról van, ők valószínűleg a leglátványosabb részeket mutatják.)

Viszont valóban találtak itt érdekes dolgokat. Legnagyobb részt kicsi, 2-4 cm-es, csontból faragott mamutokat. Van két embert ábrázoló szobor is. Ami ezekben jelentős, hogy valóban 40-42 ezer évvel Krisztus előtt faragták őket, így jóval régebbiek, mint Franciaország vagy Spanyolország híres barlangfestményei. Viszont - értelemszerűen - most már rég nincsenek a barlangokban, ahol leginkább is a nagy büdös semmi van, meg talán néhány denevér. Ami azért gond, mert - elvben - a világörökségi program kimondottan az épített és természeti, tehát nem mozdítható örökségre koncentrál. A múzeumi gyűjteményekre vannak más programok (világ emlékezete pl).

No mindegy, az örökségvadászok most, miután már végigjárták az Alpok vidékének tavait, hogy a mélyükben felfedezni véljenek néhány rothadó fadarabot (őskori cölöptelepülések az Alpok vidékén), most majd denevéres lyukakba másznak  Dél-Németországban. De ezt már megszoktuk. 

 Az arab-muszlim gőzhenger

A biztosítékot nem ez ütötte ki, hanem a bizottságban ülő politikusok hozzáállása az iroda és az ICOMOS ajánlásaihoz. Krakkóban - példátlan módon - az esetek több, mint felében felülírták a szakértői véleményeket. És volt benne egy néhány igencsak kirívó eset is. Kezdjük a jelentéktelenekkel. Egy mexikói helyszín esetében a D helyett R-t javasoltak. Ez pusztán udvariasság, igazából nincs jelentősége. Az pedig még a praktikus, elemi turisztikai szempontok figyelembevételét jelentheti, hogy az Okonoshima sziget esetében az eredeti japán felterjesztést vették figyelembe. Ez a világörökségi helyszínhez sorol néhány olyan templomot is, amelyek a szárazföldön (praktikusan nagyobb szigeten ugye) találhatók. Ez azért fontos, mert Okonoshimát a vallási előírások szerint csak férfiak látogathatják, azok is csak nagyon korlátozottan, a szárazföldi templomok viszont mindenki számára nyitottak. (Így nem ismétlődött meg az Athosz-hegy esete, amikor egy helyszín meglátogatásából a világ lakosságának felét eleve kizárják.) 

Nyolc esetben történt viszont, hogy úgy  vettek fel helyszínt a listára, hogy az eredeti javaslatban nem ez szerepelt. Volt köztük olyan, ahol a szakma is úgy érezte, hogy az ICOMOS kicsit szőrös szívű: a kora-középkori kambodzsai Csenla fővárosa, Sambor Prei Kuk (aminek konzerválása ráadásul egy nagyon előremutató, a helyi közösséget szolgáló fenntartható turisztikai projekt).

ksp_9726.jpg

Sambor Prei Kuk viszont elég vadregényes desztinációnak tűnik 

A grönlandi viking település maradványai (Kujataa néven), vagy Jazd városa Iránban egyértelműen nagyon erős jelölések voltak, senki sem kételkedett abban, hogy megvan bennük az OUV. Jazd esetében persze nyilván udvariasabb lett volna, ha az iráni dokumentációban  több szó van a zoroasztriánus tűztemplomról (kvázi az egyelten működő a világon), de így is oké. 

Visszatapsolta volna a törökországi Aphrodisias ókori városát is az ICOMOS, ezt is felülírta a Bizottság. Kétségtelen szép, jól fennmaradt antik görög város, de antik görög-római városból több mint harminc van már a listán.  

Az már az udvariasság minősített esete - bár kivételesen nem egy közel-keleti országgal udvariaskodtak - hogy hipp-hopp felkerült a listára Tarnowskie Góry ezüstbányája. (Hogy ott mi van, arról itt írtunk.)  (Két évvel ezelőtt még nem voltak ennyire udvariasak. Németországban is visszadobták Naumburgot, ahogy most is - igaz az N helyett, szintén udvariasságból tán, R-t kapott.)

 Az igazán gázos esetek viszont még most jönnek csak. Az "arab lobbiról" az UNESCO-ban már évek óta beszélnek. Már a korábbi bizottsági üléséken látható volt, hogy az arab-muszlim országok delegátusai  szívesen támogatják a másik jelölését, akkor is, ha az nem éppen a legacélosabb. Így került fel a listára az al-Zubara vár Katarból, ami alig nagyobb egy nagyobb lakóháznál, és 19. század elején épült, és kiemelkedően jelentéktelen. Így került fel Dzsidda óvárosa, amiből nem sok maradt a kétszer négysávos autópályák és felhőkarcolók közt. (Ráadásul a dokumentáció köszönőviszonyban sem állt a valós állapottal.) És így került fel az eddigi legbotrányosabb történet, Battir is. 

 p1181047.JPG

A falu szamárral és olajfaligettel

Sokat idézett cikkünkben már írtunk róla. Egy elképesztően jelentéktelen palesztin falu, pár csinos olajfaligettel. Egy olyan vidéken, ahol olajfaliget olajfaligetet ér. Persze elvben ez egy nagyon különleges olajfaliget, de azért látnivaló volt, hogy itt arról szól az egész, hogy az izraeli fal (más néven biztonsági kerítés) haladt volna el erre, és így jól ki lehetett ezt bekkelni. Battir végül egyelten szavazattal kapott többet a minimálisan szükségesnél. 

