Mi kell egy emlékezetes nyárzáró hétvégéhez? Egy jó történelmi fesztivál, egy csipetnyi olasz gasztronómia, nyakon öntve sok kultúrával és desszertnek jó kis strandok. Palmanova, a hely, ahol a magyar hagyományőrzők a Habsburgok oldalán harcolnak. 

Mi tagadás, kár szépíteni, augusztus 20. után vége van a nyárnak. Hirtelen megfakul az ég kékje, elkezdenek sárgulni a levelek, bezárnak a strandbüfék. Amíg a gyerekek kicsik voltak, alig vártuk, hogy kezdődjön a suli, és akkor menjünk nyaralni, amikor már megúszhatjuk a tömeget. Amióta három iskolásunk van, már más a helyzet, utolsó percig tart a nyár! Van az az édes-bús, melankolikus nyárbúcsúztató, amikor augusztus 31-én mi még veszettül vízibiciklizünk a Balatonon, de már a strand is tök üres. Volt már arra is példa, hogy Gorsiumból egyenesen a tanévnyitóra rohantunk, éppen csak átöltözött a csapat. De évek óta morfondíroztunk már egy jóval pörgősebb utolsó hétvégéről. 

De miért éppen Palmanova? Ha sommásan akarnék fogalmazni, mert tuti a buli. A városról írtunk már évekkel ezelőtt a blog indulásakor. Akkor még csak világörökségi várományosi listán volt, és a kilenc ágú csillagot formázó erőd falai aggasztó állapotban voltak - ez meglehetősen nagy port kavart olasz műemlékes berkekben is.

palmanova1600.jpg

Palmanova térképe (1600)

 

Kétségtelen, Olaszországban alig van még település, amelyik nincs még 500 éves sem - az ennél  jóval idősebb épületek állagmegóvása prioritást élvez. Pár évvel később aztán már merőben más volt a helyzet. Relatív ifjú kora ellenére különlegességét bizonyítandó Palmanova "ideális városa" a Velencei védművek a 16-17. században nevet viselő szeriális jelölés egyik kiemelkedő eleme lett. A városfalakat egy kicsit kipofozták, a horvát és montenegrói kollégákkal egy határokon átívelő, Bergamótól Kotorig tartó dokumentációt készítettek, így 2017-ben Palmanova is felkerült az UNESCO Világörökségi listájára.

  Nos, bennünket már az első alkalommal is elvarázsolt a hely. Egy 17-18. századi zárvány az autópálya mellett. Mivel hosszú ostromok kiállására tervezték, a városfal közelében szisztematikusan elpusztították a falvakat, ezért a modern városhoz tartozó kertvárosi övezetek is a falaktól meglehetős távolságra épültek fel, megadva az illúziót, hogy röpke néhány méter alatt több évszázadot utazhatunk vissza az időben. Persze, persze ez ilyen marketinges turisztikai közhely.

star_fort_pianta_it.jpg

Palmanova ma

De van az évnek néhány napja, amikor a díszletszerű város megelevenedik, és újra fegyverropogás tölti be a sáncokat. Hagyományosan augusztus utolsó, szeptember első hétvégéjén tartják Olaszország egyik legnagyobb 17. századi hagyományőrző fesztiválját (A.D 1615 Palma alle Armi). Szóval, a tavalyi nyarunk utolsó napjait a Habsburgok és a velencei Serenissima szorításában töltöttük. 