 Az ez évi gázszezon első eleme Dubaj óvárosa volt. Ugye nem kell örökségvédelmi szakembernek lenni, hogy kicsit ízlelgetve ezt az elnevezést, érezzük a dolog abszurditását. Persze van egy kellemes kis öblöcske, ahol valami természetvédelmi övezet van, meg van néhány rekonstruált ház is. De - és erre az ICOMOS rámutatott - konkrétan semmi eredeti nincs. Az elmúlt húsz évben építettek fel némi óarab diznilendet. 

 imm035_2a.jpg

A kép jó régi (1998-as), ma pont a ház mögött látszana a Burdzs Khalifa

Ráadásul gyakorlatilag nincs olyan perspektíva, ahol ne látszana mögötte néhány marha nagy felhőkarcoló. Ez ugye csak azért érdekes, mert Drezdát egy autópályahíd miatt vették le a listáról, Liverpoolnak meg Bécsnek küldözgetik az egyre komolyabb hangú figyelmeztetéseket, hogy irgum-burgum, nehogy magas épületet emeljenek látótávolságon belül a világörökségi területtől, mert akkor aztán vége. (Bécsben konkrétan azt kifogásolják, hogy a város nehogy már máshogy nézzen ki, mint Canaletto 18. századi képein.) 

 bernardo_bellotto_il_canaletto_view_of_vienna_from_the_belvedere.jpg

Canaletto - Bécs látképe a Belvederéből, az UNESCO szerint ma is így kellene kinéznie igazából Bécsnek. 

Ehhez képest a libanoni, kuvaiti, az azeri és a török delegátus - miután az ICOMOS egy marha nagy NO-t javasolt - fél órán át áradozott arról, hogy milyen jó is ez a jelölés, és mindenképpen fel kell venni Dubajt a listára. A józan ész végül egy apró győzelmet ért el, és N helyett R-t kapott Dubaj, de ez is példátlan a világörökségi bizottság történetében. Ilyen szinten még sosem írtak felül irodai javaslatot. 

Most helyből jött egy másik. Azerbajdzsánból a kán palotája Shekiben. Az ICOMOS nem rajongott érte - konkrétan egy nagy NO-t javasolt. Itt is felülírták. Helyből két példátlan döntés. 

És ekkor jött a csúcs. Hebron - azaz al-Halil óvárosa. Az OUV-val itt nem volt, nem lehetett gond. Hebron központjában áll a Pátriárkák Barlangja - illetve a barlang fölé épült templom. A bibliai hagyomány szerint itt temették el az ősatyákat és ősanyákat - Izsákot, Jákobot, Ábrahámot, Leát, Rebekát és Sárát. Még ha ezt vallásos legendának minősítjük, akkor is az épület, amelyet még a második szentély idején, jó kétezer éve építettek, a világ legrégebben álló - és máig használt - építménye. Eredetileg persze zsidó sírkomplexum volt, aztán lett mecset, a keresztes háborúk idején Szt. Ábrahám székesegyház, majd ismét mecset. 

 dsc00203.jpg

A mecset belülről, az ősatyák szimbolikus sírjaival

Mivel mindhárom egyistenhívő egyházban fontos szerepet töltenek be a pátriárkák a szent helyhez való hozzáférés az elmúlt évszázadokban súlyos viták, összecsapások alapja lett. Az elmúlt kétezer évben mindig volt a városban zsidó közösség, és amióta kereszténység van, keresztény is.  A lakosság túlnyomó többsége azonban az elmúlt századokban már egyértelműen arab, muszlim. 

Éppen a szent hely jelenléte miatt a muszlimok itt már jóval régebb óta vonzódtak a  fundamentalista irányzatokhoz, mint másutt Palesztinában. Az etnikai feszültségek 1929-ben vezettek robbanáshoz, arab szélsőségesek  több tucat zsidót mészároltak le. A brit mandatárius hatóságok ezután a teljes zsidó közösséget - biztonsági okokra hivatkozva - kitelepítették a városból. (Egyetlen öreg pék maradt benn saját felelősségére.) 1948-tól Jordániához került a város. 1967-ben, a hat napos háborúban az izraeliek foglalták el. Előbb a város közvetlen szomszédságában, majd magában az óvárosban, a Pátriárkák Barlangja mellett is elkezdtek zsidó telepesek letelepülni. (Fontos megjegyezni: nem az egykor Hebronból kitelepítettek leszármazottairól van szó, hanem többségében az Egyesült Államokból érkező vallásos cionistákról.) Az 1997-es oslói megállapodás után a várost két részre osztották. A H1 zóna teljes mértékben palesztin fennhatóság alá került. Ez jelenti a város nagyobb részét, ahol a jelenlegi több, mint 200 ezer palesztin lakos többsége lakik. A H2 zóna az izraeli hadsereg ellenőrzése alatt áll. 

 hebronal-khalil_hebron-h1-h2-map_02.jpg

Ez az óváros, ahol a szent helyek is találhatók, és ahol a - mintegy 1000 - zsidó telepes is lakik. Bár formálisan nem telepítették ki innen az arabokat, a folyamatosan szigorodó biztonsági ellenőrzések, a zónák közti átjárás nehezedése miatt sokan hagyták el az óvárost.  A 2000-es évek elején volt a legkisebb az itt élő arabok száma. A palesztin városvezetés azóta tudatosan igyekszik visszatelepülésre bírni az óvárosi arabokat - most már több, mint 10 ezren élnek itt. A feszültség folyamatosan tapintható, a kisebb-nagyobb összetűzések szinte mindennaposak. Bármikor lehet merényletre - és megtorlásra - számítani, hiszen nem csak arab merénylők gyilkoltak itt az elmúlt évtizedekben, de Habron (egészen pontosan a Pátriárkák Barlangja)  volt a helyszíne - 1994-ben - az egyik legsúlyosabb zsidó merénylő által elkövetett vérengzésnek is.  A helyzet tehát koránt sem békés. 

 

Egy ilyen helyzetben egy nemzetközi kulturális szervezetnek - persze egy ideális világban, ahol a bárány és a farkas egymás mellett aluszik stb. - illene igen körültekintően és diplomatikusan eljárni. Úgy kiegyensúlyozni minden szavát, hogy az megmutassa milyen fontos is a nemzetek közti megbékélés, a kölcsönös tisztelet és együttműködés kultúrájának kialakítása. Tíz, tizenöt évvel ezelőtt talán még így is lett volna - hiszen  a hasonló thai-kambodzsai, japán-koreai, vagy éppen szerb-koszovói vitákban sikerült is korábban megőrizni a semlegességüket. Ma azonban más világot élünk - különösen, ha arab ügyről van szó.

 

Palesztinát - egyedül az ENSZ szakosított szervezetei közül - teljes jogú tagként vették fel az UNESCO-ba. És amióta ez megtörtént, a Palesztin Hatóság UNESCO képviselete ezt a fórumot alapvetően a politikai érdekérvényesítés legfőbb terepének tartja. (Mert, ugye, másutt nincsenek ott.) A cél tehát nem az, hogy bebizonyítsák, hogy képesek az együttműködésre, és legalább a kultúra és tudomány terén képesek áthidalni a nemzetek közti feszültségeket, hanem, hogy, ahol csak lehet, így is harcoljanak az izraeli megszállás ellen. A világörökségi védettség alapvetően az izraeli akciók elleni védettséget jelent így. Politikai szempontból persze lehet ez jó fegyver, de azért az UNESCO-t mégsem arra találták ki, hogy fegyver legyen helyi etnikai konfliktusokban. Izrael egy ideig pont az ellenkező - idealista - stratégiát követte. Jól látszik ez az izraeli várományosi listán is, amely a Szentföld zsidó emlékei mellett tartalmaz középkori mecsetet és hagyományos arab falut is.

ramla_white_tower_tower_of_the_forty_companions_of_the_prophet_to_christians_as_the_tower_of_the_forty_martyrs_mg_1843_1.JPG

A ramlei fehér mecset, az izraeli várományosi listán van - valószínűleg ott is marad. Amilyen jelenleg Izrael és az UNESCO viszonya nem valószínű, hogy újabb helyszínt jelölnének 