A világörökségi cím elnyerése azonban a város kulturális életét nem bolydította fel különösebben. A helyi civilek és az önkormányzat már korábban felismerte a város legfontosabb értékét, különös katonai múltját.  A fesztivál 1615 augusztus-szeptemberének állít emléket. Ezt tekintjük az ún. gradiscai háború első szakaszának. A könnyebb érthetőség kedvéért ugorjunk vissza az időben jó száz évet. A 15. sz. végétől Velence szárazföldi területei a szomszéd hatalmak érdeklődésének középpontjába kerültek. Velence vélt  és valós túlhatalma egy oldalra állította a francia királyt és a Habsburgokat, sőt időről-időre a pápát is. Az ún. itáliai háborúk során a 16. sz. elején Velence szárazföldi területei jelentősen összezsugorodtak. 1511-ben került Habsburg kézre a jó száz évvel későbbi háború névadó erődje, Gradisca is. A Velence és az Isztria közé eső tengerparti sáv pedig "leopárdfoltos" lett, ahogy a kortársak jegyezték meg találóan, azaz velencei enklávék ékelődtek be a Habsburg területekbe. A határvidéken pedig 1593-ban Velence elkezdett építeni egy csúcsmodern, az ágyútűznek is ellenálló erődvárost. Hivatalosan, természetesen - ahogy a korszak pc kommunikációja megkövetelte - az Oszmán Birodalom elleni védekezést szolgálta volna a város. (Mint minden szövetség, hadjárat a  nyugati világban a 15. sz. közepe óta egyetlen szent céllal köttetett és indíttatott. Természetesen az oszmánok Európából való kiűzése volt a végső cél. Na, de addig? Kisebb részcélokat tűztek ki a szövetségesek és ellenségek maguk elé, és első állomásként vidáman agyabugyálták egymást abban az üdvözítő tudatban, hogy majd egyszer sor kerül a törökökre is.)  Palmanova esetében azonban nem csodálkozhatunk, hogy soha, egyetlen, kósza török sem járt a falai tövében, ugyanis építése idején, a Velencei Köztársaság békében élt az oszmán Birodalommal (1573-1645), sőt, a zsitvatoroki béke (1606) megkötése után Magyarország és a Habsburg területek felől sem várhattak török támadást. Isztambul ugyanis a perzsa Szafavida birodalommal volt elfoglalva. Mindez megteremtette a lehetőséget, hogy Velence és a Habsburg-ház osztrák ága egymással foglalkozzon. A gazdasági-kereskedelmi-politikai okokon túl a háború közvetlen kirobbantói az uszkók kalózok voltak. Az uszkókok a 15-16. században a dalmát városokban menedéket kereső balkáni, katolikus szlávok voltak, akik a török terjeszkedés elől menekülve a Habsburgok oltalma alá helyezték magukat. Az uszkók kalózok 1600-1615 között élték fénykorukat, 250-300 támadást írnak a számlájukra ezekben az években. Jobbára velencei kereskedőhajókat támadtak meg, fosztottak ki és gyakran el is süllyesztettek. Az utolsó cseppet a pohárban a velencei enklávé, Monfalcone felprédálása jelentette. Velence a provokációra válaszul mozgósított, és a még teljesen el sem készült erődből, Palmanovából indultak el a támadó seregek 1615 kora őszén.  Arról meg már végképp nem tehet a város, hogy a gradiscai háború jelentősebb hadiesemény nélkül elzúgott felette, és majd 200 évet kellett várni, mire újra történt valami, és Napóleon megszállta Palmanovát, és ekkorra egészült ki a város védelmi rendszere a harmadik, külső gyűrűvel. 

 

 De hagyjuk, hogy életre keljen a város! A hétköznapokból kilépve a színes nyüzsgésé a főszerep ezen a hétvégén. A belső városfal mellett ütnek tábort a fesztiválra érkező hagyományőrzők.

dsc_0912.JPG

 

dsc_0233.JPG

A hivatalos adatok 1000 beöltözött szereplővel számolnak - ez a maximum létszám, ahány fő számára lehet szállást biztosítani -, közülük kb. 800 fő hadra fogható. Ilyenkor a városlakók egy része is viseletbe bújik, tényleg az volt az érzésünk, hogy sokkal több  jelmezes az utcán, mint a rövid gatyás turista. 

dsc_0514_2.JPG

Az utánpótlás

dsc_0510_2.JPG

dsc_0503_2.JPG

A magyar hagyományőrző-történelmi fesztiválokhoz, ostromjátékokhoz képest feltűnően kevés a kísérőprogram. Nincs ugrálóvár, arcfestés, végtelen kirakodóvásár, ilyen-olyan koncertek stb. Akkor mi van?  Jó hangulat és laza buli. Mivel az egész város díszlet, bárhol sétálunk, jelmezesek jönnek szembe, a nézők és a szereplők egy asztalnál ülve eszegetnek, eloszlik a tömeg, nincs tipródás, nincsenek kordonok. A programok egyszerűen csak a múlt megidézéséről szólnak. A turisták nem pusztán külső szemlélői az eseményeknek, elvegyülnek a 17. századi forgatagban. Az olasz életritmusnak megfelelően csak délután kezd éledezni a város. A napközbeni tematikus erődfal sétákon túl alkonyatra telnek meg az utcák.

dsc_0505_2.JPG

Éledezik a város

dsc_0496_2.JPG

Az elsőre kissé túlméretezettnek tűnő főtér ekkor mutatja meg valódi arcát. Nyilván eredetileg is seregszemlékre, eligazításokra tervezték, most a hagyományőrző csapatok töltik meg, a színpadon zajlanak a gradiscai háború béketárgyalásai, a legjobb bajvívók küzdenek egymással, zászlóforgatók, tánc- és fegyverbemutatók gondoskodnak a hangulatról. Nem kell rohanni, tülekedni, nem lehet lemaradni semmiről.

dsc_0540_2.JPG

Hadvezérek itt még egyetértésben

dsc_0595_2.JPG

Piazza Grande

dsc_0617.JPG

Falkonetta Kompánia

dsc_0599.JPG

Szent Márk oroszlánjai

dsc_0624.JPG

Tárgyalnak

dsc_0300_1.JPG

A korhűség kedvéért kizárólagosan a vidékre jellemző, a köznépi asztali kultúrából származó fogásokat lehet vásárolni az utcán, sőt, 17. századi levéltári források alapján rekonstruálták a fesztiválkaják egy részét.

dsc_0248.JPG

Helyi termékek

dsc_0251.JPG

Tészta, káposzta, spenót, sonka, sajt...

dsc_0509.JPG

... és természetesen polenta (puliszka)