Az elmúlt években, nem függetlenül persze a harcias palesztin hozzáállástól és az izraeli politikában egyébként is zajló markáns jobbratolódástól, keményedik az izraeli hozzáállás is. Betlehem jelöléséhez Izrael még jó képet vágott. A zónás - teljesen a Palesztin Hatóság felügyelete alatt álló - helyszín, és izraeli szempontból irreleváns Battir esetében már más volt a helyzet. A jelölés célja egyértelműen csak az volt, hogy akadályozzák a falépítést. Az izraeli hatóságok nem is engedték be az ICOMOS embereit - a csodás olajfaligeteket a Bizottság csak leírások alapján ismerhette meg. Pofon volt a felvétel Izraelnek, de nem nagy. A feszültség a múlt évben már kulminált egyszer, amikor a palesztinok elfogadtattak egy Jeruzsálemmel kapcsolatos javaslatot, ami valahogy elfelejtette megemlíteni az óváros zsidó vonatkozásait. És ezután jött Hebron. A dokumentációban egyszer egy felsorolásban említik meg, hogy és zsidók is voltak a környéken. Amúgy úgy kezelik, mintha a város, a Mameluk-korban - a 14. században - szinte a semmiből jött volna létre. Hosszan írnak a különböző szukokról és háztípusokról.  A védendő területet pedig teljes egészében a H2, az izraeli hadsereg által ellenőrzött zónába teszik. Ráadásul helyből veszélyeztetettnek is tartják a helyszínt - amely veszélyeztetést alapvetően  a "hagyományos boltok számának csökkenésében" látják, illetve egy bekötőútban, amely az izraeli telepeket az óváros belsejével köti össze, és amelynek építéséhez valamit (nincs részletezve) elbontottak. 

 A dologgal - ezt már jeleztük is előre -  nem is az a legfőbb gond, hogy láthatóan politikai célokkal találta ki az, aki kitalálta. (Persze az is, baj, de mindenki azt talál ki, amit akar.) Hanem az, hogy szakmailag értelmezhetetlen. Folyamatosan lakott településre hivatkozik, de több ezer évet kihagy a történelemből, a védendő terület legfontosabb objektumát - amiben az OUV lenne - szinte meg sem említi, stb. stb. Ebben a formában értékelhetetlen. Ezt írta le az ICOMOS  bizottsága is. 11 oldalon, pontokba szedve. Tudományos alapossággal, ahogy köll. Persze ők is csak a papírra támaszkodhattak, mert - tekintve, hogy az egész procedúra politikai jellegű volt - Izrael nem engedte be az értékelő bizottságot. 

 hebron-old-city.jpg

Hebron - a bizottság még madártávlatból sem látta 

A Bizottságnak pedig Krakkóban dönteni kellett. Az izraeli delegátus - eleve hátrányból indulva - még előző este is lobbizott. Nyilván a palesztinok is. Utólag derült ki, hogy számos delegátus jelezte még előző este, hogy ha titkos szavazás lesz, hajlandó kiállni Izrael - és az ICOMOS - mellett, de nyíltan már nem merik felvállalni ezt. (Európaiak voltak főleg...)  A lengyel levezető elnök - a láthatóan a háta közepére nem kívánta ezt a közel-keleti kuplerájt - addig szerencsétlenkedett, amíg nem volt egyértelmű, hogy most nyílt, vagy titkos szavazással fognak dönteni. Az arabok és a szintén imperialista ellenesen felbuzduló kubai delegátus pedig kőkeményen küzdöttek. Az egész akkor kezdett kilépni a nemzetközi szervezetekben szokásos hangvételből, amikor szót kapott a város polgármestere, Tajszír Abu Szejna is. Az izraeli delegátus, Karmel Sama-Kohen (maga sem éppen örökségvédelmi szakember, ingatlanügynökből lett likudos politikus), emelt hangon gyilkosozta le őt. (Tkp. joggal, a palesztin politikus 1980-ban részt vett egy hat izraeli civil halálát okozó merényletben.) Erre kitört botrány, aminek az lett a vége, hogy Sama-Kohent kivezették a teremből. (Aztán megcsörrent a telefonja, ő meg jó hangosan közölte, hogy a vízvezetékszerelő hívja, mert a lakásában eldugult a budi, és az is fontosabb neki, mint EZEK ITT.)  Hebront pedig - hat tartózkodás és három ellenszavazat mellett - felvették a listára. 

 A palesztinok hatalmas erkölcsi győzelemről beszéltek, az izraeli miniszterelnök pedig megszakította a már amúgy is fagyos kapcsolatokat az UNESCO-val. Ezt bejelentő beszédében azt mondta, hogy a döntés azt jelenti, hogy az UNESCO megtagadja Hebron kapcsolatát a zsidósággal, és ezzel történelemhamisítást követ el. (Ez azért csak korlátosan igaz.) Az ICOMOS szakemberei pedig azt mondták - amivel kezdtük is a bejegyzést - hogy a szervezet elvesztette szakmai jellegét, mondjuk úgy, ártatlanságát. Egy szakmailag megalapozatlan, politikailag erősen megkérdőjelezhető, az ENSZ elveivel össze nem egyeztethető döntést hozott. A politika - az arab-muszlim lobbi képében - eluralkodott a szakmaiság felett. Ez meg baj. 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr3712651975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

masada 2017.08.12. 22:56:48

Szamárság lett az egészből amit a kínaiak fizetnek hogy ők legyenek a lista élén
süti beállítások módosítása