Eddig jó, jó, de hol marad a nagy durranás? Biztosíthatok mindenkit, hogy nem marad el. A fő attrakció: a csata! Szombaton is és vasárnap délután is az Európa 12 országából összesereglett hagyományőrzők összecsapnak, és lőporfüst tölti be a várost. Egy jelképes összegű karszalag a belépő (mindkét napra érvényes, és a gyerekeknek díjmentes!) a csatának helyet adó várárokba és a katonai táborba. Egész hétvégén a fesztivál egyéb programjai ingyen látogathatóak, útlezárás, forgalomkorlátozás is csak a csata, ill. a hagyományőrzők esti felvonulása idején és útvonalán van. A magyar fesztiválokhoz szokva próbáltuk felkészíteni magunkat és a gyerekeket a parkolási káoszra, kordonok közötti nyomulásra, ehhez képest gyakorlatilag nem volt biztosítás, ami hihetetlen kedélyes, családias hangulatot adott az egésznek és ennek ellenére egyetlen nézőnek sem esett baja és még rendbontást sem láttunk, egyetlenegyszer sem álltunk meg felhúzott szemöldökkel, feltartott mutatóujjal a gyerekeknek kiselőadást tartva a_hülye_turista legfontosabb ismérveiről. Szóval, a városkapukat csak a csata előtt 1-2 órával zárják le, szépen sorban mindenki kinn parkol az út mellett, de ha korábban megyünk, késő estig maradunk, simán lehet benn a városban parkolni, és még mindig ingyenes, mint 5-6 évvel ezelőtt. A csata a város északi kapujánál a két külső sánc közötti árokban zajlik. Az ütközet a gradiscai háború különböző eseményeiből összeállítva modellezi a 17. század elejének hadviselését és állít emléket - minden felesleges pátosz és nosztalgia nélkül - az erődváros tulajdonképpen sosemvolt aranykorának.  Az eredetileg is egy helyi konfliktusnak számító háborúnak már a 17. században is a sokszínű Habsburg csapatok adtak nemzetközi színezetet, és ez ma sincs másképp. A velencei aranyoroszlános lobogók alatt a helyi és a tágabb értelemben vett környékbeli, olasz hagyományőrző csoportok harcolnak. A Habsburgok csapatai Hollandiából, Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és természetesen Magyarországról érkeznek. 2018-ban voltak angolok és egy kis csapatnyi finn is, akiket a nagyon szimpatikus polgármester asszonyuk kísért, hogy minél többet tanulhasson egy sikeres fesztivál megszervezéséről. Őszintén megmondom, lövésem sincs, melyik oldalra voltak beosztva, de nyilván nem is lényeges. A csata koreográfiájából adódóan nincs egyértelmű győztes és vesztes a végén. A lesből támadó főhercegi csapatok hosszú viaskodás után a  városfalak mögé kergetik a velencei csapatokat, de a várost nem sikerül elfoglalniuk. A 17. századot megelevenítő magyar történelmi fesztiválok nyilván a török-magyar összecsapásokat rekonstruálják, így ez a két keresztény - azaz hasonló fegyverzetű, hasonló katonai morállal bíró - sereg közötti, nyílt mezei ütközet másképpen látványos, mint a tatai, sárvári, szigetvári, gyulai, egri, esztergomi hadi játékok. Több mint egy órán keresztül ropognak-durrognak a puskák, ágyúk, láthatunk több pikás rohamot, egyéni párbajokat. A majd ezer vitéz pedig látványos tömeget képez a rendelkezésre álló terepen. Mi, nézők pedig az egyik sánc oldalán üldögélve meglehetős közelségből figyelhettük az eseményeket - nem túl meglepő módon egy helyi szakértő természetesen csak olaszul értelmezte a hadmozdulatokat. De azért azt is tegyük hozzá, hogy a csatazaj ellenére a hangosítás remekül működött.

dsc_0970.JPG

Felfejlődik a Habsburg-sereg

dsc_0083.JPG

Gyalogosroham

dsc_0091.JPG

dsc_0094.JPG

dsc_0119.JPG

dsc_0175.JPG

dsc_0996.JPG

Folynak a béketárgyalások

dsc_0226.JPG

Tájkép csata után

dsc_0932.JPG

A nézők és az irreguláris alakulatok

Ha már elegünk van a halálhörgés, siralomból, mit lehet még csinálni a környéken? A csatározáson túl is igazán pörgős nyárbúcsúztató hétvégénk volt. A közelben van Cividale dei Friuli bájos kisvárosa, látványos longobárd emlékekkel és egy meghökkentő marionettbáb múzeummal, Aquileia antik és kora keresztény romterülete egy szuper, újonnan installált régészeti múzeummal és fenséges mozaikokkal, Grado kora keresztény templomaival és apró, de elegáns lagúnáival, és nem utolsósorban menő, homokos strandjaival. Útközben a lehangoló, soha el nem készülő autópálya mellett Duino középkori alapokon álló vára, és a 19. századi Miramare kastély sem könnyítette meg a hazautunkat - és Triesztig még el sem jutottunk, pedig terveztük. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az idén sem, leragadtunk a prosecco vidéken Coneglianóban és a Caglieron-barlangoknál. 

Az idén szept. 7-8-án Napóleon és francia katonái költöznek Palmanovába, jövőre újra a Serenissima oroszlános lobogói fognak lengeni a városfalon. Érdemes megfontolni.

   

 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr9615031406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása